Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-05 / 283. szám

PÉNTEK, 2003. DECEMBER 5. •SPORT" 15 December 17-én visszatérnek a szedeákosok Győzni mennek a „kis" Sopronhoz Uljegin doppingolása után Fürdők és Hüttner vb-harmadik lett Ajándékbronz karácsonyra Hüttner (jobbról) és Fürdők negyedik helyét bronzéremre váltotta. Fotó: Kamok Csaba REFLEKTOR KOSÁRLABDA A Szeviép-Szeged női kosárlab­dacsapata holnap 18 órakor a Foton-Sopron otthonában lép pályára az NB I A csoportban. Az is eldőlt, hogy a hátralévő két hazai meccsét a Tisza-partiak kettős találkozó keretében ren­dezik. Nagy csata lesz, az biztos. A Sze­viép-Szeged NB IA csoportos női kosárlabdacsapata holnap 18 órakor a Foton-Sopron otthoná­ban lép pályára. A „kis" Sopron eddig meglepően jól szerepel a bajnokságban: három győzelmet és négy vereséget könyvelhetett el. Főként, az előző körben ara­tott, BSE elleni győzelme volt meglepetés, hiszen a fővárosban nyert 65-60-ra. A nyáron sokáig úgy tűnt, hogy a B csoportban szerepel majd a Foton, azonban a szövetség végül engedte a legma­gasabb ligában rajthoz állni. A szegedi kosárlabdabarátok szá­mára talán Lódi Eszter és Rad­nóty Krisztina a legismertebb, egykor mindketten játszottak a Szegedben. A héten lazább volt a Ti­sza-partiak programja. Hosszú idő után nem volt hét közben mérkőzés. Mennyire sikerült fel­töltődnie az együttesnek? - töb­bek között erre a kérdésre is vála­szolt Újhelyi Gábor vezetőedző. - Úgy érzem, ez sikerült, hi­szen főként idegileg volt fáradt a társaság. A hét elején fizikális ter­helést kaptak a kosarasok, a má­sodik felében a taktikai és a tech­nikai feladatok játszották a fősze­repet. Tegnap délelőtt a szabad­ban futottunk, majd videóztunk; a Foton két összecsapását néztük Péntek Kézilabda Szilánk Csongrád megyei bajnokság fér­fiak: Szepi DSE-Hódmezővásárhelyi KE, Szeged, Piarista-sportcsarnok, 18.30. Kispályás labdarúgás Hansági-kupa középiskolás kispályás labdarúgótorna fiú és lánycsapatok részé­re, Szeged, Hansági-sportcsarnok, 14.30. Kosárlabda NB II, férfiak: Domaszéki SE-Békési SZSK, domaszéki sportcsarnok, 19. Szede­ák—Kalocsa, Szeged, Deák-csarnok, 18.30. Szombat Asztalitenisz NB l/A, férfiak: Floratom Szeged AC-Postás Matáv SE, Szeged, Mó­ricz-sportcsarnok, 10. NB l/B, férfiak: Makói SVSE-Kaposvár, Makó, Kálvin téri Általános Iskola tornater­me, 11. NB II, férfiak: Makói SVSE ll.-Békés, Ma­kó, Kálvin téri Általános Iskola tornaterme, 11. NB III Szabados-csoport, férfiak: Zöldág Szentes-ATSK Szeged, Szentes, városi sportcsarnok, 10. Szegedi ACII —Kiskunha­las, Szeged, Móricz-sportcsarnok, 14. íjászat Számszeríjászok országos terembajnok­sága, Szentes, városi sportcsarnok, 9. Kispályás labdarúgás Kék Mókus-kupa, selejtezők, Szeged, Etelka sori munkacsarnok és Lila-sport­csarnok, 8. Hansági-kupa középiskolás kispályás meg. Négy meghatározó kosaras­sal rendelkeznek, Szőke, Rad­nóty, Dénes és Kocsis. Elsősorban középtávolról, illetve kintről eredményesek. Döntő lesz az ő semlegesítésük. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor sikerülhet megszerezni a győzelmet. Az is eldőlt, hogy az idei két meccsét a Szeviép-Szeged kettős mérkőzés keretében rendezi. A Szekszárd elleni bajnokin (de­cember 14-én 19 óra) a Pick-Montpellier férfi kézilabda Bajnokok Ligája találkozó után lép pályára a női gárda. Ami igazán lázba hozhatja a szegedi kosárlabdabarátokat, az a kettős meccs, ami felejthetet­len élménnyel szolgálhat decem­ber 17-én (szerdán). A nők a gö­rög Glyfada ellen játszanak FIBA Európa-kupa mérkőzést, majd az összecsapás után a Szedeák férfi csapata az Albacomppal csatá­zik. Méhes Gábor ötlete alapján jött létre ez a találkozó. Vissza­térnek a régi kedvencek: Nyilas, Kiss, Drahos, Pávlicz, Deák, Mol­nár, Kecskés, Rawlins, nagy való­színűséggel a nagy kedvenc, Le­don Green is. Mindhárom tré­ner, Molnár Csaba, Bonifert Do­monkos és Földi Sándor is leül a Szedeák padjára. A székesfehér­vári alakulat legerősebb összeál­lításában érkezik, vérbeli show lesz a meccs. A Szeviép vezetése úgy döntött, hogy a görögök elle­ni meccset a szurkolók ingyen tekinthetik meg, és a Szede­ák-Albacomp mérkőzésen sem szednek belépőt a szervezők. A Szeviép-Szeged továbbra is várja azokat a szponzorokat, akik megvásárolják a klub által piacra dobott támogatói bérletet. Ezzel kapcsolatosan a 70/272-41-18-as telefonszámon lehet érdeklődni. SÜLI RÓBERT labdarúgótorna fiú és lánycsapatok részé­re, Szeged, Hansági-sportcsarnok, 8. Utánpótláslabdarúgó-kupa, zákányszéki sportcsarnok, 9. Küzdősport ITF Taekwon-do gyermek, serdülő és if­júsági országos bajnokság, Vásárhely, Hód­tói Sportcsarnok, 10. Sakk Nyílt sakk falubajnokság Deszk, Szép Ilonka csárda, 9. Táncsport I. Rolló-kupa akrobatikus rock and roll leányformációs magyar bajnokság és pá­ros regionális verseny, Szeged, Ságvá­ri-sportcsarnok, 9. Teke NB I, férfiak: H. Marso TE-Bélapátfalva, Szeged, Postás-pálya, 11. NB III, férfiak: Szentesi TE-Hódmezővá­sárhelyi THT, Vásárhely, 16.30. Vízilabda LEN-kupa nyolcaddöntő visszavágó, fér­fiak: Szeged Beton VE-Ferencváros, újsze­gedi sportuszoda,17. Vasárnap Asztalitenisz Mikulás-kupa, asztalitenisz verseny álta­lános iskolásoknak, Szeged, Trióda Ping­pong Centrum (Csillag tér), 10. Jégkorong OBII: Szeged-Debrecen, szegedi műjég­pálya, 16.30. Kispályás labdarúgás Emlékezés a 6:3-as győzelemre, kispá­lyás torna, újszegedi sportcsarnok, 9. KAJAK-KENU Immár bizonyos, hogy a magyar kajak-kenu válogatott Gaines­ville-ben érte el minden idők legjobb világbajnoki szereplését. Miután az orosz Szergej Uljegin doppingtesztje és a vizsgálat B próbája is pozitívnak bizonyult, csapatunk neve mellett most már egy-egy arany- és bronzéremmel többet jegyeznek. így a magyar vá­logatott 10 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzéremmel végzett az ameri­kai vb éremtáblázatának élén. A döntéssel a Kolonics György, Kozmann György, Malomsoki Sándor, Vasali László összetételű C4 200 méteres egység második helye elsőségre, míg a Pulai Imre, Nóvák Ferenc, Hüttner Csaba, MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt évad sikerei után most is remekelnek a Tisza SE fallabdá­sai. A 15 évesek-nél Debrecenben Baláspiri Dávid az élen végzett. Különböző kategóriákban máso­dik lett Vass Márton, Vass Máté, Balázs Andrea, Balázs Ádám, Győri Fanni és Baláspiri Ádám. Kézilabda NB l/B, férfiak: Makó KC-Miksi & Miksi Dorozsma, Makó, városi sportcsarnok, 18; ifjúságiak, 16. Kispályás labdarúgás Kék Mókus-kupa, selejtezők, Szeged, Etelka sori munkacsarnok és Lila-sport­csarnok, 8. Hungerit-kupa városi teremlabdarú­gó-bajnokság I. forduló, Szentes, városi sportcsarnok, 9. Dr. Csordás József-kupa serdülőtorna, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. Hansági-kupa középiskolás kispá­lyás labdarúgótorna fiú és lánycsapa­tok részére, Szeged, Hansági-sport­csarnok, 8. Mikulás-kupa leány utánpótlás labdarú­gótorna, Szeged, Déri-sportcsarnok, 9. Utánpótláslabdarúgó-kupa, zákányszéki sportcsarnok, 9. Röplabda Extraliga, férfiak: Papíron SC Sze­ged-Dági SE, Szeged, lila iskola sportcsar­noka, 17. Hétfő Futsal NB I: Első Beton-Vasas, újszegedi sport­csarnok, 19. NB II: Szentesi VSC-Temesvári Hús Do­maszék, Szentes, városi sportcsarnok, 19.30. Kézilabda Szilánk Csongrád megyei bajnokság fér­fiak: Hódmezővásárhelyi KE—Marostői SE, Szeged, Fodor-sportcsarnok, 17-, ­Fürdők Gábor 500-as kvartett negyedik pozíciója harmadik hellyé módosult. Az utóbbi négyesben két szege­di, Hüttner és Fürdők is érdekelt volt, nekik minden bizonnyal kellemes és megelőlegezett kará­csonyi ajándéknak számít a dön­téssel együtt az előrelépés is. - A futam után közvetlenül már levették a mintát, az A próba eredményét egy hónapja tudtuk meg, most pedig a B-nek a hiva­talos értékelése is megérkezett ­nyilatkozta a Démász-Szegedi VE kenusa, Hüttner, akit Tatán, a két edzése közti pihenője alatt ér­tünk utol. - Mindig jó dolog elő­relépni, de ez azért nem hasonlít­ható össze azzal, amikor az em­ber a vízen harcolja ki a dobogós helyet. Két évvel ezelőtt Fürdők­kel párosban a vb-n és az Eb-n is negyedikek lettünk. Azóta a A Squash Club Szabadidő Köz­pontban rendezték meg a Szegedi Tudományegyetem diákbajnok­ságát. A nőknél Lamper Orsolya nyert Szűcs Dóra és Kovalcsik Adrienn előtt. A férfiaknál Joó Gergő végzett az élen, az erősebb nem ellen is bizonyító Lamper Orsolya előtt. A harmadik Men­tus Szabolcs lett. KÉZILABDA A Liss-HNKC NB l-es női ké­zilabdacsapata november 17-én kezdte meg a felkészülést a baj­nokság folytatására és zsinór­ban játssza az edzőmeccseket. Kezdjük a kék-sárga krónikát egy jó hírrel: hétfőn este csatlakozott a társakhoz a román irányító, Daniela Palarie. A sérült játékos eddig otthon ápolta magát, s jó állapotban tért vissza, hiszen fi­zikoterápiás kezelésen, uszodai tréningeken és kondicionáló edzéseken is részt vett. A játé­kost megvizsgálta dr. Vörös János csapatorvos és igaz, a gipszelés miatt kicsit beszűkültek az ízüle­tei, de a jövő héttől már teljes in­tenzitású munkát végezhet ­csatlakozva a keret többi tagjá­hoz. Jenőfi Katalinnak is kezelés­re szorul még a sérült lába, a töb­bi játékos azonban egészséges, A rossz emlékű (a Liss-HNKC 21-19-re kikapott a Kiskunha­lastól és búcsúzott) Magyar Ku­pa-nyolcaddöntőt követően ked­den „újabb" edzőmeccset abszol­váltak a vásárhelyiek, a Dunaúj­város 36-19-re nyert ellenük. '- Vendéglátóink frissebbek, fi­győztes lengyel, valamint most az orosz duó egyik tagja doppin­golt. Sokat gondolkodtam azon, mit kellene változtatnunk a ket­tős kapcsán, de most úgy tűnik, a riválisoknak illene visszavenni a tiltott dolgok használatából. - Én a pályán szeretek nyerni, ám örülök ennek az éremnek is, elvégre csak az érdemli ki a dia­dalt, aki becsületesen küzd - tet­te hozzá Kolonics, aki ezzel a ti­zenharmadik világbajnoki cím­mel ismét minden idők legered­ményesebb lapátforgatója lett. Fürdők bronzérmével a szegedi klub elmondhatja, hogy a gaines­ville-i vb-n szerepelt négy ver­senyzője éremmel gazdagodott. fanics Natasa a női kajak, míg Hüttner mellett foób Márton a férfi ezerméteres kenunégyes tagjaként végzett az első helyen. M. J. A B kategóriás országos rang­lista körverseny két egymást kö­vető fordulójában a szegedi nők kibérelték a dobogót. Horváth Gáborné két alkalommal is az el­ső helyen végzett, McGuiness Katalin egy-egy második és har­madik, Tóth Bettina egy máso­dik, Székely Krisztina pedig egy harmadik helyet szerzett. zikábsan is jobbak voltak ­mondta Tamás Sándor vezető­edző -, amit az is indokolhat, hogy nekik még december 30-án van egy bajnokijuk a Cornexi-Al­coa ellen. Mi pillanatnyilag fizi­kai állóképesség-fejlesztő gya­korlatokat végzünk az edzése­ken, ezzel a meccsel ezt az álla­potot, feszített tempót szerettük volna egy kicsit oldani, lazítani. Ezt a célt talán elértük. Az együttesre az esztendő végé­ig még több előkészületi mérkő­zés vár, a kínálatban többek kö­zött a Szeged-Kiskundorozsma, egy szerb-montenegrói gárda sze­repel, december 12-én pedig az FTC otthonában lépnek pályára Baunokék. A január 9-ei Corne­xi-Alcoa elleni nyitó mérkőzésig - a tervek szerint - csak három nap pihenőt kap a keret, mégpe­dig december 24-én, 25-én, illet­ve január l-jén. A többi napon kemény munka vár a lányokra. ® A horvátországi női kézilab­da-világbajnokságon Magyaror­szág Radulovics (11 gól), Feriing (10), Pábnger és a jól védekező Pigniczki vezérletével 38-25 (20—17)-re verte Szlovéniát. Ma szünnap, szombaton Kína, míg vasárnap Dánia következik. IMRE PÉTER MENESZTÉSEK Az ETO FC Győr NB l-es labdarúgócsapata tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott - a gyenge szereplés miatt - Kiprich József vezetőedzővel. Vele együtt segítői (Vincze István, Ulbert Tibor, Simon Balla István), s Vasile Miriuta is távozott és megvált a klub több légióstól is. A jövőben a szakmai munkát Reszeli Soós István szakmai igazgató irányitja. A Hertha menesztette Stevens edzőt. FOGYATÉKOSOK SPORTJA A Gyermék-, Ifjúsági és Sportminisztérium az idén különös odafigyeléssel gondoskodott