Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-07 / 234. szám

6 • M Ü S 0 R • KEDD, 2003. OKTÓBER 7. Szegedi sporttámogatások Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.l Ügynökviták tükrében A szegedi sportolók jóval nagyobb anyagi segítséget érdemelnének. Fotó: Gyenes Kálmán Több újságban meglepődve olvastam, hogy újra jó téma lett az ügynökmúlt. Most a rádió elnökét, Kondor Katalint támadják a szocialisták a múltja miatt (erre fogják), mert évek óta különböző támadásokkal szeretnék eltávolítani a helyéről. Nagyon nagy szálka a szemükben, erősen jobboldali beállítottsága miatt. Becsületesebb volna, ha ezt az igazságot a szemébe mondva megkérnék, hogy mondjon le, mert nem tudják tovább elviselni. Ha pedig nemet mondana kérésükre (ami biztos), végérvényesen tudomásul venSzerctem Szegedet, bár nem vagyok szegedi, mindig is sokat gyönyörködtem, pihentem parkjaiban, sétáltam terein. Az utóbbi időben az önkormányzat egyre több energiát fektet a város köztereinek, utcáinak tisztántartására, csinosítására. A minap épp a rakparton üldögéltem osztálytársaimmal amikor egy előttünk elhajtott autóból több száz szórólapot dobtak ki, mely beterítette az addig tiszta rakpartot. Először még fel sem fogtuk, hogy mi is történt valójá-. ban, mert olyan gyorsan történt az egész. Hihetetlen volt látni, hogy pár perc alatt a rakpartot ellepte a szemét. Megnéztük a szórólapokat, melyen a Magyarok Világszövetsége hívta fel minden szegedi figyelmét a kettős állampolgárság bevezetésére. Ezzel vannak, akik egyetértenek és vannak, akik nem. Én csak azzal nem értek egyet, hogy ezt miért így kell népszerűsíteni. Idegességemben és Most, az autómentes napok után aktuális is ez a kérdés. Az egyik oka - a kényelem és a magas tömegközlekedési árak mellett talán az, hogy nem teszem ki magam annak, hogy lopjanak tőlem. Elmesélném „élményeimet". Tavalyelőtt többször jártam kerékpárral a várost, míg egy napon az én „hibámból" minden mozdíthatót leloptak róla. Azóta nem járok kerékpárral, hiszen világítás nélkül a rendőrség büntet meg. Egy évvel ezelőtt, az akkor még 13 éves nék és hagynák tovább nyugodtan dolgozni. Addig ugyanis, amíg az ország miniszterelnöke titkosszolgálati múlttal az egész világ előtt képviselheti Magyarországot, kit érdekel, hogy a nála kisebb beosztású emberek (pl. rádióelnök) mit csináltak 20-30 évvel ezelőtt? A legtöbb ember a miniszterelnökünkhöz hasonlóan egy „Na és?" kérdéssel ezt ma már letudja, és gyomorforgató, kicsinyes politikai támadásnak tartja az eltelt másfél év ügynökvitái után. KRIZSÁN PÉTERNÉ, SZEGED dühömben - a rakpartot otthagyva - az Aradi vértanúk tere felé indultam a Kelemen utcán át. Nem akartam elhinni. Megjelent ugyanaz a kocsi, amelyik a rakpartot beszennyezte és itt is repültek a lapok, szét az egész utcán. így tehát már a Kelemen utca is szemétben úszott. Ezen feldühödve a legközelebbi villamosra felszálltam és hazafelé vettem az utat. Valószínűleg ezenkívül még sok más helyen is „szórólapoztak" ilyen módon, és én csak két esettel találkoztam a sok közül. Kérdezem: ez egy újfajta marketing? Vagy csak gyorsan meg akartak szabadulni a szórólapoktól? Milyen ember az, aki a környezetével így bánik? Vagy talán ez az ember még életében nem járt a Tisza-parton? Hogyan óvjuk így a környezetünket, hogyha vannak olyan emberek, akik egy pillanat alatt tönkre tudják tenni mások kemény munkáját? KECSKÉS GERGELY, MÓRAHALOM lányom táskájából kilopták a pénztárcáját iratostul, kártyástul, kulcsostul. Legutóbb (szeptember 25-én 15 óra körül) pedig az l-es villamoson emelték ki táskájából a pénztárcáját. A zsúfolt villamoson körbevették nem az idép barnult fiatal férfiak és nők, majd könnyedén kiemelték a hátán vitt táskájából a tárcáját. Könnyű dolguk volt a tolvajoknak, hiszen hol vigye a gyerek a 8-10 kg-os iskolatáskáját, ha nem a hátán? L. K.-NÉ, SZEGED A szegedi sportegyesületek minden évben nagy izgalommal várják a sporttámogatások szétosztását. Teszik ezt annak ellenére, hogy az összes pénz mennyisége alapvetően nem változik. Az „alapvető" változást az jelentené, ha sportra a valódi igények és lehetőségek szerint költene a város, s nem pedig csak színlelné a támogatást. A valódi finanszírozás a jelenlegi összeg többszörösét igényelné. Természetesen a sportra elköltött pénzt, megfelelő összehasonlítást találva - pl. a kis nyugdíjasok jövedelmét - lehet soknak nevezni. Sőt mint azt a sportért felelős hivatalnokok gyakran teszik, az önkormányzat által nyújtott nagylelkű adománynak is be lehet állítani. A sport támogatása azonban az önkormányzat és az állam törvényben előírt és erkölcsi kötelessége is, és minden esetben az adófizetők pénzéből teszik, jelentősen eltérve a szponzoroktól. Hosszú évek óta - a városi vezetés politikai beállítottságától függetlenül - sem az élsport, sem az utánpótlás-nevelés nem kap elegendő pénzt. A kiemelt egyesületek éppen azon a szinten működhetnek, ami közvetlen a nemzetközi élvonal alatti szintet biztosítja. Ha csak a vízilabdacsapatot nézzük, egy egész válogatottra való játékos távozott Szegedről. Ismerve a magyar vízilabda színvonalát, ezeknek a játékosoknak a megtartása (melyre ebben a hnanszírozási rendszerben esély sem volt) nemcsak bajnokság megnyerésének esélyét, de a magas szintű nemzetközi szereplést is biztosította volna. A város kézilabdacsapata évek óta csak fut a Fotex után, ami sajnos, teljes mértékben tükrözi a realitásokat. Az alapozó és főként utánpótlás-nevelő sportágak (úszás, atlétika) támogatása kedvenc ígérete a sportért felelős városi és kormányzati tisztviselőknek. Az ezen a területen dolgozó edzők, vezetők azonban jól tudják, hogy ez a legkisebb mértékben sem valósul meg. A központi pénzek bizony sosem lépik át Budapest határát, Szegeden pedig a legkisebb tudatosság nélkül határozzák meg az erre a célra fordítható támogatások összegét. Könnyen ki lehetne számolni például, hogy 100 ezer forint támogatás • egy edző kb. 23 heti bérét tartalmazza, a minimálbért (288 Ft/óra+járulékok) figyelembe véve. Ez azt jelenti, hogy sok városi egyesület 1-3 edző foglalkoztatására kap támogatást, feltéve, hogy ezt a munkát valaki hajlandó ennyi pénzért elvégezni, és az egyesületnek semmilyen más kiadása nincs. Az egyesület költségeit azonban nemcsak az edzői bérek jelentik, hanem sok más dolog is felmerül, pl. a versenyeztetés költségei (utazás, szállás, étkezés, nevezési díjak). A város által adott támogatás több egyesületnél pont elég lenne a nemzeti bajnokságon való egyszeri részvételre. Jelentős kiadást jelent az adminisztráció is. Ahhoz, hogy az egyesület a különböző pályázatokon részt vehessen, a könyvelést is rendben kell tartani. Ennek kifizetésére önmagában nem lenne elegendő a városi támogatás összege. Külön gond, hogy a gazdasági helyzet az országban egyszerre romlik vagy javul, s a helyi pénzek csökkenésével a központilag elnyerhető pályázati támogatások is drasztikusan visszaesnek. A kisebb egyesületek helyiséggel sem rendelkeznek, így a felszereléseiket kegyelemből megtűrt szekrényekben és ládákban tartják. A városi sportcsarnok bőségesen rendelkezésre álló helyiségei a sportot egyéb módon szolgálják. Más (magyar) városokban a sportlétesítmények előcsarnokai a helyi csapatok által nyert kupákkal és díjakkal vannak tele, míg ez Szegeden senkit nem érdekel. Valószínűleg nincs olyan városi alkalmazott (nem minimálbérrel fizetett) akinek erre kötelessége lenne gondolni. Az utánpótlás esetében a támogatások hiánya okozza azt, hogy a megfelelő anyagi hátérrel rendelkező szülők gyermekei tehetségüktől függetlenül előnyt élveznek a szegényebbekkel szemben. A versenyeztetés úgy működik, mint az utazási iroda: aki kifizeti a részvételi díjat, utazik, míg a többiek maradnak. A legelszomorítóbb az, hogy a szegedi sporttámogatások összege (a létesítmények fenntartását is figyelembe véve) nem csak a „gazdag" nyugati országokéhoz, hanem más magyar városok áldozatvállalásához képest is kevés. Pénzt spórolni a város által foglalkoztatott - elvileg a sportért dolgozó - apparátus működtetésén kellene, s nem a sportegyesületek támogatásán. A szinte teljes egészében a szülők pénzén működő egyesületek talán kevesebb „törődéssel" is elégedettek lennének, a profi klubok sem igénylik az ilyen jellegű támogatást igazán. Azt is javaslom a város vezetőinek, nézzék meg, hogy egy nyugat-európai sportlétesítményt mennyivel kevesebb ember üzemeltet (pl. uszodáknál kirívó a különbség, s nem csak Szegeden) és ennek ellenére tisztaságban, rendezettségben milyen különbség van. A lapban megjelenő cikkek hangulatából számomra nem tűnik úgy, hogy a helyzet ilyen súlyos lenne. A különböző egyesületek vezetői azonban egyszerűen nem tehetik meg, hogy nyilvánosan megsértsenek vagy bíráljanak egy döntéshozót, mert annak következményeit a következő évi támogatás viselheti. Szegeden még az egyesületek által igényelt összegek is a kishitűséget mutatják, amihez az egymást követő önkormányzatok a rendszerváltás óta hozzászoktatták a város sportolóit. Egy 30-50 fős amatőr egyesület (ahol a sportolók semmiféle pénzbeli támogatásban nem részesülnek) valódi támogatási igénye 5-6 millió forint úgy, hogy feltételezzük a szülők és a tagok jelentős áldozatvállalását is, valamint az ingyenes létesítményhasználatot. Ez arra elegendő, hogy legalább a vidéki egyesületek körülményeivel fel tudjuk venni a versenyt és a tényleges munkát végzők - a minimálbér szintjén - megkapják fizetségüket. Ez természetesen nem mérhető össze azzal a támogatással, amit néhány budapesti egyesület - egyébként az egész országnak szánt pénzből - kap. Meg kellene vizsgálni, hogy a szükséges támogatás vajon a város gazdaságából - mint szponzori pénz - előteremthető-e, figyelembe véve a professzionális egyesületek által lekötött forrásokat is. Addig, míg ez kellően nem ismert, a megfelelő szponzori hátérről szóló - idén sűrűn hangoztatott - szólamok csak népbutításra alkalmasak. Ha ez a gazdasági erő nem létezik, akkor a városnak kell a zsebébe nyúlnia, a lakosság igényeihez alkalmazkodva. Fel kellene tenni a kérdést, hogy miért kell elköltözni ahhoz innen, hogy kimagasló eredményeket érjen el valaki egy olimpiai sportágban. Az nem igaz, hogy ehhez nincsenek meg a megfelelő források. Szeged adottságainál fogva (nagy egyetem többféle lehetőséggel, megfelelő sportolási körülmények) sokkal alkalmasabb a sportolásra, mint például Budapest. A fővárosban sok olyan sportoló van, aki naponta 3-4 órát csak az utazással tölt el. A mi városunkban erre nem lenne szükség. Több egyéni sportágban jóval kevesebb pénzből eltartható egy egyéni olimpiai bajnok, mint egy labdajáték középszerű csapata. A város lakói ilyen sikereket valóban nem igényelnek? Úgy gondolom, hogy ezen kérdéseimet már sokszor, sok helyen feltették. Úgy látszik azonhan, hogy ez senkit nem érdekelt. Azt el tudom fogadni, hogy döntéshozóink a források szűkössége miatt a sport finanszírozását nem tudják vállalni a városban, de emellett nem volna szabad az utánpótlás-nevelés „stratégiai" fontosságáról beszélni és az arra adott csökkenő mértékű támogatásokat sikerként emlegetni. Ez a közvélemény szándékos félrevezetése. A támogatások alacsony szintje nem a sportbizottság felelőssége, mivel az csak a város által biztosított keretet tudja szétosztani. Az évben alkalmazott szétosztási elv különösen jó volt. A koldusnak odadobott alamizsna nem oldja meg a helyzetét, s mégis megköszöni. Ma körülbelül ez jellemzi a város és a sportegyesületek viszonyát. LÁBDY JENŐ, SZEGED Újfajta reklámozás Miért járok autóval ? Az állatok is vágynak a szeretetre, törődésre. Illusztráció: Gyenes Kálmán céljából tartott állatokat egy életen át kellene, hogy tartsuk, és megfelelő fedezettel kellene hogy rendelkezzünk a tartási-egészségmegőrzési költségek fedezéséhez. Ezzel szemben Magyarországon évente több kínzás és Hazai állattartás: Hagyományosnak mondható, hogy október 4-e az állatok világnapja azzal telik el, hogy az állatvédők az ember által tartott állatok tenyésztését, tartását, a velük való bánásmódot összegezik. Az állattartás két nagy osztályba sorolható: gazdasági állattartás, és kedvtelési célú állattartás. Míg a gazdasági állatok alatt általában az ember számára (főleg élelmezési célból) iparszerben tartott állatokat soroljuk, addig a kedvtelési állatok csoportjába minden más olyan állat beletartozik, amelyet az ember „szeretetből", a velük való kapcsolattartás végett tart. Nem feledkezhetünk meg a prémtermelés céljából tartott (Magyarországon sok tízezer ilyen célból elpusztított) állatról, és a kísérleti laborok, telepek állatairól sem. Az ország állattartási kultúrája vad, haszonorientált, a humánus alternatíva nem érvényesül. A gazdasági állatokat iparszerűen tenyésztik, hizlalják, sok esetben minden természetes ingertől hermetikusan elzárva, stresszel teli környezetben érik el feldolgozási állapotukat. A tenyésztési helyről a vágóhelyig való jutás országon belüli és nemzetközi formája is gyalázatos. Libák-szárnyasok szállítás közben sok esetben gyakran roncsolt állapotba jutnak a „végcélhoz", juhok, sertések a megrakott teherautókon gyakran széttapossák egymást, csontjaikat törik a hosszú út alatt... Az állatok feldolgozása ilyen előzmények után valósul meg, ezt a minőséget kapjuk vissza mi laikusok, mikor az étkezéshez vesszük meg a hozzávalókat. A kedvtelési állatok évről évre egyre szélesebb körűvé növik ki magukat, hiszen nemcsak kutyát-macskát tarthatunk, hanem a hüllők, halfélék, díszmadarak, pókok-rovarok, egyéb állatok megszámlálhatatlan faja áll rendelkezésünkre legális/illegális formában. Az állatok beszerzése egyéni úton, és állatkereskedések által is megvalósulhat. A kedvtelési állattartás a felelőségen kell, hogy alapuljon, a „kedvenc" kényszerhizlalás százezer állat válik kóborrá (megunás, érdektelenség miatt), a gyepmesteri telepeken az országban 150 000 állat pusztul el (Szegeden pl. 1000-1500, Budapesten közel 20 000 kutya, macska). A tél közeledtével ruhatárunk kabátjait is selejtezzük, és van, aki sok százezres prémből készült testfedővel helyettesíti a régi kabátot. Gondoljunk arra, hogy csak az országban 20 000 szürke róka válik a prémkészítés áldozatául, a más, ilyen célból tenyésztett apró gerincesek (hörcsögök, nyércek, csincsillák) száma sok százezer... Ha nem vásárolunk prémeket, csökken az igény, és a termelési kapacitás, öltözve is védhetjük az állatokat, hiszen az élő állatból készült prémnek is van alternatívája. A laborállatok kérdésköre igen bonyolult. Joga van-e az embernek (mint főragadozónak) más fajú élőlényeket felhasználni arra a célra, hogy saját maga számára a túlélést segítse? Emberi szemszögből a válasz egyértelmű: igen. De ha beleképzeljük magunkat egy laboratóriumi kísérleti állat bőrébe, a kérdésre adott válasz már nem ilyen határozott. A laboratóriumi állatok száma a világon eléri a 100 milliót, védelmük fontosságára való tekintettel saját napjuk van, mégpedig: laboratóriumi állatok világnapja minden évben április 24-e. Fontos, hogy ne csak október 4-én, az állatok világnapján, hanem az év egészében éljünk úgy, hogy a természettel, környezetünkkel, az abban található más fajú élőlényekkel való kapcsolatkor megtaláljuk a humánus normát. Hozzuk létre az élet tiszteletén alapuló állattartást, egy magasabb szintű környezeti normát, hogy aztán majd mi, emberek egymással szemben is hasonlóképpen bánhassunk. Bárki lehet állatvédő, hiszen a bennünket körülvevő világot mi magunk alakítjuk! SERES ZOLTÁN, ORPHEUS EGYESÜLET