Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-10 / 8. szám
4 «AKTUÁLIS» SZOMBAT, 2004. JANUÁR 10. KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. A művelődési házban ma reggel 8 és 12 óra között várja a helyi gazdákat a falugazdász. Azok a termelők, akik már regisztráltatták magukat, most a parcellaazonosító rendszerhez szükséges térképen be kell jelölniük, hol van a földjük. Ez azért szükséges, mert csak ezt követően igényelhetnek állami támogatást. A regisztráció a jövő héten is folytatódik. Akik ma nem értek rá, azok január 18-án, vasárnap 8 és 12 óra között is megtehetik a művelődési házban. DESZK. A faluházban ma délelőtt 10 órától Nagy András helyi kisállat-kereskedő vezetésével újra indul a 2003-ban is jól működő Ez állati című programsorozat. Ahogy tavaly, ügy az idén is szombatonként a gyermekek és szüleik élőben nézhetik meg a különféle egzotikus állatokat, emellett hasznos és érdekes információkat is megtudhatnak róluk. Az év első előadásának címe: Az ízeltlábúak. Ezen belül az érdeklődők kiselőadásokat hallhatnak a következő témákban: A rút hernyótól a pillangóig, Miért nem nőnek nagyra a bogarak?, Mérgező apróságok, valamint Hogyan nőnek a rovarok? címmel. Az érdekes a történetek mellett a terráriumokban lévő állatokat is megnézhetik a jelenlévők. DOMASZÉK. A községben 2004. január elsejével bevezették a magánszemélyek részére is a kommunális adót. Ezzel egy időben a képviselő-testület megszüntette az építmény- és telekadót, valamint a szervezett szemétszállításért sem kell már díjat fizetnie a lakosságnak. MÓRAHALOM. Több helyi adórendeletet is megváltozott. Többeket érint a gépjárműadóról szóló rendelet módosítása. A legfontosabb eltérés 2003-hoz képest, hogy január elsejétől a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának adatközlése képezi az adóztatás alapját, ami azt jelenti, hogy az ügyfeleknek nem kell gépjárműadó-bevallást adniuk a kocsi vásárlásáról és eladásáról. A változást követő tizenöt napon belül kell adóbevallást adni abban az esetben, ha szünetel az adófizetési kötelezettség, a tulajdonában lévő autó után adómentesség illeti meg, vagy olyan gépjármű tulajdonjogát szerezte meg, amelynek eladója adómentes volt. A mórahalmi képviselő-testület módosította a telek-, az idegenforgalmi, valamint a magánszemélyek kommunális adójának mértékét is. A helyi iparűzési adó mértéke nem változott, viszont az adókedvezmény ötven százalékról harmincra csökkent. ÖTTÖMÖS. A Belgrádtól hetven kilométerre lévő Topola vezetőitől meghívást kaptak az öttömösiek. A szerb-montenegrói településről már két ízben látogatott Öttömösre, illetve a kistérségbe küldöttség. Mindkét esetben tanulmányozták a magyarországi mezőgazdaság helyzetét, valamint a vidékfejlesztési lehetőségeket. Az öttömösiek viszonozzák a látogatást. Többnyire gazdákból és mezőgazdasági szakemberekből álló csapat utazik majd el január közepén Topolára. A két község, illetve a két kistérség célja, hogy régiós együttműködést alakítsanak ki a közeljövőben. ZSOMBÓ. A művelődési házban ma este 7 órától pótszilveszterre várják a vendégeket. Az ünnepi menü elfogyasztása után helyi táncosok szórakoztatják a közönséget. A jó hangulatról és a hajnalig tartó mulatozásról F. Tóth István és zenekara gondoskodik. Ünnepi pillanatok a visszautazás előtti estén - Dobó Attila szüleivel. Fotó: Gyenes Kálmán Első missziója 1997-ben Zágrábba vezetett, ahol az SFOR-erőknél vasúti szállítást tervező főtisztként a boszniai hadszíntéren a lerombolt vasútvonalak újjáépítését segítette. Dobó alezredes a szállítást koordinálta. Egy év elteltével hazatért, majd nem sokkal később Okucaniban az SFOR magyar műszaki kontingens hadműveleti tisztjeként a hidak és utak helyreállításában vett részt. - Változatos munka volt. Szerettem, mert nem harcolni, hanem építeni mentünk - magyarázta az alezredes. 2003. júliusában Irakban összekötő tiszti beosztást ajánlottak Dobó Attilának. Az öszszekőtő tiszt egyébként a hadszíntéren lévő parancsnokságok közti szállítási feladatokat irányítja. Az orvosi, pszichológiai felmérések után két hónap kiképzés következett Kaposvárott és Táborfalván, majd irány az iraki A1 Hillahban lévő logisztikai bázis. Az alezredes szerint a legnehezebb feladata a tábort előkészítő részlegnek volt, hiszen a hőmérséklet általában 60 fok felett van. Éppen ezért az Irakba érkező alezredes és a magyar misszió tagjai egy hetet Kuvaitban töltöttek, hogy hozzászokjanak a rendkívüli hőséghez. A zászlóalj tavaly augusztus 17-e és december 30-a között 170 szállítási feladatot teljesített és ezalatt 465 ezer kilométert tett meg. Dobó Attila elmondta, nem sátorban, hanem beton épületben laknak, naponta háromszor kapnak amerikai típusú élelmet, gyümölcsöt, jégkrémet és üdítőt. Karácsony előtt egy belső tévéhálózatot alakítottak ki, amelyen a Magyar Televízió és a Duna TV-t is lehet fogni. De a zárt láncú DVD- és videohálózaton különböző filmeket is meg lehet nézni. - Naponta két-három szállítási feladatot hajtunk végre. Erőltetett a menet, ami igénybe veszi az állóképességet, ezért szükség van pihenésre, kikapcsolódásra is - magyarázta Dobó alezredes. A magyarok a lengyel hadosztály-parancsnokságtól kapják a szállítási feladatokat, majd a felderítők jelentése alapján az alezredes meghatározza a szükséges biztosítást. A biztosító járműveken kívül minden gépkocsivezető mellett ül egy gépkarabéllyal felfegyverzett biztosító katona. A zászlóalj többek között élelmiszert, vizet, üzemagyagot, fegyvert, lőszert, műszaki és vegyvédelmi anyagokat szállít a hadszínterekre. A. T. J. EGYMILLIÓT IS LEHET KERESNI Dobó Attilát feleségén kívül két kislánya, a tizenegy éves Emese és a kilencesztendős Eliza várja haza. - Az előző misszióim során már megedződött a családom: nehezen viselik, hogy nem vagyok otthon, de tudomásul vették, hogy katona vagyok és elfogadják a döntésemet. Ha menni kell, menni kell - tette hozzá. Az Irakban szolgáló katonák egyébként anyagilag sem járnak rosszul, hiszen az állomány beosztásától függően 1900-3200 eurót (500-900 ezer forintot) keres havonta. Zágráb, Okucani után Al Hillah Egy szegedi katona Irakban Folytatás az 1. oldalról Hideg van a Plazában Nem fűtik rendesen a boltokat a Szeged Plazában - állítják az üzletek eladói. A szórakoztató- és bevásárlóközpont igazgatója szerint a megfelelő hőmérsékletért az üzletek bérlői felelnek. Az egyik bolt pultján 18 fokot mutat a szobahőmérő. - Noha a fűtést a maximális, 30 fokra vettük fel, mégis hideg van. Egyszerűen nem fűt rendesen a berendezés - mondta Krisztina, aki eladóként dolgozik az üzletben. Nemcsak ő, hanem a többi bolt dolgozója is vacogva áll a pult mögött, de a vevők is panaszkodnak. - Többen mondták már neI künk, hogy ebben a hidegben nem próbálnak - tette hozzá az eladólány. - Egy cipőnél nem jelent gondot a hideg, de amikor egy melltartót kellene felpróbálni, akkor azért nem mindegy, hány fok van a próbafülkében. A Szeged Plaza igazgatója, Iámbori Sándor szerint az üzletek bérlői a hibásak. - A boltok hőmérsékletéért a bérlők felelnek. Nekünk a folyosókat és a mozitermeket, valamint az egyéb közös helyiségeket kell fütenünk közölte az igazgató. Jámbori hozzátette: novemberben végeztek egy felmérést, s ebből kiderült, 72 üzletből 49-ben nem volt bekapcsolva a fűtőrendszer. - A bérlők ezzel szerződésszegést követnek el, hiszen a velük kötött megállapodásban benne van, hogy a klímaberendezést, ami egyszerre hűt és fűt is, kötelesek működtetni - jegyezte meg fámbori Sándor. G. SZ. L. Valószínűleg a csúszóssá, síkossá vált útburkolat miatt egymás után két baleset is történt a 47-es főúton Hódmezővásárhely közelében. Másfél órára feltorlódott a kocsisor. MUNKATÁRSUNKTÓL Súlyos sérüléssel járó közúti baleset történt tegnap délután négy óra után nem sokkal a 47-es főúton Hódmezővásárhely közelében. A balesetben valószínűleg közrejátszott az is, hogy a csapadék és a hideg miatt az útburkolat síkossá, csúszóssá vált. A rendőrség tájékoztatása szerint egy Vásárhely felől Szeged felé tartó Opel Corsa az Anno vendéglő közelében eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldalra. A szemből szabályosan közlekedő Toyota kisbusz vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést. A járművek frontálisan ütköztek, az Opel a jobb oldali, a Toyota pedig a bal oldali árokba csapódott. A balesetben egy személy könnyebben, egy másik pedig súlyosan megsérült. A helyszínelés idejére a fél útpályát lezárták, ami a délutáni csúcsforgalomban hatalmas torlódást okozott. A baleset után nem sokkal egy Skoda a kopáncsi bekötőútnál az álló kocsisorba rohant. Mindkét autó összetört, de ebben az esetben személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. Az időközben megkezdődött műszaki mentés miatt ismét lezárták az utat, ezért több kilométeres kocsisor torlódott össze. A forgalom rendje csak a baleset után mintegy másfél órával állt helyre. Lakók az ipari parkban Bár az úthálózat és az inkubátorház is csak idén készül el, már tavaszszal megkezdődhetnek a makói ipari park első beköltözőinek beruházásai. A Dancsi és Társa Kft., valamint a Németh Toll Kft. logisztikai központja harminc embernek ad munkát, s együtt mintegy 800 milliós beruházás nyomán épülnek meg. A klárafalvi telephelyen működő Németh Toll Kft. teljesen új profilt nyit makói érdekeltségével, hiszen agrárlogisztikai központjában mezőgazdasági termények tárolására alkalmas hűtőházat, raktárépületet és irodaházat épít, a beruházás összege a tervek szerint négy-ötszázmillió forint lehet. A hasbeszélő a bábszínházban Benevezték a pécsi nemzetközi felnőtt bábfesztiválra A hasbeszélő című báboperát, amit legközelebb vasárnap este 7 órától láthat a közönség a szegedi Kövér Béla Bábszínházban. MUNKATÁRSUNKTÓL Szép Ernő 1912-ben írt egyfelvonásos darabjából, A hasbeszélőből komponált, felnőtteknek szóló vidám báboperát a szegedi bábszínház megrendelésére Nagy lános. Az elsősorban dzsesszmuzsikusként ismert zongoraművész és zeneszerző tavaly elnyerte az eMeRTon-díjat az év hangszeres szólistája kategóriában. Legutóbbi munkája az a Carmen-feldolgozás volt, amit Horgas Eszter és Al Di Meola főszereplésével nemrégiben a televízió is sugárzott. A hasbeszélő szövegkönyvét Bőcs Attila dramaturg írta, aki egyben az ősbemutató rendezője is. Az előadás különleges zenei-színházi csemegének számít, tíz zenész játszik benne élőben a színpadon. A címszerepet, Antoni tanárt, a hasbeszélőt a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának jeles basszistája, Altorjay Tamás játssza és énekli. A darabba illesztettek egy betétszámot is: az orfeumjelenetben Muszorgszkij A mutatványos című zenei pamfletje is elhangzik. A produkció további szereplői: Tamás Tibor Attila (Pincér) és Szálkái Dénes (Orfeum szolga). Röszkeiek az informatikai hálón Röszkén tegnap átadták azt az informatikai hálózatot, amelynek köszönhetően a belterületi házakban már hozzáférhető a kábeltelevíziós internet. A rendszer kiépítése hétmillió forintba került. - Egy falu életében óriási mérföldkő, hogy sikerült megvalósítanunk ezt az informatikai fejlesztést. A hálózatkiépítés lehet az első állomása Röszke úgynevezett intelligens településsé válásnak mondta pohárköszöntójében a tegnapi átadáson Magyari László polgármester. A képviselő-testület két éve határozta el, hogy a kor informatikai vívmányait kihasználva kábeltelevíziós internet-hálózatot hoz létre. Az új, internetalapú szolgáltatások révén most már a röszkeieknek is lehetőségük nyílik távmunka végzésére, gyors és megbízható információszerzésre, videokonferenciára, elektronikus banki műveletek végrehajtására. Nemcsak a lakosság, hanem a közintézmények is kamatoztathatják ezt az új hálózatot. Ugyanis összekötötték a polgármesteri hivatal, a teleház, a művelődési ház, a könyvtár, az általános iskola és az óvoda számítógépeit is. A közeljövőben pedig a fenti intézmények munkatársai ingyen beszélhetnek egymással vezetékes telefonon. Az új rendszert Kartal József plébános szentelte fel. - Isten, miután megteremtett valamit, látta, hogy az jó. Ezért újabb és újabb dolgokat teremtett. Ez erre a mostani hálózatra is igaz, hiszen ez lehet az alapja a további elektronikus fejlesztésnek, ami a röszkeieket szolgálja, ezért jó tette hozzá a plébános. A háztartások felében fogható a kábeltelevíziós internet. - A beruházás összesen hétmillió forintba került. A Sapard pályázatán 4 millió 500 ezer forintot nyertünk tudtuk meg Ördög Tibortól, a Röszkei KábelTV Kft. ügyvezetőjétől. A településen harminckét csatorna fogható, közülük az egyiken a község életében fontos eseményekről értesülhetnek a nézők. K-T. Az internet közelebb hozta a világot a röszkeiekhez. Fotó: Gyenes Kálmán Rövid időn belül két baleset történt a csúszós úton Frontális ütközés a negyvenhetesen Az Opel Corsa áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy Toyota kisbusszal, majd árokba borult. Fotó: Gyenes Kálmán