Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-03 / 2. szám

Szombat, 2004. január 3. SZIESZTA IV. A NACIONALIZMUS NEM SZALONKÉPES, DE OTTHON LEHET ARABOZNI nincs fehér szemetesember Sétálók tömege a díszkivilágításba öltöztetett Champs-Élysées-n, és egy fiatal lány „Szabadság, egyenlőség" felirattal az arcán tüntet az ellen, hogy a francia iskolákban betiltsák a vallásos meggyőződésre utaló fejkendő viseletét. FOTÓ: MTI/AP/CLAUDE PARIS, FRANCIS MORI Párizs gyönyörű, ezerféleképpen gyönyörű. Igéző, varázslatos annak, aki először látja, csillogó a felületes szemlélőnek, ugyanakkor bírja a metropoliszok összes degeneráttságát és mocskát Elszakadni fflifl onnolr aUahÁm UHv vlllivn CIIC1ICIC IvllviCUClIi Párizs mindenkinek mást mutat meg magából, ettől lehet annyira szeretni: a turista varázslatosnak találja, aki sokadszorra jár ott, már ezerarcú, ravasz szeretőnek látja. Aki oda született, büszke rá, s aki mondjuk kelet-európaiként tölt ott néhány évet, a helyiekhez hasonlóan már szintén csakis szerelemből bírja elviselni a fények városát. Párizs ugyanis nehéz eset, despota, pénzt követelő, agresszív, udvariatlan és velejéig mocskos, ugyanakkor monumentális épületeivel, múzeumaival, történelmével, remek ízlést tükröző igényességével, ellentmondásaival együtt eredeti és nem ritkán bájos. Akit Párizs megérint, az inkább furcsa-szomorú érzésekkel birkózik, olyasfélével, mint amikor szeretünk, de tudjuk, a szakítás elkerülhetetlen. Párizs így- c'est une questione d'amour - szerelmi kérdés. Jó, ha felkészülünk rá. Elvesztett illúziók Első találkozásom Párizzsal szerencsének mondható: a szokásos kék szmogos eső helyett téli napfény, s szerencsére ott a húgom, aki vigyáz rám, az idiótán vigyorgó turistára. Ó negyedik éve él kint, illúzióinak java részét meggyilkolta a franciák metropolisza, mégis, ha Párizsból kiteszi a lábát, az olyan, mintha vákuumba kerülne. Ezt műveli Párizs az emberekkel. Az utcákon a megbecsült múltat, a magas kultúrát, a szabadságot, az igényességet és a személyiség legszentebb tiszteletben tartását érzem felemelő. Ami kevésbé: Párizsnak bőven vannak olyan negyedei, ahol rendőröket vernek agyon, ahová a helyiek sem igen merészkednek, ahol a zsebeidet kipakolják fél perc alatt, ahol transzvesztiták százai strichelnek, és egyszerűen hányni kell a nyers agreszsziótól. A párizsiak szerint a város húsz éve nem ilyen volt, s most nem ilyennek kellene lennie. Úgyhogy a nacionalizmus ugyan nem szalonképes a franciák egyenlőséget hirdető, liberális, szabad és befogadó országában, de azért otthon, baráti társaságban, egészen nyugodtan lehet ara hozni, sárgázni, feketézni. Bár az utolsó két „kategóriával" nincs baj - megy a csevej. Vendégként, idegenként nyilván nem vitatkozom e témában, így csendben üldögélek a méregdrága, de igen büdös sajt-körte desszert mellett. Gondolkozom, az elmúlt napokban láttam-e fehér bőrű szemetesembert, gödörásó munkást, szippantókocsi-sofőrt, utcaseprőt, satöbbit. „Ne fáraszd magad, nem láttál, és nem is fogsz látni, ha mégis, veszünk lottót" - mondja a húgom. A közéletben, a napilapok hasábjain, a metrón, az elit negyed ápolt utcáin nem sikk a nemzeti érzületű fintor, zárt ajtók mögött, otthon - ez az igazi szabadság - viszont lelkesen szitkozódnak. Csendes félelem Fojtogató a levegő, ki kell menni a szabadba, udvariasan búcsúzunk, sétálgatunk, közben eszembe jut, Franciaország mennyire szégyellte magát a választások után, pedig hát Le Pennek a neve mellé csak odakerült