Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-03 / 53. szám
MMW Mm OKTATÁS, TUDOMÁNY ÉS SZÓRAKOZÁS MINDEN SZERDÁN • SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS SZEGEDI CSILLAGÁSZH ALLG ATO AZ UJ BOLYGÓ FELFEDEZESEROL Váradi Mihály éjszaka az égboltot kémleli A napokban újabb magyar tudományos felfedezés született: az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének munkatársai eddig ismeretlen, Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel. A kutatócsoportban részt vett néhány fiatal diák is, köztük a Szegedi Tudományegyetem csillagász szakos hallgatója, Váradi Mihály. - Kutatásunk célja eredetileg egészen másra irányult - kezdi a felfedezés magyarázatát a negyedéves csillagászhallgató -, véletlenszerűen figyeltünk fel egy elhalványodásra egy fénygörbében, ami után arra következtettünk: egy exobolygó haladt át. Olyan extrasolaris, vagyis Naprendszeren kívüli bolygóra bukkantunk, mely a központi csillagot 1,56 nap alatt kerüli meg, ami kimagaslóan gyors sebességre utal. Az égitest pontosabb megismerésére további kutatásokra van még szükségünk. Képek a Marsról A szegedi fiatalember azonban nemcsak szemlélője volt a kutatásoknak: a távcsővezérlő számítógépes program kialakításában is jelentős részt vállalt. Váradi Mihály egy kis erdélyi településről származik, a középiskola erőműgépész-technikus tagozatát már Pakson végezte. A matematika és fizika iránti érzéke és érdekVáradi Mihály az egyetem Béke épületének tetején felállított távcső mellett. Nem tartja magát zárkózott természettudósnak FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT lődése ekkoriban kezdett kialakulni. Mihálynak egyelőre nincsenek határozott tervei jövőjét illetően, szerényen csak a PhD-fokozatban gondolkodik, amire egészen jó esélyei vannak. Ha ugyanis bebizonyosodik a felfedezés valódisága, a negyedéves csillagászhallgató akár társszerzője is lehet azoknak a publikációknak, melyeket nemzetközi tudományos folyóiratok jelentethetnek majd meg. - A felfedezés jelentősége és a tapasztalatok mellett nagyszerű érzés volt a fejlett technológiájú eszközök használata is - lelkesedett Váradi Mihály. - A Marsról például kifejezetten közeli képeket láthattam, ami egy életre szóló élményt jelentett. Ezért is szeretnék köszönetet mondani a szegedi egyetem néhány tanárának és a kutatóintézet egyik tagjának, Fürész Gábornak, aki egykor szintén szegedi csillagászhallgató volt, hogy segítették a munkában való részvételemet. Nem zárkózik be Egyébként a mostani Mars-kutatással kapcsolatos eredmények nem csigázták fel különösképpen, őt a változó csillagok keresése érdekli leginkább. Az ifjú csillagász - elmondása szerint - korántsem éli a zárkózott természettudósok életét. Imád focizni, amikor csak teheti, beáll csapatába játszani az egyetemi labdarúgó-bajnokságon. Gyakran eljár szórakozni is, pedig kutatásai jelentős energiákat kívánnak. Éjszakai életmód - A mérések idején át kell állnunk éjszakai életmódra. A szürkülettől hajnalig tartó időszakban muszáj végig fent maradnunk és ez igencsak felborítja az ember bioritmusát. Ráadásul most már minden hétvégén Budapestre kell járnom. De megéri - tette hozzá Mihály. PATAKFALVI DÓRA Búcsú dr. Lednitzky Pétertől Holnap veszünk végső búcsút dr. Lednitzky Pétertől, az ITDH vezérigazgatójától, egyetemünk társadalmi tanácsadó testületének tagjától. Lednitzky Péter a JATE gyakorló általános iskolájában kezdte, majd a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban folytatta tanulmányalt. Innen vezetett útja a jogi karra, így mondhatni: gyerekkorától a diplomájának megszerzéséig számíthatott az egyetemre. Később viszont az egyetem számíthatott őrá. Külügyminisztériumi és lapkiadós szolgálata után Párizsból Budapest érintésével jutott vissza szülővárosába, ahol ugyanazzal a kiegyensúlyozottsággal, tapintattal és nyíltsággal építette tovább kapcsolatalt, mint azelőtt. Igazi diplomata volt és példamutatóan egyenes ember. Komoly üzleti sikereit Indokolatlanul nagy szerénységével sem tudta elleplezni. A Déltáv Rt. marketingigazgatójaként - mint a korszakos telefonhálózati fejlesztést végző cég első számú kommunikátora - tanítani valóan boronálta el a több száz kilométeres hosszúságú járdabontásokból adódó szükségszerű feszültségeket. Egykori egyeteme először a telefonközpont fejlesztésében számíthatott rá, majd lassan bármiben, amihez diplomáciai érzék, távlatos gondolkodás, befektetői szemlélet és lokálpatriotizmus kellett. A Déltáv Rt. vezérigazgatójaként az elsők között adott kutatási megbízást a többek között általa Is kezdeményezett Kutatási Koordinációs Központnak. Fejtő Ferenc Párizsban élő történész személyes jó kapcsolatuknak köszönhetően fogadta el egyetemünk meghívását a díszdoktorok közé. A Vivendi második embereként sem feledkezett meg rólunk. A fővárosban dolgozott, de itt élt. Budaörsi munkahelyére, ha tehette, naponta járt be szegedi otthonából, s ha este itt kellett lenni, rá mindig lehetett számítani. Amikor a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) vezérigazgatójaként először járt hivatalos úton szülővárosában, együttműködési megállapodást írt alá az SZTE-vel és azzal a tudásközponttal, ami Szeged Biopollszként ment át a köztudatba. Néhány napos az örömteli hír, hogy ezt a nagyszabású tervet a francia tőke segítségével ml, szegedlek, egyetemi emberek valósíthatjuk meg. Ott volt a meghívottak listáján arra az eseményre, amelyen Jacques Chirac köztársasági elnök bejelentette, hogy a franciák Szeged mellett döntöttek, de az ügyben legtöbbet fáradozó ember, Lednitzky Péter már nem tudott együtt örülni egyetemével. Fájdalmas a búcsú. Talpig becsületes, tiszta szívű barátot veszítettünk el. Emléke abban a műben is élni fog, amit hozzájárulása nélkül most nem tervezhetnénk meg. SZABÓ GÁBOR, A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM REKTORA Fotópályázat Fotópályázatot írt ki a szegedi egyetem kulturális irodája három témakörben: a víz és az ember, folyónk, a Tisza, illetve Szeged fényei. A pályázaton az egyetem hallgatói, oktatói és dolgozói, valamint szegedi felnőttek vehetnek részt. A pályaművekből kiállítást rendeznek az egyetem aulájában. Az első helyzett 20 ezer, a második és a harmadik helyezett 15 és 10 ezer forintos díjban részesül. A jelentkezéseket március 30-án 17 óráig lehet benyújtani a kulturális irodában (Szeged, Dugonics tér 13. II. emelet). EGYETEMI KLUBOK 1ATE-KLUB Március 3. 21 óra: jogászbuli, házigazda: DJ Alma és DJ Egon. Március 4. 21 óra: Zanzibar-koncert, utána student est - údonságok nosztalgiával. Március 5. 21 óra: Másfél-koncert, utána party DJ Cadikkal. Március 6. 22 óra: mi-csoda buli Varga B. Lászlóval, a kisteremben DJ Alacsony. Március 8. 14 óra: kocsmaolimpia a TTK HÖK szervezésében (csocsó, darts, ulti, sakk és más játékok); 21 óra: TTK-s est, a WYE együttes koncertje. Március 9. 20 óra: Berecz András estje Félbevágott pipafüst címmel. SZOTE-KLUB Március 3. 19 óra: filmklub; 22 óra: közgáz buli. Március 4. 22 óra: „észhelyzet" Patkós doktorral. Március 5. 22 óra: igazi házibuli zenék Gajdács Zoltánnal. Március 6. 22 óra: szabad szombat party DJ Harmathtal. Március 9. 21 óra: Sugarloaf-koncert. Sportban széles a választék az egyetemen remmel, füves labdarúgópályával, háromszáz méteres atlétikai pályával rendelkezik elsősorban a testnevelés és rekreáció szakos képzésben részt vevők számára. Itt tartják az Universitas Sport Club labdarúgó, atlétikai, kézi-, kosár- és röplabdaedzéseit, illetve a falmászó és tornaedzéseit. A Mars téri tornateremben elsősorban a SZÉF hallgatói kosárlabdáznak, röplabdáznak és aerobikoznak. A SZOTE-sportpályák az új klinika kertjében a teniszhez, a kispályás labdarúgáshoz és a kosárlabdázáshoz biztosítanak önköltséges feltételeket, s kajak- és kenukölcsönzésre is van lehetőség. A SZOTE Fitnesz a Semmelweis utcában önköltséges sportolási lehetőséget biztosít konditeremmel, zenés sportágak kedvelői számára edzésekkel és szaunával. Úszni az újszegedi sportuszodában, korcsolyázni a városi műjégpályán lehet. A hallgatói önkormányzat és a sportközpont támogatásával kedvezményes formában igénybe vehetik a két városi sportlétesítményt a hallgatók. Az esti úszás a sportuszodában minden nappali tagozatos diák részére ingyenes. TAMÁS ÁKOS Bő kínálatból válogathatnak azok a diákok, akik mozogni, sportolni vágynak a szegedi egyetemen. Egyes szolgáltatásokért ugyanakkor fizetni kell. A Szegedi Tudományegyetem számos sportlétesítménnyel rendelkezik. Szabó József sportközpont-vezető elmondta: ezek közül a legnagyobb a Hattyas sori komplexum. Itt a tornateremben kosárlabdázni, röplabdázni, tollaslabdázni lehet. A fitnesz- és konditerem zenés és küzdősportokra, illetve kondicionálás céljaira használható. Negyedéves kondibérlet kétezer forintos áron váltható. Az udvaron streetball- és szabadtéri kosárlabdapálya várja a sportolni vágyókat. Két műfüves teniszpályán lehet a „fehér sportot" űzni, hallgatók számára négyszáz forint körüli áron. A kispályás labdarúgás kedvelői négy aszfaltborítású, világítással rendelkező pályán rúghatják a bőrt. A legtöbbet a százhúsz csapatos JATE-bajnokság résztvevői játszanak itt. Futni és kocogni parkosított környezetben lehet a sportközpontban. Újszegeden, az Erzsébet ligeti teniszközpontban hat salakos pálya várja a hallgatókat. A tanárképző főiskolai kar sportlétesítménye a Topolya soron tornateFOTÓ: SCHMIDT ANDREA Tanárképzősök a Topolya sori sportcsarnokban