Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-28 / 23. szám
SZTÁROK, ZENE, SÜLI, BULI MINDEN SZERDÁN RANDEVÚ i—i m II II SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS • 2004. JANUÁR 28. NAPI MELLEKLETEK Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA Hétfő A DÉL SPORTJA Kedd A PÉMZ BESZEL, GYÓGY-ÍR WWW.DELMAGYAR.HU A VÁSÁRHELYI DIÁK SZERINT A MARS MEGLEPETÉSEKET IS TARTOGATHAT Bernadett jól választott Az Opportunity által közvetített kép. amelyen látszik, hogy a Mars-járó egy kráterben landolt Telitalálatnak bizonyul a vásárhelyi Gaál Bernadett által kijelölt leszállóhely a vörös bolygón, ahol vasárnap landolt a második Mars-járó, az Opportunity. A Budapesten tanuló lány úgy véli: a Rover által küldött képek alapján remény van arra, hogy víz nyomait fedezik fel a bolygón. MUNKATÁRSUNKTÓL Főnyereménynek tűnik az eddig küldött képek alapján az a leszállóhely, ahol három napja landolt a második Mars-járó, az Opportunity - fogalmazott a vásárhelyi Gaál Bernadett, akinek nem kis része volt abban, hogy az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei a vizes környezetben képződő hematit nevű ásványban gazdag régióba „tegyék le" a Rovert. Mint arról már beszámoltunk, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium 11. évfolyamos diákja annak idején a Planetary Society pályázat nyerteseként a NÁSÁ kutatóival dolgozhatott, s bevonták a Mars-járók leszállóhelyének kiválasztásába. Bernadett javaslatával annak idején az űrkutatók is egyetértettek. - Bár még igazán nem lehet Gaál Bernadett tudni, milyen sikerrel jár az Opportunity, azonban úgy tűnik, társától, a Spirittől eltérően finom szemcsés talajon landolt, s emiatt elképzelhető, hogy víz nyomaira bukkan a vörös bolygón - magyarázta Bernadett. - A Spirit a Mars egy másik részén dolgozik, ahol eddig az üledékes kőzet mellett vulkanikus eredetű kőzetet is talált, így a víz jelenlétében még mindig nem lehetnek biztosak a kutatók. Persze nem csak ez utóbbiról szolgálhatnak információval a Roverek. Az ifjú hölgy szerint ugyanis számtalan más érdekességre bukkanhatnak a Mars-járók, melyek akár a Föld keletkezéséről is szolgálhatnak információval. Bernadett egyébként a híradásokból és az internetről tájékozódik a Mars-expedícióról. Reméli, hogy a jövőben pluszismeretekhez is juthat majd, ugyanis a gimnáziumban működő Supernova alkotókörbe járó társa, FOTÓ: NASA Turczi Dávid az USA-ba utazik, s a Planetary Society pályázata jóvoltából részt vesz az űrkutatási programban. Ha minden jól megy, akkor a fiatalember e-mailen tájékoztatja majd az alkotókör tajgait, így Bernadettet is a fejleményekről. A geológusnak készülő diáklány egyébként mostanság leginkább a tanulásra koncentrál, továbbra is kiveszi azonban a részét a szakkör munkájából. - Hetente összeülünk, s a legkülönbözőbb csillagászati és űrkutatási témákat dolgozzuk fel, kiselőadásokat és vetélkedőket tartunk. Időnként pedig távcsöveinkkel kimegyünk egy kevésbé fényszenynyezett helyre, hogy megfigyeléseket végezzünk - mondta. Persze Bernadett a kikapcsolódásra is szán egy kis időt. Nagyon szeret futni, s mint elárulta: amikor kihajtja magát, akkor tud a legjobban gondolkozni. A HETEVES KISLÁNY A RAPERHEZ KERÜLT Eminem, a főállású apa Mivel Eminem egykori neje, Kimberly Mathers kábítószeres ügyei miatt a bíróság elé került, így az ilyenkor szokásos büntetéseken kívül közös gyermekük sorsáról is döntenie kellett az esküdteknek. Végül úgy ítélték meg, a hétesztendős Hailie-nek jobb helye van a raper fenegyereknél, mint a káros szenvedélyek rabjaként élő mamánál. Sokan azonban féltették a kislányt apjától, mondván, mellette se sok jót tanulhat majd. Ám Eminem főállású mintaapává változott, hisz lesi lánya minden kívánságát, igyekszik számára minden olyan földi jót megadni, amely az ő gyerekkorában neki nem adatott meg. Nemrégiben még arra is képes volt, hogy Hailie kérésére gyerekzsúrt szervezzen, majd a buli végeztével a kölyökhadat egyenként szállítsa haza. Madonna és Britney puszija Tavaly ősz óta ad témát Madonna és Britney Spears heves csókja az MTV Videó Music Awards dijátadó gálán. A „sikert" meglovagolva a két popdíva folyamatosan nyilatkozott is az esetről, sőt fenn is tartotta annak lehetőségét, hogy ezt megismétlik majd. Az újbóli nagy pillanatra a múlt hét végéig kellett várni, ekkor ugyanis Madonnát meghívták az NRJ rádió cannes-i díjátadó gálájára. A neki járó dijat a rendezők ügyes húzásának köszönhetően Britney Spearstöl vehette át, így ismét intim közelségbe kerültek, igaz, ezúttal csak puszit váltottak csók helyett. VIDEOKLIPJEBEN EGY ANIMÁCIÓS VILÁGBAN UTAZIK Varga