arról, hogy az országban élő sérült gyermekek, fiatalok színvonalas sporteseményeken vehessenek részt. Szegeden a Sólyom utcai óvoda, általános iskola és logopédiai intézet - a VSI támogatásával - vállalta magára rendezést. Az esemény ma 9 órakor kezdődik. ÉLEN A VEGAS BC Az OB l-es biliárd csapatbajnokság még nem közölt eredményei: Tordas Budapest-Vegas BC Szeged 4:4, a vendégek pontszerzői: Nagy Csaba 2, Gerhard Gryschka, Antal Gábor; Kecskeméti Fordan-Vegas BC Szeged 0:8, a szegediek pontszerzői: Gerhard Gryschka, Antal Gábor, Nagy Csaba, Szalai Mihály 2-2; Vegas BC Szeged-Pirat 6:2, a hazaiak pontszerzői: Gerhard Gryschka, Nagy Csaba 2-2, Antal Gábor, Gémes Attila. A Vegas 8 ponttal az első helyen áll csoportjában. MÁRKUS EZÜSTJE Halason rendezték az utánpótlás ökölvívók országos bajnokságát. Ezen a Szegedi BC bokszolója, a Tisza Lajos Textilipari Szakközépiskola diákja, Márkus Vilmos ezüstérmet szerzett. Edzője Gál László. IV TÉLI-KUPA December 20-ától rajtól Makón a városi sportcsarnokban a IV. Téh-kupa kispályás labdarúgótorna. A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is 10 órai kezdettel játsszák majd a csapatok. Nevezni december 17-én 15 óráig lehet (levélben kell elküldeni a jelentkezést a Polgármesteri Hivatal közoktatási osztályára, Makó, Széchenyi tér 22.) a nyílt, az amatőr és a 35 év feletti kategóriában. Bővebb információ Kovács Gábortól (06-62/213-255/137-es melléken, vagy a 06-30/337-8958-as számon] kapható. HORGÁSZHÍR A szegedi Szőke Tisza HE december 21 -én 8 órától közgyűlést tart a Tápai Antal (volt 624-es) Szakmunkásképző Iskolában. Határozatképtelenség esetén húsz perc várakozás után a közgyűlés újra összehívható. USZODAI ZÁRÁS Az újszegedi sportuszoda december 6-án (szombaton) 9.30-tól egész nap, december 7-én (vasárnap), 9.30-tól 14.30-ig zárva tart. MIKULÁS-KUPA December 13-14-én Mikulás-kupa néven kispályás labdarúgótornát rendeznek a domaszéki sportcsarnokban. Jelentkezni Rácz Lászlónál a 30-9123-200-as, vagy a 62-271 -966-os számon lehet. ISKOLAI FOCI A Magyar Iskolai Labdarúgó-szövetség és a Tisza Volán SC a tavasszal ismét megrendezi a Nike iskolai focitornáját a 250 fő alatti, illetve a hagyományos kategóriában. A lebonyolítással és a nevezéssel kapcsolatban érdeklődni Tanács Gábornál lehet a 06-30-535-29-30-as számon. Gyászol a magyar sportélet Elhunyt Lemhényi BUDAPEST (MTI) Hosszú, súlyos betegség után csütörtök reggel, néhány nap­pal 86. születésnapja előtt el­hunyt Lemhényi Dezső olim­piai bajnok vízilabdázó, az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Mező Ferenc Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, a Ma­gyar Vízilabda-szövetség tisz­teletbeli elnöke. Lemhényi Dezsőt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium és a Magyar Vízilabda-szövetség sa­ját halottjának tekinti. Temeté­séről később intézkednek. Beindult a versenyszezon A hét vége sportműsora Kiütéses siker a világbajnokságon Szlovénia ellen Év végi Liss-program

Next

/
Oldalképek
Tartalom