Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-11 / 35. szám

18 • HIRDETÉS« SZERDA, 2004. FEBRUÁR 11. Ma idegenben lép pályára a Szeviép-Szeged Fontos mérkőzés Zalában KOSARLABDA A Szeviép-Szegcd NB I A cso­portos női kosárlabdacsapata ma délután ncgy órakor Zala­egerszegen lép pályára. A hatba kerülésért folytatott harc szem­pontjából fontos bajnokit ját­szanak a Tisza-partiak. A Szeviép-Szeged NB I A csopor­tos női kosárlabdacsapata három fordulóval az alapszakasz zárása előtt a hetedik helyen áll a baj­nokságban. Ez a helyzet nagyot változhat, ha az utolsó három összecsapást megnyerik a Ti­sza-partiak. Erre minden esélyük megvan, hiszen verhető ellenfe­lekkel (sorrendben: ZTE, Fo­ton-Sopron, Szekszárd) csapnak még össze. Igaz, egyik meccs sem lesz sétagalopp; az ellenfe­lek biztos, hogy nem adják köny­nyen a bőrüket. Máris itt az elsó: a Zalaeger­szeg elleni idegenbeli találkozó. Hiába sereghajtó a ZTE, a fiatal hazai együttes eddig minden meccsen hatalmas csatára kény­szeríttette ellenfeleit. Elég csak a szegedi összecsapásra emlékez­ni, akkor óriási küzdelemben, 74-72-re nyert a Szeviép. Ezt a kétpontos győzelmet most is el­fogadnák a szegedi kosárlabdaba­rátok. Mi újság a csapat háza tá­ján? - többek között erre a kér­désre is válaszolt a vezetőedző, Újhelyi Gábor. - Kezdem a jó hírrel: Aridra Mandache rendbe jött, a bedobó minden gyakorlatot végrehajt, teljes intenzitással edz. Viszont Donkó Orsolya kedd estére belá­zasodott, és ha a gyógyszerek nem viszik lejjebb a hőmérsékle­tét, akkor a csapatorvos nem en­gedi a pályára lépését. Pungor Krisztinának pedig megsérült a keze. Főként védekezésvariáció­kat gyakoroltunk a foglalkozáso­kon, bízom benne, hogy ez haté­kony lesz a ma délutáni Zalaeger­szeg elleni bajnokin. Számunkra nagyon fontos meccs következik, remélem, játékosaim is átérzik az összecsapás fontosságát. Szá­munkra a hatba kerülésért folyta­tott csatában a hátralévő találko­zókat meg kell nyernünk. A zala­iakat semmilyen tét nem nyo­masztja, felszabadultan játszhat­nak. Éppen ezért nehéz ellenük mérkőzni. Ha támadásban pozí­cióban megtudjuk a ZTE-t verni, akkor nem lehet gond a győzelem megszerzése, és akkor pontszám­ban beérjük a Foton együttesét. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Pécs 2. Szolnok 3. Diósgyőr 4. Orsi-Sopron 5. BSE 6. Foton-Sopron 7. Szeviép-Szeged 8. BEAC 9. Szekszárd 10. ZTE 0 1312- 845 3 1138- 885 1304-1060 1242-1018 1075-1132 QOC QOC Ö3D- 330 964-1122 881-1258 898-1233 978-1139 1.000 0.906 0.906 0.875 0.719 0.688 0.667 0.594 0.563 0.533 A Foton az elsó fordulóban a ki­állásért járó egy pontot sem kap­ta meg. SÜLI RÓBERT Ha így harcolnak a lepattanóért gond Zalaegerszegen a szegediek, akkor nem lehet Fotó: Karnok Csaba Parádézott a Domaszék MUNKATÁRSUNKTÓL DOMASZEKI SE-SPORTCSARNOK SE 96-63 (23-23,17-12, 24-18, 32-10) NB ll-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Do­maszék, 50 néző. Vezette: Bogárdi, Laka­tos. Domaszék: Varga (7), KÁDÁR (14/6), ORSZÁG (24/9), Vitaszek (12), Soós (6). Csere: PARÁDY (20/6), Búzás (10), Bez­dán (3/3). Edző: Antal András, Lestár Mihály. A nehezen belelendülő hazai csa­pat a negyedik negyed ponterős játékának köszönhetően maga­biztos győzelmet aratott. A do­maszékiek főként távolról voltak eredmenyesek, remekül „sültek" a hárompontosok. NAGYKÖRÖS-SZEDEÁK 87-69 A legjobb szegedi pontszerzők: Szab­lics (21). Smohi (12/3), Magyar (11). A Szedeák legközelebb pénteken 18.,10-kor a Deák gimnázium­ban a Gyula gárdáját fogadja. Kilencedik