Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-15 / 12. szám

4 •AKTUÁLIS* CSÜTÖRTÖK, 2004. JANUÁR 15. KÖRKÉP ALGYÓ. A hagyományokhoz híven most szombaton is megrendezik a Falu-Házi bulit. A szervező, Dj Roni este hét órától várja a vendégeket. Az est folyamán a régi házibulik hangulatát idézik fel a faluház aulájában. A nyolcvanas és kilencvenes évek dallamaira táncolhatnak. BALÁSTYA. A művelődési házban szombaton délután öt órától Bátyus pótszilveszteri mulatságot szervez a Nosztalgia Klub. A hajnalig tartó mulatság résztvevői azt esznek és isznak, amit magukkal hoznak. DOMASZÉK. Vásárt szerveztek a község óvodájában. A háromnapos rendezvényen összesen 86 ezer forint gyűlt össze. A pénzből megalakították a Domaszék Óvodásaiért Alapítványt. A helyi takarékszövetkezetnél bankszámlát nyitottak 50 ezer forinttal a közhasznú alapítványnak. A bevétel több fennmaradó részéből játékokat vásároltak a kicsiknek. FORRÁSKÚT. A művelődési házban ma délután öt órától rendezi a kézimunkakör a soron következő összejövetelét. Az érdeklődők most is közösen varrhatnak, szabhatnak, de azért beszélgetésekre is jut idő. KISKUNDOROZSMA. Állat-és kirakodóvásárt rendeznek szombaton kora reggeltől a vásártéren. A környéken lakók gazdák elhozzák lovaikat, sertéseiket, birkáikat, de emellett szárnyasok között is válogathatnak a vásárlók. Annak is érdemes felkeresni a dorozsmai vásárteret, aki nem akar állatot venni. Számos kézműves, ruhás kínálja majd portékáját, de az elmaradhatatlan lacikonyha, valamint a sok érdekességet felhozó bolhapiac sem hiányozhat a szombati vásárból. MÓRAHALOM. Az idén is szervezetten készül a Móraép Kht. az esetleges hóakadályok megszüntetésére. A telepen sót és homokot halmoztak fel, valamint indulásra készen állnak a hókotrók is. A cég a lakosság részérc állandó információs vonalat üzemeltet. Azok, akik a hó miatt nem tudják elhagyni otthonukat, vagyazutcájukban nem lehet kocsival közlekedni, a következő számokon kérhetnek segítséget: 62/281-055, 06-70/3123-096 vagy 06-70/3871-845. Amennyiben beköszönt a havas tél, a mórahalmi kábeltelevízió képújságján folyamatosan tájékoztatják a teendőkről a lakosságot. RÖSZKE. Hamis tartózkodási engedéllyel kívánt magyar területen átutazni egy szerb-montenegrói állampolgár. A férfi a röszkei közúti határátkelőhöz egy Alfa Romeo utasaként érkezett. A határőrnek gyanús lett az utas, mert a néhány egyszerű kérdésre zavartan válaszolt. A második ellenőrzés során pedig előkerült táskájából egy hamis görög tartózkodási engedély is az érvényes magyaron kívül. Állítása szerint azért kellett neki a görög vízum is, mert Nyugat-Európába szeretett volna továbbmenni. A házilagosan készített vízum kitöltése eltért az eredetitől, a címer elmosódott rajta, a vízjeleket már szabad szemmel is látni lehetett, valamint hiányzott belőle a sorozatszám. Az utasnak érvénytelenítették a magyar vízumát, majd visszairányították Szerbia-Montenegróba. SZEGED. A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.| holnap este nyolc órától Jovan Stoisic várja az érdeklődőket. A zongoraművész örökzöldeket, illetve dzsesszdarabokat ad elő. Az utasok közül senki nem sérült meg Villamos és teherkocsi ütközött a szalámigyárnál Összeütközött egy teherautó a 4-es villamossal tegnap reggel Szegeden, a Szabadkai úton. A villamoson senki nem sérült meg, a teherautó vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. MUNKATÁRSUNKTÓL Egy 4-es villamosnak ütközött tegnap reggel Szegeden, a mű­jégpályánál egy pótkocsis te­herautó. A sertéseket szállító jármű balra kanyarodás köz­ben nem adta meg az elsőbbsé­get, a baleset emiatt követke­zett be. A villamos vezetője, Zsuffa Im­re elmondta, mire a keresztező­désbe ért, a teherautó már befor­dult, az ütközést nem lehetett el­kerülni. A balesetben a teherkocsi 28 éves vezetőjén kívül senki sem sérült meg, őt azonban súlyos sé­rülésekkel szállították a mentők a szegedi új klinikára. Az anyagi kár jelentős. Az összeroncsolódott teherau­tót a tűzoltók vontatták el a ke­reszteződésből. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a villamos zavartalanul közleke­dett, a forgalmat rendőrök irá­nyították. A bérfőzők és a pálinkaadó Lapunk hétfői számában foglal­koztunk a pálinkaadó összegé­vel. Az ott közöltekkel ellentét­ben április 30-áig egy bérfőző évente 100 liter 50 fokos, illetve arányaiban ezzel megegyező mennyiségű és etilalkohol-tar­talmú, maximum 55 fokos pá­linkát főzethet, ez után pedig hektoliter-fokonként 885 forint pálinkaadót kell fizetnie. Amennyiben a bérfőzető túllépi a megengedett határt, hektoli­ter-fokonként 1920 forint adót köteles fizetni. Május elsejétől annyiban változik a rendelet, hogy csupán 50 liter 50 fokos, il­letve arányaiban megegyező pá­linkát főzethet egy bérfőző hek­toliter-fokonként már 960 forint pálinkaadó ellenében, ha pedig túllépi ezt a határt, akkor az ad­digi szabályozáshoz hasonlóan 1920 forintot köteles fizetni hek­toliter-fokonként. Egyébként 1 hektoliter-fok 2 liter 50 fokos pá­linkának felel meg. A szegedi középiskolás a vietnami lányt várja Milo a Való Világban A tegnap esti beszavazóshow után a deszki Milo költözhetett be a Való Világ villájába. Az RTL Klub valőságshow-jának törté­netében ő az első Csongrád me­gyei, akinek bizalmat szavaztak a nézők. Flórát, a csinos vízilabdás lányt és Öcsit, a vagány vállalkozót is fölényesen maga mögé utasította a tegnap esti beszavazóshow-n egy deszki fiatalember, Milo. A szegedi Kőrössy József szakkö­zépiskola ötödéves diákja a villa tizenegyedik lakója. Milo a beszavazás előtt el­mondta, már napok óta nagyon izgult. Alig tudott aludni, sőt egy alkalommal a villanővérrel ál­modott. Barátai, táncosok, osztálytár­sak a helyszínen harmonikával, dobbal és transzparensekkel biz­tatták. Édesanyja otthon a televí­zió előtt izgult érte, a családból testvére kísérte el. Beköltözés előtt a fiatalember azt ígérte, rendet tesz a villala­kók között. Mint mondta, nem fél attól, hogy ezzel népszerűtlen lesz. Előzetesen úgy gondolta, mindenkivel megtalálja majd a hangot, leginkább azonban egy Milo tegnap bejutott álmai műsorába Fotó: Miskolczi Róbert olyan lánnyal várja a találkozást, aki még csak ezután vesz részt a beszavazóshow-n. A vietnami May Lee szerinte fölényesen nyer majd, és Milo úgy tervezi, már az első éjszakán közös fek­vőhelyen osztoznak. T.K. Légi felvételeken keresik a szentesi kisparcellákat A kertészek és az EU A szentesi térség falugazdásza azt tanácsolta, regisztráltassák magukat a kertészek, mert csak úgy juthatnak támogatáshoz. A térség falugazdásza, Marsi Ti­bor az uniós csatlakozással ösz­szefüggésben arra hívta fel a kert­barátok figyelmét, hogy regiszt­ráltassák magukat. Ez ugyan nem kötelező, ám bármilyen anyagi segítséget csak azok a gaz­dálkodók kaphatnak, akik szere­pelnek a nyilvántartásban. A felmérés részeként már fo­lyik a földterületek beazonosí­tása légi felvételek alapján. Marsi Tibor úgy véli, nincs ab­ban semmi meglepő, hogy az EU információt kér a támoga­tásért cserébe. Az idei agrártá­mogatási rendszer különben két részből áll: az uniós és a nemzeti pénzekből. Derűlátóan nyilvánult meg az EU-tagságunk kapcsán Ledó Fe­renc, a helyi termelő és értékesítő szövetkezet (tész) elnöke és dr. Horváth György, a kertbarátkör vezetője. A kertészetben ugyanis nem lesznek kvóták, ráadásul a szentesi termékek jelentős része eddig is nyugat-európai piacokon talált vevőre. Ledó Ferenc szerint azonban már nem igaz az a tétel, hogy a szentesi tájkörzet jó a pap­rikából, s az elviszi majd a salátát meg a karalábét. A piac azonban nem így működik az EU-ban. A szakember szerint bizonyos ter­mékeket vagy „el kell felejte­nünk, vagy fel kell futtatnunk, hogy