Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-06 / 258. szám
•BELFÖ KcÖVi F D ü .!•• Ív' CSÜTÖRTÖK, 2003. NOVEMBER 6. Ahol nemzeti ünnep az év nagy lóversenye Fáradt vendégek (egyikük alkalmi zsoké szerepében...) távoznak a Flemington lóversenypályáról, ahol a 4,6 millió ausztrál dollár összdíjazású Mclbourne-kupát futtatták. A legrangosabb ausztrál lovasderbit minden év novemberének első keddjén rendezik, amely nemzeti ünnep a kenguruk földjén. MTI Telefotó/AP/Mark Baker Az aranyvonat sorsa szerint ügyfeleiket 50-120 millió dollár értékű javaktól fosztották meg a rakomány fosztogatása, a lefoglalások és az árverések következtében. A kereset szerint az amerikai kormányt terheli a felelősség, mivel nem tett eleget a felelős őrzés kötelezettségének, amikor a 44 vagonból álló szerelvény 20 millió dollár értékű rakományával 1945 májusában az amerikai hadsereg kezére került. MIAMI. WASHINGTON (MTI) A Floridában folyó perben újabb adatokat terjesztettek be keresetükben azok a magyar zsidók illetve leszármazottaik, akiknek az „aranyvonaton" a II. világháború végén nyugatra vitt értékeit az amerikai hadsereg hadizsákmányként elkobozta. A felperesek újabb adatokkal egészítették ki keresetüket. Jogi képviselőik Az EB évi jelentése alapján hazánk uniós támogatásoktól eshet el Lemaradt a vidékfejlesztés Magyarországnak négy, „komoly aggodalomra" okot adó konkrét területen kell „azonnali és határozott" intézkedéseket tennie ahhoz, hogy EU-csatlakozásának idejére készen álljon a tagságra - állapította meg szerdán az Európai Bizottság. BRÜSSZEL (MTI) Átfogó megfigyelési jelentése szerint mind a négy probléma az uniós joganyag mezőgazdasági fejezetével kapcsolatos. Ezek: a mezőgazdasági támogatásokat kezelő kifizető ügynökség felállításának befejezése, az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer teljes kiépítése, a vidékfejlesztési intézkedések végrehajtására való felkészülés, valamint az élelmiszeripari üzemekre vonatkozó közegészségügyi követelmények teljesítése. Az ország felkészülésének előrehaladását értékelő elemzés e négy gondot ítéli a legsúlyosabbnak, közvetve értésre adva, hogy ha ezek megoldásában nem történik előrelépés, az ország uniós támogatásoktól eshet el. A problémák második - egy fokkal kevésbé súlyos - csoportját azok a területek alkotják, amelyeken a bizottság értékelése szerint Magyarország csak részlegesen teljesíti a csatlakozási tárgyalásokon vállalt kötelezettségeit. Brüsszel ezeken „fokozott erőfeszítéseket" sürget a felkészülés befejezésérc. Ebbe a kategóriába az uniós joganyag számos fejezete, illetve ezek mindegyiken belül több konkrét probléma tartozik. Az áruk szabad áramlásával kapcsolatban például a bizottság a régi megközelítés szerinti ágazati jogi szabályozást és az uniós normáknak megfelelő közbeszerzési törvény elfogadását sorolja ide. A szolgáltatások szabad áramlásával kapcsolatban az információs társadalom működtetéséhez szükséges szolgáltatási háttér fejlettségét nem tartja kielégítőnek. A társasági jog fejezetében a szellemi és az ipari tulajdon védelmével kapcsolatban állapít meg hiányosságokat. Összességében azonban azt állapítják meg, hogy Magyarország az uniós jog átvételének és alkalmazásának magas fokát érte el. A kormány keddi ülésén elfogadta a sporttörvénymódosítását Ellenőrzött támogatások A kormány kedden elfogadta a sporttörvény változtatását, ahogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter fogalmazott: ez több a módosításnál, de kevesebb a rendszerváltásnál. BUDAPEST (MTI) Csupán egyetlen nyitott kérdés maradt. Az új sporttörvény alapján csökken az állam, és növekszik a társadalmi szervezetek szerepe. Az élsporttal azonos hangsúlyt kap a szabadidős tömegsport, a diáksport és a fogyatékosok sportja. A sportszervezeteknek és -szövetségeknek a működési költségeik fedezetét alapvetően maguknak kell előteremteniük, az állam csak kiegészítő támogatást adhat, kivéve az iskolai testnevelést. Az önmagukat eltartani képtelen, de nemzeti értéket jelentő sportok fenntartásában továbbra is döntő szerepet vállal. A szakszövetségek működési támogatásának mértékéről - meghatározott normatíva alapján - a Nemzeti Sportszövetség dönt. A sporttörvény alapján az állami támogatás átlátható, ellenőrizhető lesz. A MOB továbbra is jelentős összeget kap, míg az athéni ötkarikás játékokra való felkészülésre idén 1,2, jövőre 1,9 milliárdot költ az állam. A vagyoni értékű - például televíziós közvetítési jogok - tulajdonosa a sportoló, illetve a sportszervezet. A szakszövetség ezt magához veheti a bajnokság kiírásakor, de akkor ellenértéket kell fizetnie. A Nemzeti Sporttanács lesz a magyar sport stratégiai tervező, koordináló szerve. A törvény érinti a sportrendezvények biztonságát is: az állam a felelős a kiemelt kockázattal járó események biztosításáért. Az egyetlen nyitott kérdés ennek pontos finanszírozása. A kormány nem vonja vissza a PSZÁF-törvény módosításáról szóló javaslatot - közölte Gál J. Zoltán. „A felügyelet elnöke volt az, aki többször kezdeményezte, hogy érdemes átvizsgálni a felügyeletre vonatkozó jogszabályokat" - mondta a kormányszóvivő arra az újságírói kérdésre válaszolva, visszavonja-e a kormány a törvénymódosítást a Magyar Nemzeti Bank javaslata nyoElkerülhetetlen a közeljövőben az országos orvossztrájk ? A béremelésük a tét és a cél BUDAPEST (MTI) Egyre inkább elkerülhetetlennek látja a sztrájkot a Magyar Orvosi Kamara, mert az egészségügyi tárca nem tárgyal a kamara 20 százalékos béremelési követeléséről, és az országgyűlés egészségügyi bizottsága megszavazta azt a szocialista módosító indítványt, amely 30 millió forinttal csökkentené a kamara jövő évi támogatását - közölte Eger István rendkívüli sajtótájékoztatón szerdán, a Képviselői Irodaházban. A Magyar Orvosi Kamara elnöke állította: az elvonással lehetetlen helyzetbe hozzák a köztestületet. Elmondta, a minisztérium éppen a bizottsági ülés idejére, szerda délelőttre javasolt időpontot, amelyben tárgyalhattak volna a tárca vezetésével. A meghívót későn, kedd este kapták meg, és egyszerre két helyen amúgy sem tudtak volna megjelenni. Hozzáfűzte: az egészségügyi tárca levélben közölte velük, hogy a 2004. évre kért 20 százalékos béremelésről nem kíván a kamarával tárgyalni, ezzel a javaslattal forduljanak az egészségügyi bizottsághoz. Mitől félnek az izraeliek? TEL-AVIV (MTI) Az izraeli zsidók több mint kétharmada tart attól, hogy kisebbségbe kerül az arab lakossággal szemben, ha véglegessé válik Ciszjordánia és a Gázai övezet megszállása. Egy felmérésben megkérdezett izraeli zsidók 67 százaléka mondta, hogy tart ilyen fejleménytől, míg 24 százalék volt ellenkező véleményen. Hetvennyolc százalék támogatta az elkülönülést, vagyis azt, hogy létrejöjjön egy palesztin állam Izrael mellett, és csupán 6 százalék emelt szót a közös állam mellett. A népesedési előrejelzések szerint 2005-ben ugyanannyi zsidó és arab él majd Izraelben és a megszállt terülcken, nagyjából 6-6 millió (beleértve az izraeli arabokat is), 2010-rc pedig a zsidó népesség egyértelműen kisebbségbe kerül - idézi az AFP francia hírügynökség a vizsgálat adatait, amelyet a Tel-avivi Egyetem békekutató központja készített 500 fős reprezentatív minta alapján. Erdőirtás után árvíz Az apa, ölében gyermekével, drótkötélen lóg, amikor kimentik őket az árvíz sújtotta indonéziai Szumátra szigetén, ahol a heves esőzések nyomán több mint 200 ember halt meg. Az áradások figyelmeztetnek: az erdőirtás, a korlátlan fakitermelés már nem csak az állatvilágot veszélyezteti... MTI Telefotó/AP Putyin II. János Pálnál VATIKANVAROS (MTI) Félórás udvariassági látogatáson fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Vatikánban II. János Pál pápa (felvételünkön), aki köszönetet mondott vendégének a katolikus és az ortodox egyházak közötti közeledés és a világbéke érdekében kifejtett tevékenységéért. A találkozó négyszemközt zajlott - a tolmács jelenlétében, habár Karol Wojtyla beszél oroszul -, de a 35 perces megbeszélésen Putyin részéről nem hangzott el hivatalos meghívás oroszországi látogatásra, akárcsak legutóbb, amikor 2000 júniusában találkozott a pápával az orosz elnök. Az orosz elnököt fogadva a pápa bemutatta vendégének a Kazanyi Szűzanya ikont, amelyet nagy tisztelet övez az orosz ortodoxok körében. Sajátosan érveltek a brókerbizottságbeidézettei Közpénzek vélt útja Együttműködési szándékukat kifejezték, de nem válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre az Állami Autópályakezelő (AAK) Rt. és a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. jelen lévő képviselői az országgyűlés bankbotrányt feltáró bizottságának szerdai ülésén, Budapesten. BUDAPEST (MTI) A testület tagjai hosszú és személyeskedéstől sem mentes ügyrendi vitát folytattak arról, újra el kell-e fogadni az ülés napirendjét. Végül nem fogadtak el új napirendet, hanem folytatták a bizottság feladataként meghatározott kérdések egy hete megkezdett tárgyalását. Arra kerestek választ, hogyan kerültek közpénzek a Pannonplast Rt.-be és milyen módon érintett ebben az AAK és az NA. A testület előtt Bodnár Zoltán. az Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója kijelentette: az ügyrendi vitára tekintettel addig nem kíván válaszolni a brókerügy körülményeit vizsgáló kérdésekre, amíg nem biztosítják arról, hogy a testület a házszabálynak és saját ügyrendjének megfelelően működik. Hasonlóan nyilatkozott az AAK vezérigazgatója, a felügyelőbizottság elnöke és az igazgatóság további - a bizottság előtt megjelent - három tagja. Niki Lauda tovább repül BECS (MTI) A háromszoros Forma-l-es világbajnok Niki Lauda (felvételünkön), a Lauda Air magánlégitársaság alapítója bejelentette: többségi részesedést szerez a csődbe jutott német Aero Lloyd társaság osztrák leányvállalatában. A vételárat nem közölte. RÖVIDEN THUMA HELYETT TERTAK Terták Elemér tölti be a PM közigazgatási államtitkári posztját december 15-től. A korábbi államtitkár, Thuma József 2003. október 1 -jén közös megegyezéssel vált meg a PM-től. NYUGDÍJEMELÉS Több mint egyhavi nyugdíj összegével többet kapnak a nyugdíjasok 2004-ben, mint 2003-ban - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, miután azokkal a nyugdíjas érdekképviseleti szervezetekkel egyeztetett, amelyekkel az MSZP-nek együttműködési megállapodást kötött. TERROR HÁZA Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy ismét veszély fenyegeti a Terror Háza Múzeum működését - közölte az intézmény főigazgatója. „A jövő évi költségvetés tervezetéhez benyújtott két kormánypárti módosító indítvány 250 millió forintot vonna el a múzeum tervezett 313,5 milliós támogatásából" - írta közleményében Schmidt Mária. KETTŐS GYILKOSSÁG Életfogytiglani szabadságvesztést kapott a gyáh kettős gyilkossággal vádolt Berecz László. Fiatalkorú élettársát bűnpártolás miatt két év börtönre ítélte a bíróság első fokon. A tettekor 27 éves Berecz nagybátyja gyáli lakásába költözött élettársával, s megölte jótevőjét és annak élettársát, hogy megszerezze az ingatlant. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT |íotó|, OLÁH ZOLTÁN (hír és iníormáció), SÜLI IÖZSEF |sporl| • Délvilág szerkesztőségvezető: ÜJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 1S3. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: wwvvdelmagyar.hu» E mail szerkesztőségi" delmagyar.szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u 1-3. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tcl./íax: 62/213-198. 66011 Szemes, Kossuth ti 8 Tel 63/401-024. Tcl./íax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9 11. (Városi Galériai Tel /fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax; 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-83S. Fax: 62/S67-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telelőn: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarországl, 1130 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Delhit Rt • ISSN 0133-025X IDélmagyarország), ISSN 1416 0099 (Délvilág] »A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN