Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-12 / 9. szám

HÉTFŐ, 2004. JANUÁR 12. BŰNÜGYI KRÓNIKA 9 Bűnesetek krónikája Csongrád megyében 2003 a családi tragédiák esztendeje volt Az utóbbi évek legnagyobb fogásának számító, 600 millió forint értékű, 112 kilogramm heroin Kiszomboron. mpn Fotó: Miskolczi Róbert Kommandósok fogták el Kumbor Tibort, a A román állampolgárságú nő miután megszülte, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomo- magára hagyta gyermekét Szegeden, először a zó osztályának egykori vezetőjét. Zsarolással gyermekkórházban láthatta fiát, miután önként gyanúsítják. jelentkezett a rendőrségen. A családi tragédiák éve volt 2003. Egy szentesi férfi meg­fojtotta nyolcvanéves édesany­ját, egy hódmezővásárhelyi nő hasba szúrta férjét, egy vásár­helyi férfi pedig lelocsolta pet­róleummal, majd felgyújtotta feleségét. Egy szőregi nő fél­tékenységi vita után több kés­szúrással meggyilkolta férjét. Csongrád megyében tavaly két fiatal nő hagyta magára szülés után újszülött gyermekét. Ér­dekes, hogy tavaly januárban nem történt kirívó bűneset. Február I.: Alig néhány perc leforgása alatt két ékszerboltba is beron­tott egy ismeretlen fegyveres férfi Szegeden. A támadó a Kígyó ut­cai boltból 25 ezer forintot zsák­mányolt, a Tisza Lajos körüti üz­letből üres kézzel távozott. 15.: Kiskunfélegyházán kom­mandósok fogták el azt a körö­zött szegedi bűnözőt, Szabó Lászlót, aki januárban balesetet okozott a Bertalan hídon. 17.: Egymás után két kábító­szercsempész bukott le Röszkén. 22.: 80 ezer 500 forintot rabolt a később késes rablóként elhíre­sült férfi Szegeden, a Juharfás ut­cai kisboltból. 25.: Újszülöttet találtak Bak­son egy családi ház teraszán. 28.: Valószínűleg kábítószer­fogyasztás miatt száradt ki és vesztette életét Szegeden egy 21 éves szegedi fiatalember. Március 4.: A késes rabló kifosztotta az újszegedi, Székely soron lévő kis­boltot, ahonnan 60 ezer forinttal távozott. 5.: Alig több mint egy hétig tar­tó nyomozás után a megyei rend­őr-főkapitányság nyomozói Bak­son megtalálták a családi ház te­raszárán hagyott csecsemő any­ját. B. Erzsébet ellen kiskorú ve­szélyeztetése miatt indult eljá­rás. 7.: Megyénket is elérte a janu­ár végén Pécsett kirobbant ha­mis okmánybélyeg-botrány. A Csongrád Megyei Bíróságon jó minőségű hamisítványokat ta­láltak. II.: Ismét lecsapott a késes rabló. A Csongrádi sugárút 61. szám alatti kisboltból 55 ezer fo­rintot zsákmányolt. 14.: A késes rabló kifosztotta a Lugas utcában lévő boltot is, 50 ezer forintot vitt magával. 19.: Titkosszolgálati eszközök bevetésével, kétnapos megfigye­lés után többszörösen körözött, veszélyes bűnözőt fogtak el a sze­gedi rendőrök. Az 51 éves, sán­dorfalvi N. fózsefet a Csongrád Megyei Bíróság azért körözte, mert elfelejtett börtönbe vonul­ni. A Szegedi Rendőrkapitányság pedig nagy értékre elkövetett csa­lás, csoportos kifosztás, vala­mint okirattal való visszaélés miatt kereste. 27.: Belehalt égési sérüléseibe az a 46 éves hódmezővásárhelyi asszony, akit férje leöntött petró­leummal. A férfit a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. O. Endre ellen különös kegyet­lenséggel elkövetett emberölés miatt indult büntetőeljárás. Április 4.: Négy betárazott fegyvert, két pisztolyt és két puskát, vala­mint 150 lőszert találtak a rend­őrök Bodó Antal vállalkozónál, a Szeged LC volt elnökénél. 30.: Brutálisan bántalmazta a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. egyik munkatársát egy gép­kocsi-tulajdonos, miután a lo­csolókocsi vezetője véletlenül nekitolatott autójának. Május 5.: Négy fiatalkorú lány meg­vert és kirabolt két kislányt Sze­geden a Móra parkban. 