Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-08 / 6. szám
6 »MEGYEI TŰKOR* CSÜTÖRTÖK, 2004. JANUÁR 8. Etetés nélkül nem élnék túl a vadak a telet Takarmány, több millióért A téli etetés nélkülözhetetlen része a vadgazdálkodásnak. Fotó: Schmidt Andrea Négyévi nemesítés, pátyolgatás eredménye Pedigrét kapott a leleiek hagymája Leesett az első hó, az eddigieknél is jobban kell figyelni a vadak etetésére. A vásárhelyi Előre Vadásztársaság jó kilencven etetőt tart fönn területén, telente több millió forint értékben helyezve ki takarmányt, és vadföldek - ahol nem takarítják be a termést, hanem kinn hagyják az állatoknak - is elősegítik az állomány számára a tél átvészelését. A vadetetésnek már ősszel elkezdődik a szezonja, mikor betakarítják a mezőgazdasági terményt a határból, s a vadállomány kénytelen beérni az erdők, mezők gyér, száraz fűből, levélből, kéregből álló, szűkös tápanyagtartalékával. Ha csak erre lennének utalva a fácánok, nyulak, őzek és társaik, legnagyobbrészt nem érnék meg a tavaszt. De nincsenek csak erre utalva, mert színre lép a vadgazdálkodás, melynek csupán egyik része a vadászat, a másik része a vadetetés - halljuk Pálfi Zoltán fővadásztól. A több mint 18 ezer hektárnyi terület vadállományáért felelős hódmezővásárhelyi Előre Vadásztársaság egy-egy évben 500-600 mázsa szemestakarmányt (kukorica, búza, napraforgói és 20-25 nagybála lucernaszénát tartalékol, s etet föl a vadállománnyal a területén található kilencven etetőben és egyebütt. Az etetők fedettek, így víztől, hótól mentesen nem veszít tápanyagtartalmából a takarmány. Ahol a nyomokból ítélve rendszeresen jár a vad, így hamar elfogy a kihelyezett táplálék, szóróetetést is alkalmaznak. Például százméterenként kiszórnak egy-egy vasvillányi lucernaszénát, vagy a vaddisznónak csöves kukoricát, silót. Mennyibe kerül mindez? Természetesen évente több millió forint - becsli föl a mennyiséget a fővadász. Mindemellett vadföld is szolgálja az állatállomány táplálék-utánpótlását: e területeket napraforgóval, kukoricával, cirokkal vetik be, s betakarítás helyett hagyják, hogy a vadak fogyasszák el a termést. A fácán a szemes, a nyúl, az őz főleg a szálastakarmányt fogyasztja, a vaddisznó ezt is, azt is. Nemcsak a vadászható fajok képviselőit vonzzák az etetők, hanem a terület szinte minden lakóját, a cinkékig, pintyekig, melyek szintén megtalálhatják itt a tél átvészeléséhez szükséges táplálékkiegészítést a szemestakarmányok, különösen a napraforgó révén. Óriási kár keletkezne a vadállományban az etetés . Jimmm líiimlh él /. Szeged, Tisza L. krt. 51. Ax.m > T TELI % VÁSÁR! Kabátok, pulóverek, kosztümök, blúzok, nadrágok, alkalmi ruhák 30-40-50% engedménnyel kaphatók. Nyitva tartás: h.-p.: 9-18 , szo.: 9-13 ^O • www.delmagyar.hu elmaradásával. Az elmúlt télen például rekordmennyiségű táplálékot helyeztek ki, és még így is 8-10 százalékos elhullást lehetett tapasztalni az őzállományban; a nyúlból inkább az első fialást károsította a hosszúra nyúlt tél. Tehát az ősszel kezdődő etetésszezon addig tart, amíg a vad rájár az etetőkre, azaz amíg nem kezd kizöldülni a határ. F.CS. Hivatalosan is elismerte a GK Lelexír nevű fokhagymafajtát az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. A makói hagymakutató állomás és a maroslelei Lelegold Szövetkezet négy éve tartó közös vállalkozása, ha igaz, most hozza meg a gyümölcsét. Az első elismert tavaszi magyar fokhagymafajta iránt már a szomszéd megyéből és a Dunántúlról is érdeklődtek. Régóta termesztenek tavaszi fokhagymát Magyarországon, s Makó térségében, de a GK Lelexír az első, államilag is elismert magyar fajta. Az itt használt tavaszi fokhagymák nemesítésével fejlesztették ki. Megszületésére azért volt most már nagy szükség, mert a piacon az igazolt származású és feltüntetett fajtájú áru előnyt élvez a bizonytalan eredetűvel szemben. Fontos, hogy az unió piacán legalább e tekintetben ne szenvedjenek hátrányt az itteni termelők. Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet elismerése négy évig tartó közös munka eredményét értékelte. Amikor a makói állomás visszakerült a szegedi központú Gabonatermesztési Kutató Kht. szervezetébe, a vezető, Barnóczki Attila új kapcsolatokat keresett a termelőkkel. Ekkor fogtak össze a frissen alakult Lelegold Szövetkezettel, amely vállalta, hogy területet biztosít a kísérletekhez és közreműködik a szaporításban. A munka jól haladt, két éve, a csehországi Brnóban végzett ellenőrző vizsgálatok után az FVM megadta a szaporítási engedélyt, ez lehetővé tette azt is, hogy a szövetkezet tagjai szélesebb körben próbálják ki, teszI -4 Barnóczki Attila új kapcsolatokat keresett a fokhagymatermelőkkel. Fotó: Schmidt Andrea teljék a fajtát. A kutatóállomás vezetője lapunknak elmondta, az OMMI az év végén döntött, s az oklevelet ezután küldik el. Meghozta az eredményét az éveken át tartó babusgatás, pátyolgatás - mondta az elismerésről Szügyi János. A Lelegold Szövetkezet elnöke szerint hosszú távon mindenképpen jó üzlet lesz számukra, hogy a szövetkezet a GK Lelexír fajta kizárólagos forgalmazója és szaporítója; a helybeli termelők - érthető módon - már a kísérletek alatt kíváncsiak voltak rá, mit tud az új hagyma. A közelmúltban ferencszállási és kiszombori termelők érdeklődtek, Mezőkovácsházáról jelezték, mindenképpen szeretnék kipróbálni a fajtát, de nemrég dunántúli termelők is keresték a GK Lelexír ügyében a szövetkezetet. B.A. A Csongrád Megyei Önkormányzat immár hagyományos MEGYEKARÁCSONYÁN 50 állami gondozott gyermek és településenként egy-egy, vagyis összesen 60 nagycsalád ünnepét sikerült szebbé, emlékezetesebbé, gazdagabbá tenni. A megajándékozottak nevében is ezúton köszönjük a rendezvény támogatóinak önzetlen segítségét! > Ambrus Sándor fazekasmester • Árpád Agrár Rt. - BI-KER Kit. «Colibri Édesség, lllatszernagyker. > C0RA • C-UNIVERZÁL «Csominvest Beruházási és Befektetésszervező Kft. • DÉGÁZ Rt. > Délalföldi Erdészeti Rt. > DÉLÉPÍTŐ Építő és Szerelő Rt. «Délút Kft. «DÉMÁSZ Rt. > Eurohód Divat Kereskedelmi Kft. > Florin Rt. ' Főinvest Kft. »Gabonatermesztési Kutató Kht. »H1 Autó Kft. > Háziipari és Kereskedelmi Kft. > Hódmezőgazda Rt. «Hungerit Rt. >Innovapress «Jeans Manufaktúra Gyártó és Ker. Kft. «Kontavill Rt. «Kötöttárugyár Rt. > Kukori Kft. > M+M Sajtgyártó Kft. • Magyar Posta Rt. > MASTERF00DS Magyarország Értékesítő Bt. • MAV Rt. Területi Igazgatóság «Medikémia Rt. > MÉH Rt. > METR0 > Napfény Alapítvány ' NATURTEX > OTP Bank Rt. Dél-altöldi Régió Szegedi Igazgatóság • Pellini Erboris Hungária Kereskedelmi Kft. «Pick Szeged Rt. «Poly-D vállalkozás • Postabank és Takarékpénztár Rt. Szegedi Területi Igazgatóság > Praktlker Áruház > Prlntker Rt. > Probart Építőipari Kft. • Roncs Kft. 1 Rostás József »S0LE Hungária Rt. > Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. «Szegedi Parkolási Kft. • SZILÁNK Glass Company > SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Kar > Tápéi Hagyományőrző Egyesület Gyékényes Műhelye »Tisza Reklámstúdió > Tisza Volán Rt. Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala nevében sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk! Dr. FRANK JÓZSEF, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke Délmagyarország N-LINE MáS^int azujsag Friss hírek folyamatosan Ingyenes onlíne apróhirdetés Iskolai hírbázis Szegedi ki kicsoda? Moziműsor Szépírói történetek Fórumok Nemzetközi sport, totóesélyek Eseménykereső Képeslapküldés Hírlevél hetente kétszer Önnek szól új játékunk, amennyiben kedvesével 2004 ben kívánnak összeházasodni. Hívják MEG FOrrunaT az esküvőjükre! Nyereményeink: Görögországi utazás a FJPT N GOID SUN TRAVEL UTAZÁSI IRODA felajánlásával 1 ü« ' «j^ez/ssz-ssz Weüness-hétvége a FORRÁS SZÁLLÓBAN I DÉLMACYMORSZÁG-ajándékcsomag ^^^^ önnek csak ki keli választani egy jól sikerült képet kettő- J jukról, beküldenie cimünkTe az. alábbi kitöltött kuponnal együtt és várni a szerencsét. A nyertesek nevét a februárban megjelenő Délmagyarorezág 6SKÜVŐ magazinban aSÉ olvashatják. *Pj Beküldőéi határidő: Z004 január 30. VvM Somdat: 3004. január aa. 19 Címünk: Délmagrarország Kiadó 6-zo Szeged, Stefánia 10. •• .4 borítékra kötjük írják rá: Délmagynrorstág Esküvő ^Baj -mi I,M4T I: hera uífíjtrtttk ratzuf-:, Kitol származik „Mi nem hirdetjük fennen, hangos szávai, csak te, csak én, örökké s holtomiglan..." Telefonszám: