Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-15 / 12. szám
6 •MEGYEI TÜKÖRCSÜTÖRTÖK, 2004. JANUÁR 15. A balett a január 23-i bemutatóra készül Három külföldi koreográfus Juronics a próbán Fotó: Karnok Csaba Nem Aranyi szorgalmazza Még nem költözik a csongrádi galéria A tízéves jubileum alkalmából november végén megtartott díszelőadás, a Mozart Rcquicmjérc készült (uronícs Tamás-mű után most három külföldi koreográfus darabját mutatja be a kortárs balett a szegedi színházban. A kortárs táncművészet egyetemességéről is beszédes lesz az idei esztendő első, január 23-án tartandó balettbemutatója. A világ három különböző tájáról származó bárom vendégkoreográfus, a német Martin Stiefermann, az argentin Roberto Galvan, és az izraeli Uri Ivgi egy-egy, a Szegedi Kortárs Balett számára komponált művét adja elő az együttes. A három egyfelvonásos közül kettő számunkra vadonatúj, egyet már ismer a szegedi közönség. Ez Roberto Galvan Koncert tangóharmonikára és zenekarra című, az argentin zene nagyságának, Astor Piazzolának a művére 1993-ban született kompozíciója, amely annak idején nagy siker volt. Az együttes repertoárján tartott darabot azóta felújították. - A Koncert emlékezetes, eredetileg fekete-fehérben tartott színpada megváltozott - mondja Juronics Tamás táncos-koreográfus, a balett művészeti vezetője. - A két évvel ezelőtti felújítással némileg lazult a színvilág abszolút ellentétessége, pasztell árnyalatok is megjelentek, s a színváltozásokkal együtt a darab éles feszessége is oldódott. Tavaly a Nemzeti Táncszínházban adtuk elö többször ezt a változatot, együtt a Homo ludens című könnyedebb darabunkkal. Jó fogadtatása volt. Az argentin koreográfus - amikor a szegedi együttesnél is vendégeskedett, akkor már huzamos ideje Svájcban dolgozott - művészete nagy hatással volt az éppen önállósodott és újjászervezett szegedi együttesre és juronics Tamás alkotói pályájára is. Ebben az 1993-as esztendőben alkotta meg Szegeden emlékezetes Requiemjét, ami a Juronics és Pataki András vezetésével átalakult szegedi együttesnek a legelső bemutatója volt. És erre éppen tíz évvel, a tavalyi jubileumi díszelőadáson Juronics is bemutatta a maga Requiem-változatát. Ugyancsak érdekes a német Martin Stiefermann és a szegedi koreográfus együttműködése. Ez az oldenburgi együttes számára egy )uronics-koreográfiát eredményezett, á szegedi csapat pedig most mutatja be a Schubert-szimfóniára készült, A tragika című Stiefermann-koreográfiát, Markovics Ágival a címszerepben. - Még van egy csavar a történetben - meséli Juronics. - Tavaly Oldenburgban, Martin együttese számára én a Bizet-Scsedrin-szvitre elkészítettem a Carmen című egyfelvonásost. Egy mai közegbe, afféle gazdag ifjoncok házibulijába helyeztem a történetet, ahol a legvadabb szórakozás folyik, és persze Carmen a legszélsőségesebben szabad viselkedést produkálja. Egyszerre kommandósok jelennek meg a buliban, a főnökük Jósé... A címszerepet illúziókeltő hatással egy kubai lány táncolta. Nagyjából ezzel egy időben Szegeden dolgozott Uri Ivgi, és ő is a Carment tette színpadra. Úgyhogy az oldenburgi együttesnek és a szegedinek is van egy-egy Carmenje, s a világ legtermészetesebb módján teljesen különböznek egymástól. Az izraeli koreográfus, aki egyébként most először készített tematikus művet, eddig szimfonikus jellegű táncokat koreografált, most különleges és meglepő közeget talált az ismert eseménysornak. A Carmen-történet egy munkatábor pékségében, fülledt, nyomasztó atmoszférájú helyen játszódik és speciális viszony alakul ki Carmen és a kápóféle Jósé között... Barta Dóra és Fodor Zoltán táncolja a főszerepeket. A Nemzeti Táncszínházban és Kecskeméten voltak már előadásaink és örömmel mondhatom, hogy Uri Ivgi Carmenje máris nemzetközi érdeklődést keltett, track A Szegedi Kortárs Balett a három egyfelvonásos, A tragika, a Koncert és a Carmen január 23-i, pénteki bemutatója után a következő két napon, szombaton és vasárnap is előadja estjét a Szegedi Nemzeti Színházban. S. E. A Csongrád Galéria még ebben az évben a helyi művelődési központ földszintjére költözik, abba a térbe, ahonnan korábban a könyvtár új helyre „menekült". E hírnek van, aki örül, de van, aki nem. A tervről megkérdeztük Aranyi Sándor festőművész véleményét is. Csongrádon az egykori pártszékház felső szintjéből kialakított galéria jó tíz éve a művészteleppel alkotott egy intézményt, majd szervezetileg a művelődési központhoz tartozott. Akkor még nem került szóba, hogy fizikailag is át kell majd költöznie az egykori Magyar Királyba. Aranyi Sándor festőművész, a szegedi egyetem főiskolai karának