valahogy az a kis szolid 15 százalék. Aki habzó szájjal mond véleményt, nemigen lehet igaza, de aki csak csendben fél, azt meg tudom érteni. Én is félek, és esténként a testvérem is. Az épületekről annyit, mostanában a terrorhullám megspórol Párizsnak néhány gigawattot, mert a fények városában nincs minden egyazon időben kivilágítva. A Panteon sötétségbe burkolózott, a Diadalív szintúgy, persze ez utóbbi nem a terrorcselekményektől való félelem, hanem tatarozás miatt. A Szajna-parti épületek korábban fényben úsztak, most egy reflektorral felszerelt hajóról küldik rájuk a fénycsóvát - eredeti és olcsó. Szép is. Az Élysées Palota - ott lakik Chirac elnök - biztonsági vüágításban tündököl, de a Champs-Élysées bizony ragyog, mint egy hosszú-hosszú briliáns nyakék. Képeslapra való élmény, majdnem sírok... Az Eiffel-toronynál már nem, mert a látványhoz előbb fel kell verekedni magunkat egy hoszszú, fűszagú lépcsősoron, aminek minden második fokán árulnak valami giccses csecsebecsét, éjjel-nappal. Ragyognak az áruházak is, december eleje óta teljes karácsonyi pompában. Nem olyan, mint itthon, sokkal kitaláltabb, ízlésesebb. Jól öltözött, jómódú, viszonylag nyugodt emberek nézelődnek: a legrégebbi áruház, a Bon Marche kirakatában gyerekeknek szánt mozgó makettvároska, bent elképesztő árak, válogatott csemegék. Teák fadobozban, narancsvörös, szaténszalagos kalapdobozka, benne fél kiló kandírozott gyümölcs 50 euróért, csokoládé-, sajt- és borkülönlegességek, s tokaji aszú, 49,90 euróért. A franciák egyébként nem örültek az eurónak, sok helyen ma is kint van az ár frankban is. Fejben nehéz átállni. Amikor két éve euróra váltott az ország, akkor mindenki kapott egy kártyanaptárhoz hasonló kis lapocskát, amit ha így fordítunk, a frankot mutatja, ha úgy, akkor azt, hogy egy frank hány eurót ér. Praktikus ajándék. Nemcsak a pénznek nem örültek, hanem annak sem: a közös európai valuta bevezetése után drágább lett az élet. Nézegetem az árakat, s meg kell állapítanom: néhány itteni luxusterméktől eltekintve elérhető a kínálat, Magyarország kifejezetten drága, odahaza csak az élelmiszer mondható olcsónak. Párizs mindig Párizs marad Másnap kis séta, kis metrózás, mindkettő jó. (Autózni kevésbé, mert az úttesteken ritkán vannak sávok, és a párhuzamos közlekedésnél annak van elsőbbsége, aki előrébb van. Vagy aki erősebb.) A metró fantasztikus és működőképes, a városnak gyakorlatilag nincs olyan pontja, amely 500 méternél messzebb volna egy metrómegállótól: összesen 16 vonal több száz állomásán lehet közlekedni. Ugyan sok a zsebes, de az állomások zöme patinás hangulatú és egy-két jó zenész mindig beszáll a kocsikba. Párizsba gyorsan bele lehet szeremi a léhasága, megbízhatatlansága ellenére is. Aki itt akar élni, annak azonban tartósan szerelmesnek kell lennie. Gyógyíthatatlanul szerelmesnek, reménykedőnek, nyitottnak és befelé forduló védekezőnek egyszerre. S persze jó, ha tudjuk: ha egyszer már jártunk ott, soha többé nem tudunk elszakadni a várostól. „Paris reste tojours Paris" - hangzott De Gaulle híres mondata, amikor a második világháború után a németek kivonultak a franciák imádott fővárosából. Azaz: Párizs mindig Párizs marad, s e mondat lényegét csak az értheti meg igazán, aki saját szemével látja ezt a ragyogó kokottot. KATKÓ KRISZTINA A MARS EXPRESS MEGÉRKEZETT, DE A LESZÁLLÓEGYSÉG ELTŰNT Európa elérte a vörös bol} A Mars Express keringőegységének fantáziaképe. FOTÓ: EURÓPAI ŰRÜGYNÖKSÉG Sikeresen pályára állt a Marsot kutató első európai keringőegység, a Mars Express a vörös bolygó köriü. A Beagle-2 leszállóegységgel azonban eddig nem sikerült felvenni a kapcsolatot. A következő napokban tovább keresik a szonda jelzéseit. MUNKATÁRSUNKTÓL Kétszázöt napos és mintegy 400 millió kilométeres út után a Mars Express megérkezett a vörös bolygóhoz. A következő két év során remélhetőleg rengeteg információval gazdagítja majd a Földdel szomszédos égitesttel kapcsolatos tudásunkat. A Mars Express anyaszondáról december 19-én levált Beagle-2 leszállóegységnek december 25-én 3.45-kor kellett belépnie a Mars légkörébe, és mintegy 10 perc múlva landolnia. A landolás ejtőernyős ereszkedést követően, légzsákoktól védve zajlott. A mintegy 60 kilogrammos leszállóegységgel azonban azóta sem sikerült rádiókapcsolatot teremteni, így nem tudni, sikeresen landolt-e a Beagle-2. (Nevét egyébként arról a Beagle nevű hajóról kapta, amelyen az 1830-as években Charles Darwin barangolt a Csendes-óceánon, és a brit tudósban ekkor fogant meg az evolúció elmélete.) A kapcsolatfelvételre a legnagyobb esélye az anyaszondának, a Mars Express keringőegységnek van, amelynek kommunikációs rendszerét speciálisan arra (is) tervezték, hogy továbbítsa a Földre a Beagle-2 jeleit. Erre azonban csak holnaptól lesz módja, amikor elfoglalja az ehhez szükséges pályát a Mars körül. Ha a Beagle-2 épségben landolt és működik, az anyaszonda képes lehet arra, hogy megtalálja. Ha a Mars Express felveszi végleges pályáját a bolygó körül, arra is lehetőség nyílik, hogy január 7-én, közép-európai idő szerint 13:13-kor pontosan a Beagle-2 leszállószonda feltételezett landolási helye felett haladjon át, s megpróbálja a kapcsolatfelvételt. A legújabb feltételezések szerint a Beagle-2 esetleg egy mintegy 1 km átmérőjű, ám több száz méter mély kráterben landolhatott. Amennyiben így van, és a landolást mégis túlélte, akkor ez megmagyarázhatja, hogy a leszállóegység jeleit miért nem volt képes venni az amerikaiak Mars Odyssey nevű űrszondája, illetve a földi rádióteleszkópok - ugyanis az adást a kráter fala „árnyékolhatta". Az Európai Űrügynökség tehát még nem „írta le" első leszállóegységét, s addig valóban nem is lehet, amíg maga az anyaszonda nem próbálkozik a felkutatásával. A holnapi nap tehát ebből a szempontból is izgalmas lesz. A másik izgalmat az első amerikai marsjáró, a Spirit érkezése jelenti, amely a tervek szerint ugyanezen a napon landol a Marson, és a NASA Mars Odyssey keringőegységét használja majd reléállomásként. A Mars Express küldetésének célja annak kiderítése, hogy létezhetett-e, vagy talán valamilyen kezdetleges formában még most is létezik-e élet a Marson. A Beagle-2 a tervek szerint kőzet- és talajmintákat vesz, amelyeket analizál. Igyekszik kimutatni a bolygó ritka légkörében lehetséges metánt is, amely élő organizmusok terméke lehet. A Mars Express pedig az égitest körül keringve radarberendezésével pásztázza a felszínt, hogy egyebek között az alatta megbúvó vízkészletet kimutassa. Az 1960-as évek elejétől az amerikaiak és a szovjetek (oroszok) 34 szondát küldtek a Marshoz, illetve magára a bolygóra, váltakozó sikerrel. Eddig azonban nem tudták az élet nyomát kimutatni. Ebben a hónapban egyébként két amerikai önjáró robot is a vörös bolygóra érkezik, sőt várható a Nozomi nevű japán keringőegység felbukkanása is a Marsnál. Ha mindegyik űreszköz célba ér, úgy valóságos tudományos nagyüzem lesz bolygószomszédunknál, azaz egyszerre hét űreszköz vizsgálja majd a Marsot.