Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-12 / 61. szám

8 •HIRDETÉS" PÉNTEK, 2004. MÁRCIUS 12. Darvasi László: Szeged a tengerben (7.) Az a rettenetes éjszaka Sorozatunkban a 125 esztendeje bekövetkezett borzasztó árvíz hőseinek cs áldozatainak kívánunk emléket állítani. Nem, nem volt végleges a rombolás, hiszen él és virágzik a város. Nem kívántunk vetélkedni helytörténészeink szakértelmével, és a bőséges szakirodalom révén szenzációs újdonságokkal sem szolgálhattunk. Ami történt, megírták már. A vaskos krónikák, naplók, visszaemlékezések és tanulmányok elmondták, miért következhetett be a szerencsétlenség, hogyan tört az ár a városra, számtalan életkép és írói elbeszélés, tárca és tudósítás mesélte el a vészterhes napokat. Mi csupán gyűjtögettünk. A tragikus napok krónikáját olvashatják egy héten át, március 13-áig. Tényleg rettenetes éjszaka volt, nincs ebben költői túlzás semmi. Olyan volt talán, mint a halálunk. Gondolunk és készülünk rá, és még borzongva kíváncsiak is vagyunk a dologra. A lélek ajtaja rányílik a katasztrófa ígéretére, és szinte várja, hogy megérkezzen. A város egyetlen hatalmas visszafojtott lélegzet. Örvénylik a sötét, mintha a pokolban lennénk. Csak hangokra hagyatkozhatunk. A rókusi templomban vad kétségbeeséssel kong a harang, a szél süvít és ordít. Mikszáth a Zsótér-ház ablakában várakozik, remeg a keze. Vajon mire gondol? Éjjel kettő van. A Klauzál téri Wagner-ház mellett, hol most kövér rétesekkel randevúzhatnak a szegediek, egészen hátul, az apró udvar egyik helyiségében még jelenteni igyekszik a Szegedi Híradó főszerkesztője, Nagy Sándor. Isten áldja magát, kolléga. A főszerkesztő úr kétlapos vészújságot, katasztrófakiadást, gyászjelentést szerkeszt, ugyan kinek, tennénk hozzá. Ha nincs város, nincs olvasó sem. Csak a kefelenyomat marad meg. Az ár Rókusra tör Az őrjöngő ár először Rókusra tör, aztán negyedórára feltartóztatja a budai országút medre. Eztán következik Felsőváros tönkretétele, majd a Belváros külső peremének támad a víz, honnan tovább hömpölyög Alsóvárosba. Mikszáth továbbra is feszülten figyel a Zsótér-ház ablakából. Mit lát? Azok ott lent, a tér porában rémült állatok, lovak, ökrök és borjak. Kutya vonyít keservesen. Messzebb az éj sötét vásznát fehér falaikkal kicsiny házak sütik át, és a szél ereje sem szűnik. De hirtelen mintha egyre kisebbek lennének ezek a házak, mintha összemennének, miközben az elszabadult borjakat és a gazdátlan lovakat gyilkos erő emeli meg, meghempergeti őket, s akárha papírból lenne, elszabadul, és vad iramodásba kezd néhány hordó és felhalmozott bútordarab. A víz rátalált a Széchenyi tér nyugati részére! Mikszáth önkéntelenül felkiált. Valaki a nyakába kapaszkodik. A budai országúton gazdájuk vesztett lovak sodródnak. A Mars téren a tornászok csónakjai várakoznak. S ahogy a fiúk előrenéznek, egyszeriben mintha embermagasságú tömeg rohanna feléjük. Az áradat már el is éri őket, s mintha üres gyufadobozok lennének, úgy sodorja el a szurkos csónakokat. És ez nem víz. Nem a Tisza matériája. Ami a csónakok alatt hörög és hömpölyög, leginkább mocskos massza. Az áradat felvette a város porát, felvette az alul fekvő részek sarát és mocsarát, felvette az emésztők fekáliáját, a temetők keserű földjét és a dögkutak mocskát, és sodor magával fát, törmeléket, állatot, bölcsőt. A csónakosok fatörzsekbe és oszlopokba kapaszkodnak, menteni lehetetlen. Még mindig vaksötét van. Hallják, hogy a szemközti házakból kiáltoznak értük. De nincs esély a kormányzásra. Rókuson borzasztó sóhajtásokkal rogynak a vízbe a vályogházak. A rókusiak, főként asszonyok és gyermekek az iskola épületébe menekülnek. Rózsa Ferenc plébános a parókia ablakában áll, most nem imádkozik. Irányítja a mentést, s majd csak utolsónak hagyja el az épületet. A fiatal Lázár György tornász ladikja a Bakay-ház mellett kifog egy munkásfiút, aki kapu kilincsébe kapaszkodva fulladozik. Ö az első megmentett. A mentőcsónakok mellett háztetők úsznak el, rajtuk emberek kiáltoznak. Pénzt kínálnak, könyörögnek és átkozódnak. De még mindig nem lehet menteni. Túl nagy az ár ereje. Az első nagy roham elsodorja a házak többségét. Embereket és állatok tetemeit, bérkocsikat mindenféle házi kacatokat sodor az áradat. Egy egész bérkocsi sodródik a Valéria tér felé. Közben a nagyokat reccsenő hajóhídon ezrek menekülnek Újszegedre. A váron a katonaság dolgozik, biztonságos helyre segítik fel az összefagyottakat. A Makkos-erdő fáira az utolsó pillanatban még gátmunkások menekültek, kiáltoznak egymásnak, te ki vagy, hát te, szegények még nem tudják, hogy jó három napig is eltart, míg megmentik őket. És a Belváros? A Somogyi utcán még el lehet jutni a Hungária Szállodáig. Az Oroszlán kávéházban lárma, füst van, tolongás. És a harang csak szól. Reggelre a Palánk is víz alá kerül, majd innen visszahúzódik a víz. De csak innen. És megvirrad Aki látta a katasztrófa fotográfiáit, például Tóth Béla árvízi könyvéből, jól tudja, olyan katasztrófa történt ebben a városban, amelyre nehéz szavakat találni. Volt egy város. És nincsen többé. Csakhogy ez a nincs mutatja még az egykor voltat, az udvarok és az édes otthonok dolgait, lécek, kapuk, bútorok, ruhaneműk és megroskadt tetők lebegnek a víz ezüstösen szétterülő tengerén. A város a víz temetője lett, halott Velence. Mikszáth azt írja, sokan nem hittek abban, hogy a katasztrófa valóban bekövetkezik, ezért a házakban várták be az árt. Ilyesmi mindig akad, minden bajban és katasztrófában vannak csökönyösek, sorskísértők, fatalisták. Vagy egyszerűen csak pánik dermesztette lelkek. A pirkadat kísérteties. Ég a gyufagyár, s a hullámzó víz felett végigderengő vörös fény összemosódik a hajnal mocskos szürkületével. De végre látni lehet. S tudni lehet, honnan jönnek a jajszavak és könyörgések. A csónakosok és a pontonmentők végre megindulhatnak. Lázárék a Kocsonya utcában, ma Jósika utca, nagyokat reccsenő házat találnak, belátnak a tárt ablakon. A szoba vízben áll, a vízen koporsó ring, benne a családfővel, körülötte pedig a gyászoló, derékig vízben toporgó rokonokkal. Nagy sokára sikerül rábeszélni őket, meneküljenek az omladozó épületből. Zubovics Fedor vízimentő a mai Római körút mentén, a Vargák utcájában egy ház mellett úszik el ladikjával, amikor rásikoltanak. Hányan vannak? Tizenegyen, szól a reménykedő válasz, anyák és gyerekek. A dereglye orra lassan a ház felé fordul, óvatosan közelít, és már csak öt méterre vannak a faltól, amikor a ház felsóhajt, s a következő pillanatban az egész alkotmány beleszakad a szürke mocsokba. A malom összeomlik Rókus szélén állt az Ilovai malom. Húsz munkás és a molnár a családjával marad a németesen zsindelyezett házban, remélve a menekülést. A malom összeomlik, csak a molnárt fűrészelik ki az egymásra szakadó gerendák marokkójából. A molnártól, ki az emeleten bújt, feleségei és gyermekei karnyújtásnyira szakadnak a mélybe. Szerte a kerítéseken, fákon emberek lógnak, vagy tetővel sodortatnak. Van, ki halott gyermekét szorongatja még így is. Halott, de a lámpavasat markolja, utolsó menedékét. Némelyeket gerendába kapaszkodva találnak meg a reggeli derengésben, félájultan fulladozva a dermesztő vizben. A gyerek látja, hogyan fejezi le apját egy leszakadó gerenda. És most ül, nem mozdul a tragédia helyéről. Egy kalauz hevenyészett tutaját kettészakítja a szél, s ő látja, hogy veszik az örvénybe két gyermeke és felesége. Vannak az árvíznek legendái is. A tomboló víz felett, a Szent Demeter-templomban szül meg egy fiatal asszony, fent a karzaton, Szent Demeter oltárával szemben. A régi zsinagóga is megkapja a maga áradagját a Három korona utcában, ma Hajnóczy utca. Ám az emelkedő víz, mintha egyébként a tomboló elemek tisztelnének bármit, embert, istent és szentséget, illedelmesen megáll a tóratekercseket őrző frigyszekrény alatt. Egy másik legenda szerint a vész miatt megszakad a városi toronyharang szíve. Némelyekért pedig senkinek nem akaródzott, nemhogy megszakadni, de egyetlenegyet csak szolidárisán is dobbanni a szíve. A Völgy utcabeli örömlányokról van szó, holott ők is megdolgoznak a pénzükért. Micsoda bornírtság, hogy a családos szegedi csónakosok szégyellték a szegény kurvákat menteni, így végül agglegények vették csónakba a visongó lányokat. Három napig dolgoznak a csónakosok, végül március idusán jelentik, hogy nincs ember életveszélyben már a városban. Balázs Béla azt írja önéletrajzi regényében, az Álmodó ifjúságban, a mentők alkudoztak a fuldoklókkal, pénzt követeltek tőlük, ötven forint volt egy élet ára. Am ez nehezen hihető vád. Ott van az árvízben egy másik híresség is. Csontváry Kosztka Tivadar. Ő Pestről jön le az egyetemistákkal, és művészi alapélménye lesz a tomboló víz. Mert nemcsak komoly hörghurutot kap, de soha nem felejti a zabolátlan vízözön rémképét. A zuhatagként szakadó, tajtékos víz később megannyi festményén szerepel, gondoljunk csak egyre, a Jajcei vízesésre. A király érkezése Úgy hatezer ember marad a városban. Mások szerint tízezer, tizenkettő. Ki tudhat biztos számadatot?! Sok menekült a várfalon rendezkedik be, hevenyészett bódék sorakoznak a gáton is, az emberek főznek, mosnak, számba veszik, miféle holmicskájuk maradt. Akadt olyan zaklatott, aki seprűvel, egyetlen inggel, vagy kalitkával menekült. Mögötte őrjöng az ár, a lány meg topog a kanárival. Szerte Újszegeden máglyák lobognak, hogy melegedni lehessen. Kellett is a meleg. A katasztrófa napjától majd két hétig esős, hideg és szeles idő volt. Az újszegedi barakksor végén, az utolsó építményben halottak hevernek, az első éjszaka áldozatai, férfiak, nők és gyermekek. S akinek hiányzik valakije, idejöhet, hogy bizonyosságot nyerjen, vagy tovább reménykedhessen. Avasúti töltésre is sokan menekülnek. Mások magasabban fekvő tanyákat választottak búvóhelyül, Szatymaz felé csakhamar rendes csónakközlekedés lesz. A külváros leszakadt tetőin szerencsétlen kutyák fagyoskodnak, s mintha lenne mit védeni, vicsorogva ugatják a halott utcákat pásztázó csónakokat. A Zsótér-házban már háromezren szoronganak. A rendet katonailag biztosítják. Makó városa nyomban segített, a káromkodós Pozsonyi polgármester már a vész hajnalán élelmiszert rekviráltatott a piacról a bajba jutott városnak. Nyomban segít Délvidék is. És jönnek a fővárosból miniszterek, államtitkárok, megszervezik a csónakok használatát, az élelmiszer-ellátást, a közlekedést és a segélyezést. A pénzügyminiszter készpénzzel érkezik, állítólag a szegediek dühösen utasítják . vissza a kevéske segélyt. Nem kell nekik alamizsna, könyöradomány! Március 17-én megjön a király, első Ferenc József. Kíséretében Tisza Kálmán és még jó néhány miniszter és tanácsos tolakodik. Reggel tíz óra van, hideg idő. Pálfy polgármester beszéde igencsak meghatja az uralkodót. A fenség könnyezik is. Majd támogatásról biztosítja a környezetét, és végigjárja a katasztrófa sújtotta várost, és nyilván nem képes sokáig elviselni a látottakat, mert kora délután már lengetik utána a hófehér orrkendőket. Amikor búcsúzóul megkérdezi, vajh mennyi az áldozat, a kormánybiztos Lukács huszonnégy halált hazudik. Nem nő e hazugságtól a renoméja Szegeden. A király mögött topogó, igencsak földúlt Kreminger prépost dühösen veti oda, hogy ez valótlanság, mert csak ő temetett el ennyi szerencsétlent saját kezűleg. A vonatlépcsőre lépő király még visszaparancsolja Tisza Kálmánt, a miniszterelnököt, maradjon, és személyesen irányítsa a mentést. A víz nagyon lassan apad A királyi biztos csakhamar a globetrotter Tisza Lajos lesz, aki a miniszterelnök öccse. A víz nagyon lassan apad, sokáig víz alatt áll a Széchenyi tér, de az Oskola utcában már zümmög a távírda. A percsorai gátnál még többször betör az ár, olykor tíz centivel is megemeli a várost borító víz szintjét. Rókuson leszakadt tetőkből vízicsárdást nyitnak, búfelejtő siller bort lehet vételezni, no lám, alattad, ahol laktál, csak víz van, és semmi, de fölötte mégis be lehet rúgni. A várost nyikorgó fajárdák lepik el, a vízen csónakfiákerek úsznak, a száraz Belvárosban pedig megindulhat a kocsiközlekedés. A szegediek isszák a Tisza vizét, pedig nem lehetne. Fogják a halat belőle, holott azt sem lehetne. A Szentháromság utcai patikánál persze elővigyázatosak. Ott zöld, sárga és kék a víz színe, és erős szagot áraszt sokáig. (Folytatás a holnapi számunkban.) Felsőváros. Nem a vízcsap maradt nyitva _ A.: A mai Aradi vértanúk tere vízben Archív fotók: Fekete Ház Széchenyi tér, az OTP épülete már állt. Sétálásra nem alkalmas