meghatározók legyünk". B. I. Levették a szentesi főorvosok fényképét a falról Bugyi professzor portréja még marad venni a falról. Hozzátette: most is ott látható a szobájában, jó he­lyen van. A folyosóról ellenben tényleg lekerültek az egykori fő­orvosok tablóképei. A kórház műszaki dolgozói tudniillik nemrégiben kifestették a folyo­sót, és a főorvosok fotóinak a he­lyére olyan gyermekrajzok kerül­nek, amelyek pályázaton díjat nyertek. Dr. Borzi Márta szerint ezektől „vidámabb lesz a folyo­só". Egyébiránt pedig ő végzett közvélemény-kutatást, és senki sem ellenezte, hogy a főorvosok portréit leszedjék a főigazgatósá­gi folyosóról. Kiderült továbbá: a kórház te­rületen lévő, fából készült épít­ményben berendezett orvostör­téneti múzeumban kialakítottak egy tágas tárgyalót, ahol a főorvo­si értekezleteket és a többi, fon­tos megbeszélést tartják. Oda ke­rülnek a főorvosi tablók, a főigaz­gatónő szerint az megfelelő kör­nyezet számukra. S nem gondol­ja, hogy kegyeletsértő lenne ez a változtatás. Máskülönben a kór­ház új vezetősége őrzi a hagyo­mányokat: a jövő héten rendezik meg az ünnepi ülést, ahol - mint tették azt bő évtizede minden esztendőben - a Bugyi Ist­ván-emlékérmet adják majd át annak az orvosnak, akinek mun­kásságát elismerésre méltónak ítélte a nemrégiben újjáalakult tudományos bizottság. BALÁZSI IRÉN Felborzolta a szentesi kórház­ban a kedélyeket, hogy az új főigazgatónő le akarja vetetni a szobája faláról a nemzetközi hírnevű sebészprofesszor port­réját. Dr. Borzi Márta ezt cá­folja, de a többi, legendás hírű főorvos fényképét tényleg le­szedték a folyosó faláról. Felháborodásának adott hangot a szentesi kórház szakorvosa, aki az esetleges retorziótól tartva ne­vének elhallgatását kérte. Több kollégája véleményét tolmácsolta - ugyanúgy, mint a szerkesztősé­günkbe küldött olvasói levél írója -, amikor arról tájékoztatott, hogy a múltat végképp el akarják törölni az egykoron nemzetközi hírű kórház történetéből. Az fáj leginkább az intézmény régebbi dolgozóinak, hogy mindezt a fő­városból csak nemrégiben Szen­tesre költözött új főigazgató uta­sítására teszik. Futótűzként ter­jedt az intézmény berkeiben a hír, miszerint először is annak a dr. Bugyi István sebészprofesszor­nak a portréja kerül le a főigazga­tói szoba faláról, aki a szentesi kórházat nemzetközi hírűvé tet­te. Az emberségéről közismert ta­nár úrról a nagyméretű olajképet egyébként a szintén köztisztelet­nek örvendett tanítványa, a kéz­sebészetet országos rangra eme­lő, pár éve elhunyt dr. Tari Gábor főorvos festette. Mint megtudtuk, az intéz­Dr. Borzi Márta szerint jó helyen van Bugyi István tanár úr portréja Fotó: Karnok Csaba mény új vezetőinek azért nem tetszik a portré, mert túlságosan sötét a háttere, ráadásul túlságo­san nagy. Ám a professzor volt tanítványai és tisztelői úgy vélik: Bugyi István szakmai, szellemi és emberi nagyságához igenis méltó Tari főorvos alkotása. A jól értesültek azt is tudni vé­lik, hogy a festmény helyére egy kisebb fényképet terveznek ki­rakni a főigazgatói irodában. Az oda vezető folyosóról viszont már le fs vették a szentesi kórház legendás hírű főorvosainak a fo­tóit. Ez a döntés legfőképpen a városszerte közmegbecsülésnek örvendett szaktekintélyek hoz­zátartozóinak esett rosszul, akik közül többen mindmáig a Kur­ca-parti egészségügyi intézmény­ben fáradoznak a betegek gyó­gyulása érdekében. Megkérdez­tük dr. Borzi Márta főigazgatótól, hogy ugye ő is Bugyi tanár úr se­bészeti tankönyvét lapozgatta annak idején az orvosegyete­men. Azt válaszolta, bizony, ab­ból tanult, s a professzor „nim­buszát senki sem akarja kisebbí­teni". A főigazgatónő azt állítot­ta, helytelen információ az, hogy Bugyi István portréját le akarják A sertéseket szállító teherautót a tűzoltók húzták le a sínekről Fotó: Gyenes Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom