Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-28 / 23. szám
14 "SPORT - HIRDETÉS" SZERDA. 2004. JANUÁR 28. Az SL Benfica visszavonultatja Fehér Miklós 29-es mezét A végső búcsú Győrben lesz A tragikus hirtelenséggel elhunyt Benfica-csatár, Fehér Miklós halálának az okát a hétfői boncolás nem állapította meg. Ravatalánál, a Luz-stadionban, a zuhogó eső ellenére több ezren rótták le kegyeletüket. A temetés ma délután lesz Győrben. MUNKATÁRSUNKTÓL Fehér Miklós honlapján - ahol a névjegyénél még az áll, születtem... - a következő információkat találtuk a 24 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt csatárról. A boncolását végző orvosok kijelentették: a vizsgálatok nem vezettek eredményre, így további kutatásokra van szükség. Ez azt jelenti, hogy nem tudták megállapítani a halál pontos okát, vagyis - egy szakértő szerint most már bármi lehet. Fehértől szövetmintákat vettek, hogy elvégezhessék a további patológiai és toxikológiai vizsgálatokat. A Benfica vezetői azt kérték, hogy az orvosok minden olyan szükséges vizsgálatot végezzenek el, ami közelebb vihet a megoldáshoz. Ezzel szinte egy időben a portugál államügyész nyomozást rendelt el annak kiderítése érdekében, hogy mi okozhatta a magyar csatár vasárnap esti halálát. Fehér Miklós földi maradványai hétfőn éjfél előtt pár perccel érkeztek meg Guimaresből a Benfica stadionjába, ahol a bejáratnál felállított szükségkápolnában helyeztek el egy ravatalt, hogy a szurkolók is elbúcsúzhassanak a játékostól. A szakadó eső ellenére szurkolók ezrei érkeztek Eusebio (a kép jobb oldalán) is lerótta kegyeletét Fehér Miklós ravatalánál MTl-fotó a stadionba, és várták türelemmel, hogy elhelyezhessenek egy-egy szál virágot a koporsónál. Először a csatár szülei, majd a klub vezetői és játékosai vettek végső búcsút Mikitől, ezt követően pedig megnyitották a kapukat a szurkolók előtt is. A játékosok közül Hélder, Nuno Gomes, Argel, Simdo, Zahovic és Miguel is könnyeikkel küszködve rótták le kegyeletüket az egykori csapattárs és barát előtt. Nemcsak a Benfica szimpatizánsai, hanem majdnem minden portugál élvonalbeli klub vezetői, játékosai, drukkerei képviseltették magukat a megrázó eseményen. A portugál szövetség elnöke elrendelte, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban mindenütt egyperces gyászszünettel adózzanak Fehér Miklós emléke előtt az ország összes futballpályáján. A Benfica szurkolói kezdeményezték, hogy vonultassák vissza kedvencük 29-es számú mezét. A kérésnek eleget tett Luis Felipe Vieira klubelnök, aki a visszavonultatást hivatalosan is bejelentette. A mezt még a hétfő esti Boavista-Beira-Mar bajnokin Portóban körbe hordozták a két csapat játékosai, majd körbeállva tisztelegtek előtte, emlékeztek Mikire. A családtól kapott információ alapján közöljük, hogy a Portugál Labdarúgó-szövetség vezetőit, a Benfica stábját és játékosait szállító repülőgép várhatóan ma 13 órakor landol a Ferihegyi repülőtéren. Ezzel szállítják haza Fehér holttestét is. Miklós végső búcsúztatására a győrszabadhegyi temetőben kerül sor 15 órakor. Ellenfelek: Debrecen és ETO LABDARUGAS MUNKATÁRSUNKTÓL Elkészült az Arany Ászok országos műfüves teremlabdarúgó-bajnokság hatos döntőjének csoportbeosztása. A nagy melepetésre, egyetlen másodosztályúként a fináléba jutott FC Szeged a házigazda DVSC-vel és a Győri ETO-tal került egy trióba. A másik ágon a Fradi, a Sopron és a Siófok küzd egymással. Szombaton és vasárnap is 13.30-kor kezdődik a program a debreceni Főnix-csarnokban. Az NB I/B-s FC Szegeddel kapcsolatos hír, hogy a megóvott Dabas elleni mérkőzés kapcsán a fegyelmi bizottság - Boér Gábor jogosulatlan játéka miatt óvtak