Zsuzsa új szerepkörben A Venus egykori frontembere, Varga Zsuzsa (képünkön) második alkalommal szerepel magyar filmben. Az énekesnő Oláh Gábor új produkciójában, a Rap, revü, Rómeóban tűnik fel. Az énekesnő közben önálló zenekarával folyamatosan játja az országot, február 2-án például Szegedre látogat. - A Rap, revü, Rómeó című vígjátékban Gálvölgyi János és Stohl András játsszák a főszerepet, amely a „nyócker"-ről (VIII. kerület) szól, vagyis a romák, kínaiak, illetve magyarok kapcsolatát mutatja be amolyan városi „macskajaj" változatban - kezdte Zsuzsa, majd így folytatta: - Miután Oláh Gábor rendező meghallgatta az albumomat, Adhatom című dalom annyira megtetszett neki, hogy engem kért fel egy jelenetre. A végfőcímszámot adom elő ebben a részletben a film vége felé. A vígjáték zenéjét egyébként az Anima Sound System szerezte, a produkciót pedig tavasszal mutatják be a mozikban. A Valami Amerika című alkotásban is feltűnt Varga Zsuzsa, egy napot töltött a forgatáson, és elmondása szerint ugyanaz történt, mint egy ádagos klipforgatáson, bár a forgalmas pesti utcán a rengeteg ember, valamint a nagy stáb kissé szokatlan volt számára. A Rázd még! sláger előadójának nincsenek filmes vagy színházi álmai, de egy újabb felkérésen biztosan elgondolkodna. Időközben elkészült Zsuzsi második videoklipje is a Szívadóvevő szerzeményhez, amellyel kapcsolatban néhány érdekességet megosztott a csinos lány a Randevú olvasóival: - Vranik Roland rendező csapatával egy animációs világot álmodott körém, amelyben egyedül én vagyok élő közreműködő. A városi forgatagból repülőre ülve elutazom egy idilli tájra, közben pedig egy csomó szereplővel találkozom. A klip egyrészt intim-szerelmes, másrészt infantilis, itt-ott vicces abszurditással - jegyezte meg mosolyogva Zsuzsa, aJd különösen örül annak, hogy a zenei, valamint a szövegvilágot híven támasztja alá a képi világ. Jó hír a rajongóknak: az új vígjátékhoz is forgatnak videoklipet, de Varga Zsuzsa nyár környékén az Apunak négy lánya van című dalban szintén látható lesz a képernyőkön. A fiatal énekesnő önálló zenekarával folyamatosan járja az országot, klubokban, egyetemeken és főiskolákon lép fel. Legközelebb, február 2-án például Szegedre látogat, de már javában zajlanak tavaszi, illetve nyári fesztiválkoncertjeinek időpont-egyeztetései. Zsuzsa az interjú végén titokzatosan említette meg szabadidejével kapcsolatban: Gitározni tanulok, barátokkal, családommal vagyok. Van pár tervem, amikről még nem akarok beszélni. Csak annyit, hogy talán hamarosan új szerepkörben is találkozhat velem a közönség. KÓCZÁN BÁLINT „SZÜL0MEG0RZ0" IS LESZ A BUDAPEST SPORTARENABAN Olcsóbb jegyek a Pink-koncertre Az amerikai Pink személyében igazi sztárral kedveskedik a legfiatalabb pop-rock rajongóknak a Multimédia Concerts: az énekesnő április 5-én ad koncertet a Budapest Sportarénában, s itt próbálják ki első ízben a „szülőmegőrzőt". BUDAPEST (MTI) A koncertiroda igyekezett mérsékelni az árakat, mivel Pink közönsége fiatal, ezért pénztárcája nem túl vastag. Az ülőhelyekre 5900, 8500 és 9500 forintért, az állójegyekhez pedig 6900 forintért lehet hozzájutni belépőkhöz. A énekesnő, akinek Alicia Moore az igazi neve, csak az év végén tölti be huszonötödik életévét, ennek ellenére évek óta a pop-rockzene élvonalában van. Jócskán tini volt még, amikor dance-klubokban lépett fel, első saját dalát is tizennégy évesen írta. Elsősorban a tinik vadulnak érte, de azért az idősebbek is szívesen meghallgatják élőben vagy lemezről. Művészneve onnan ered, hogy gyermekkorában gyakran elpirult - ez ma már hihetetlennek tűnik. Mindenesetre, hogy nevének megfeleljen és a közönséget is sokkolja, rózsaszínre festi a haját. Sokféle zenei stílusban otthon érzi magát: a tinipop mellett nem idegen számára a rhythm and blues és a rock sem az idei Grammy-díjak jelöltjei között a legjobb rockénekesnők közé sorolták a Trouble című dal előadásáért. Christina Aguilerával, Myával és Lil Kimmel közösen nemrég felvette a Lady Marmelade című régi slágert. Steven Tylerrel, az Aerosmith énekesével adta elő a Mysery című dalt, amelyen Richie Sambora játszik gitárszólót. Pink koncertjén próbálják ki először a „szülőmegőrzőt". Ennek ötlete abból a tapasztalatból ered, hogy a tinik körében népszerű koncertek alatt szüleik gyakran autóikban üldögélve unatkoznak. Á szervezők ezen próbálnak segíteni azzal, hogy a Budapest Sportaréna egyik kávéháznak berendezett emeleti helyiségében 2000 forintért a szülők kávét, teát, koktélokat és szendvicseket fogyaszthatnak, televíziót nézhetnek vagy újságot olvashatnak, amíg csemetéjük a koncerten csápol. Ál M I