Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-28 / 50. szám
SZOMBAT, 2004. FEBRUÁR 28. -AKTUÁLIS" 5 A látszólag enyhe tél nem spórolt a fogyasztóknak A fűtésszámla tavalyi hideget mutat A szegedi szolgáltatók egyelőre óva intenek attól, hogy az enyhének érzett tél miatt az emberek jelentős megtakarításokban reménykedjenek. A februári közepéig tartó kora tavaszi időjárás miatt sokan már előre örültek annak, hogy az időjárásnak köszönhetően jelentős megtakarításokat könyvelhetnek majd el a szezon végén. Ezt a csalóka „hóérzetet" azonban cáfolják a szakemberek. Eri Zoltán, a Dégáz Rt. igazgatóhelyettese kifejtette, a mostani fűtési szezon novembere például hidegebb volt, mint az előzőé, emiatt 6 százalékkal több földgázt „égetett el" a lakosság. Igaz, ez a tendencia decemberben és januárban megfordult, előbb 7, majd 5 százalékos csökkenést okozva a földgázfelhasználásban, s a télnek még mindig nincs vége. Básthy Gábor, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. igazgatója is óva int a hiú reményektől. - Korai az öröm, ez a tél ugyan enyhébb volt a tavalyinál, de hidegebb a két évvel ezelőttinél - mondta. Márpedig a hőszolgáltató három esztendő átlagos hőfogyasztása alapján határozza meg a befizetendő előlegeket. Ezen a télen például a 2000-2003 között eltelt fűtési időszakokat veszik alapul, s a három téli időszak 7,3-5,4—4,4 fokos átlaghőmérséklete alapján számolnak. Nem is túl távoli emlékeinkGAZTARTALEK Az előző év tapasztalataira építve, 2003 őszén igyekeztek -a korábbinál nagyobb mértékben feltölteni a Mol gáztárolóit: 2002-ben közel 3 milliárd köbméter gáz volt a belföldi tárolókban és 590 millió az ukrán bértárolóban, az idei télre a hazaiakban 3,3 milliárdot helyeztek készenlétbe (az ukránban maradt a tavalyi mennyiség). Az óvatosságra volt ok, de ezúttal nem kellett kimeríteni a tartalékokat. ben az él, hogy idén szinte hó sem esett, vagyis a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.-nak nem akadt túl sok dolga. Ez - a tavalyi katasztrófahelyzetet alapul véve - akár igaz is lehet, hiszen nem kellett például 16 ezer köbméter havat a Tiszába hordani. Ugyanakkor - mint ahogy az Szabó Ferenc igazgató adatsorából kiderül - a tavalyi, utakra kihordott só-homok keverék mindössze a két és félszerese az idei mennyiségnek. Járműveik pedig a nemrégiben összeadott ldlométereknek alig több mint a dupláját tették meg az egy évvel korábbi téli szezonban, holott altkor szinte két teljes hónapon át tartotta magát a havas idő. EK. Parlagfűankét A parlagfű okozta allergiás légúti betegségekről és a Dél-Alföldön is igen elterjedt gyomnövény elleni védekezésről beszéltek az I. Csongrád megyei parlagfűankét előadói a Szegedi Ifjúsági Házban. A rajzkiállítással egybekötött programot a Szegedi Felsővárosiak Civil Egyesülete szervezte. Szentgyörgyi Pái: Szeged fejlődésre van ítélve Elfogadták a költségvetést Folytatás az 1. oldalról A Fidesz-MPSZ frakcióvezető-helyettese, Szőllősi Béla szerint a városmarketingre tervezett költségek a városvezetés önfényezését szolgálják. Szőllősi javasolta: Botka László polgármester kérje az országos költségvetés újratárgyalását, amely jelentős összegeket von el az önkormányzatoktól, egyúttal kifogásolta, hogy nem bérükbe beépítve, hanem „Szeged-pótlék" címen kapják a közalkalmazottak december 31-ig a 6 százalékos béremelést. Mivel azt az önkormányzat biztosítja, jövőre bizonytalan, hogy megkapják-e-a dolgozók a bérkiegészítést - indokolta az ellenzéki politikus. A polgármester válaszában kijelentette: az értékpapírok ára jó helyre kerül, mert fejlesztésekre, és nem működési kiadásokra fordítják. Hűvös László (Fidesz-MPSZ) szerint az is segíti a költségvetési hiány csökkentését, hogy a kórház által korábban jelzett 182 milbós hiányt furcsa módon még aznap 50 milliósra módosították, ráadásul az intézményben megszorító csomagot vezettek be, 50 százalékkal csökkentették a dolgozók illetménykiegészítését, és szüneteltetik az ügyeleti díjtöbblet kifizetését. Az öt szociális intézményből pedig ötven dolgozót küldenek el - tette hozzá. Az MDF képviselőcsoportjánakvezetője, Mécs László szerint pazarlás a Szegedi Nemzeti Színház 300 milhó forinttal emelt költségvetése, mert így számításai szerint egy előadás 9 millió forintba kerül. A költségvetéssel kapcsolatos egyik leghosszabb vitát a Somogyi-könyvtár négy fiókjának beMeleg napja volt Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármesternek Fotó: Schmidt Andrea ZSIGMONDI A DÍSZPOLGÁR A közgyűlés döntésének értelmében Szeged napján Zsigmond Vilmos szegedi származású, Amerikában élő, Oscar-díjas operatőr veheti át a díszpolgári címet. A Pro Urbe-díjat Telegdy Gyula, a SZAB elnöke és Agárdi Gábor szegedi születésű színművész kapja. Szegedért Emlékéremmel tüntetik ki Bottkáné Égető Mária orgonaművészt, Molnár Imréné nyugdíjas pedagógust, Gyüdi Sándor karnagyot, furonics Tamás koreográfust és Kiss Sándort, a Szefo igazgatóját. zárása hozta. Balogh László (MDF) országgyűlési képviselő élt jogával, felszólalt a közgyűlésben, és arra kérte Botka Lászlót, „kegyelmezzen" meg a körtöltésen kívüli városrészekben működő négy fiókkönyvtárnak. Pászti Ágnes (Centrum) kulturális ügyekért felelős tanácsnok úgy reagált: rendkívül kicsi az igény a heti néhány órában nyitva tartó fiókokra, amelyek már évtizede nem bővítették könyvállományukat. Bartáné Tóth Mária (SZDSZ) azt javasolta, hogy a településrészek művelődési házai vegyék át a könyvtári feladatot. Rákos Tibor (Fidesz-MPSZ) országgyűlési képviselő is hozzászólt, kérte Szentgyörgyit, hogy az előző ciklusban indult beruházásokról, mint például a ISPA-projektről külön beszéljen az idei 18 milliárdos fejlesztések között. Makrai László (Fidesz-MPSZ) úgy vélte, a gazdasági alpolgármester olyan ügyesen bánik a számokkal, hogy elmehetne Draskovits Tibor pénzügyminiszter helyére, mert ahogy Szegeden, úgy országosan is elhitetné, a fejlődés költségvetése az idei. - Sajnálom, hogy a megújulás évéhez méltatlan volt a költségvetési vita - értékelte a pengeváltásokat a gazdasági alpolgármester zárszavában. - Sokan úgy cáfolták a számokat, hogy el sem olvasták a költségvetés-tervezetet - tette hozzá. A 2004-es büdzsét végül 28 igen, 11 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. A közgyűlés hosszas vita után döntött a tömegközlekedési bérletek árának emeléséről, egyúttal a tanuló- és nyugdíjasbérletek árának csökkentéséről, 28 igen szavazattal, 9 ellenében. A testület döntése nyomán a város bejelenti igényét a Tisza Volán megszerzésére. Március 15-i hatállyal lemondott képviselői mandátumáról Csapó Balázs (Szegedért Egyesület), aki a polgármesteri hivatalban lát el a jövőben ombudsmani feladatot. KÉRI BARNABÁS HÁROMEZER A KÁRÁSZ UTCÁN Szeged belvárosában a legmagasabb bérleti díj négyzetméterenként 3000 forint, ennek felét kell kifizetni a kiszolgáló helyiségekért. Aki úgy érzi, az év bizonyos szakában fizetési nehézségekkel küzd, negyedévente is kiegyenlítheti számláját. Győrben a frekventált városrészben 4000 forint a plafon bérleti díjban, Pécsett 6600, míg Debrecenben 7500. A győri ingatlankezelő cég a kiszolgáló helyiségek után is ugyanakkora tarifát szed, míg Pécs és Debrecen differenciál. Az üzletek, vendéglők bérlői sokallják a 2004. január l-jével megemelt bérleti díjakat, az IKV szerint viszont az albérleteztetőknek kellene lemondaniuk az extraprofitról. Január l-jével új időszámítás kezdődött az üzlethelyiségek bérleti díjainál: lejárt ugyanis egy tízéves, törvény biztosította moratórium, amely védte a bérlót. A jövőben már egyéves felmondással megszüntethetek a bérleti szerződések anélkül, hogy a kezelőt, az IKV Rt.-t cserehelyiség biztosítására köteleznék. Az új időszámítás bérletidíj-emeléssel párosult. Németh István, az IKV vezérigazgatója szerint erre 2001 óta fokozatosan készítették fel a kereskedőket, vendéglősöket. Azt ajánlották fel számukra, választhatnak, vagy a három év alatt fokozatosan vezetik be a piaci lakbért, vagy 2004-tól egyszerre. A magasabb tarifáért cserébe újabb 15 éves moratóriumot ajánlottak A vezérigazgató szerint a kiemelt övezet, a Belváros bérlőinek 80 százalékával már aláírták a bérleti szerződéseket, azt azonban elismerte, vannak vitás esetek. Közéjük tartozik Dudás János, a Szuper Elszo 57 Kft. egyik tulajdonosa is, aki még Botka László polgármesternek is levelet írt, kifejtve: közel 70 embert foglalkoztat a Mérey és a Török utca sarkán lévő szerviz, s a lakosság számára nélkülözhetetlen szolgáltatás, valamint munkahelyek kerülnek veszélybe, ha nem tudja kigazdálkodni a felemelt bérleti díjat. Németh István viszont úgy véli, minden vállalkozásnak költségei vannak, s nem lehet „fontossági" sorrendet felállítani közöttük. Lapunkban nemrégiben arról írtunk, hogy hamarosan bezár a Bajor söröző, mivel annak albérlője nem képes kigazdálkodni az új bérleti díjat. Tegnap már meg is hirdette a bérleti jog eladását a tulajdonos, a Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ. Az új tarifával ugyanis akkor sem lehetne nyereségesen működtetni a Bajort, ha az áfész haszon nélkül albérleteztetne. Erre viszont az lehet a másik oldal válasza és ez természetesen nemcsak a sörözőre vonatkozik -, hogy tessék önmérsékletet tanúsítani, kisebb extraprofitot zsebre vágni, vagy azt tudomásul venni, hogy a tíz bő esztendő után esetleg szűkösebb évek következnek. De el lehet adni a bérleti jogot is, amelynek igen komoly vagyoni értéke van a szegedi ingatlanpiacon. FEKETE KLÁRA Az OEP néhány hete levélben szólította fel a klinikát, hogy fizesse vissza Szilágyiéknak, valamint a többi, ezzel a szerrel kezelt betegnek a pénzt, és a továbbiakban ingyen lássa el őket. Döntésüket azzal indokolták, hogy a fekvőbeteg-ellátás minden esetben ingyenes, ezért a nem törzskönyvezett gyógyszerért sem lehet pénzt kérni, bármilyen drága is. Thuizó László, az onkoterápiás klinika igazgatója elmondta, a szerdai egyeztetésen az OEP belátta, hogy a klinika korrektül járt el, hiszen tájékoztatta a betegeket a költségekről. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy az intézménynek nem kell visszafizetnie az eddig elkért összegeket, a továbbiakban azonban ingyen kell ellátnia ezeket a betegeket is. Tegnap azonban az egészségbiztosító visszavonta ezt a döntést, Győr; Pécs és Debrecen drágábban adja bérbe az üzlethelyiségeket Az alacsonyabb tarifa is magas Civilek választottak A Nemzeti civil alapprogram (NCA) Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei elektorai tegnap választották meg Szegeden a dél-alföldi régió 9 tagú kollégiumát. A három megyét egyaránt három-három tagképviseh majd a regionáhs kollégiumban. Mint Gellérffy Lászlótól, a választást lebonyolító Csongrád Megyei Civil Szolgáltató Központ vezetőjétől megtudtuk, megyénkből Bakai Csaba önkormányzati képviselőt, Török Gábor vállalkozót és Zsoldos Sándor irodalomtörténészt választották meg a régió elektorai. Mindhárman tagjai az Együtt Szegedért Egyesületnek is, de különböző alapítványok, egyesületek, civil szervezetek jelöltjei voltak. Gellérffy szerint ez az eredmény a három megye elektorai körében végzett sikeres lobbimunka eredménye. Az esélyegyenlőségi miniszter megbízatása alapján az NCA hivatalosan március elején megalakuló regionáhs kollégiumai írják ki és bírálják el azokat a pályázatokat, amelyeken a régió összes civil szervezete indulhat. Az NCA költségvetéséből körülbelül 200 millió forint jut a dél-alföldi régjóra, ennek a összegnek az elosztásáról dönthet majd a regionális kollégium tegnap megválasztott kilenc tagja. Szilágyi Emesének semmibe sem kerül a kezelés Az egészségbiztosító helyett a klinika fizet és ismét arra kötelezték az intézményt, hogy a költségeket vállalja magára, és az eddig befizetett pénzt fizesse vissza a családnak. A klinika vezetője azt egyelőre nem tudta megmondani, honnan teremtik elő az OEP által nem támogatott gyógyszerek árát. Szilágyi Mihály, Emese édesapja elmondta, ők mindig csak a médiából értesülnek arról, hogy halad az ügyük, így arról is, hogy visszakapják a pénzüket. Azt sem tudja, miért változtatta meg az OEP a korábbi döntését. Emese egyébként most ismét a klinikán fekszik, és továbbra is kedvesen fogadták. Pénzt nem kértek tőlük, de a mostani kezelésért egyébként sem kellett volna fizetniük, mivel minden harmadikat ingyen kapják. Az édesapa hozzátette: ezek után nem is lesz hajlandó pénzt adni a készítményért. TÍMÁR KRISZTA Folytatás az 1. oldalról A drága Kárász utca is olcsóbb más régióközpontok díjainál Fotó: Káinok Csaba