a 2-O-ra elvesztett mérkőzés után a szegediek - tegnap nem hozott ítéletet, a tárgyalást február 17-re napolta, egyúttal a Szeged indítványozta Boér személyes meghallgatását. Az FC Szeged tegnap lejátszotta első nagypályás felkészülési mérkőzését. Ezen a Felső Tisza-parti stadionban az NB l-es Békéscsaba 1-0-ás félidő után 3-0-ra győzött. A Szeged összeállítása: Halász (Dobó) - Szamoszszegi, Mórocz, Czifrák - Rácz (Gelbmann), Ferenczy, Turján, Csűri, Puskás (Krausz) - Bali (Dóra), Kulacsik (Szélpál T.). * A magyar labdarúgó-válogatott Horvátországban kezdi meg a világbajnoki selejtezőket. A 2004-es válogatott program, szeptember 4.: HorvátországMagyarország, szeptember 8.: Magyarország-Izland, október 9.: Svédország-Magyarország, november 17.: Málta-Magyarország. Gratulálunk Boldog születésnapot Csókási Zoltánné leunak 50. születésnapjára nagyon boldog születésnapol kíván a kis csapata Sándorfalvára, Tóth Józsefnek 60. születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget kíván felesége, három lánya, vejei és az unokák HM! * * * * CONTSTAR HUNGARY KFT. 80-105 LE-ig SAPARD-támogatással DEUTZ-FAHR. MTZ, AGT traktorok Mezőgazdasági munkagépek DÉKÉSCSADA, Szarvasi út 103. 66/450-648, 30/655-0896 BOLDOG Születésnapot BATIZ . BOGLÁRKÁNAK! 4. éve, hogy megszülettél, nekünk a legdrágább kincs lettél. Legyél boldog és vidám, szerencse kísérjen egy életen át.' Ezt kívánja: Anya. Apa. Bernadett, mama és dédi Sziiletesmapßt Drága Patrikünk! Ma egy éve, hogy születtél és a szemünk fénye lettél, kis lényeddel eddig csak örömöt szereztél. Kívánjuk Neked, továbbra is így tegyél, az életben szerencsés és jóságos l egy ól. Szüleid, nagyszüleid, dédjzüleid. TANÁCS PATR1KNA 50 LŐRDVCZ JÁNOSNÉ Csanádi Veronika! Boldog születésnapot kíván: Tündi, Jani, Csibi, Gina, Zoli, Judit, Sanci Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse tel személyesen ügytélszolgálati irodáinkat vagy hirdetőirodáinkat! HIRDETÉSFELVÉTEL SZEGEDEN: Proko Travel Szeged, Kígyó u. 3. Tel./fax: 62/486-283, 62/484-225. Szeged, Mérey u. 6/B, IV. 404. Tel./fax: 62/422-269. Magyar Hirdető Iroda Szeged, Tisza L. krt. 83. Tel./fax: 62/474-557. S3I IPARI ES KERESKEDELMI OKTATÁSI KÖZPONT Akkreditált intézmény 2004-ben induló tanfolyamai • ABC-ELADÓ (+ PÉNZTÁRGÉP-KEZELŐ) • DAJKA • FRISSÍTŐ MASSZŐR • FÜRDŐSMASSZŐR • GYÓGYMASSZŐR • HÁZVEZETŐNŐ • KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ • KÉZ- ÉS LÁBÁPOLÓ, MŰKÖRÖMÉPÍTŐ • KIADVÁNYSZERKESZTŐ • KOSÁRFONÓ ÉS FONOTTBÚTOR-KÉSZÍTŐ • LAKBERENDEZŐ • NŐIRUHA-KÉSZÍTŐ • SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ | (-HASZNÁLÓ) « VI RAG KŐTŐ szja-kedvezmény igénybe vehető 6722 Szeged, Tisza L. krt. 83., III. em. Tel.: 62/555-595, 30/2-697-692 E-mail: ikokszeged@invitel.hu tanúsítvány száma: 06-0017-02 Megemlékezés... Megemlékezés, kegyelet. Ennek a két szónak szomorú, halálos hangulata van. De ez is lehet ünnepélyes, méltóságteljes, megható. Időnként azonban feláldozzuk az embert a hír, a szenzáció „oltárán ". Fehér Miklós halála rávilágított, nem igaz a mondás, amit mellveregetve, büszkén emlegetünk, hogy vigadni és sírni is nagyon tud a magyar. Most könnyezni kellett volna. Befelé fordulva. Mégis az egyik televízió sportadása hétfőn kutyafuttában pár percet szánt Miklósra, megpendítve, hogy esetleg tiltott szerek használata is okozhatta a tragédiát. Kedden pedig az egyik bulvárlap címoldaláról Fehér Miklós a földön fekve felakadt szemmel „nézett" ránk. A fotó „szenzációs". Azt akarhatták, hogy így emlékezzünk rá? Nem szólalt meg egy belső hang, hogy ezt már nem szabad, ezt már nem kellene ? Furcsa. így lehet kétszer meghalni. Mert a kegyelet hiányával megölhetik az emléket, azt a képet, ami bennünk él(t). Portugáliában viszont méltósággal emlékeztek, emlékeznek rá. Szurkolók helyezték el virágaikat, szinte minden élvonalbeli klub megjelent a ravatalánál. Csendben, szomorúan, fejlehajtva. Ahogy nekünk, minden - még egyszer hangsúlyozva: minden! honfitársának kellett volna... IMRE PÉTER Ma otthon játszik a Szeged és a Szentes A vendégek esélyesek ményt elérni. Nem könnyíti a helyzetünket, hogy a betegségek, sérülések centerposzton alaposan megtizedeltek minket; Varga és Szabó helyett Plézer és Pataki játszik majd. A BHSE-től szombaton 16-2-es vereséget szenvedő Legrand-Szentesi VK-nak ma (kezdés 18 órakor) sem lesz könynyebb dolga, ezúttal a szintén világklasszis kategóriába tartozó Vasas az ellenfél. - Ilyen- csapatok ellen nagyon nehéz játszani - vélekedett Vidumanszky László, a Kurca-partiak mestere -, szinte lehetetlen megvalósítani az elképzelést, a megbeszélt taktikát. Ezúttal is arra törekszünk majd, hogy minél kisebb legyen a különbség, s talán hazai környezetben a szurkolóinktól segítve jobb eredményt érhetünk el, mint a Honvéd ellen. Fegyelmezett játékra lesz szükség, és nagyon figyelnünk kell, ha a megúszások egy részét meg akarjuk akadályozni. Ezúttal is több srácnak adok lehetőséget, hogy megmutathassa, éles helyzetben mire képes. A keretből egy páran panaszkodtak megfázásra, vírusos megbetegedésre; de remélem, a meccsre harcképesek lesznek és mindenkire számíthatok. I.P. VÍZILABDA Mindkét Csongrád megyei OB l-es férfi vízilabdacsapat, a Szeged Beton VE és a LegrandSzentesi VK is otthon szerepel a mai fordulóban. Az előbbi a Ferencvárost (18.30), az utóbbi pedig a Vasast (18 óra] látja vendégül. A 2004-es nyitófordulóban a Szeged Beton VE nem volt érdekelt, mert elmaradt a Szolnok elleni idegenbeli meccse. Ma 18.30-kor azonban az újszegedi sportuszodában a Ferencváros következik. - Őszintén megvallva nem jött rosszul ez a kis pluszpihenő mondta Horváth Viktor, a szegediek vezetőedzője -, nagyon sok a problémánk. Varga „Pepe" a porckorongsérve mellé összeszedett egy kézsérülést, Szabó Nándor gerinc-gyulladással bajlódik, Szűcs Leventének pedig a háta húzódott meg - rájuk már biztos nem számíthatok. Elég szűk a keretünk, tizenegyen, tizenketten ülünk a kispadon, a fiatalabbak nagyobb szerephez jutnak majd, remélem, élnek is a lehetőséggel. Szeretnénk okos, taktikus vízilabdázással szoros eredSportközvetítés A TELIN TV-BEN! Január 28-án 22.30 órától: Szeged Beton-FTC OB l-es vízilabda mérkőzés. Január 31-én 21 órától: Szeged Beton-Honvéd OB l-es vízilabda mérkőzés. Február 1-én 22 órától Szeviép-Szeged-Pécsi VSK NB l-es női kosárlabda találkozó. Kommentátor: Cs. Gát László. ÖO-OTo DIVATDISZKONT Szeged Nagyáruház emelet, Szeged, Fekete sas u. 23. M (ami »c> MflTRflCVflSflR! -20-25-30% A KÉSZLET EREJÉIG. CSONGI BÚTOR Szeged, Csongrádi sgt. 58. Tel.: (62) 547-840 E-mail: csongibutorhaz@vnet.hu Internet: www.csongibutor.ini.hu Y \ PERZSAGALERIA Egyedi, iráni, kézi csomózású, gyapjú perzsaszőnyegkiállítás és -vásár a Forrás Szállóban. H.-p.: 10—18-ig, szo.: 10-14-ig Információ: X i I lntormacio: r f 06-20/585-31-23 Ú f 10% kedvezmény 1 1 OTTHONI PRÓBALEHETŐSÉG T ^ LAKBERENDEZÉSI SZAKTANÁCSADÁS A PH0T0 HALL keres szegedi szaküzletébe középfokú végzettségű, fotókereskedelemben jártas, részmunkaidős eladót. Számítástechnikai ismeret előnyt jelent. Ha Ön a munkatársunk szeretne lenni fényképes önéletrajzát - a jövedelemigény megjelölésével a FŐFOTO Kft. humánpolitikai osztályára (1119 Bp, Nándorfejérvári út 35.) küldje • > ÚJ ÉVBEN IS A RÉGI ÁRAKKAL, AKÁRHOVA MENNI KELL, » ÖNÉRT VAN A GÁBRIEL! GÁBRIEL TAXI s . / . | * I, . I • I)