tanszékvezetője nem tartja jó ötletnek az európai hírű galéria átköltöztetését egy olyan térbe, mely össze sem hasonlítható a jelenlegivel. A Csongrádra tervezett főiskolai oktatásnak nem egyedüli helye a volt pártbizottsági épület, lehet, hogy jobb helye lenne a művelődési házban. Úgy hallotta Aranyi Sándor Csongrádon, hogy ő az oka a költöztetésnek, mert neki tetszett meg főiskolai oktatás céljára a volt pártbizottsági épület. Ezt a feltételezést Aranyi határozottan cáfolta. Sőt: elmondta, a galéria elköltöztetését kimondó döntést csak akkor tudná elfogadni, ha összehívnák a művészeti tanácsot és ott leszavaznák őt. Egyébként a város vezetése a művészekkel, pontosabban a művészeti tanáccsal - Aranyi Sándor emlékezete szerint - legalább hat éve nem konzultált. Ezért talán illő lenne meghallgatni a művészek testületét - még mielőtt új helyre költözne a galéria. BÁLINT GYULA GYÖRGY VÁROSI GALÉRIA Az egykori városi pártbizottság épületének hasznosítása vihart kavart Csongrádon Fotó: Karnok Csaba FELHÍVÁS! A DÉMÁSZ Rt. Értékesítési- és Marketing Osztálya keres: A különböző aketéthuz partneri szerződés keretén belül elektromos berendezések értékesítésére kiskereskedelmi partnereket. A jelentkezes télteteleit tartalmazó dokumentációt az érdeklődök részérc a _ DÉMÁSZ Rt. Szeged. Klauzál (ér 3. Logisztika címen személyesen, de külön kérésre fax-on vagy elektronikus tormában is rendelkezésre boesátiuk. 3 Telefon: 62' 565-565' II-55-ös mellek. | A jelentkezés határideje: 2(104. január 2K. AZ AGRO-BÉKÉS KFT. mezőgazdasági erőgépek és munkagépek értékesítésére területi képviselőt keres Csongrád-megye területére: Amit kínálunk: - CASE IH Steyr traktorok és kombájnok, valamint teljes munkagép palettájának az értékesítését - versenyképes fizetést - egy kiváló csapatban dolgozhat - külföldi és hazai továbbképzések biztosítását. Amit elvárunk: - szakirányú felsőfokú végzettség - értékesítés területén szerzett tapasztalatok - kreatív, határozott személyiség - jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készség - számítógépes felhasználó ismeretek - B kategóriás jogosítvány. Előny: - angol nyelv ismerete Ha alkalmasnak érzi magát a fenti feladat önálló ellátására, í akkor várjuk önéletrajzát január 27-lg az alábbi címre: Agro-Békés Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 19. ÖSSZEFOGLALÓ ÉS LEGFRISSEBB AJÁNLATOK az általános iskolától a felnőtt szakképzésig nem csak Csongrád megyéből. yzzúzzMrííJíí M:LLILI;L 3 V ^ V NEMETH GYÖRGY című karikatúrakötete. Válogatás lapunk népszerű karikaturistájának az elmúlt 3 évben megjelent alkotásaiból. AZ AKCIÓ JARUÁR 13-TÓL JANUÁR 30-IG TART! Dedikálás: január 21-én, 18 órától a Juhász Gyula Művelődési Központ dísztermében, a Szegedi Közéleti Kávéház programjának keretén belül. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Gazdaságé és Minisztérium Pályázati felhívása kis- és középvállalkozásokat segítő multiplikátor képzési programban való tanfolyami részvételre A képzés célja, hogy azok a pályázatkészítői tevékenységet folytató vállalkozók és vállalkozások, amelyek már megfelelő ismeretek birtokában vannak, vagy azokat éppen most szerzik meg, a Strukturális Alapból származó források felhasználásának naprakész tudnivalói mellett olyan képzési módszertani és kommunikációs ismereteket szerezzenek, melyek szakmailag is alkalmassá teszik őket a megszerzett tudás tovább adására, illetve arra, hogy képesek legyenek megfelelő színvonalon elkészíteni a kis- és középvállalkozások részére meghirdetett Európai Uniós pályázatokat. A képzések 5 nap időtartamúak és az egyes régiókban, 2004. február - április hónapokban lesznek megtartva. A pályázatok benyújtásának határideje 2004. január 28. A pályázati formanyomtatványokat 2 példányban a Multiplikátor Projektiroda postacímére kell megküldeni. A pályázati felhívás teljes anyaga (pályázati formanyomtatvány, pályázati útmutató értékelési szempontok, és a képzések előzetes időpontja és helyszíne letölthető a www.gkm.hu vagy a www.itcb.hu internetes honlapról,illetve beszerezhető a projektirodában: Multiplikátor Projektiroda Nemzetközi Bankárképző Központ 1022 Budapest, Csopaki utca 6-8. Telefon: (1) 224-07-00, Fax: (1) 201 13-30 e-mail: multiplikátor@itcb.hu Délniagyarorszdg í ON-LINÉ Művészek • kutatók vezetők • sportolók Mindenki, oki Szegeden számit Folyamatos jelentkezés és adatfrissítés MEGJELENES január 29. és február 12. A képző intézmények illetve -os kedvezménnyel közölhetik információjukat. A melléklet koordinátora: Gyiirefiné Jutka, e-mail: gyurefine.judit@delmagyar.hu tel : 62/567-841. 62/567-887, 20/38-30-138