Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-26 / 72. szám
CSÜTÖRTÖK, 2004. MÁRCIUS 25. • AKTUÁLIS* 5 SZAKVÉLEMÉNY Az IKV Rt. szakvéleménye szerint a vízgőzön kívül a gombásodás oka még a szellőztetés hiánya is - amint erről a helyszínen meggyőződtek. Cserelakást pillanatnyilag nem tudnak adni. Ha az IKV-t hivatalosan értesítik arról, hogy a lakás egészségtelen, akkor a lakásügyi bizottság elé terjesztik az ügyet. Gordiuszi csomó a megyei közgyűlésen Gondolkodjon el a pénzügyminiszter A megyei közgyűlés határozatban kéri a pénzügyminisztert, gondolja át még egyszer: valóban jó ötlet-e a megnyert uniós támogatások egy részét - az áfa révén - elvenni a pályázóktól. Az ülés végén Móra József különös indítványára többen is fölkapták a fejüket. Nem a Kánaán ideje, hanem egy kemény piaci verseny kezdődik el május elsején, s ezt a versenyt Csongrád megye lakói többszörösen hátrányos helyzetből kezdik el - mondta Frank József elnök a megyei közgyűlés tegnapi ülésén. A politikus pesszimizmusát többek között arra a hírre alapozta, amely szerint a pályázat-előkészítő alap csak néhány megyei projektet támogat. Az előterjesztéshez - amely azt tekintette át, milyen föladatok, kötelezettségek várnak a megyére májustól több bizottsági és ellenzéki határozati javaslat érkezett, s ezeket végül együtt, két tartózkodással fogadta el a közgyűlés. így Baláspiri Csaba azt kérte, a megye egészségügyi intézményeiről is derüljön ki, milyen feladat hárul rájuk ezután. Martonosi György azt kérte, a bizottság vizsgálja meg, milyen eszközökkel tud hatni a megye a munkanélküliség helyzetére. Nógrádi Zoltán többek között azt javasolta, a megye éljen fölterjesztési jogával, s kérje a pénzügyminisztert arra, hogy gondolja át még egyszer, valóban jó ötlet-e az uniós támogatások egy részét, az áfa révén eltenni a költségvetés zsebébe, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a pályázókat. Simicz József arra hívta föl a figyelmet, a közgyűlésnek arról kellene tárgyalnia, mi az, amit saját eszközeivel meg tud oldani. Az elnöki bevezető hangvételét kritizálva az MSZP-s Gazdag fános kifejtette, a PEA-pályázatok sikertelensége csupán azt jelenti, a kiszórt pályázatok elkészítését nem támogatják ebből az alapból. De ez még nem azt jelenti, hogy ezek az elképzelések nem is valósulnak meg. Gazdag azt is megjegyezte, igaz, hogy verseny lesz, de most már a mi piacunkat sem teheti tönkre olyan portéka, amit a mi áruinknál nagyobb támogatás segít. Szirbik Imre jellemzően magyarnak minősítette a vitát, és egy fölvetésre reagálva azt mondta, a kis- és középvállalkozások támogatása ugyan fontos, de a fejlődést eddig mindenütt a nagyok megjelenése indította el. Az ülés végén Móra fózsef javaslata is vitát karvart. Az MSZP-s képviselő azt kérte, alakuljon történész szakemberekből bizottság, amelynek meg kell vizsgálnia, vajon jó helyen van-e az '56-os mártírként ismert Mansfeld Péter emléktáblája a Sághy szakközépiskolában, hiszen a bírósági tárgyalás dokumentumai már kutathatóak. „Mit beszélsz te? Még egyszer meg akarjátok gyilkolni?" mondta azonnal Vincze László. Murányi László azt mondta, a jobboldal sem akarta kitörölni a 19-es proletárdiktatúrában részt vett Sághy nevét az intézmény alapító okiratából. Kovács Kálmán pedig arra kérte Mórát, vonja vissza a javaslatot, vagy ha ez nem történik meg, akkor az MSZP-SZDSZ frakció határolja el magát ettől az ötlettől. A gordiuszi csomót Frank József elnök vágta át: gyorsan lezárta az ülést. B.A. AzÁNTSZ egészségtelennek nyilvánította a lakásokat Penész és beteg gyerekek A lakás penészes levegője miatt gyakran betegek a szegedi Kolompár család gyermekei. A gondosan, tisztán tartott, frissen kifestett bérlemény az ANTSZ szerint is egészségtelen. A gépkezelő apa és főállású anya hiába kér cserelakást. Az [KV Rt. szerint a szellőztetés hiánya és a konyhában melegített víz okozza a gombásodást. Hiába festette ki novemberben Kolompár Kálmán az előszobát és a hálót, egy hónap múlva már megjelentek a falakon az első penészfoltok. Nem használt a gombaölő szer sem, amelyet mázolás előtt vitt föl a vakolatra: a gombásodás megállíthatatlanul terjedt tovább. A példásan tisztán tartott, szerényen, de gondosan berendezett lakás levegője a penésztől nehéz. Az öttagú család 2001 februárjában költözött az Üstökös utca 9. ütött-kopott épületének emeleti, hatvan négyzetméteres, félkomfortos lakásába (azelőtt a családfő édesanyjánál laktak a Pulz utcában, heten, 32 négyzetméteren). A ház külső falán több helyen kétujjnyi rés nyílt, s a lakók attól félnek, hogy a léptek alatt megremegő emeleti folyosó végén meghúzódó „pottyantós" illemhely épületszárnya egyszer csak megindul. A férfi gépkezelő a Szegedi Környezetgazdálkodási kht.-nál, felesége három gyermekkel (Vivien tíz, Kálmán kilenc, Richárd négy esztendős) főállású anyaként otthon van. A gyermekek telente betegesek, s a szülők hallottak már arról, hogy a légúti bajokból idővel asztma is kialakulhat - ha Öten élnek a gombásodé falak között. A Kolompár család csupán emberi körülményeket szeretne Fotó: Schmidt Andrea csak nem kerülnek egészséges körülmények közé. Többször kértek oserelakást a Szegedi Ingatlankezelő Rt.-tői, eredménytelenül. A félkomfortos, kétszobás lakás egyetlen gázkonvektora nem fűti föl az egész lakást, ezért télen a konyhában forralt víz párája ad meleget. így a kérelmek hatására kiküldött IKV-szakemberek megállapították, hogy a gőz okozza a gombásodást. Kolompár Kálmán szerint ez képtelenség, hiszen a konyhától elzárt, ráadásul fűtött hálószoba fala is penészes. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 2004. január 19-én egészségtelennek nyilvánította a Kolompár család és szomszédja lakását is, amely ugyancsak gombás, ezért bérlőjével, Kolompár Lászlónéval (csupán névrokonok) együtt próbálkoztak a lakáscserével, és közösen kérték az ANTSZ-vizsgálatot is. A szomszédasszony rokkantnyugdíjas, asztmás, gyakran fullad. Lakása - amelyben hatodmagával él - hat helyiségéből ötöt borít vastagon a penész. Kalmár Ferenc önkormányzati képviselő többször próbált segíteni a törekvő, dolgos családon, lapuk figyelmét is ő hívta föl a családra, amely hiába próbál emberi körülményeket teremteni: penészes lakásban kell élniük. Kolompárék elhatározták: ügyükkel Csapó Balázs lakossági érdekképviseleti megbízotthoz fordulnak. NYILAS PÉTER Egy hónappal ezelőtt feladott levelek érkeznek Továbbra is késésben a posta A posta továbbra is több hetes késésben van, előfordul, hogy március elején feladott leveleket, küldeményeket kézbesít. Március 16-tól viszont 10 százalékkal többe kerülnek átlagosan a postai díjak. A Magyar Postának máig nem sikerült ugyanis teljes kapacitással beüzemelni a budaörsi logisztikai központot, amelynek egy hónappal ezelőtti rendszerösszeomlása vezetett oda, hogy közel 800 ezer levél és küldemény halmozódott fel. Az akut problémát úgy oldották meg, hogy a leginkább érintett településeken - közöttük Szegeden is - hétvégén is kézbesített a posta. A késések miatt azonban a közönséges levelek feladói nem számíthatnak kártérítésre. A posta egyébként május elsejétől megszünteti a postavonatokat is, így Szegedről sem közlekedik majd szerelvény a fővárosba. A küldeményeket közúton juttatják el a budaörsi országos feldolgozóba, és a tervek szerint nem lesz szükség az eddig már a vonatokon megkezdődő szortírozásra. Bár a posta egyes küldeményeket egy hónapos csúszással kézbesít, időközben árat emelt. Március 16-tól 10 százalékkal kerülnek többe átlagosan a postai díjak. Megszűnt a belföldi helyi és távolsági levelek megkülönböztetése, és eltörölték a képes levelezőlapok kedvezményét is. A képeslap 35, a helyi levél 40, és a belföldre feladott levél 44 forintos ára egységesen 48 forintra emelkedett. Változott a levelek súlyhatára is, a szomszédos országokba feladott levelek ára pedig 80-ról 150 forintra nőtt, mert a külföldi küldeményeket ezentúl nem különböztetik meg aszerint, hogy szomszédos, vagy távolabbi országokba irányulnak. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője cáfolta, hogy a logisztikai központ jelenlegi működési zavarai okozzák az olykor egy hónapos csúszást. Mint mondta, a most érzékelhető, szórványosan előforduló késések az egy hónappal ezelőtti problémára vezethetők vissza. A szóvivő szerint az elosztó jól működik. Ezt bizonyítja, hogy a napi 100-120 ezer elsőbbségi küldemény - amely szolgáltatást az expreszsz helyett vezettek be - 90 százalékát már másnapra kézbesítik, holott az előírás szerint a levelek 85 százalékát kell a feladást követő napon a postaládákba dobni. Az áremelés a levelező kedvre gyakorolt hatásairól egyelőre nincsenek adatai a postának. K.B. Finn nagykövet Szegeden A Deák Ferenc Gimnázium meghívására Szegedre látogatott tegnap Pekka Kujasalo, Finnország magyarországi nagykövete. A diplomata a gimnáziumban Finnország európai uniós tapasztalatairól beszélt a diákoknak, majd ellátogatott a polgármesteri hivatalba is, ahol találkozott Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesterrel. A találkozó után Pekka Kujasalo a Finn Klub szervezésében rövid sétát tett Szeged Belvárosában Fotó: Karnok Csaba Három nap, három éjjel mondják a költeményeket a Millenniumi Klubban Hetvenkét órás maratoni versfelolvasás Versmaraton kezdődött tegnap Szegeden. A Dél-Alföldi Versmondó Egyesület tagjai 72 órán keresztül, vasárnap délutánig olvassák a XX. századi kortárs magyar irodalom költőinek műveit a Millenniumi Klubban. Tegnap 14 óra 20 perckor Ady Endre Vallomás című versével kezdetét vette az a 72 órás maratoni versfelolvasás a Dugonics téri Millenniumi Klubban, amelyen a Dél-Alföldi Versmondó Egyesület (DVE) 12 tagja egymást váltva mondja folyamatosan a XX. századi kortárs magyar irodalom költőinek műveit. - Kicsit szomorúnak tartom, hogy csak ilyen rendkívüli eseményekkel tudjuk az átlagemberek figyelmét a versekre, az irodalomra irányítani. Véleményem szerint ugyanis ennek a felolvasásnak nincs igazi művészi értéke. Mégis alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a magyar irodalomra, ezért is döntöttük el az egyesület tagjaival, hogy belevágunk. Nincsenek persze illúzióink a mostani felfokozott érdeklődéssel kapcsolatban sem, hiszen tudjuk, hogy az országos kereskedelmi médiának a hoszszúság, a dolog furcsasága és nem a versek az érdekesek mondta Németh ]ános, a DVE elnöke néhány perccel a kezdés előtt. Németh szerint a versmaraton igazi értéke abban rejlik, hogy az érdeklődők bármikor bekapcsolódhatnak, meghallgathatják kedvenceik verseit, majd ugyanilyen észrevétlenül távozhatnak. A 72 órát három nagy részre „szabdalták" a szervezők: az elsőben a Nyugat nemzedékének verseit olvassák fel, majd szegedi vagy Szegedhez kötődö költők művei következnek, végül kortárs, ma is élő, alkotó szerzők költeményeit olvassák fel. - Körülbelül 5-6 ezer verset olvasunk fel a barátaimmal közösen. Hónapok óta készültünk erre a három napra. Az igazi nehézséget az jelentette, hogy mely költőket és műveket hagyjunk ki a felolvasásból. Kezdeményezésünkkel reményeink szerint azt is bebizonyítjuk, hogy a magyar költészet nem ért véget a Nyugattal, s a mai élő alkotók versei legalább olyan értékesek, mint a múlt század elejének művei - jegyezte meg Németh János. A versmaratont és annak résztvevőit Balog József író, újságíró és Molnár fános költő köszöntötte. - A vers az égbolt és az anyaföld egyszerre. Verseket azért kell mondani, mert itt vannak körülöttünk. Vasárnap kora délutánig jobb lesz Szegeden élni - mondta megnyitójában Balog József. GARA1 SZAKÁCS LÁSZLÓ Németh János Ady-verset olvas Fotó: Miskolcri Róbert HÍREK KÖNYVEK AJÁNDÉKBA Több mint kétezer, elsősorban informatikai témájú könyvet adott át a 2F magániskola a szegedi önkormányzatnak. A 2 ezer 150 könyvet a szegedi oktatási intézményeknek továbbítják, amelyekben az informatikai oktatást segíthetik majd. LAKOSSÁGI FÓRUM FONT SÁNDORRAL Font Sándor, az MDF országgyűlési képviselője lakossági fórumot tart ma Szegeden este fél 6-tól a Kígyó utcai MTESZ-székházban. Az előadáson Magyarország és a magyar mezőgazdaság európai uniós esélyeiről, lehetőségeiről lesz szó. A szervezők minden érdeklődőt várnak. JÁTSSZUNK FIZIKÁT! - EREDMÉNYHIRDETÉS Ma délután 3-kor a Szegedi Tudományegyetem fizika tanszékeinek Dóm téri Budó Ágoston Termében lesz a Játsszunk fizikát! kísérletes verseny ünnepélyes eredményhirdetése, amelyre minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várnak a verseny szervezői. TROPICAL A MÚZEUMBAN A latin zene és a jazz elemeit ötvöző, egzotikus hangszereket is használó Tropical Transform Quintet koncertjét rendezi meg ma 19.30-tól a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében a Kreatív Zenei Alapítvány és a Votec. ERNYEI BÉLA SZEGEDEN DEDIKÁL Ernyei Béla holnap délelőtt 11 órától a szegedi Móra Ferenc Könyvesboltban dedikál. A szerző néhány hónapja megjelent, Curva Pericolosa című könyvét népszerűsíti a Szegedi Tavaszi Fesztivál keretén belül.