Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-20 / 296. szám
SZOMBAT, 2003. DECEMBER 20. MEGYEI TŰKOR 3 Emelkedik a diákhitel törlesztőrészlete Töretlen a népszerűsége A szegedi egyetem diákjai és a Csongrád megyei hallgatók körében is változatlanul nagy népszerűségnek örvend a diákhitel, amelynek havi törlesztőrészlete januártól 180 forinttal emelkedik. Több mint 1 milliárd 710 millió forintot fizetett ki eddig a Diákhitel Központ (DHK) a velük szerződésben álló egyetemistáknak. A hitelt eddig közel 154 ezren vették fel. Akik most döntötték el, hogy felveszik a hitelt, már csak a következő félévben kaphatják meg. Őri András, a DHK kommunikációs igazgatója elmondta, a 2003/2004-es tanév első félévének utolsó kifizetése 2004. január 15-én lesz. Az igazgató megjegyezte: a diákhitel mind Csongrád megyében, mind a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) népszerűbb az országos átlagnál. - Az SZTE-n valamivel több mint 11 ezer hallgató vett fel diákhitelt. Közülük közel kétezren az idei tanévben kötöttek velünk szerződést. A Csongrád megyében állandó lakhellyel rendelkező ügyfeleink száma 6275 fő, ebből 1079-en az idén vettek fel először diákhitelt - tájékoztatta lapunkat Őri András. Az igénylők többsége továbbra is a maximumot, azaz a havi 25 ezer forintos hitelt veszi fel. További érdekesség, hogy a két köztes összeget, azaz a 15 és a 21 ezer forintos havi hitellehetőséget kevesen keresik. A diákok nagy része ebben a félévben is egy összegben vette fel az igényelt hitelt, amelynek január elsejétől emelkedik a törlesztőrészlete. Az eddigi havi 3000 forint helyett jövőre 3180 forintjával kell törleszteniük a végzett hallgatóknak az általuk felvett öszszeget. A 180 forintos emelés a minimálbér emelkedésének köszönhető. Az eddigi 50 Aranyszombat A diákhitel is egy ok a bankautomata használatára. Fotó: Schmidt Andrea ezer forintról 53 ezer forintra emelkedő minimálbér magával „húzta" a hitel törlesztőrészletét is, hiszen az érvényben lévő kormányrendelet a mindenkori minimálbér 6 százalékához köti a részletet a visszafizetés első két évében. Annak a valamivel több mint 20 ezer törlesztésre kötelezettnek ezért érdemes még az idén felkeresni a számlavezető bankját, és módosítani a rendszeres átutalási megbízást, hiszen a törlesztés késedelmes vagy nem teljes összegű fizetése esetén a DHK késedelmi kamatot számít fel. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ KOVÁCS ANDRAS Ilyen is régen volt, rendkívüli, szombati nyitva tartással várják a lakáshitelt intéző ügyfeleket a bankok. Mert a régi, alacsonyabb kamat akár 5-10 ezer forintos havi törlesztőrészlet megtakarítását is jelentheti. Szóval, ezért van ekkora őrület: aki kimarad, lemarad. Az őrület persze korábban kezdődött, már jó nagy pofon volt az is, amikor bejelentették, havi húszezer helyett jövőre már csak tíz írható le az adóból, az sem a futamidő teljes hosszában, hanem csak az első néhány évben. Ez nagyon sok hitelfelvevőnek azt jelenti, hogy egyetlen tollvonással egyharmadával emelkedik a havi törlesztőrészlet, adókedvezmény-maximumra számolva harmincezerről negyvenezerre. De ők még így is szerencsésnek érezhetik magukat, az utánuk ébredőknek ugyanez már körülbelül negyvenhétezer per hónap. Kevesebb mint egy év alatt ugyanakkora hitelért harminc helyett negyvenhetet fizetni - ez már elég egy kiadós családi veszekedéshez. Az emberek 15-20 évre veszik fel a lakáshitelt, legalább ilyen hosszú távra terveznek ők is, a bankok is, az utóbbiak például nézik, hány éves lesz a kuncsaft a futamidő végén. Példás ez az előrelátás, de ha ilyen kiszámíthatatlan marad a lakáshitelhez kapcsolódó állami támogatás, akkor felesleges tervezgetni. Megnézném azt a banki hitelbírálati rendszert, amelyik ezt kezelni tudja. S megnézném azt a családi költségvetést is. Egy ügyvédbarátom irodájában a lehetséges utolsó napon úgy kötöttek meg egy adásvéteh szerződést, hogy az eladó még „rákért" félmilliót a lakására. Pontosan tudta, hogy a vevőnek nagyon sürgős, ha még a régi, alacsonyabb kamat mellett szeretné felvenni a hitelt. Már minden készen volt, egyedül az áron vitatkoztak, s az eladó győzött. Ez az alku nevezhető ugyan piacinak, normáhsnak viszont nem. Őrültnek inkább, s valószínű, nem a barátom ügyvédi irodájában játszódott le ez egyetlen ilyen eset. Ez volt december 12-e, fekete péntek a vevőknek. Ma van az aranyszombat, rendkívüli banki nyitva tartással. Holnap pedig aranyvasárnap. Békésebb ünnepeket. Nő a forgalom a déli határon A lakáshitel-korlátozások miatt több az ügyfél Az ünnepekre hazautazó szerb-montenegrói vendégmunkások, illetve a bevásárlóturizmus miatt jelentősen megnő a forgalom a déli határátkelőknél. MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt napokban a szokásosnál jóval több utas lépte át az államhatárt a déli átkelőkön. A következő napokban tovább növekszik a határforgalom. Az előrejelzések szerint december 20. és 24. között elsősorban a szabadságra hazautazó szerb-montenegrói vendégmunkások, valamint a bevásárlóturizmus miatt növekszik a kilépőforgalom. A szakemberek péntek éjfél körül várják az első hullámot a déli határszakaszon. A határőrség ezért több embert állít szolgálatba, ugyanakkor az utazók türelmét kérik, ha esetenként fél óránál többet kell várniuk a határátlépésre. A határőrök azt javasolják az utazóknak, hogy a bácsalmási és a tiszaszigeti határátkelőhelyeket vegyék igénybe. Mindkét átkelő reggel 8 órától délután 4-ig áll az utazók rendelkezésére. Az uniós csatlakozás miatt késik a támogatások kifizetése Gyorssegély a gazdáknak Hazánk európai uniós csatlakozása miatt késik a mezőgazdasági támogatások kifizetése. Gyorssegélyt jelenthet a megye gazdáinak a Homokháti Gazdasági Tanácsadó Egyesület által kitalált hitelprogram. Várhatóan csak augusztusban kezdik el a mezőgazdasági támogatások kifizetését. - Magyarország 2004 májusában lesz teljes jogú tagja az Európai Uniónak. Az ütemezés, illetve a bürokrácia lassúsága miatt pedig szinte csak aratásra érkezne meg a gazdák által már nagyon várt támogatás. Ezért kerestünk egy áthidaló megoldást - mondta Nógrádi Zoltán, a Homokháti Gazdasági Tanácsadó Egyesület elnöke. A magyar gazdák igen sok támogatást vehetnek igénybe. Ilyen például a területalapú támogatás, a fagy- és aszálykár Hagymaföld. Késnek az agrártámogatások. Fotó: Gyenes Kálmán enyhítésére kért segítség vagy a nemzeti agrár-környezetvédelmi program. A gazdáknak az idei fagy-, illetve aszálykárukat november 30-áig kellett bejelenteniük. - Mivel a tárcának nincs elegendő pénze, ezért jó, ha a kért és elbírált összeg negyedét megkapják a termelők - tette hozzá Nógrádi. A hitelprogram