Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-07 / 5. szám

"KRÓNIKA« SZERDA, 2004. JANUÁR 7. 2003-ban történt Szegeden és térségében: Szegeden 2003 a leváltások, a kinevezések, a lemondások, a megválasztások, az éles politikai viták éve volt. Lemondott többek között a városi rendőrkapitány és Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok igazgatója. Előbbi helyére Kovács Mihályt, utóbbira pedig Székhelyi Józsefet nevezték ki. Megválasztották az egyetem új rektorát, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját, a Fidesz-MPSZ szegedi csoportjának új elnökét. Kinevezték Szeged új jegyzőjét, s az SZKT-t, a Pick Rt.-t és a szegedi börtönt is új vezető irányítja. A Szeged Televíziónál az előzetes hirekkel ellentétben mégsem vállalt szerepet Csintalan Sándor. Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték a balástyai rémet, és a bíróság elmarasztalta a Szeged FC volt elnökét, a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójának egykori vezetőjét és egy szülész-nőgyógyászt. Itthon letartóztattak egy rendőrtisztet, Norvégiában és Izraelben híres, hírhedt szegediek kerültek rendőrkézre. Az év krónikájához tartozik, hogy többéves szünet után megnyílt a Virág cukrászda. A térségben melegrckordot mértek, augusztusban egy méter alatt „tetőzött" a Tisza. Mindeközben a szegedi polgármester bejelentette: a város csőd közeli állapotba került. JANUAR 1.: Ezrek köszöntötték 2003-at a Széchenyi téren. Kovács Mihály alezredest bíz­ták meg a Szegedi Rendőrkapi­tányság vezetésével. 5.: Hatalmas havazás kezdő­dött a városban, negyvencentis hópaplan takarta be a várost. 6.: Újra megnyílt a Virág cuk­rászda. Sztrájkoltak a Volán dolgozói. A Jósika utcában átadták az új Jezsuita Noviciátust. 14.: Mínusz harminc fokot mértek a megyében, az autó­buszok több mint fele leállt, az áramszolgáltatást korlátozták. as fődíját Lékó Péter sakkozó kapta. 10.: Első fokon bűnösnek ta­lálta a bíróság Bakai Csaba és Pászti Ágnes szegedi önkor­mányzati képviselőt közokirat­hamisítás bűntettének kísérle­tében. 18.: Egy helyett már hét park­őr vigyázza a szegedi zöldterüle­teket. Leállt a 47-es út kétsávosítá­sa. 20.: Az influenzajárvány mi­att egyes kórházakban látogatá­si tilalmat rendeltek el. 28.: Négyszáz liter gázolaj ömlött ki egy kamionból a Ber­a vezető figyelmetlenül hajtott át a váltón. 24.: Csalásért, okirat-hami­sításért és sikkasztásért első fo­kon három év hat hónap bör­tönre ítélte a bíróság Nagylaki Kálmánt, a Szeged FC volt el­nökét. Vörös Gabriellát választotta a megyei közgyűlés a Móra Ferenc Múzeum igazgatójának. 25.: A városi közgyűlés meg­választotta az új színidirektort Székhelyi fózsef személyében. Dózsa Gábor lett az SZKT új igazgatója. 27.: Vitorlázó repülőgépek üt­köztek össze ezer méter magas­Tavaly ilyenkor nehézgépekkel kellett kiásni Szegedet a hó alól. 17.: Lemondott Korognai Ká­roly, a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok igazgatója. 21.: A Szeged Televízió dolgo­zóinak többsége beszüntette a munkát. 24.: Mózes Ervin lett Szeged város új jegyzője. 27.: Kidöntött egy kandelá­bert az új hídon egy autó, a ve­zetője sérült barátnőjét hátra­hagyva elmenekült a helyszín­ről. Néhány hét múlva elfogták. FEBRUÁR 6.: Kocsis László Levente, a színház megbízott igazgatója bot­rányos hangulatú társulati ülé­sen bejelentette: az évad bemu­tatói egy kivételével elmarad­nak. 14.: Gounod Faustjának pre­mierjét Alföldi Róbert rendezésé­ben élőben közvetítette a Ma­gyar Televízió a Szegedi Nemze­ti Színházból. Ezzel nyitott a magyarországi francia kulturá­lis évad. 15.: Botka László polgármes­ter bejelentette, hogy Szeged csőd közeli helyzetbe került, emiatt megszorító intézkedéseket kell bevezetni. Az ellenzék vissza­utasította a polgármester állítá­sait. 21.: A Szeged Televízió tulaj­donosa mégsem adta el üzlet­részét az önkormányzatnak, ezért a szegedi önkormányzat Városi Televízió néven új televí­ziót alapított. 22.: Hatmilliárdos hiánnyal számol Szeged hosszú vita után elfogadott költségvetése. 25.: Kisgyermeket találtak egy dobozban Bakson. Az anya és az apa két hét múlva került elő. MÁRCIUS 8.: Öt nő megölésével vádol­ták meg a balástyai sorozatgyil­kost, Szabó Zoltánt. A Szegedért Alapítvány 2003­talan hídon. Az utat lezárták, közlekedési káosz alakult ki. Megnyílt az ötödik szegedi stabilitás konferencia, amelyen a dél-kelet európai országok együttműködéséről esett szó. ÁPRILIS 4.: Szegedre és Bordányba lá­togatott Medgyessy Pétét. A mi­niszterelnök találkozott a sze­gedi gazdasági élet szereplőivel, részt vett a nemzeti színházban rendezett gálaműsoron, ahol fel­szólalásában megígérte: 2005-ig Szegedre ér az autópálya. 4.: Szabálytalanságokat talált egy önkormányzati vizsgálat a Szegedi Közlekedési Társaság gazdálkodásában, ezért elbocsá­tották Nemes László igazgatót. Felavatták Juhász Gyula új, a költő szellemi nagyságához mél­tó síremlékét a Belvárosi teme­tőben. 6.: Felszentelték és a helyére emelték a dóm új, hatszáz kilós harangját, melyet Szent Terézről neveztek el. 8.: Szabó Gábort, az élelmi­szeripari főiskola főigazgatóját választották a Szegedi Tido­mányegyetem rektorává. 11.: Az M5-ös autópálya meg­építését szorgalmazó alapítványt hozott létre a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Két költő, a pozsonyi Tőzsér Árpád és a szegedi Simái Mihály kapta idén a Tiszatáj-díjat. Harminckilenc együttes rész­vételével nyílt meg az országos gyermek és ifjúsági néptáncfesz­tivál. 15.: A Lombard Rt. vette meg a Somogyi utcában, a Dugonics térnél fekvő telket, melyen 2 ezer 800 négyzetméteres irodaházat épít. 17.: Négy óráig álltak a villa­mosok a Tisza Lajos körúton, mert kisiklott egy kocsi, amikor ban a szegedi légtérben. Az egyik gép sérülten leszállt, a másik gépben repülő oktató és növen­déke lezuhant, mindketten meg­haltak. 30.: Csapó fózsefet nevezték ki a szegedi fegyház és börtön parancsnokává. Az önkormányzat újra támo­gatja az alternatív színházi fesz­tivált megrendező MASZK Egye­sületet - jelentették be a város­házán. MÁJUS 1.: Sok ezer szegedi majáliso­zott a Ligetben. Botka László polgármester elindította a csat­lakozásig hátralévő időt szám­láló köztéri órát, amelyet később az Árpád téren helyeztek el. Kinyitottak a városi strandok. 6.: Átadták az első szegedi parkolóházat. A ceremónián a város vezetői nem vettek részt. Megdőlt a melegrekord: Sze­geden 33 fokot mértek. 18.: A százéves új és a száz­hatvan éves régi zsinagóga jubi­leumát ünnepelték. 19.: Medgyessy Péter minisz­terelnök átadta a tervezett lo­gisztikai központ területét a vá­rosnak. 20.: Nyomozás indult a sze­gedi Florin Rt. vezetői ellen, mi­után hamis dezodorokat foglal­tak le a cégnél. A Széchenyi téren megnyílt a borfesztivál. Bemutatták Bálint Sándor új­ra kiadott Szeged című kötetét. 21.: Gregor fózsefet a város díszközgyűlése díszpolgárává vá­lasztotta. Szabó Imre jogászpro­fesszor és Macskássy Izolda fes­tőművész Pro Urbe-díjat kapott. Megkezdődtek a Szeged-napi ut­cai rendezvények is, a hét végén megtartották a hídi vásárt. 22.: Szülők felvonulással til­takoztak a Napos úti iskola be­zárása ellen. 23.: A közgyűlés döntött az is­kolák sorsáról: a Németh Imre Sportiskolát bezárták, a Napos úti gyerekek a Rókus II.-be jár­nak. A Dugonicsot és a Dózsát összevonták. 25.: Elhagyott csecsemőt ta­láltak Tarjánban, anyja néhány nap múlva jelentkezett a kór­házban. 26.: Megbénult a troli- és vil­lamosforgalom, amikor egy te­herautó magas szállítmánya le­szakította a nagykörúton a veze­tékeket. 27.: Lezuhant egy sárkányre­pülő, domaszéki vezetője meg­halt. 28.: Börtönre ítélte a városi bí­róság a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójának volt vezető­jét, Vágási Kálmánt csalás, sik­kasztás és magánokirat-hamisí­tás miatt. 30.: Bartha László után Rá­kos Tibort választotta elnökének a Fidesz szegedi csoportja. Átadták a mórahalmi élmény­fürdőt. Június 1.: Átadták a színházban az idei Dömötör-díjakat. Sándor Já­nos rendező kapta az életműdí­jat. 3.: Rendőrök, határőrök, vá­mosok zárták körbe a Mars teret, hogy ellenőrizhessék a piacot. 4.: Szegedre látogatott Nan­cy Goodman Brinker, az USA búcsúzó budapesti nagykövete. 5.: Az építő és a város közöt­ti hosszas vita után az önkor­mányzat végül átvette a Rad­MENTEK IS, JÖTTEK IS Egy évvel ezelőtt lemondott a Szegedi Nemzeti Színház igaz­gatója, Korognai Károly. Az új színidirektor Székhelyi József. Mészáros Rezső, a Szegedi Thdományegyetem rektora nyugál­lományba vonult. Utódául Szabó Gábort választották. 1 ü Távozott a Pick Szeged Rt. éléről Bihari Vilmos. Az élelmiszer­ipari cég új vezérigazgatója Kovács László. Csere történt a Szegedi Rendőrkapitányság élén is. Balogh Zoltánt Kovács Mihály alezredes váltotta a poszton. nóti gimnázium tornacsarno­kát. 9.: A kilencedik emeletről zu­hant ki egy kisfiú Szegeden, és csodával határos módon túlélte a balesetet. Pappá szentelésének ötvene­dik évfordulóján aranymisét mondott Gyulay Endre szeged­csanádi megyés püspök. 10.: Másfél óráig nem dol­goztak a Mary cipőgyár dolgo­zói, mert nem kapták meg má­jusi fizetésüket. 11.: Legutóbb hatvanhat éve mértek hasonló meleget Szege­den. A hőmérő higanyszála majd 34 fokig kúszott, megdöntötte a korábbi rekordot. Másnap új­ra melegebbet mértek az eddigi legmagasabb értéknél. 12.: A könyvheti rendezvény­sorozatot a Dugonics téren Dar­vasi László szegedi író, lapunk publicistája nyitotta meg. Megnyílt a Mars téren az Euroland mezőgazdasági kiállí­tás. 15.: Karneváli menet zárta a pünkösdölő megyefesztivált. Többévi kényszerszünet után ismét kinyitott a Virág cukrászda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom