Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám

Szombat, 2004. március 27. SZIESZTA 17 9 SZEMKÖZT Parkolópályán Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kér­dezi aktuális témákról. Az e heti adásban Dózsa Gábort, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetőjét faggatta Márok Tamás és Molnár B. Imre arról, mikor lehet használni a parkolóházat. Működésképtelen a szegedi parkolóház, miután a beálló autókat mozgató robotokat a beszállító angol cég megbéní­totta azzal, hogy időzárat tele­pített az automatikát iránytó számítógépes programra. A Sky Park Ltd. most 40 millió fo­rintot követel a szoftverért a parkolóház tulajdonosától, a Szegedi Közlekedési Kft.-tői. Ez utóbbi ügyvezetője, Dózsa Gá­bor a Szemközt adásában kifej­tette: a beruházás fővállalkozó­ja, a svéd 3S cég rendelte meg az angoloktól a szofvert, amit a SZKT kifizetett, és ezt számlák­kal is igazolta. Ennek ellenére ­mint az ügyvezető hozzátette ­a Sky Park meggyanúsította a kft.-t azzal, hogy összejátszik a svéd vállalkozóval annak érde­kében, hogy az angolok ne jus­sanak hozzá a pénzükhöz. - Az angol cég az időzárral tart sakkban bennünket - mondja Dózsa Gábor. - Azt ígérték, ha kifizetjük a szoftvert, 99 évre fel­oldják az időzárat, ez azonban nem történt meg azután sem, hogy az összeg átutalásáról el­küldtük a bizonylatokat. Arra a kérdésre, terheli-e fele­lősség a kft. előző vezetését a ki­alakult helyzetért, az ügyvezető PONT ••••• SZÍNHÁZ SZEGED NEMZETI SZÍNHÁZ Ma I $ óra Nemzeti Dtúgáia - sanmü iSztaházi Világnap'; holnap 19 óta: I. Szegüli Tavaszt hszimíl ­Spanyol Nemzeti Táncszínház, Bédaszü­na. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Az I. Szegtxb Tavaszi fesztivál taaiíben ­ma 10 óra Wzfe> 14 óra hkbs Matyi-. 16 óta: MacxkaftapE 20 óra Mindhalálig Beatles. hobiifi 10 óra Vffi, ti vtatéh 14 óra ének a amáeszarvastiili 16 óra Az Esá"> Kapitiínya: 17.45 & 21) óra A Ríssiá. Színei amerikai tflm. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Ma ós holnap 16.15 óra A ItissiX Színes amerikai film-, IS.,10 & 20.46 Óra Elveszett Hdetrtés. Színes amerikai-japán vtgfcék. BELVÁROSI MOZI KAM/VtATEREM Ma és holnap 16 óta és IS. 15 óra A jilkm g'>. Színes, m b. francia film, 20.50 óra íVlíx. Színes magyar film. GRAND CAFÉ Ma 17 óra Visszatérés. Színi» orosz film; 19 óra Gotxlbye, Lenin! Színes német fűrrv. 21 óra A Buenos Aires esfüries hmceráe.; holnap 17 óra Visszatérés. Színes orosz rilm; 19 óra Gtxxl bye, Lenin1 Színes német film-, 21 óra Mohácsi vész. Színes, magyar film. PLAZA CINEMA CITY Husi), ma és holnap: 10,12.30,15,17.30, 20 óra és ma 22.30 órakor is. Rnüteufe ma és holnap: 10.45, 13,15, 17.15, 19.30 óra és ma 21.45 órakor ts Mimién végzet nehéz. ma & holnap: 12,14.30,17, ¡9.45 óra és ma 22.15 órakor is Tucatjával uhz'iib, ma és holnap: 12.45, 18,30, 20.30 óra és tna 2230 óra I fentit ItiBy, ma és holnap: 12,14, ¡6, 18,20 óra és ma 22 órakor is. Vas, ma és holnap: 1445,16.30 óra Hkhuhegy, ma és holnap: 17.15,20.15 óra Nagyhal, ma és holnap: 13.45 dm ltítmkás főiketw\ ma és holnap: 18.30,20.30 óra és ma 22.30 órakor is. Az Ítélet eladó, ma és holnap: 16.15 óra. Az «trisó szamtaáj. ara és hol­nap: 11.30, 14.30,17.30,20.30 óra. A gyűrűk uni~A kimly visszatér, ma és hol­nap 14.15 óra Nétttí nyomában, ma és holmi >: 11.45 óra Fán Péter ma es hohtap: 12 óra Mack'Xestvér ma és holnap: 11.46, az adásban elővette a parkoló­ház építésére kötött szerződést 2001 végi módosítását. Ebben 517 millió 800 ezer forintban határozták meg a kivitelezés dí­ját, ami magában foglalta az 55 millióért elkészülő panziót is. Ezzel szemben - állítja Dózsa Gábor - a panzió 170 millióba került, a teljes parkolóházi be­ruházás pedig a 2003-as mérleg szerint 890 milliónál tart. - A szerződéseket be kell tartani - tette hozzá az ügy­vezető. Dózsa Gábor szerint a városi közgyűlés nem hibáz­tatható a kialakult helyzetért, mert a testület a beruházásról hozott döntést, a fővállalkozó kiválasztásában hivatalosan nem játszott szerepet. Az SZKT és az önkormányzat egyelőre nem hajlandó többet fizetni az angol beszállítónak. Megpróbálnak tárgyalás útján megegyezni. Végső megoldás­ként pedig a Szegedi Közleke­dési Kft. számára a pereskedés marad. S hogy közben a parko­lóház is működhessen, az ügy­vezető elképzelhetőnek tartja, hogy máshonnan vásárolnak számítógépes programot, vagy maguk fejlesztenek ki egyet. H.SZ. a szabadság hangja Az Amerika Hangja rádió tíz kelet-közép-európai ország­ban szüntette be adását e hó­nap elejétől. A Voice of Ame­rica magyar nyelvű adása mel­lett megszűnt a bolgár, a cseh, az észt, a lengyel, a lett, a litván, a román és a szlovén nyelvű műsor is. A döntést a világpolitikai helyzet változá­sával magyarázzák. Az Amerika Hangja (AH) 1942. augusztus 3-án kezdte meg magyar nyelvű adását, hogy el­magyarázza hallgatóinak, mi­ért lépett háborúba az Egyesült Államok. A rádió alapító okira­ta szerint az adások szerkesz­tését három alapelv vezérelte: következetes megbízhatóság, pontos hírszolgálat, valamint kiegyensúlyozott és átfogó kép nyújtása az alapvető amerikai eszmékről és intézményekről. Az amerikai kongresszus azonban ez év január végén el­fogadta a Fehér Háznak azt a javaslatát, amely az említett szerkesztőségek megszűnésére vonatkozik. - Büszkeség, ugyanakkor szomorúság tölt el a progra­mok megszűnése kapcsán. Változik a világ, ezért változ­nia kell az AH-nak is. A figye­lem jelenleg a világ más ré­szeire összpontosul, ez teszi szükségessé a jelenlegi nehéz lépések megtételét - kom­mentálta a határozatot Dávid Jackson, a társaság igazgatója. Az AH szerepe és jelentősége a második világháború után még jobban felértékelődött. Az NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ 13.45, 15.,50 öra. Magyar váxlx, tna & hot ii;l>: 18,20.15 rtrafcma22.30 drakur ». VÁSÁRHELY Ma ts holnap 15.30 öra CJiteo saef­lannrszághün. Színe,, in. b. tapán animád­6s film; 20 öra Az Amazonas kincse. Szín«, amerikai film. MAKÓ Ma és holnap 20 rtra: tirsznimzÁh iszony. Sdnes amerikai film, SZENTES Ma és holnap 17.30 óra: Kémkiyktik 3­D Ckane uvet Színes, m b. amerikai sci-fi vffgátékj 20 öra: Bai Boys 2 - Mát megint a a tsz íüfc Színes, m. b. amerikai akööíilm. FÖLDEÁK Ma 19 óra: tgizúból szerelem. Színes, m, b. angol fikn. MINDSZENT Ma 18 fira: Héthatár -Afélelem fdp'xga. Színes angol film. RÚZSA Holnap 18 öra Az okszmdó. Színes ameri­kJ; tlljll SANDOREALVA Ma és holnap 18 rtra: 4 minik ura - A ki­rály visszatér Színes, m. b. amerikai film. SZEGVAR Holnap 19 óra: Hóbacá - A félelem ítípör­gtt. Sjínes angol fűm ÜLLES Holnap 18 óra Ktgyctkn bánásnx'xL Színes m. b amerikai film közélet SZEGED A Bartók Béla Művek'xlési Központban (Vonhnuirtv u. 3./ 9 órakor. Balassi Bálint Onfiágus Szavalóverseny ­megyei dnntö. Holnap 20 óra Hogyan hódísuk nxg a nökwfafiakatí Görbe Nóra. "tahi Tóth László, Gyarmati István. A Szabad Wakbrí Általános Iskola rtmilez­vénye a Rigti u. 11. sz. alatt ma 9 órakor 5 Szegedi Whldorf Hetek - A szegedi Szabad Waldnrf irányban tevékenykedő óvoda, nyű napja. Az Alsóvárosi Kultúrházban (Rákóczi u. 1.) ma 9 órakor flip Gábor mövfecettötténéSE előadása Böt csessú! házat ípá martnak - A Vhfcinéri fenyszemély címmel-, 14 órakor ismerkedés a festó- 6> sodiunyzománcozás lehitöaégetvd - Pap Gábor müvészeaóité­nfcsz ehnéfeti és Csőkáá Katalin Nóra arak­tanár gysütpriati vezetésivel A Altira Ferenc Mázam II. emekti Kína,­keresd kockájában (Rtxisevdt fér 1-3.) ma 10 órakor Múzeumi matinék ákalános iskuiás gyere­keknek - látszani jó! Népratet fogblfeuzás Szücsné Kupai» Kinga vezetésével Az I. Szegedi Tavaszi Fesztivál keretében a Móra Ferenc Könyvesboltban (Kárász u. 5.) ma 11 órakor. Ernvei Béla dal ikáL Az I. Szegedi Tavaszi Feszthál kentében az Olasz Kulturális Központban (Dugo­nics ter2.) ina 17 órakor Én és a hangsze­rem - a gitár Bemutatja: fodhoneky Gábor vCgtós ha%«ó. Az (.¡¡szegedi Református Egyházközség­ben (Szent-Györgyi A a. 6-8.2 ma 18 óra­kor imaóra, holnap 9 órakor gyermek ésfelnrtu istentiíraefet óiYacsorával Az I. Szegedi Tavaszi Fesztivál köretében a Tamási Amn Klubban (Bokktgasszimy sgt. 6.) ma 19 órakor Gwknnai Vitéz Mihály: Karnyóné. Az Ifjúsági Házban (félsó Tisza part 2.) holnap 15 órakor bemutatkozik az idén 10 éves budapesti Bá­lint Zsidó Közösségi Ház. KISTELEK A kisteleki imaházban (Rákóczi u. 5-2 hol­nap U órakor, isteatisackt. koncert SZEGED Az L Szegedi Tavaszi Feszinál keretében a Vmíg cukrászda Orchidea Szakaijában (Kímzál tár 1.2 ma 18.30 órakor SzöBOsy vonósnégyes Kvaneuek könnye­dén. A nformátus tempkimban (Honvéd tér) holnap 19 órakor Teleki Miklós orgonakoaceitie KüEiemfikó­dilc Gngor József Az ahávámsi templomban (Mátyiís tér 26.) holnap 19.30 órakor Arvo Pán; János-passió - Vkxuria kamarakó­nis. A fuhász Gyula Mávtáódési Központban (Vörösmarty a. 5.2 holnap 20 órakor. The Garde-kunceit KIÁLLÍTÁS SZEGED A lahász Gyula Mavekidési Központban (Vörösmarty a. 5.2 ma .11 órakor nyílik a Szegedi Színfokvarrók regionális iokmoza­ik jpatchwrnfc! kiállítása. á tárlatot Paesika Emília textilrnüvés; nyiria meg bordány A Művelődési Házban látható: Se hm i<ft Andrea fotókiállítása Március 15. címmel. Megtekinthető: március 28-áig. A Képcsarnok Kft. GuUksy Galériájában (Kárásza. 17.) megnyfk: Az 1. Szegedi Tavaszi Fesztivál rendezvénye­ként Rintos Sándor festőművész emléktóál­Ktása. A tárlatot megtekinthető: április 6-áig egykori szerkesztők ekkor már arra törekedtek, hogy világo­san és meggyőzően tolmácsol­ják az Egyesült Államok politi­káját, egyben felelősségteljes nézeteket és véleményeket kö­zöljenek erről a politikáról. - Ennek jegyében az AH mindvégig arra törekedett, hogy ne csak az egykori vasfüg­göny mögött élő Magyarorszá­got tájékoztassa, hanem szere­pet játsszon olyan értékek fenntartásában is, amelyekről akkor Magyarországon nem le­hetett szólni, vagy csak más­képpen lehetett szólni - folytat­ta beszédében Dávid Jackson. Az igazgató szerint a magyar szerkesztőség igazi értéke ab­ban rejlett, hogy a kelet- és kö­zép-európai politikai változá­sok, a berlini fal ledöntése, a kommunizmus bukása és a rendszerváltás idején sem te­kintette magát a magyarországi tömegkommunikáció vetély­társának, ezáltal független ma­radt a hazai belső feszültségek­től és pártpolitikai ellentétektől. A kezdetben több mint 30 fős szerkesztőség a megszűnéskor már csak két munkatárssal dol­gozott: az utolsó mohikán Var­sa István és Rácz Zoltán volt. Az adások a kilencvenes évek ele­jén negyedórás összefoglalókká zsugorodtak, amelyek a külön­böző kereskedelmi rádiók este kevésbé hallgatott műsorsávjá­ban jelentkeztek. A búcsúadást Rácz készítette, amelyben a szokásos világpolitikai körké­pet követően az AH eredeti hí­vójelével, a Columbia, az óceá­nok gyöngyével búcsúzott a szerkesztőség hallgatóitól. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Az Amerika Hangja mikrofonja. Eljárt fölötte az idő GAZDATAN ÁCSOK CL: Időszakosan jelentkező rovatunkban János bá'-t, a gondos gazdálkodók tanácsadóját kérdezzük az aktuális növényvédelmi teendőkről. A gabonafélék gombaölő szeres kezelése Korábbi beszélgetésünk alkalmával a gabonafélék gyomirtó szeres kezelésével kapcsolatban tettünk fel kérdéseket. Mostani beszélgetésünkben a gombaölő szeres kezelésekről kérdezzük. Miért van szükség a gabona gyomirtó szeres kezelése mellett gombaölő szerrel való kezelésére is? A gabonát fenyegető gombabetegségek súlyos termés­veszteségei okozhatnak! Ahhoz, hogy egységnyi terület­ről a lehelő legtöbb termést takaríthassuk be. a gabonának egészségesnek kell maradnia egészen a betakarításig. A gombaölő szeres kezelés tehát elsősorban a termés­biztonságot szolgálja. 0 Milyen főbb gombabetegségek veszélyeztetik gabonáinkat? A rozsdalélók, a lisztharmat, a foltbetegségek és a kataszfuzáriózis tartozik a legveszélyesebb betegségek körébe. A különböző betegségek fellépése évjáratfüggö, mivel az egyes kórokozók környezeti igénye elérő. Tavaly az aszály és a rendkívüli hőség miatt Igen alacsony mértékű volt a gombafertőzés szintje, sőt sok helyen a fertőzés tüneteit sem lehetett tapasztalni. 0 Mikor kell gombaölő szeres kezelést alkalmazni? A kezelések időpontját a gombabetegsegek kialakulása határozza meg, de célszerű megelőző jelleggel védekezni, a betegség tüneteinek megjelenése előtt. A megelőzés fontosságát az is alátámasztja, hogy a kialakult betegség terjedését jó esetben meg tehet ugyan állítani, a növényi meg lehel gyógyítani, de a folyamat termésveszteséggel jár. Ha a betegségek tünetei korán megjelennek, akkor kétszeri védekezésre van szükség. Ebben az esetben az elsó kezelés javasolt időpontja a gabona két szárcsomós állapota és a zászlóslevél megjelenése közötti időszak. A második permetezés időpontja a kalászhányás és a virágzás kezdete között van. ami május közepe-vége Ha a korai fertőzés elmarad, elegendő lehet az egyszeri védekezés is, a kalászhányás kezdetén elvégezve. 0 Hogyan válasszunk gombaölő szert? Vegyük figyelembe a szerek hatásának hosszát, a külön­böző betegségek elleni hatását, keverhetőségét. Érdemes olyan szert választani, amely a gombabetegségek mindegyike ellen hatékony, és hosszú Ideig védelmet biztosít a gabona számára. 0 Mikor döntsünk egyszeri gombaölő szeres kezelés mellett? Ha a zászlóslevél kiterüléséig egészséges az állomány, akkor a betegségek ellen elegendő egy alkalommal védekezni Ebben az esetben jó választás a Tangó Star 0 Miért jó döntés egyszeri kezelés esetén a Tangó Star alkalmazása? Mert a készítmény az összes gombabetegség ellen biztonságos védelmet nyújt abban az időszakban, amelyben a gabonái a gombabetegségek a leginkább veszélyeztetik. A Tangó Star kíméletes a növénnyel szemben, és hosszú ideig (a kalászolástól az érésig) védelmet biztosit. Gyorsan felszívódik a növénybe, ezárt röviddel a permetezést követően esőállóvá válik. 0 Milyen technológiát válasszunk intenzív gabona­termesztés esetén? Ez esetben a Tangó Star + Juwel a megoldás, amivel maximális termésnövelés érhető el, teljes biztonsággal. 0 Mit jelent az Intenzív termesztés? Olyan termesztési technológia, amelyben az éghajlati és talajtani adottságoknak megfelelően választunk fajtát, gondos talajművelést végzünk, harmonikus tápanyag­ellátásban és a kárositók ellen megtelelő védelemben részesítjük a növényt. így érhető el a legmagasabb terméshozam. Intenzív termesztésben első véde­kezésre Tangó Star. másodikra Juwel alkalmazása javasolt A Juwel ugyanis segít az intenzív gabonafajták terméshozamában rejlő lehetőséget kiaknázni azáltal, hogy gombaölő hatása mellett jelentós élettani hatással is rendelkezik: így a termés minőségének javulása és mennyiségének növekedése is biztosítva van. 0 Van-e még valami, amit mindenképpen tudnunk kell az említett növényvédő szerekkel kapcsolatban? Igen. Fontos, hogy a lent említett készítmények kever­hetők rovarőlő szerrel - Ftegent 80 WG vei -. ás a vetés­fehérítő bogár betelepedése kezdetén de legkésőbb a lárvakelés kezdetekor egy menetben elvégezhető a védekezés a gombabetegségek és a kártevő ellen. 0 Hogyan lehet a készítményekről további informá­cióhoz jutni, és hol lehet megvásárolni? A II. forgalmi kategóriájú termékeket ún. zöldkönyv birtokában lehet megvásárolni és felhasználni. A telhasználással kapcsolatban a növényvédő szakmérnökök további információkkal szolgálhatnak. A szereket növényvédőszer-nagykereskedők, nagyobb gazdaboltok forgalmazzák. » Köszönjük a jó tanácsokat! Köszönöm a kérdéseket/ A legközelebbi találkozásig mindenkit szeretettel üdvözöl, és jó egészséget kíván: ^rUvTJ Äste, a gondos gazdálkodók tanácsadója 6 ő & y A FRGGRAMPONTTAMGGArÓJA: M; c /T , GSry Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. Aszulfoglitiás; (62) 422-151 BASF

Next

/
Oldalképek
Tartalom