győzelmüket szerezték a vásárhelyiek Beindult a Kosársuli A Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s férfi kosárlabdacsapata immár kilencedik győzelmét könyvel­hette el, s ezzel a sikerrel már kilencedikek Molnár Csaba ta­nítványai a bajnokságban. VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI-SOPRONI MAFC 78-66 (23-18, 16-10,17-24, 22-14) NB l/B-s férfi mérkőzés, Vásárhely, 200 néző. Vezette: Kollár, Szabó. Kosársuli: dr. BORBÁTH (21/9), Elek (-), KOVÁTS (11). Tigyi (9), KUKLA (14). Cse­rék: Molnár (2), BERE (13), Czibere (-), Böszörményi (8/3). Edző: Molnár Csaba, dr. Elek András. Centerei révén jól kezdett a zóna­védekezést választó Kosársuli, de bosszantó egyéni hibák miatt for­dítani tudtak a vendégek. Dr. Bor­báth kosaraival ismét a hazai csa­pat vezetett, de nem szakadtak le a soproniak. A második negyed elején úgy tűnt, hogy eldől a mér­kőzés, de a vendégek védekezést váltottak, és felzárkóztak. A szü­netben kedves ünnepség volt - a felnőtt csapat játékosai adtak át jutalmakat a legügyesebb általá­nos iskolás korú kis vásárhelyi kosarasoknak. A harmadik ne­gyedben rengeteget hibáztak Mol­nár Csaba tanítványai. Az utolsó játékrészben a küzdelem domi­nált, és végre ki tudták használni palánk alatti magassági fölényü­ket Kovátsék - a fiatal játékos 23 (!) lepattanót szedett a mérkőzé­sen, ami döntőnek bizonyult a Kosársuli győzelmében. A juniorok újabb sikert köny­velhettek, s továbbra is vezetik a bajnokságot. Vásárhelyi Kosársuli-Soproni MAFC 96-89 (24-22, 25-21, 11-23, 25-19, 11-4) Kosársuli: Czibere (15/9), SZILÁGYI (3), Vas (6/6), KO­VÁTS (27), CSORBA (29). Cse­re: Fülöp (7), Dani (-), MOLNÁR (9). Edző: dr. Elek András. AZ N8 l/B ÁLLÁSA 1. Eger 19 0 1901-1490 1.000 2. Fehérvár 15 4 191-1664 0,895 3. Pápa 13 5 1641-1455 0.861 4. Veszprém 13 6 1628-1542 0,842 5. Miskolc 12 7 1622-1598 0.810 6. Tiszaújváros 11 8 1559-1547 0,789 7. Óbuda 11 8 1595-1591 0,789 8. Diana SE 10 9 1686-1618 0,763 9. Vásárhelyi Kosársuli 9 9 1454-1507 0,750 10. SMAFC 9 9 1477-1451 0,750 11. Kanizsa 8 10 1583-1595 0,722 12. Gbd 8 10 1571-1632 0,722 13. Siókosár 7 11 1547-1598 0,694 14. Budafok 7 12 1678-1764 0.684 IS. Sárvár 7 12 1573-1676 0,684 16. Nagykőrös 6 12 1437-1574 0,667 17. Debrecen 1 17 1278-1582 0.528 18. Baja 1 18 1606-1871 0.522 S. R. Mérlegen a szegedi aranylövészek A Szeged VLK lövészei tavaly sikeres évet zártak, s az idén is hasonló produkcióra készül­nek, hiszen 30. születésnapját ünnepli a három klubból ösz­szevont egyesület. A Szeged Városi Lövészklub éle­tében fontos esemény volt, hogy tavaly tető alá hozott egy rangos nemzetközi versenyt, a Szeged Grand Prix-t, melyet a vezetők szándéka szerint minden év ta­vaszán megrendeznek. Az el­múlt esztendőben a Gellért Sza­badidőközpont, 2004-ben pedig az újszegedi sportcsarnok ad ott­hont az eseménynek - árulta el Andrássy Árpád klubelnök. A mai SZVLK 30 éves múltra tekint vissza - az idén ünnepli három évtizedes születésnapját -, 1974 elején három klubot vontak össze. A mostani presi­dent (15 éve tölti be ezt a tisztet) már akkor is a sportágban tevé­kenykedett, akkor vezetőedző­ként. - Időnként az ember belefárad a létért való küzdelembe - mondta Andrássy -, de jönnek az újabb versenyek, a gyerekek sikerélmé­nyei, mosolyai, a győzelmek, és rögtön elmúlik minden fáradt­ság, fásultság; újra lelkesek va­gyunk. A pénz? Az sohasem elég, de eddig mindig előteremettük azt, ami a működéshez kellett. A büdzsé az önkormányzati támo­gatásból, az országos szövetség hozzájárulásából, és a saját vál­lalkozásunk bevételéből tevődik össze. Az anyagi kereteinken - ez mintegy négy, négy és fél millió forint évente - belül igyekszünk felszereléssel, fegyverrel mene­dzselni fiatal, tehetséges verseny­zőinket. A tavalyi kondíciókkal 2004-ben is kiegyeznénk. Az eredményekről szólva az el­ső helyen kell megemlíteni, hogy az SZVLK-nak két felnőtt válo­gatottja van - ez vidéki egyesüle­teknél ritkaság - Ottlik Hajnalka és Gallai Éva személyében, ők az elmúlt évi eredményeik alapján kerültek be a bővebb keretbe. Igaz, Ottliknak Vincze Kingát kel­lene legyőznie a válogatókon, hogy szerepelhessen a Győrben rendezendő Európa-baj nokságon. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük 2003 legjobb eredménye­it! A klub öt bajnoki aranyérmet nyert, hármat egyéniben, kettőt csapatban. Borbély Erzsébet és a csapat (Borbély Erzsébet, Borbély Katalin - egyéniben 3. lett, Mé­száros Anna) az ifjúsági légfegyve­res (40 lövés) ob-n, Gallai Éva (Csonka Zsófiával holtverseny­ben) és a csapat (Gallai Éva, Mó­nus Ágnes, Nagy Zsuzsa) a junior hölgyek sportpisztolyos (30+30 lövés) vetélkedésén, míg Császár Ágnes a serdülők légpisztolyos (20 lövés) bajnokságán nem talált le­győzőre. Ezüstöt szerzett a junior légpuskás csapat (Hrotkó Melin­da, Borbély Katalin, Borbély Er­zsébet), valamint a tüzfegyveres ifjúsági országos bajnokságon (Szegeden, az Etelka sori lőtéren rendezték meg) 60 fekvőben a Borbély K., Borbély E., Mészáros összetételű együttes. Bronzérem jutott 3x20 összetettben Borbély Katalinnak, s a felnőttek között Markovics Kálmánnak (légpisz­toly, 20 lövés), valamint a Gallai Éva, Mónus Ágnes, Mészáros Krisztina alkotta női alakulatnak. A felnőttek is tűzfegyverrel jeles­kedtek. - Nagyon fontos - az utánpót­lás-nevelésre mindig nagy gondot fordítottunk -, hogy tavaly Hrot­kó Melinda és Gallai Éva, az idén pedig Melindához csatlakozva a Borbély ikrek élvezhetik a Herak­lész-program előnyeit. Előbbinek a győri kontinensviadalon való indulásra is reális az esélye. I.P. Szél Friderika Risztov nyomában USZAS MUNKATÁRSUNKTÓL Székesfehérváron rendezték meg az országos diákolimpia döntő­jét. A Szegedi Úszó Egylet ver­senyzője, Kiss Gyula és Molnár Katalin tanítványa, az elmúlt év­ben az ifjúsági Európa-bajnoksá­gon is részt vett Szél Friderika (0:59,50) 100 m gyorson máso­dikként csapott célba a vásárhe­lyi születésű, világklasszis Risz­tov Éva (Bp. Spartacus, 0:58,84) mögött. Ezt a bravúrt rövid időn belül már másodszor hajtotta végre, hiszen a zalaegerszegi rö­vid pályás vidékbajnokságon is ez volt a sorrend. Fő úti cél: Dél-Afrika KAJAK-KENU Melegvízi edzőtáborba utaznak legjobb férfi és női kajakosaink, valamint kenusaink. A Magyar Kajak-kenu Szövetség keddi sajtótájékoztatóján elhang­zott: a női kajak válogatott Dél-Afrikában - ahol már a Kolo­nics György, Kozmann György, foób Márton kenus trió vár rájuk -, a férfi csapat pedig Ausztráliá­ban tréningezik hét héten keresz­tül. Fábiánné Rozsnyói Katalin edző női csapatával utazik febru­ár 15-én a Démász-Szegedi VE kétszeres világbajnok kajakosa, fanics Natasa is, mégpedig már magyar útlevéllel, magyar állam­polgárként. Janics azonban csak három hétig lesz Dél-Afrikában, egészen pontosan Pretoriában, utána hazatér, majd Sevilla felé veszi az irányt. A férfi kajakosok Séra Miklós vezetésével szintén a dél-afrikai tábort választották, és a Démászból hatan (Sík Márton, Börcsök Balázs, Csamangó Atti­la, Pusztay István, Almási Ger­gely, fanics Stefan) tartanak a tré­nerrel Fort Edwardba. A szegedi