Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-02 / 27. szám
• A K T U A L I S • HETFO, 2004. FEBRUAR 2. Van, aki a régi alakját szeretné viszontlátni a tükörben Szegedi fogyókúraverseny a sportcsarnokban Már pénteken megkezdődött a verseny, de még lehet nevezni Klórgáz szivárgott a kémiai laborban 4 KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Egészségheteket szerveznek február 2-től 15-ig a községben. Ma délután fél háromtól három helyszínen is várják az érdeklődőket. A gondozási központban rendelőiben reumatológiai, illetve bőrgyógyászati szaktanácsadást tartanak. A tanácsadó épületében pedig egy szemészt kereshetnek fel az ásotthalmiak különféle problémáikkal. FORRÁSKÚT. A művelődési házban hétfőnként a népdalkörösök találkoznak. Pálnik András vezetésével este hét órától gyakorolnak a kör tagjai. Számos községi rendezvényen énekeltek már a népdalosok. MÓRAHALOM. Oktatási szerkezetváltást terveznek a Móra Ferenc Általános és Szakiskolában. Ennek első lépeseként az önkormányzat az eddigi szakiskolát hamarosan szakközépiskolává minősíti. Többek között erről tárgyalt a napokban az intézmény vezetősége Pálfalvi Zsolttal, a megyei önkormányzat oktatási főosztályvezetőjével. A megyei önkormányzatnak ezt a minősítését a saját fejlesztési tervéhez kell igazítania. ÖTTÖMÖS. Közmeghallgatásra várják az érdeklődőket ma délután három órától a művelődési házban. Az öttömösiek tájékoztató hallgatnak meg a hulladékkezelési közszolgáltatás bevezetéséről, a szemetesedények kiosztásáról. RÖSZKE. Közmeghallgatásra várják a röszkeieket ma délután öt órától a művelődési házba. Ezen Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. igazgatója ismerteti a községet érintő hulladékszállítási elképzeléseket, illetve változó díjait. A jelenlévők beszámolót hallgathatnak meg az ivóvízellátásról és a szennyvízelvezetési rendszer további fejlesztéséről. Szó lesz még a röszkei rendőrőrsöt érintő változásokról, valamint az önkormányzat tavalyi gazdálkodásáról és az idei költségvetésről, helyi adók mértékéről. SZEGED. Az Universitas-Szeged Kht. szervezésében nyitóbulit rendeznek ma este kilenc órától a JATE-klubban. Az est sztárvendége Varga Zsuzsa, aki Szívadóvevő című új lemezéről énekel dalokat. ÜLLÉS. A helyi fözőklub ma este fél hattól tartja soron következő foglalkozását a Radnai utca 2. szám alatti volt kisóvodában. Az érdeklődők különféle hagyományos farsangi ételeket készíthetnek, amit később közösen el is fogyasztanak. ZÁKÁNYSZÉK. Érdekegyeztető fórumot rendeznek ma délután 5 órától a művelődési házban. Törvény írja elő, hogy az önkormányzat a települést érintő kérdésekben egyeztetnie kell a szakszervezetekkel. Ezért Zákányszéken megalakult a HÉT, vagyis a Helyi Érdekegyeztető Tanács. A megalakulással kapcsolatos teendőket, valamint az idei költségvetés tervezetét és annak bérpolitikai vonatkozásait a mai fórumon ismertetik. Ezen részt vesznek a közszférában dolgozó alkalmazottak, az intézményi szülői szervezetek képviselői és a testület tagjai. ZSOMBÓ. Folytatódik a Wesselényi Népfőiskola programsorozata. Az érdeklődők ma este hat órától Sonkodi Sándor előadását hallgathatják meg az érelmeszesedésről és gyógykezeléséről. Három hónapig tartó fogyókúraversenyt rendeznek Szegeden. Aki ez alatt az idő alatt a súlyához képest a legtöbb kilótól szabadul meg, értékes díjat nyerhet. Am a többséget nem ez motiválja. Ingyenes spinningórákkal nyitották meg a szegedi fogyókúraversenyt a hét végén. A sportcsarnok egyik termében egyszerre harminchárom biciklin tekertek a vállalkozó kedvűek. A kedvcsináló bemutatóórákon már többen is részt vettek azok közül, akik beneveztek a súlycsökkentő versenybe. A Szeged Városi Sportigazgatóság és az Izometria Kft. közös akcióján bárki részt vehet, aki úgy gondolja, itt az ideje megszabadulnia felesleges kilóitól. Most ezzel még egy tengerparti nyaralást is nyerhet a legsikeresebben fogyó. A vidékfejlesztési menedzserek bérét nem építették be az idei központi költségvetésbe. Ez azt jelenti, hogy állami támogatás hiányában megszűnhetnek ezen állások. A menedzserek feladata többek között a gazdák felkészítése az uniós csatlakozásra. Veszély fenyegeti a vidékfejlesztési menedzserek további tevékenységét, ugyanis a bérüket kifelejtették az idei központi költségvetésből. A menedzserek fontos feladatot látnak el a kistérségekben, így Csongrád megyében is. Feladatuk közé tartozik a gazdálkodók felkészítése az uniós csatlakozásra. Segítenek a termelőknek különféle pályázatok, fejlesztési tervek elkészítésében. Emellett a mezőgazdaság híreiről, valamint a vidékfejlesztési célelőirányzat és a Sapard-program lehetőségeiről adnak felvilágosítást. - A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a hazánk csatlakozása előtti vidékfejlesztési terveket most kellene elkészíteni, ami a menedzserek feladata lenne. Pénz hiányában azonban veszélybe került a vidék felzárkóztatása - vélte Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vállalta fel korábban a menedzserek finanszírozását, amit most megszüntettek. Az Európai Unióban már felismerték, hogy fontos a vidék fejKovács Éva, a SZOTE Fitness vezetőedzője hangsúlyozta, a három hónapos versenyt nem az nyeri majd meg, aki a legtöbb kilótól szabadul meg, hiszen nagy súlyból könnyű sokat veszíteni. A nyaralásra az mehet, aki saját súlyához képest a legtöbbet fogy. Kovács Éva megjegyezte, a jelentkezők többségét elsősorban nem a díj, hanem a kilók érdeklik. A pénteki bemutató edzéseken már szép számmal érkeztek nevezések a versenyre. A jelentkezőket hivatalosan bemérték, azaz minden fontos adatot rögzítettek róluk, ami a fogyókúraversenyhez szükséges. Aki kért, étrendet és egyéni edzéstervet is kapott, hogy minél sikeresebben lefogyhasson. Szőke-Török Zsófia úgy fogalmazott, bár nincs elhízva, van miből fogynia, ezért nevezett be. Mint mondta, egyszer már lelesztése. Ennek érdekében számos felzárkóztató támogatási rendszert dolgoztak ki. A csatlakozás után a magyar kistérségek is részesülnének az előnyökből. Persze csak akkor, ha most elkészülnének az erre vonatkozó tervek. - A kormányzat szándékosan vagy gondatlanságból a vidék leépítésébe kezdett ezzel a pénzelvonással - állította a fideszes országgyűlési képviselő. Nógrádi Zoltán szerint a rendszerváltás óta most először fordulna elő, hogy nem lennének egyenrangú felek az önkormányzatok. Hiszen a fenti döntés értelmében a kistelepülések sokkal hátrányosabb helyzetbe kerülnének, mint a nagyvárosok. Az országban közel kétszáz vidékfejlesztési menedzser dolgozik, az ő bérük éves szinten 500 millió forint. - Most ezen a félmilliárd forinton múlik a vidék jövője mondta Nógrádi Zoltán. Tóth Enikő 2001. szeptember elseje óta dolgozik a homokháti kistérségben, mint vidékfejlesztési menedzser. - Pár napja hallottam a rossz hírt, hogy január elsejétől nem számítanak a munkánkra - panaszolta. Azóta telefonon beszélt kollégáival, s többen az mondták neki, hogy várhatóan megszűnik az állásuk. Tóth Enikő még bizakodik, mert azt ígérték neki, maradhat. Bérének finanszírozására pedig más forrásokat keresnek a homokháti kistérségi irodán. K-T. Fotó: Schmidt Andrea adott tíz kilót, de visszahízta, ettől szeretne most végérvényesen megszabadulni. Éppen ezért nem is a fődíj motiválja, hanem az, hogy ismét visszanyerje régi alakját. A 3 hónap pedig, ameddig a verseny tart, véleménye szerint nem túl nagy idő, ki lehet bírni egy ilyen hosszúságú fogyókúrát. Fekete Lajos az egyike azon kevés férfinek, aki benevezett. Az erősebb nem 39 éves képviselője többször próbált már lefogyni, de úgy gondolta, most, hogy másokkal együtt versenyezhet, sikerülni is fog. Az ingyenes spinningórán is részt vett, és tetszett neki. Mint mondta, a három hónap alatt 15 kilótól szeretne megszabadulni. A versenyre február 10-ig még lehet jelentkezni. A fogyni és nyerni vágyók a SZOTE Fitnessben adhatják le nevezésüket. TÍMÁR KRISZTA Hatalmas meglepetést hozott a Való Világ 3 első kihívása. Segal a várttal ellentétben nem Szilvit, hanem a deszki Milót jelölte meg Katka mellett párbajellenfélként. A néptáncos édesanyja reméli, nem fia lesz az első, aki elhagyja majd a villát. A villalakók és a nézők is arra számítottak, hogy a pénteki első kihíváson Segal Szilvivel akar majd párbajozni. Az öntörvényű miskolci vállalkozó azonban saját korábbi állításait is megcáfolva - nem adott kendőt a hisztijeiről elhíresült lánynak. Helyette sokak szerint a két leggyengébb játékost, Katkát és a deszki Milót hívta párbajra. A villa legfiatalabb lakójának megkendőzése mindenkit megdöbbentett. Milo ugyanis nem szavazott Segalra a kiválasztáskor, és nem is volt még konfliktusuk. Segal ugyan hangsúlyozta, hogy ő Katkával akar párbajozni, és csak taktikából jelölte meg a szerinte „közönségkedvenc" fiatalembert, ez azonban Milót nem nyugtatja meg túlságosan. A deszki néptáncos édesanyja, Faragó Aranka szintén nagyon meglepődött azon, hogy fiát már rögtön az első alkalommal kihívták. Mint mondta, a valóságshow első két részében sem volt még arra túl sok példa, hogy olyat válasszon valaki, aki nem is szavazott rá. Mint mondta, bízik benne, hogy a nézők tiszteletben tartják Segal kérését és KatKlórgázszivárgást észleltek tegnap a szegedi egyetem egyik Dóm téri laboratóriumában. A tűzoltók a vízmű segítségével elszállították a meghibásodott palackot. Személyi sérülés nem történt. A gáz akár halált is okozhat. - Nem volt veszélyes a szivárgás, ilyen esetben azonban mindig az erre felkészült szervezetekkel együttműködve kell ártalmatlanná tenni a szivárgó palackot mondta el lapunk érdeklődésére Galbács Zoltán. A Szegedi Tudományegyetem szervetlen kémiai tanszék docense, aki vasárnap az intézetben tartózkodott, hozzátette: a szelep valamilyen nem látható anyaghiba miatt tönkrement, és mivel nem tudták megítélni, milyen mértékű a károsodás, nem mertek hozzányúlni, nehogy még több gáz szökjön ki. Új helyen a Rádió 88 A Madách utcából a Kisfaludy utcába költözött a Rádió 88. A költözés komoly technikai fejlesztéssel is együtt járt. MUNKATÁRSUNKTÓL Vass Imre programigazgató szerint már kinőtték a régi otthonukat és az ottani stúdióra is ráfért volna már a felújítás. A Kisfaludy utcában lévő új központ átalakítása már decemberben elkezdődött, de az adást csak szombat óta sugározzák innen. Az épület kívülről és belülről is nagyon impozáns. A rádiónak ez a harmadik otthona, minden költözés technikai előrelépést is hozott magával. Egyetlen negatívumként azt lehet említeni hogy messzebb kerültek a Belvárostól. A többmilliós beruházás keretein belül új külső-belső kommunikációs rendszer épült ki, amely lehetővé teszi hogy a hallgatók könnyebben elérjék a rádiót. Az intézetben megvannak a szükséges védőfelszerelések, ezért közvetlen veszélyben nem volt senki. A palackot nem szabad zárt térben hagyni, hiszen a gáz nagyobb dózisban halált okozhat. A vasárnap délben riasztott tűzoltók légzőkészülékben vitték ki a szabad levegőre a palackot, azután a vízművek közreműködésével vízzel telt konténerbe helyezték, hiszen a klórgáz vízzel reakcióba lép. A meghibásodott palackot Budapestre szállították, ahol speciális körülmények között valószínűleg már ma átfejtik egy másikba. A tűzoltóság ügyeletén megtudtuk: a katasztrófavédelem szakemberei méréseket végeztek a helyszínen, de nem találtak vegyszernyomokat. Hasonló hiba utoljára 15 éve fordult elő a tanszéken. M. B. I. HÍREK LEBONTOTTÁK AZÓRLÁSSÁTRAT Mától ismét az eredeti rend szerint közlekedhetnek a járművek Szegeden, a Wesselényi és a Deák Ferenc utcában. A Tisza Szálló és a Belvárosi mozi előtti területet, a Széchenyi tértől a Stefániáig öt napig egy óriássátor zárta el a gépjárművek elől. A területen a Magyar Pszichiátriai Társaság XI. vándorgyűléséhez kapcsolódó kiállítás volt látható. AZ OPERABARÁTOKNÁL Az évad legtöbbet foglalkoztatott rendezője, Angyal Mária lesz a Szegedi Operabarátok Egyesületének vendége hétfőn 18 órától a Bartók Béla Művelődési Központ dísztermében. A Dömötör-életműdíjas alkotóval az Anyegin közelgő bemutatója kapcsán az est házigazdája, Gyémánt Csilla beszélget. Közben részletek csendülnek fel a Csajkovszkij-operából Kóbor Tamás (Lenszkij), Dér Krisztina (Tatjána) és Altorjay Tamás (Gremin) előadásában. A Csongrád megyeiek megmenthetik a párbajtól a deszki diákot W 3: Segal kihívta Milót Milo, vajon megy vagy marad? Fotó: RTL kát küldik vele párbajozni. Véle- fia csalódott lenne, ha elsőként ménye szerint ugyanis Milo ed- kellene kiköltöznie a villából, de dig még nem szerepelt túl sokat, ha mégis így alakulna, szeretettel nem tudta megmutatni, milyen várnák haza. is valójában. Az édesanya szerint T. K. Uniós pályázatok elkészítése kerülhet veszélybe Félmilliárdon múlik a vidék sorsa