Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-19 / 66. szám

14 •MEGYEI TÜKÖR« PÉNTEK, 2004. MÁRCIUS 19. Kun Sándort a politika két olimpiáról is száműzte Nyolcvanévesen is versenyez Kun Sándor március 10-én ün­nepelte 80. születésnapját, de még mindig versenyez - rend­szeresen rajthoz áll a szenior gyaloglók megmérettetésein. Bár az életével elégedett, azt sajnálja, hogy a politika két olimpiai szerepléstől is meg­fosztotta. Kun Sándor nem sportcsaládba született 1924. március 10-én, apai és anyai ágon sem sportolt korábban senki. Tanyán éltek Kiscsákon, Csanádapácán. A mozgással 1938-tól lett szoro­sabb a kapcsolata, az Orosházi MTK-ban úszott, birkózott, bu­nyózott. Gázálarcban gyalogolt - Az atlétikával 1941 -ben a Le­vente Sportegyesületben ismer­kedtem meg - mondta Sanyi bácsi -, a gyaloglást választottam. Ret­tenetesen nehéz volt, időnként gázálarcban kellett menetelni, ab­ba akartam hagyni, de a sikerek miatt folytattam. Már az első év­ben mind a négy versenyemet megnyertem. Edzőimmel, Molnár Istvánnal, Selmeci Józseffel, Si­mek Ferenccel és Iglói Nándorral mindig jó volt a kapcsolatom. Hogy mitől lesz valaki jó gya­logló? Kun szerint a mozgás, a légzés és az összpontosítás meg­felelő „vegyülete, keveréke" a si­ker, az eredményesség titka. Ezt évek tapasztalata, rutinja taní­totta meg vele: - Tudni kell iramot is menni, aki a tréningeken ezt nem csinál­ja, nem szólhat bele az elsőségért vívott harcba. A hosszú távon mindenki elérkezik a holtpont­hoz, amikor úgy érzi, nincs to­vább. Ekkor játszik főszerepet az akaraterő, illetve a légzéstechni­ka, fontos a megfelelő oxigénellá­tottság. Ebben nekem sokat segí­Kun Sándor élete nemcsak a gyaloglással, az egyetemi könyvtárral is egybeforrott Fotó: Gyenes Kálmán tettek a jógagyakorlatok, ezeknek köszönhetően a kritikus pillana­tokat hamar átvészeltem és szin­te állva hagytam a riválisaimat. Tizenkilenc aranyérem A felnőttek között először 4. helyezést ért el a 10 kilométeres bajnokságban, majd 1943-ban 3. lett, 1944-ben pedig aranyérmes - ezt még tizennyolcszor megis­mételte. Ekkor már a válogatott keretben is figyelembe vették. 1944 augusztusában került Bu­dapestre a Postás SE-hez, 1945. május 16-án visszament Oros­házára, majd 1949 februárjában „költözött" a Tisza partjára és lett a Szegedi Postás sportolója. Ezután 1952-ben a Szegedi Hon­véd, ennek megszűnése után 1954-ben a SZEAC következett, és az egyetemre került, ahol a könyvtárban dolgozott. Itt hozta létre a méltán Európa-hírű és a kontinensen sokáig egyedülálló mikrofilmlabort, amit nyugdíjba vonulása után szétszedtek. Akadtak keserű pillanatok: - Kétszer voltam olimpiai ke­rettag, de az ötkarikás játékokon egyszer sem vehettem részt, va­lamint 1954-ben az Európa-baj­nokságra utaztam volna, a Keleti pályaudvaron a vonat lépcsőjéről „rángattak le" és küldtek haza. Ennek az a magyarázata, hogy egyszer nemet mondtam, ami­kor igenre számítottak - mint utólag megtudtam, az elhárítás­cora Az árak 2004. március 19-21-ig, a készlet erejéig érvényesek jegeden az eIsS Csak március 19-én: 2004. március 22-31 -ig Gárdonyi teaház Válogatott, zamatos NvOfAlflAltVa gyümölcstea kollekció IljUlUlllvllj kandiscukor rúddal eső Csak március 204« a Szegedi A születésnapunkon nagy sikert aratott automata ismét itt lesz. Bizalomkártyáján található kódja ajándékot rejthet Próbálja ki minden nap Schenk Csemege uborka 9-12 cm 1700 ml Csak március Philips 28PT4457 70 cm-es BlackLine képcső sztereó hang teletext hoz akartak beszervezni. És az il­letékesek nem felejtettek, több­ször is utánam nyúltak politikai megbízhatatlanságom miatt... Az élet kárpótolt a feleségemmel, gyerekeimmel és az unokákkal ­ők sok boldogságot szereztek. Irány Dánia! Kun Sándor 1985-ben kezdett el újra atletizálni, azóta indul a szenior versenyeken. Az idén jú­liusban Dániában, Aarhusban rendezik meg a korosztályos Eu­rópa-bajnokságot, melyre min­denképpen szeretne eljutni. En­nek érdekében még manapság is egy héten hat alkalommal tré­ningezik, csak vasárnap pihen. IMRE PÉTER Tét a BL-elődöntő TEKE Szombaton 13 órától a férfi teke Bajnokok Ligája negyeddöntő­jének első meccsén a szegedi Postás-pályán a Ferroép a német Staffelsteint fogadja. Az európai kupasorozatban gyakran találkozik német ellen­felekkel a Ferroép-Szeged. Nem véletlenül: a német és a magyar bajnok meghatározója a sportág kontinenstornáinak. A Ferroép az utóbbi években főleg a Bam­berggel találkozott - váltakozó sikerrel. Ezúttal új partner, a Staffelsteint következik, mégpe­dig a Bajnokok Ligája negyed­döntőjében. Az első meccset szombaton 13 órától a szegedi Postás-pályán rendezik a hazai­ak örömére. - fó, hogy itthon kezdünk, él­vezve a hazai környezet minden előnyét - mondta Karsai Ferenc, a szegedi klub elnöke. - Úgy gon­dolom, ennek a német-magyar párharcnak mi vagyunk az esé­lyesei. A Staffelstein az előző körben a szlovák harmadik szá­mú gárdát, a Szpartak Trnavát búcsúztatta az otthoni 6:2-vel, majd az idegenbeli 4:4-gyel. Két cseh válogatott éljátékos, Pytlik és Jelinek, valamint egy sokszo­ros csapat világbajnok német te­kés szerepel náluk. A Ferroép a hazai szuperliga arányérmét már a kezében érez­heti, hiszen hat pont előnnyel vezet a rájátszás utolsó két for­dulója előtt. Most pedig a BL-ben is szeretne a négy közé jutni. A Staffelsteinnel a Világkupa nagy­döntőjében már találkoztak Ka­szás Zoltán tanítványai, és ott megelőzték őket: a Ferroép har­madik, a német bajnok ötödik lett. - Az a lényeg, hogy nyerjünk. A 6:2-es sikerrel már tökélete­sen elégedett lennék, 5:3-nál talán egy kicsit nehezebb lenne a visszavágó - vállalkozott egy kis jóslásra Karsai. - A gárda annak ellenére jó formában van, hogy a bajnokság legutób­bi fordulójában, a BKV Előrénél gyengébben teljesített. De ahogy a színházi babona tartja: ha a főpróba rossz, az előadás kiváló lesz. MÁDI JÓZSEF Gellért-kupa Szegeden TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL Mától három napon keresztül pattog majd a labda az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban, ahol rangos, első kategóriájú utánpótlás teniszversenyt ren­deznek. A fiatalok a Gellért-ku­páért csatáznak három korosz­tályban. Ma a 14 éves leányok, szombaton a 12 éves leányok és fiúk lépnek majd pályára. A Gel­lért Tenisziskola vezetőedzője, Hajnal István jó eredményeket vár tanítványaitól. - Ez lesz az idény utolsó fedett pályás versenye - kezdte a be­szélgetést a fiatal szakember -, bízom benne, hogy érmekkel búcsúzunk a „sátortól". Két he­te remekeltek a játékosaim, Su­sányi Zsófia és Boros Martin aranyérmet szerzett egy verse­nyen, míg Trója Tibor második, Gajda Attila és Zsiga Máté har­madik lett. Jó formát mutatnak teniszezőim, igaz, nem lesz könnyű dolguk a hét végén: erős mezőny jön össze a Gellért-ku­pán. DÉLMAGYARORSZÁGI 4c Presztízs + EURO M *** a minosecji macjazirt. • igényes kivitellel • igényes tartalommal • igényes olvasóknak JL y eaeri csa tlak ózni: • Megjelenés: április 30. • Példán/szám: 5000 db Terjesztés: Csongrád megyében, fóliacsomagolásban, névre szólóan Anyagleadási határidő: április 17.* Hirdetésfelvétel: 62/567-889 A Belvárostól 12 percnyire Egy mosollyal több

Next

/
Oldalképek
Tartalom