válogatottat közül Molnár Péter és Storcz Botond is külföldön tölthet el hat hetet. Ők Sári Nándorral és csapatával Ausztráliába repülnek. Storczcal kapcsolatos hír, hogy a szövetség az olimpiai címvédő kvartett szá­mára (Storcz mellett Vereckei Ákos, Kammerer Zoltán és Hor­váth Gábor ül újra együtt) hajót bérel a Brisbane melletti Goald Coast-on, amely nemzetközi versenyen először a május 21-23. között sorra kerülő poz­nani Eb-n bizonyíthatja, hogy Athén előtt képes visszanyerni sydneyi formáját. A sajtótájékoztatón Dr. Baráth Etele, a szövetség elnöke bejelen­tette: a Mol további egy évvel meg­hosszabbította a szponzori szerző­dést, így az olimpiai felkészülés­hez minden anyagi háttér adva van. Csay Renáta, Csabai Edvin és Györe Attila neve pedig felkerült a kajak-kenu sport örökös bajnokai­nak dicsőségtáblájára. M. J. Újabb Makói SVSE­győzelem az OB I-ben SAKK A Makói SVSE OB l-es férfi sakkcsapata újabb nagyszerű győzelmet könyvelhetett el. A Maros-partiak 7:5-re nyertek a Tabáni Spartacus ellen. MUNKATÁRSUNKTÓL Az újonc Makói SVSE OB l-es férfi sakkcsapata a hetedik fordu­lóban idegenben ült asztalhoz. A Maros-parti együttes a nagy rivá­lissal, a Tabáni Spartacusszal mérkőzött. A kiváló formában lévő MSVS-s sakkozók remekel­tek, a végén 7:5-ös győzelmet könyvelhettek el. Ezzel a sikerrel a nyolcadik helyre lépett előre a Makó gárdája, és megerősítette a helyét a középmezőnyben. TABÁNI SPARTACUS-MAKÓI SVSE 5:7 A makói győzelmeket a következők szerezték: Erdős Viktor, Grünberg Flo­rin, Kovács Zsolt, Domány Zsófia. Dön­tetlent játszottak: Farkas Tibor, Szu­hanek Rankó, Volosin Vlagyimir, ifj. Balázs Tibor, Szalai Kornél, Restás Pé­ter. További eredmények: Honvéd­Nagykanizsa 8:4, BEAC-ZTE 2,5:9,5, Vasas-Szombathely 5,5:6,5, Hajdúböszörmény-Paks 44,5:7,5, Miskolc-Statisztika 6:6. Az állás: 1. Miskolc 56 pont, 2. ZTE 56, 3. Nagykanizsa 48,5, 4. Paks 46,5, 5. Hajdúböszörmény 42,5, 6. Honvéd 42,5, 7. Statisz­tika 41,5, 8. Makói SVSE 37,5, 9. Szombathely 36,5, 10. BEAC 34, 11. Vasas 30, 12. Spartacus 29,5. Az OB I/B-ben a Vásárhely együttese is újabb győzelmet könyvelhetett el, s ezzel a negye­dik a bajnokságban a Csongrád megyei alakulat. VÁSÁRHELY-DEBRECEN 7,5:4,5 A vásárhelyi győzelmeket a kö­vetkezők szerezték: Horváth László, Bálint Vilmos, Csűri László, Linczer János, Erdős Já­nos, Koszta Csaba, Bárányi Er­nő. Döntetlent játszott: Tatár Kiss Szabolcs. OB Il-es eredmények: Szen­tes-Szegedi Maróczi 5:7, Gyula­Tákisz 7,5:4,5, Orosháza-Békés 7,5:4,5, Kiskunhalas-Battonya 10:2, Karcag-Bege 6:6, Szar­vas-Makói SVSE II: 1,5:10,5. A bajnokságban a Makói SVSE II. 48 ponttal a harmadik, a Sze­ged 46,5 ponttal az ötödik, a Szentes pedig 42 ponttal a nyol­cadik helyen áll. Nemzetközi verseny TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly tavasszal rendeztek elő­ször nemzetközi férfi teniszver­senyt Vásárhelyen, a Hód TC te­niszcentrumában. Serfőző Ist­ván, a klub elnökségi tagja jó hí­rekről tudott beszámolni: - Idén sem maradnak rangos felnőtt verseny nélkül a teniszba­rátok. Nagy valószínűséggel má­jusban ismét mi leszünk a házi­gazdája a Raiffeisen Grand Prix egyik állomásának. Egyelőre csak az kérdés: mekkora összdí­jazású lesz a torna, ez pedig hete­ken belül eldől. Tavaly is rangos versenyt sikerült megrendez­nünk, elég csak Ivo Karlovic ne­vét megemlítenünk, aki néhány hét múlva Wimbledonban le­győzte Lleyton Hewittot is. Most is hasonló erősségű tornát lát­hatnak majd a nézők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom