Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám

4 •AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2004. MÁRCIUS 27. KÖRKÉP CSENGELE. Már állnak a falak és a födém is elkészült a január óta épülő ötlakásos szociális önkormányzati bérháznak. Hamarosan a tetőszerkezettel folytatódik a munka. A házat várhatóan július 30-án adják át. A tervek szerint a lakók szeptemberben vehetik birtokba új otthonaikat. A beruházás összesen negyvenmillió forintba kerül. A költségek hatvan százalékát állami támogatásból fedezik, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzat állja. DESZK. Képviselő-testületi ülés lesz hétfőn délután két órától a polgármesteri hivatal dísztermében. A testületi tagok egyetlen napirendi pontot beszélnek meg, elbírálják a jegyzői állás betöltésére benyújtott pályázatokat. FORRÁSKÚT. A községben most először rendeznek Szomszédolót. Ennek keretében a pár kilométerre lévő Zsombóról érkeznek néptáncosok, versmondók, énekesek. Az érdeklődőket ma délután négy órától várják a (erney [ános Szabadidő Centrumban. KÜBEKHÁZA. A polgármesteri hivatal az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM| pályázatán 1 millió 250 ezer forint értékben nyert számítógépet. A könyvtári munkát segítő eszközt szoftverekkel, nyomtatóval is kiegészítik, valamint megoldják az internetes hozzáférést is. Legutóbb a védőnő kapott az önkormányzattól egy hordozható számítógépet, a beszerzés szintén egy sikeres IHM-pályázatnak köszönhető. SÁNDORFALVA. Katajev A kör négyszögesítése című komédiát mutatják be ma este hat órától a művelődési házban. A darabot Zubornyák Zoltán rendezte, szereplők Tóth Inez Anikó, Kiss Anikó, Sárközi József, Bácsatyai Gergely és Mészáros Kartal. SZEGED. Megválasztották a napokban alakult Generációs Fórum héttagú vezetőségét. A szervezetnek két állandó vezetőségi tagja is van, a diák- és a hallgatói önkormányzat egy-egy képviselőjének személyében. Ugyanis ez a két önkormányzat tömöríti a legtöbb fiatalt a városban. A Generációs Fórum elnökségi tagja lett Dukai Ágnes (diákönkormányzat), Telekdy Gergely (EHÖK), Gergely Orsolya (Junior Achievement Alapítvány), Arvai Mária (Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Médiaközpont), Balogh Ádám (Zsidó Fiatalok Magyarországi Szervezete), Kevei Zoltán (Rotaract Club) és Bene Tamás (Futurope Egyesület). A jövő héten választják meg a fórum elnökét, illetve alelnökét. ÜLLÉS. Szomszédolóra várják az érdeklődőket ma délután öt órától a művelődési házban. A kulturális fesztiválon a röszkeiek mutatkoznak be. A közönség többek között láthat néptáncot, színjátékot, dc hallhatnak verseket és népdalokat is. ZÁKÁNYSZÉK. Mezőgazdasági beruházások támogatása címen pályázatot hirdetett a Mezőgazdasági és a Vidékfejlesztési Minisztérium. A pályázat célja, hogy javítsák a gazdaságok jövedelmi helyzetét, csökkentsék a .termelési költségeket, növejjék a termelés hatékonyságát, illetve új munkahelyek teremtődjenek._ Erről és más MVM-es pályázatról a zákányszéki gazdálkodók böv.ebb információ tudhatnak meg személyesen a teleházban vagy a 62/590-010-es telefonszámon Császár Attila pályázati menedzsertől. Vasárnaptól nyári időszámítás lesz Egy órával kevesebbet alhatunk vasárnap hajnalban, ugyanis a nyári időszámítás kezdete miatt két órakor háromra kell állítani az óramu­tatókat. Sem a MÁV Rt., sem a Tisza Volán Rt. menetrendjét nem kell módosítani az óraigazítás miatt. Az utaslemaradások elkerülése végett a vasúttársaság a vonatokat hajnali kettő és három óra között késve indítja. Ez a régiónkban egyetlen szerelvényt sem érint. Két nemzetközi expresszt, a Daciát és a Beogradot Magyarországon éri a nyári időszámítás bevezetése. Ez azt jelenti, hogy hatvanpercnyi ké­séssel közlekedik ez a két vonat. Az MDF szerint rossz az agrárpolitika Az MDF szerint a Med­gyessy-kormány hibás agrárpoli­tikáját próbálja leplezni, amikor arról beszél, hogy az Európai Uni­óban csak a 100 hektár fölötti ter­mőföldeket támogatják. Font Sándor országgyűlési képviselő tegnap a Szegedi Ifjúsági Házban elmondta, Franciaországban és Olaszországban is jóval kisebbek a birtokméretek, a gazdák mégis kapnak támogatást. - Az sem igaz, hogy az unióban a gazdák kapják a különböző pá­lyázati pénzeket. Az EU ugyanis földet és a rajta megtermelt ter­ményt támogatja - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Az MDF-es képviselő szerint hazánknak a dán példát kellene követnie. Font Sándor elmondta, Dániában csak akkor lehet ter­mőföldhöz jutni, ha legalább 3 évig ott él az illető, megfelelő is­kolai végzettséggel rendelkezik, illetve beszéli a közigazgatás nyelvét. - Dániában mezőgazda­sági üzemeket hoztak létre, ezzel párhuzamosan 300 hektárban maximálták a földek nagyságát. Azt is kikötötték, hogy egy gaz­dának csak egy üzeme lehet. Ér­demes lenne a kormánynak is megfontolnia ezeket a lehetősé­geket - jegyezte meg az ország­gyűlési képviselő. Liberális összefogás MUNKATÁRSUNKTÓL Az Európai Parlament liberális frakciójának támogatását is élve­zi az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció, amely a magyar pártokkal együtt az újonnan csatlakozó tagországok polgárai­nak uniós munkavállalási lehe­tőségéért küzd. Csőzik László, az Új Generáció elnöke tegnapi, szegedi sajtótájékoztatóján el­mondta, a liberális értékrend szerint az áru, a személyek, a tő­ke és a szolgáltatások szabad áramlását meg kell teremteni az EU-ban, ahol a hétéves munka­vállalási korlátozással nem lehet másodrendűvé tenni, diszkrimi­nálni a most csatlakozó tíz or­szágot. Csőzik szerint sem az EU, sem Magyarország munka­erőpiacát nem befolyásolná hát­rányosan a derogáció eltörlése, hiszen legfeljebb a munkaválla­lók egy százaléka vállalna állást az EU-ban. Az Új Generáció el­nöke beszélt a magyar adóreform szükségességéről, javaslatuk sze­rint kétkulcsos szja-táblát kell bevezetni, a minimálbér négy­szereséig 18, efölött 36 százalék lenne az adó mértéke. Szorgal­mazzák, hogy a kormány már az idén készítse elő a kétkulcsos rendszer bevezetését, és valósítsa meg a „kisebb állam, kevesebb adó" politikáját. A nőtagozat tiltakozik A Fidesz Csongrád megyei nő­és kulturális tagozatai is csatla­koztak ahhoz a tiltakozó akció­hoz, amelyet a párt országos ta­gozatai indítottak az RTL Klub Anyacsavar című műsora ellen. A tegnapi sajtótájékoztatón Far­kasné Pocsai Blanka, a megyei nőtagozat elnöke és Kohári Nándor, a megyei kulturális ta­gozat elnökségi tagja egyetértett abban, hogy a műsor a társada­lom alapegységét, a családot rombolja le. - Tiltakoznunk kell a műsor ellen még akkor is, ha tudjuk, ez­zel könnyen reklámot csinálha­tunk az adásnak. Úgy gondoljuk, ha nem emeljük fel a szavunkat, akkor nem állunk ki az általunk képviselt elvek mellett - fogal­mazott Kohári Nándor. A sajtótájékoztató egyúttal al­kalmul szolgált arra is, hogy a március 6-án Mórahalmon tar­tott nőtagozati nemzeti bál bevé­teléből 150 ezer forintot átadja­nak Kothencz Jánosnak, az Ágo­ta Alapítvány elnökének. A bálo­zok az alapítvány nyári táborá­nak étkezési költségeihez járul­tak hozzá. Györgyi Erzsébet, a Kis Áron Magyar Játék Tár­saság elnöke nyitotta meg tegnap a szegedi várban a „Játszani jó! Történelmi barangolás a játékok birodalmában" című játéktörténeti kiállítást. MUNKATÁRSUNKTÓL A Móra Ferenc Múzeum a Magyar Nemzeti Mú­zeummal és a Budapesti Történeti Múzeummal közösen a szegedi várban is bemutatja a Budapes­ten már hatalmas sikert aratott játéktörténeti ki­állítást. A játékokat magángyűjteményből és ti­zenöt múzeum anyagából válogatták a rendezők: Bárkányi Ildikó néprajzkutató, Matuz Edit és Ko­vács Eszter régész, valamint Ridovics Anna mű­vészettörténész, akik képzeletbeli időutazásra hívják a tárlatlátogatókat, hogy megismerkedje­nek egy-egy játéktípus történetével. Vajon ho­gyan, mivel játszottak a különböző korokban a fi­úk és a lányok? Miképp szórakoztak az időseb­bek? A régi idők játékos kedvéről tanúskodnak a megmaradt őskori, római kori és középkori régé­szeti tárgyak, a 16-18. századi iparművészeti al­kotások, a természeti anyagokból készült lelemé­nyes népi játékszerek. A híres történelmi szemé­lyiségek is szerettek játszani, amint azt I. József libajátéka vagy Kossuth Lajos sakkja igazolja. A kiállításon kicsiknek és nagyoknak lehetőségük nyílik arra is, hogy letelepedjenek egy kicsit ját­szani. A tárlat július 18-áig tart nyitva. A Spanyol Nemzeti Táncszínház 2 vendégjátéka a szegedi teátrumban Kortárs táncfantáziák A Szegedi Tavaszi Fesztivál ren­dezvénysorozatában vasárnap 19 órától a Spanyol Nemzeti Táncszínház 2 vendégszerepel a nagyszínházban. MUNKATÁRSUNKTÓL A Spanyol Nemzeti Táncszínház 2-t művészeti vezetője, Nacho Duato kezdeményezésére hozták létre 1999-ben. Az alapítók leg­fontosabb célja: biztosítani a fia­tal táncosok szakmai képzését, hídszerepet vállalva balettisko­lák, konzervatóriumok, illetve a Spanyol Nemzeti Táncszínház­hoz hasonló professzionális tár­sulatok között. Tony Fabre, a Spanyol Nem­zeti Táncszínház egykori tánco­sa, az együttes helyettes művé­szeti vezetője nívós repertoárt állított össze, amelynek jelen­tős része Nacho Duato alkotá­saiból áll, de megtalálható ben­ne ígéretes, fiatal koreográfusok több alkotSsa is. Szegeden Na­cho Duato három kortárs tánc­produkciójával mutatkozik be a társulat. Az első, a Corning Together Frederic Rzewski azonos című viharos, tomboló szerzeményére született, a muzsika absztrakt táncmű megalkotására inspirálta a koreográfust. Az Erik Satie ze­néjére készült Egyedül egy percre című második darabban Nacho Duato az élet nyugodt oldalát ke­resve, önmagát elemezve rom­bolja le a már felépített új alapo­kat. A harmadik koreográfiát, az Arenalt a mallorcai énekesnő, Maria del Mar Bonét dalai ihlet­ték. Az Arenal a mediterrán em­ber mindennapok küzdelmei kö­zepette is kikezdhetetlen, gátlá­sok nélküli derűjét igyekszik megmutatni. Történelmi barangolás a játékok birodalmában Játszani jó a várban A gyerekek számára ez a legvonzóbb kiállítás Fotó: Gyenes Kálmán Megkezdődött a gitárfesztivál Szegeden Az SZTE ZFK Fricsay Ferenc-hangver­senytermében Pavlovits Dávid, a spanyol Carles Pons és a francia Philippe Villa koncertjével tegnap este megkezdődött az V szegedi nemzetközi gitárfesztivál. A rendezvénysorozat ma délelőtt 9 órá­tól a Király-König Péter Zeneiskolában Philippe Villa, Carles Pons és Roth Ede mesterkurzusával folytatódik, 17 órától a fiatal tehetségek koncertsorozatában a lengyel Kinga őwistak és Katarzyna Milczarek, valamint az ukrán Nadja Kossinskaja lép fel a zeneművészeti kar termében. Este fél 8-tól hallhatja a kö­zönség az Uruguayból érkező világhírű Alvaro Pierrit, aki még a legendás kom­ponistával, Astor Piazzolával is játszott együtt. A szakmabeliek őt a világ hat leg­jobb gitárosa között jegyzik, ez az első alkalom, hogy egy ilyen világnagyság is fellép a szegedi fesztiválon. Pavlovits Dá­vidnak - aki korábban írt számára egy szonátát - köszönhető, hogy sikerült őt meghívni. Az éjszakai programban 22.30-tól a Folk Express játszik a Géni­uszban. Vasárnap délelőtt 9 órától a Király-Kö­nig Péter Zeneiskolában Adrovicz István és Philippe Villa tart mesterkurzust. 17 órakor kezdődik a főiskolások hangverse­nye. Este fél 8-tól az USA egyik vezető gi­tárosa, Dávid Leisner, valamint a Nagy-Britanniából érkező Katona Duo ad koncertet a Fricsay-teremben. A Katona ikrek 2000-ben szerepeltek a szegedi fesz­tiválon, azóta már a világ egyik legjobb gi­tárduókajént jegyzik őket. New Yorkban és Londonban több száz más kamarazenei együttes előtt nyertek rangos versenyeket. Ok az első magyar gitárosok, akik a Car­negie Hallban koncerteztek. Vasárnap 22.30-tól a Buenos Aires Quintet játszik a Grand Caféban. A fesztiválon csak a fél 8-as koncertek belépősek, a többi ingye­nes. A záró gálaestet hétfőn a Szegedi Nemzeti Színházban tartják a három sztárvendég: Dávid Leisner, Pusztai Antal és Snétberger Ferenc fellépésével. h. zs. Pavlovits Dávid a tegnap esti koncerten Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Oldalképek
Tartalom