Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-03 / 28. szám
Az Országgyűlés! Könyvtár ól törölve ZEL, GYOGY-IR DELMAGYARORSZAG KEDD, 2004. FEBRUÁR 3., 94/28. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 70 FT (ELŐFIZETVE: 53 FT) TÉMÁINKBÓL MÓRI BANKRABLÓK A rendőrség szerint közvetlen és közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Hajdú László és Kaiser Ede követte el 2002. május 9-én a móri bankfiókban a nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres rablást. Közöljük Hajdú László zárkalehallgatási jegyzőkönyvének egy részletét. 2. oldal PERT NYERTEK A HOLDFÉNYESEK A mórahalmi Holdfény gyermekotthon négy dolgozója megnyerte a munkabérük elmaradása miatt indított pert. Ennek ellenére igen kevés az esélye, hogy megkapják pénzüket, a közel egymilhó forintot. 3. oldal A SZELEKTÍVTŐL A LOVAS KOCSIIG Nem minden községben működik szervezett hulladékgyűjtés. Akad olyan falu, ahol a lakók maguk viszik el a telepre háztartási hulladékukat, máshol pedig lovas kocsival gyűjtik össze a szemetet. Harmincegy település összefogott, hogy ISPA-pályázat segítségével közösen oldja meg hulladékudvarok építését. 4. oldal PODMANICZKY ÉS KIRÁLY A FILMSZEMLÉN A 35. Magyar Filmszemlén két szegedi is részt vesz. Lapunk munkatársa, Podmaniczky Szilárd forgatókönyvíróként mutatkozik be a szemlén. A Szezont Török Ferenc rendezte. Egy magyar család kalandjairól szóló film, a Getno főszereplője pedig Király Levente. 4. oldal www.delmagyar.hu A biológiadolgozat megírása elől menekült a nyolcadikos fiú Önmagát rabolta el Zoli Saját elrablását játszotta meg egy 15 éves röszkei fiú, aki nem akart biológiadolgozatot írni. A nyolcadikos diák az eset óta nem volt iskolában. Az oktatási intézményben nem nyilatkoztak a történtekről. Hangos kutyaugatásra lett figyelmes a napokban Széli György. A nyugdíjas polgárőr egy Röszke melletti tanyán él. - Csöndes környék ez, legutóbb akkor csaholtak ennyire, amikor tavasszal afgán menekültek masíroztak át a mezőn. Nemrég eltűnt egy libám, morogtam is magamban: na, megint itt a róka. Amikor hátra értem, egy földön heverő testet vettem észre - folytatta. Széli György zseblámpával világított, de amit látott, attól meghűlt az ereiben a vér. Mint fogalmazott, borzalmasan megijedt. Azt hitte, valaki holttestet csempészett a tanyaépület mögé. Megkerülte a testet, lámpájával a fekvő alak arcába világított, kiderült, a „halott" nagyon is él, sőt a nyugdíjas férfi látásból ismeri is. - Kérdeztem tőle: te vagy az, Zoli? Nyöszörögve válaszolta, hogy igen. Kiderült, a földön fekvő 15 éves fiú nem messze lakik Széli György tanyájától. Folytatás az 5. oldalon Széli György azt hitte, holttestet csempésztek a tanyájára Fotó: Miskolczi Róbert Variációk 10 milliárd forintra A szegedi önkormányzat közleményben cáfolta a Magyar Nemzet állítását, mely szerint a város tízmilliárd forintos hitelfelvételre készül. A Fidesz-MPSZ helyi szervezetének elnöke élesen bírálta a város vezetőit. A Magyar Nemzet |MN) tegnap hírül adta, hogy a szegedi önkormányzat közel tízmilliárd forint működési hitelt szándékozik felvenni idén és jövőre. A lap Szentgyörgyi Pálra hivatkozva azt írta, hogy a gazdasági alpolgármester szerint idén 4 milliárd 941 millió forint hiányzik ahhoz, hogy az önkormányzat teljesíteni tudja a rá rótt feladatokat, jövőre már ennél az összegnél 300 millióval kevesebb is elég lesz. Szentgyörgyi Pál lapunknak elmondta: még senkinek sem nyilatkozott a 2004. évi városi költségvetéssel kapcsolatban, így nem tudja, honnan vette az újságíró a számokat. Az alpolgármester hangsúlyozta, a város nem növelte működési hitelállományát az elmúlt évben. - Nem az a filozófiánk, hogy növeljük a működési hiányt és azt finanszírozzuk - közölte Szentgyörgyi. Folytatás az 5. oldalon M5: szerdán kiderül, valójában ki a vevő A holnapi kormányülés után derül ki, melyik állami intézmény veszi meg az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. részvényeit. A határidő lejárt, meg is született a döntés, melyik állami intézmény vásárolja meg az AKA Rt. részvényeit. A vevő kiléte a holnapi kormányülés után derül ki. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy a kivásárlásban közreműködő intézmény az Állami Autópálya Kezelő Rt. legyen. írásunk és jegyzetünk a 3. oldalon A gazdák meggondolják, érdemes-e most eladósodni Hétfő óta kérhető az újfajta agrárhitel Traktor, műtrágya is vehető hitelből Fotó: Gvenes Kálmán A termelők abban bíznak, a kedvezményes agrárhitelt könnyebb lesz igénybe venni, mint a korábbi támogatási lehetőségeket. Hétfő óta kérhető az Európa-terv agrárhitel, amelyet termelők, mezőgazdasági szervezetek, cégek, integrátorok vehetnek igénybe. Többek között a termelés fejlesztését szolgáló beruházásokra, a birtok összevonását szolgáló földvásárlásra, az unió által előírt állatjóléti követelmények teljesítésére és korábbi hitelek és lízingek előtörlesztésére lehet kérni. Azoknak, akik élni szeretnének a lehetőséggel, előbb valamelyik bankban érdemes tájékozódniuk, a megállapodás után elkészített hitelkérelmet ugyanis az FVM-hivatal nyilvántartásba veszi és egy példányát záradékolja, amennyiben megfelel minden föltételnek. Folytatás az 5. oldalon Tervek az üvegek betétdíjára Míg a rendszerváltás előtt az italospalackok és öblösüvegek háromnegyede betétdíjas volt, addig mára az eldobós csomagolások kerültek 85 százalékos túlsúlyba. A környezetvédelmi minisztérium visszafordítaná a helyzetet, hogy kevesebb italospalack kerüljön a szemétbe. A szaktárca ezt az egyszer használatos csomagolások termékdíjának drasztikus mértékű megemelésével kívánja elérni. Az eldobós kétliteres műanyag palackokra például 60 forint „büntetőadót" vetnének ki, amely jelentős összegnek tűnik, amennyi most egy betétdíj. Egyes nézetek szerint azonban a vásárló jár rosszul, ha a nagy gyártók a magasabb csomagolási termékdíjat beépítik az áraikba, amit végül a fogyasztó fizet meg. Részletek A Pénz beszél mellékletben Elhagyta a kórházat az agyhártyagyulladással kezelt szegedi diáklány Néhányan már keresték magukon a betegség tüneteit m A diák osztálytársai nem félnek a fertőzéstől és már várják vissza Annamarit Fotó: Schmidt Andrea Nem volt, és jelenleg sincs pánik a szegedi Kőrösy József szakközépiskolában, ahová a fertőző vírusos agyhártyagyulladásban megbetegedett diáklány jár. Osztálytársai nem félnek a fertőzéstől, várják vissza beteg diáktársukat, aki tegnap elhagyhatta a kórházat. A megfelelő tájékoztatásnak köszönhetően nem volt pánik a szegedi középiskolában, amelynek egyik tanulóját másfél hete vírusos agyhártyagyulladással szállítottak kórházba. A Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola elsős diákja, Annamari eszméletlen, görcsös állapotban került a Szegedi Gyermekkórházba, ám a gyors orvosi segítségnek köszönhetően már másnap jelentősen javult az állapota. Közvetlen környezetét, köztük tanárait és osztálytársait az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) előírásainak megfelelően azonnal ellátták a szükséges gyógyszerekkel. Folytatás a 3. oldalon