Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-19 / 42. szám
NŐI TAKTIKÁK ÉS PRAKTIKÁK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN BIZALMASAN SZÁMÍTÓGÉPES LEVÉLVÁLTÁSOK Távkapcsolathoz, randihoz is Aki nem az interneten ismerkedik, annak is nagy segítséget jelenthetnek a világháló nyújtotta lehetőségek. Gondoljunk csak arra, hogy anyáink korában még a telefonálás is gondot jelentett. így hiába élt át valaki romantikus kalandot egy építőtáborban vagy diákfesztiválon, barátai hamar megsúgták neki: szerelme halálra ítélt, akárcsak a távkapcsolatok többsége. És e szabály alól csak kevés kivétel bújt ki. Akik azonban a nyolcvanas években jártak főiskolára, egyetemre, már élvezhették az e-mailezés áldásos hatását. Főleg, ha a koleszban összeismerkedett hallgatókat ösztöndíjaik olyan intézményekbe vezérelték, amelyeket egy óceán választott el egymástól. A gyors számítógépes levélváltások által kevésbé sínylették meg a bimbózó kapcsolatok a távollétet és az óhatatlanul megjelenő harmadik személy csábító kísértésének erejét is jelentősen csökkentették. Ezeket a tapasztalatokat a mai hölgyek, urak már bátran kamatoztathatják. És van egy másik tipikus eset, amelyben a net megmentheti a viszonyt. Ez pedig az, mikor a férfi fantáziátlan a randiszervezés terén. A világhálón ugyanis számos olyan honlap található, amelyen ötleteket kaphat. Nemcsak a szabadidős programok széles tárházát fedezheti fel, az időpontokat is lefixálhatja, a jegyeket is megrendelheti a világhálón keresztül. Megismerheti a mozifilmek tartalmát és jól informáltságával a találkán elkápráztathatja szíve hölgyét vagy szállást foglalhat. Persze ma már e téren is szerephez jutottak a hölgyek, így a közös programok szervezéséből ők is kivehetik a részüket. Ezért nekik sem árt időnként átböngészniük a következő honlapokat: www.hotel.lap.hu,www.port.hu,www.est.hu, www.programajanlo.hu,www.legjobblap.hu. NAPI MELLÉKLETEK Péntek DÉLMAOÁR Szombat SZIESZTA Hétfő A DÉL SPORTJA Kedd A PÉNZ BESZÉL, GYÓGYÍR Szerda RANüEVU WWW.DELMAGYAR.HU Klasszikus, örök női bölcsesség A legősibb filozófiai rendszerek női princípiumnak tekintették a bölcsességet. Paliasz Athéné a tudásért felelt, míg az időszámítás utáni első századok gnózisa Szophiát teszi egyenlővé az isteni bölcsességgel. Patriarchális, férfiuraimat hirdető társadalmunk közmegnyilvánulásaira jellemző, hogy a nőt elsősorban nem szellemi képességeivel jellemzi. A közszájon forgó aforizmák eredményeképp az utóbbi évszázadokban sajnos tudat alatt elfogadottá vált: a női nemet elsősorban a testi, semmint a szellemi lét határozza meg. Nem volt ez mindig így, még a szellemileg kiesnek nevezhető Európában sem. A nő pszichés másodrendűségének képzete a nyugati gondolkodás kétezer éves kombinációjában gyökerezik. A zsidó teremtéstörténetben az ősbűn az asszony személyéhez kötődik, ám az őstörténet bűnelbeszélésében a héber gondolkodás nem választja élesen ketté az első szimbolikus emberpárt Évára mint a bűn továbbítójára és Ádámra, az asszonytól megbódult gyenge férfijellemre. A nő mint testies lény és kísértő, a kereszténység európai terjedésének második-harmadik századában válik elterjedtté, hiszen az őskeresztények teljes közösséget éltek, a nők és a férfiak között csak kevéssé volt jellemző a megkülönböztetés, amely akkoriban sem lényegi, legfeljebb funkció szerinti lehetett. Érdekes, hogy a krisztusi tanok terjedésével párhuzamosan egy rendkívül divatos, ám mára csaknem teljesen feledésbe merült, görög földről elszármazott filozófiai rendszer is felütötte a fejét, egy számos irányzatból álló, jó és rossz istenséget hirdető felfogás. A gnózis bonyolult istenrendszerében a bölcsesség isteni személye nem más, mint Szophia, akinek bűne inBoris Vallejo: Minerva, 1989 dítja útjára magát az anyagi teremtést. A gnosztikus elképzelés szerint isteni hím- és nőnemű párok alkotják a szellemi világot, és a bölcsesség, azaz a görögök örök női valóságának megtestesítőjeként Szophia az egyetlen lény, aki társa nélkül próbál teremteni. Ebből a rendet megtörő „feminista" bűnből származik Démiurgosz, aki az anyagvilág teremtőjévé válik. A Föld így a rossz szülötte, s minden, ami bűnös és gonosz, a gnózis szerint az anyagiassághoz és a testi vágyhoz tartozik. Ez a szellemi közeg termékenyített meg számos ókori keresztény gondolkodót is, és lassan így vált a rossz elterjedéséért felelős női bölcsesség a vágyak teremtő okává, s innen már csak egy lépés a szellemi erény kiejtése, s a női lény tiltott gyümölcs után sóvárgó Évává formálása. A mítosz felett azonban a tapasztalat kell, hogy úr maradjon, ezért igaz a férfilélek örök, ha be nem is vallott vágyakozása az isteni Szophia, a női bölcsesség után... I. sz. Sandro Botticelli: Paliasz Athéné legyőzi a kentaurt, 1485. A kultúra diadala a tudatlanság felett SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA, SZABÓ CSILLA • 2004. FEBRUÁR 19 Halál akár játékból is Nincs annál megrázóbb, mint valakinek a halála, hát még ha azt önmaga hívja meg magának. Magyarországon, mely az öngyilkosságok számát tekintve a világ élvonalába tartozik, évente körülbelül négyezren halnak meg önkezüktől, közülük átlagosan tizen még gyerekek. Hagyományosan az idősek közt a leggyakoribb az öngyilkosság, de megdöbbentően sok a gyermekkorú is. Nyolc év átlaga szerint évente tíz gyermek választja ezt a módját a menekülésnek valamilyen élethelyzet elől, s legalább háromszázan tesznek rá kísérletet. A jelenség nem csak nálunk jellemző, hiszen az Egyesült Államokban készített felmérés szerint a 12-15 évesek közt az elmúlt húsz évben megnőtt az öngyilkosok száma, s a statisztika szerint minden százezer fiatal közül legalább egy hal meg ilyen értelmetlen módon. Egy ottani, 1991-ben végzett felmérés szerint a végzős középiskolások 27 százaléka már komolyan gondolkodott öngyilkosság elkövetésén, s tizenketten meg is kísérelték azt. Önpusztító gondolat A szülők minden esetben bűntudatot éreznek, még akkor is, ha előre semmit sem sejtettek gyermekük tervéről. Az önpusztító gondolattal komolyan foglalkozók legtöbbje Zuhanás a tizedik emeletről ugyanis szándékát 1-2 nappal az előtt jelzi környezetének, hogy azt végrehajtaná. Az okok is sokfélék lehetnek, az is előfordulhat, hogy a gyermek így akar bosszút állni környezetén. Teljesítményzavarok Popper Péter pszichológus 1986-ban végzett kutatásai szerint a legveszélyeztetettebbek a vidéki városokban, illetve a községekben élők, az átlagon felüli lakás- és anyagi viszonyok közt nevelkedő gyermekek és azok, akik csonka vagy széthullott család tagjai. Szintén a veszélyeztetettek közé tartoznak azok, akiknek a szülei, testvérei kíséreltek már meg öngyilkosságot, vagy akik szorongásos típusú teljesítményzavarokkal küszködnek. És azok a gyerekek is ebbe a körbe tartoznak, akik idegrendszeri okok miatt már átestek egészségügyi kezelésen vagy ápoláson. A gyermektragédiák persze előfordulhatnak játék, vagy akár baleset közben is. Dr. Temesvári Beáta szegedi pszichiátriai főorvos szerint nagyon nehéz a gyermekkori öngyilkosságok számát megbecsülni, hiszen sokszor nem különül el egyértelműen, hogy egy gyógyszer-túladagolás, -mérgezés vagy egy baleset játékból, esetleg szándékosan történik-e. A 14 éven aluliak körében a megyében szerencsére évente tíznél is kevesebb ilyen tragédia történik. A balILLUSZTRÁCIÓ: KARN0K CSABA esetek során is kérdéses, hogy az áldozat kockáztató magatartása szándékos volt-e. Fantáziálás A főorvos elmondta, voltak olyan évek, amikor az ország nagy részén egyetlen ilyen eset sem történt, ám Csongrádban 1-2 még ekkor is előfordult. A gyermekek ugyanakkor e szándékukat sokszor hónapokkal előre jelzik, úgy, hogy beszélnek a halálról, vagy arról fantáziálnak, mi lesz azután. A serdülőkorban bekövetkezett hasonló tragédiák száma is elenyésző, évente ez sem éri el a tízet, ám ez, a gyógyíthatatlan betegségek után, még így is második helyen áll. B. K. A.