kitalálói, az egyesület, illetve a Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet szakemberei abból indultak ki, hogy számos nagy bank már bevezette az úgynevezett vásárlókártyát. - Ennek lényege, hogy pénz nélkül is lehet vásárolni, az összeget pedig elég később törleszteni - vette át a szót Kazi Péter, az egyesület irodavezetője. Ezt az alapötletet pedig áthelyezték a mórahalmi takarékszövetkezet üzletpolitikájába. Két hitelkonstrukciót dolgoztak ki. Az egyiknél 300 ezer forintig terjed a hitelkeret, a másiknál pedig 300 ezer és 1 millió 500 ezer forint közötti. A hitelt csak az egyesület tagjai vehetik igénybe. Lakossági vagy vállalkozói folyószámla kell hozzá a takarékszövetkezetnél. A lakosságihoz a kártya ingyenes, a vállalkozóinál pedig kedvezményes áron kérhető. - A hitelprogram arra jó, hogy megszüntesse a gazda pillanatnyi anyagi gondját. Ez az áthidaló megoldás lehetővé teszi, hogy a termelők meg tudják venni januárban a vetőmagot, a műtrágyát, vagyis megalapozhatják az egész éves megélhetésüket mondta az irodavezető. K.T. Négy bankfiók lesz nyitva A lakáshitelek kamatváltozásának hírére ügyfelek százai vették az irányt a bankok felé. Aki a régi feltételekkel szeretne lakáshitelhez jutni, annak igyekeznie kell: a kérelmeket a bankoknak december 22-éig kell befogadniuk. A pénzintézetek meghosszabbított nyitva tartással segítenek ügyfeleiknek. MUNKATÁRSUNKTÓL A komoly ügyfélszámra és a rövid határidőkre tekintettel szombaton négy bank tartja nyitva szegedi fiókját. Hét végén a megyében másutt nem lesz lehetőség lakáshitel ügyintézésre. Az Erste Bank csak a szegedi irodáját nyitja ki, ma délelőtt 10 és 14 óra között. A Postabanknak szintén egy, a Széchenyi téri központi fiókja lesz nyitva 9 és 12 óra között, náluk azonban nemcsak a lakáshitellel kapcsolatos, hanem egyéb ügyeket is intézhetnek majd az ügyfelek. A CIB szintén csak a szegedi, l-es fiókját nyitja ki, reggel fél 9 és 12 óra között, s tájékoztatásuk szerint ott kizárólag a lakáshiteles ügyfeleket szolgálják ki. Az OTP ugyancsak a nagy rohamra tekintettel a szegedi, Takaréktár utcai fiókban tart ügyeletet, reggel 8-tól délután 14 óráig. Ehsmerést kapott a szegedi Hansági szakiskola Átadták a minőségi díjakat A szegedi Hansági Ferenc alapítványi szakiskola elismertjei: Rapcsányi Ferenc, Keveiné Mészáros Erika, Csüllög Imre és Birgésné Bujdosó Aranka. Fotó: Schmiát Andrea Ünnepélyes keretek között adták át tegnap Szegeden a Dél-alföldi Regionális Minőségi Díjakat. MUNKATÁRSUNKTÓL A dél-alföldi régió kereskedelmi és iparkamarái, a Csongrád megyei önkormányzat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közösen kezdeményezte a régiós minőségi díj létrehozását, amelyet először tavaly ítéltek oda az arra érdemes cégeknek. Az idei díj érdekessége, hogy már nemcsak vállalkozások, de közszolgáltató kategóriában önkormányzatok, oktatási és egészségügyi, valamint más intézmények is pályázhattak. A 2003-as év minőségi díját kapta nagyvállalkozás kategóriában a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Rt., a kis-és középvállalkozás kategóriájában a szintén szarvasi Integrál Építő Rt. és a békéscsabai Csaba Metál Rt. A közszolgáltató kategóriában a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola nyerte a valóban minőségi munka elismeréseként adományozott díjat.