Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-16 / 39. szám
HÉTFŐ, 2004. FEBRUÁR 16. • AKTUÁLIS« 5 Harmadik emeletről a halálba ugrott Folytatás az 1. oldalról A család az évek alatt többször próbált segítséget kérni az önkormányzattól, háziorvostól - hiába. Amikor a rendőrséget akarták kihívni, állítólag azt mondták nekik, majd akkor szóljanak, ha vér folyik. Addig a hatóság nem tud mit tenni. - Mindenkinek mondtam, hogy itt tragédia történik, ha senki nem tesz semmit - magyarázza elfúló hangon a családfő. A nagyszobában beszélgetünk. A szülők becsukják mögöttünk az ajtót. Kiderül, fiuk most is magatehetetlen. Az édesapa rendszeresen megmotozza fiát. Ha italt talál nála, be sem engedi a lakásba. - A szomszédok is csak tűrnek. Néha szólnak, hogy valamit csinálni kellene, de nem tudunk mit tenni - folytatja a megtört édesapa. Az asszony, Kreutz Károlyné a szekrényhez megy. Egy képet vesz elő. A fotón előző házasságából származó fia, Krizer Gábor. - „Anyu, én mindig vigyázok rád" - mindig ezt mondta nekem - sóhajt föl a nő. A kisebbik fiú mértéktelen gyógyszerfogyasztása és italozása szombat este tragédiához vezetett. A testvérek összeverekedtek. Édesapjuk szétválasztotta őket. A bedrogozott fiatalember a szóváltás után összeesett. Kreutz Károly ismét a mentősöket hívta, akik „ismerősként üdvözölték", majd közölték vele, sokba fog neki kerülni, ha megint elviszik Róbertet. Miután lecsillapodtak a kedélyek, az édesanya megkérdezte fiától: „Hol van Gabi?" Róbert csak annyit felelt, kiugrott az ablakon. Kreutzné feltépte az erkélyajtót és lenézett az utcára. Amit látott, attól sokkot kapott, s majdnem elájult. Fia teste öszszeroncsolódva hevert a betonon. - A mentősök azt mondták, nem szenvedett, azonnal meghalt - mondja. A szülők egész éjjel virrasztottak. Az ajtó mellett gyertya ég, fiuk emlékére gyújtották. Krizer Gábor március 17-én lett volna 33 éves. - Valószínűleg összeroppant. Nagyon jó gyerek volt, csendes, udvarias, rendkívül szerette a könyveket, bármit elolvasott - idézi fel fia emlékét a megrendült anya. - Harminckét éve együtt vagyunk jóban, rosszban, és ezt kellett megélnünk. Soha nem gondoltam volna, hogy a mi családunkkal történik ilyen, és pont a legjobb gyermekünk tesz ilyet - mondja csak úgy magának a férfi. A Szilléri sugárúti, Csillag térhez közeli ház mögött, az erkélysor alatt tegnap délután még hatalmas vértócsa emlékeztetett a történtekre. A család hiába próbálta, nem tudta eltüntetni. A hónak este már sikerült... ARANY T. JÁNOS 65 millió forintért tájékoztatnak a csatornaépítésről Három évig hozzák, viszik a híreket Hatvanötmillió forintot kap az MMB Hungary Kft. és a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület által létrehozott konzorcium, hogy a szennyvízberuházás befejezéséig tájékoztassa a Szegeden és négy környékbeli településen élőket a munkálatokról. Az Európai Unió ISPA-alapjának előírásai szerint választotta ki az önkormányzat azt az angol kommunikációs céget, amely a jövőben a Szegeden és négy környékbeli településen, Deszken, Kübekházán, Újszentivánon és Tiszaszigeten meginduló szennyvízberuházással kapcsolatos információkat eljuttatja a sajtóhoz, illetve a településeken lakókhoz. Az MMB Hungary Kft. a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesülettel (Csemete) alakított konzorciumot, a feladatot közösen látják el tudtuk meg Ács Sánta Ágnes ISPA-koordinátortól. A munkával kapcsolatos információk közlésére az EU szabályainak megfelelően a beruházás egy meghatározott részét kell költeni, ez esetben 246 ezer eurót, azaz körülbelül 65 millió 200 ezer forintot. A munkát a hazai közbeszerzési eljárásokhoz hasonló, az EU szabályainak megfelelő tenderen nyerte el a konzorcium. A kommunikációs cég hét szakértő munkatársa vesz részt folyamatosan a munkában. A nyilvánosság számára is érzékelhető tevékenységet eddig nem folytatott a konzorcium, amellyel 2003 év végén írták alá a szerződést. Az ISPA-támogatással megvalósuló csatornázás bár tavaly megkezdődött, a valódi munkálatok csak most tavaszszal indulnak. így egyelőre információgyűjtéssel foglalkoznak a szakemberek, és a lakosság csak a közeli jövőben kaphat tájékoztatást a beruházás állásáról. A konzorcium 37 hónapon át, 2006. december 31-ig, az ISPA-beruházás tervezett teljes megvalósulásáig dolgozik. K.B. Az ipari technológiával épült lakások kétharmada fölújításra szorul Uj lehetőségek a szegedi panelrekonstrukcióban Király László lakásában is kicserélik a rosszul záró ablakokat. A tulajdonosoknak a költségek egyharmadát kell állniuk Fotó: Schmidt Andrea Márciusban hirdeti meg a város az idei panelrekonstrukciós pályázatot. A fölújított épületekben nemcsak a külső nyílászárókat cserélik, de hőfokszabályozókat szerelnek a radiátorokra és az önkormányzat költségén rendbe teszik a ház környékét Bár csak márciusban teszik közzé az idei panelrekonstrukciós program pályázati feltételeit, a fölújításra szoruló épületekben lakók figyelmét már most föl kell hívni a kedvező lehetőség igénybevételére. Ingyen rendezik a környezetet Németh István, a pályáztatás koordinálásával megbízott Szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. elnök-vezérigazgatója készülő pályázati kiírásról elmondta, hogy lényegében a tavalyi föltételekkel juthatnak jelentős támogatáshoz az ipari technológiával készült, panel- és téglablokkos lakásokban élők. A rekonstrukció költségeinek egyharmadát központi támogatásból, egyharmadát önkormányzati forrásból fedezik, a fönnmaradó részt pedig a lakóközösségnek kell előteremtenie. Újdonság, hogy szabályozhatóvá teszik a fűtőtesteket, és az önkormányzat költségén rendezik a házak környezetét is. A lakások kétharmada elavult A 28 ezer szegedi panel- és mintegy 2 ezer egyéb házgyári módszerrel épített lakás kétharmada szorulna a tető- és falszigetelés fölújítására, a külső nyílászárók cseréjére, de tavaly mindössze négy társasház (169 lakás) tudott élni a pályázat kínálta lehetőséggel. Ennek oka részben a pénzhiány, részben pedig a régi társasházi törvény egyik megkötése volt, amely szerint csak a lakók teljes egyetértése esetén pályázhatott a társasház. Az új törvény már kevésbé szigorú (nem kell százszázalékos támogatottság), de a kívánatos természetesen az lenne, ha a lakóközösség egyetértésre jutna az előbbA Csongrádi sugárút 86. sikerrel pályázott a támogatásra utóbb halaszthatatlanná váló fölújítás ügyében. Pályáztak és nyertek A négy jó példa közül az egyik a Csongrádi sugárút 86. számú ötszintes, két lépcsőházas, harminclakásos társasház esete. Az egyik ott lakó, Balloné Kmetykó Mária építész részt vett a sikeres pályázati anyag elkészítésében. A ház költségvetéséből, valamint az ott élők anyagi helyzetéből a külső nyílászárók cseréjére futja. A több mint 13 millió forintos beruházás nem terheli elviselhetetlen összeggel a lakókat: egy 2+2-es lakásra 180 ezer forint jut, ennek azonban csak a felét kell kifizetni: a többit a társasház korábbi megtakarításaiból fedezik. Király László lakásában még rosszul zárnak az ablakok, de a fűtési szezon végén már nekifognak a csupán néhány hetes munkának. A házigazda elmondta, 60 ezer forintot kell fizetnie az ablakcseréért. Ez az összeg hamar megtérül, hiszen legalább 15 százalékkal kevesebbe kerül majd a fűtés, s még a lakás is fölértékelődik. NY. P. Kerékpárosokat gázoltak halálra Két olyan közlekedési baleset történt tegnap Csongrád megyében, melyben kerékpárost gázoltak. Mindketten belehaltak sérülésükbe. MUNKATÁRSAINKTÓL Egy Citroen Szegedről tartott Domaszék felé az 55-ös főúton szombat késő éjjel, amikor a repülőtérnél hirtelen egy kivilágítatlan kerékpáros kanyarodott a kocsi elé. A biciklis valószínűleg keresztben akart átjutni a főúton, de nem nézett szét, a Citroen vezetője pedig hiába fékezett, már nem tudta elkerülni az ütközést. A középkorú szegedi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utat több mint egy órán át teljes szélességében lezárták. A tragikus baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. Belehalt sérüléseibe az a 77 éves férfi is, aki kerékpárjával szombaton reggel fél 8 körül egy Citroen elé hajtott a vásárhelyi Rákóczi utcában. Mint azt 7bczakov Szilvánától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk: a személygépkocsit egy 39 éves vásárhelyi férfi vezette. Az elgázolt idős embert a mentők a vásárhelyi Erzsébet-kórházba szállították. De néhány órával később a baleset sérültje - az orvosi erőfeszítés ellenére - életét vesztette. A baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség. Árpádhalmon, Nagylakon és Nagytőkén nincs orvos Nem kell Csongrád megyében a falusi praxis Három Csongrád megyei településen évek óta hiába keresnek háziorvost. A betegellátást helyettesítéssel oldják meg, de ez az érintettek szerint nem megoldás. Három Csongrád megyei településen, Arpádhalmon, Nagylakon és Nagytőkén több éve megüresedett a háziorvosi praxis. Egyikre sincs érdeklődő. Árpádhalomról 4 éve ment el a háziorvos, aki a 625 lelket számoló falut a jóval sűrűbben lakott Nagymágocsra cserélte. Azóta Eperjesrőljár át az orvos: délelőtt az egyik, délután a másik településen gyógyítja a betegeket. Froman Róbert polgármester elmondta, most folynak a tárgyalások arról, hogy Eperjes és Árpádhalom egy orvosi körzetté válhasson. Jelenleg a két faluban Kiss Csaba rendel. Az orvos elmondta: egész héten nem tudja elintézni ügyeit, mert éjjel-nappal a betegek rendelkezésére kell állnia. Az már előrelépésnek számít, hogy a hétvégi ügyeletet nem ő, hanem a mentőszolgálat látja el. Véleménye szerint a falusi praxisok több ok miatt sem vonzóak. Egyrészt az előbb említett állandó készenléti kötelezettség miatt. Másrészt azért, mert az orvosnak a legnagyobb hóban vagy sárban is be kell gyalogolnia a tanyákra, ha szükség van rá. Fontos szempont pedig még az is, hogy a kistelepüléseken csak vegyes körzetek vannak, nincs különválasztva a gyermek- és felnőttrendelés. A kevesebb mint 600 lelket számláló Nagylakon 2001 óta nincs állandó háziorvos. Bár az önkormányzat lakást is biztosított számára, a nagyobb beteg( kártyaszám miatt ő is másik falut választott. Havi 70 ezer forintos fizetésből, valamint 6 ezer forintos ügyeleti díjból nehéz volt eltartania családját. Kocsis István polgármester sokat gondolkodott azon, hogyan lehetne megoldani a település orvosi ellátását. Bár most hétköznap mindennap van rendelés, a hétvégi ügyeletet Makó látja el. Nagylak ráadásul elöregedő település, sok az idős beteg, ezért nagy szükség lenne arra, hogy egy szakember állandó készenlétben álljon. Most az a doktornő jár a faluba, aki feladta ottani praxisát. Erdősy Margaréta úgy fogalmazott, bár így most nagyon sok a munkája, de nem tudott nemet mondani a nagylakiaknak, hiszen 8 évig volt ott háziorvos. Kérdés persze, hogy mennyi ideig bírja majd az állandó utazgatást és a folyamatos készenlétet. Nagytőkén 2000 óta betöltetlen a praxis. A település polgármestere, Kiss Nándor nem akart nyilatkozni, mindössze annyit mondott, nem múlik el egyetlen nap sem, hogy ne foglalkozna a település egyik legfontosabb problémájával. Az előző polgármester, Kiss Gyula már bőbeszédűbb volt. Elmondta, ő is hiába próbálkozott, a szerinte vonzó praxis senkit nem csábít, pedig az ott lakók nagyon várják, hogy saját orvosuk legyen. Jelenleg heti három alkalommal Szentesről jár ki orvos, ami a falubelieknek és a környező tanyákon élőknek nem megnyugtató. - Minden igényt kielégítő házzal, rendelővel és szerintem tisztességes fizetési feltételekkel várjuk, hogy valaki elfogadja a település ajánlatát - nyilatkozta Kiss Gyula. TÍMÁR KRISZTA HÍREK MA AZ EVASOK, VÁLLALKOZÓK VALLANAK Ma éjfélig még beadhatják adóbevallásaikat az egyéni vállalkozók, valamint az evások. Ennek az az oka, hogy idén február 15-e ünnepnapra, vasárnapra esett. Az evások egyrészt 2003. utolsó negyedévének egyszerűsített vállalkozói adóját fizetik meg a járulékokkal együtt, valamint beadják egész évre szóló adóbevallásukat is. A CSONTRITKULÁSRÓL A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportjának karitatív egészségügyi sorozata keretében kedden 16 órakor a Csanádi utca 9.-ben, a máltai házban dr. Szabó Endre főorvos tart előadást és konzultációt a csontritkulásról és megelőzésének lehetőségeiről. A máltaiak mindenkit szeretettel várnak a beszélgetésre, különösen az idősödő embereket és gondozóikat. AGRÁRLÓRUM ÓPUSZTASZEREN A Csongrád Megyei Agrárkamara szervezésében agrárfórumot rendeznek ma este öt órától Opusztaszeren, a művelődési házban. Gyuris Ferenc kamarai tanácsadó előadásában szó lesz többek között az egyszerűsített támogatási rendszerről, a nemzeti fejlesztési és a nemzeti vidékfejlesztési tervről.