24.: Egy 14 éves szegedi hú lép­csőházukban egy újszülöttet talált. A kisbaba édesanyja, egy román asszony két nappal később önként jelentkezett a rendőrségen. Június 5.: Szeged Belvárosában, a Ste­fánián fényes nappal három fia­tal előbb pénzt kért, majd brutá­hsan megvert egy radnótis gim­nazistát. 18.: Az egyik szegedi kocsmá­ban egy ittas francia férfi ököllel megütött egy intézkedő rendőrt. 25.: Elfogták a rendőrök a rad­nótis diák támadóit. Július 10.: Kommandósok fogták el Kumbor Tibor alezredest, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság nyomozó osztályának egykori vezetőjét. A volt sztár­nyomozót és két arab társát zsa­rolással gyanúsítják. Augusztus 2.: Norvégiában doppingcsem­pészet miatt letartóztatták a sze­gedi Popeye Fitness Klub tulajdo­nosát. 19.: A szentesi Club No Limit diszkó előtt M. Zsoltot félholtra verték a biztonsági őrök. A rend­őrség adatai szerint a férfi előző­leg molesztált egy lánytársasá­got, akik védelmet kértek a kido­bóktól. Az egyik kidobó, V. B. el­len súlyos testi sértés miatt in­dult eljárás a Szentesi Rendőrka­pitányságon. 26.: Hódmezővásárhelyen a Szent Antal utcában előzetes szóváltás után egy 47 éves nő hasba szúrta férjét. Szeptember 3.: Holtan találták szentesi otthonában a nyolcvanéves Mol­nár Péternét. Az idős asszonyt brutálisan bántalmazták, majd megfojtották. 6.: Őrizetbe vették a szentesi Molnár Péterné fiát, M. P-t. A rendőrség az 53 éves férfit gyanú­sítja édesanyja meggyilkolásával. 8.: Ártatlannak vallotta magát Szabó Zoltán, a balástyai rém­ként elhíresült sorozatgyilkos. A férfinak elkezdődött a tárgya­lása a Csongrád Megyei Bírósá­gon. 14.: Családi vita után több kés­szúrással meggyilkolta férjét egy 48 éves szőregi asszony. Cs. An­talnét a bíróság előzetes letartóz­tatásba helyezte. 19.: Bűnösnek találta és hat hónap felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélte súlyos testi sértés miatt a Csongrád Megyei Bíróság Rusz Alajost, az egyik szegedi biztonsági cég vezetőjét, aki ta­valy szeptemberben szóváltás után bántalmazta egyik beosz­tottját. Az ítélet jogerős. 23.: Makó központjában a De­ák Ferenc, Hunyadi, Posta és Rudnay utcában fényes nappal A FŐKAPITÁNY 2003-RÓL Lukács János rendőr dandár­tábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezető­je sikeresnek ítélte a rendőr­ség tavalyi munkáját. - A la­kosságot irritáló, a köznyu­galmat befolyásoló bűncse­lekmény évek óta nem tör­tént. A legutóbbi ilyen jellegű esemény az 1997-ben, a sze­gedi József Attila sugárúti Delhi bár előtt történt rob­bantás volt - magyarázta a fő­kapitány. Lukács dandártá­bornok hangsúlyozta, a me­gye lakossága jónak ítéli a rendőrség munkáját. Me­gyénkben az ismertté vált bűncselekmények száma 2003-ban kismértékben, de csökkent, az emberöléseket egy kivétellel sikeresen felde­rítették. Egy idős domaszéki asszony gyilkosát azonban még a mai napig nem találták meg a nyomozók. Az elkövető fejére egymillió forintos vérdí­jat tűztek ki. egymás után négy panellakást fosztottak ki. 26.: Életfogytig tartó szabad­ságvesztésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság Kiuchió Tibort és Kocsis Lajost, akiket többek kö­zött emberöléssel vádolt az ügyészség. Október 5.: Szóváltás után egy kocsma előtt szíven szúrta ismerősét egy sándorfalvi férfi Szatymazon. November 3.: Lakásmaffia tagjait fogták el a rendőrök Szegeden. A két nő és egy férfi, akiket előzetes letar­tóztatásba helyezett a bíróság, idős embereket vett rá arra, hogy lakásaikat eladják nekik. 6.: Csongrádon a Fő utcában egy nő kirabolt egy ajándékbol­tot. A tettest négy órán belül el­fogták a rendőrök. 7.: Tizenkét év börtönre ítélte a Szegedi ítélőtábla a 73 esztendős Villányi Lászlót. Az idős férfi húsvágó bárddal, kalapáccsal, késsel és törött üvegpohárral tá­madt a vele egy háztartásban élő hajléktalanokra. 12.: Két közismert szegedi or­vos nevével visszaélve próbáltak meg csalók nagy mennyiségű po­tencianövelő szert, Viagrát fize­tés nélkül megszerezni több sze­gedi és egy hódmezővásárhelyi gyógyszertárból. 20.: Életfogytig tartó szabad­ságvesztésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság a balástyai rém­ként elhíresült Szabó Zoltánt. A bíróság négy nő meggyilkolását látta bizonyítottnak. Szabó a gyilkosságokat 1989. májusa és 2001. augusztusa között aljas in­dokból, különös kegyetlenséggel követte el. A férfi felmentését kérte, azért az ítélet nem jogerős. 24.: A Kiszombor-Szőreg foci­meccsen a szurkolók megrugdos­ták a bírót. A Makó FC-Máté­szalka meccsen pedig két máté­szalkai szurkoló megvert egy ma­kói férfit. A rendőrök mindhár­mukat előállították. 25.: Bizonyítottnak látta a Csongrád Megyei Bíróság, hogy el akarták rabolni a szegedi KÉSZ Kft. milliárdos tulajdonosát, ezért egy kivétellel bűnösnek mondta ki az emberrablás előké­születeivel vádolt férfiakat. 27.: Mintegy félmillió forint értékben foglaltak le kábítószert egy mórahalmi fiatalember sze­gedi albérletében. Őt és társát a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, mindkettőjüket kábító­szerrel való visszaéléssel, terjesz­téssel és fogyasztással gyanúsítja a rendőrség. 27.: Egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbünte­tésre ítélte a bíróság azt a fiatal baksi lányt, aki, miután február­ban megszülte, magára hagyta gyermekét. Az ítélet nem jogerős. December 13.: Péntekről szombatra vir­radóra megtámadtak és felgyúj­tottak egy 58 éves férfit Szente­sen a Rákóczi utcai gyógyszertár közelében. Az áldozat maradan­dó sérüléseket szenvedett. A két rabló, ifjabb és idősebb D. Mihály mindössze 400 forintot zsákmá­nyolt. A rendőrség mindkettőjü­ket őrizetbe vette. 15.: A bírónő megfogalmazása szerint kísérleti nyúlként, őket félrevezetve kezelte a hozzá for­duló három nőt a szegedi Zalá­nyi Sámuel, akit magzatelhajtás és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében talált bűnösnek a bíróság. A szü­lész-nőgyógyász nem jogerősen három évet kapott. 15.: Ismét kábítószer-terjesz­tőket fogtak el a rendőrök Szege­den. Összesen húsz embert gya­núsítanak fogyasztással, vala­mint terjesztéssel, közülük ti­zenegyet előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. 17.: Izraelben elfogták Sebők Ferencet. A férfi, miután 1996-ban életveszélyesen meg­sebesített három fiatalembert, hét évig bujkált. 22.: Kommandósok fogtak el egy fegyveres rablót Hódmezővá­sárhelyen. A horvát állampolgár­ságú férfi még szeptember elején társával kifosztotta a szegedi Ja­kab Lajos utcai Center panziót. 23.: Az utóbbi évek legnagyobb fogásának számító, 600 millió forint értékű, 112 kilogramm he­roint találtak a kiszombori vá­mosok egy román rendszámú Citroen kisbuszban. A jármű ve­zetőjét és utasát őrizetbe vették. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ARANY T. JÁNOS 2002. július 10-e óta keresik a rendőrök egy idős domaszéki asszony gyilkosát. A vérdíj egymillió fo­rint. Fotók: Miskolczi Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom