Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-31 / 254. szám

PÉNTEK, 2003. OKTÓBER 31. • HIRDETÉS» 5 Folytatás az 1. oldalról A forgatókönyv azonban a hely­színen megváltozott: a polgár­mester is, a cipógyáriak is ko­rábban érkeztek, így Botka Lász­ló tájékoztatóját megelőzően ke­rült sor a találkozóra. A lakossá­gi fórumon a mintegy húsz asz­szonyból már csak kevesen ma­radtak. Deák Béláné és Fabó Béláné azt mondta el Botkának, szep­tember 9. óta nem kaptak tájé­koztatást a volt vezetőktől, nincs pénzük, de még az elbocsátásról sincs papír a kezükben Enélkül pedig nem fogadja őket a munka­ügyi központ. Nagy Istvánné azt panaszolta, neki, mint régi dol­gozónak csak december 19-én jár le a felmondási ideje, emiatt még rosszabb a helyzete, mint a töb­bieknek. Addig ugyanis végképp nem kereshet munkát, a Mary pedig nem hajlandó kifizetni a felmondási időre járó munka­bért. - Azért jöttünk ide, mert kétségbe vagyunk esve - mond­ták az asszonyok -, mindent megpróbálunk, amit csak lehet. Fabóné férje egy éve halt meg, ő maradt az egyedüli kereső. Botka László megígérte az asz­szonyoknak, hogy azonnal felve­szi a kapcsolatot a részvénytársa­ság végelszámolójával, a cipőgyá­riakat képviselő Bálint János ügyvéddel, valamint a munka­ügyi központtal. Amennyiben a végelszámoló kifizeti az elma­radt béreket és a dolgozók meg­kapják a határozatot az elbocsá­tásokról, a polgármester előzetes információi szerint a munkaügyi központ tud számukra munkát találni. Addig is azt ajánlotta: a polgármesteri iroda szociális iro­dáján kérjenek átmeneti segélyt és lakásfenntartási támogatást, amit soron kívül megkapnak, ha megfelelnek a helyi rendeletben előírt feltételeknek. Botka meg­beszélte az asszonyokkal: két hét múlva újra találkoznak. F.K. MUNKATÁRSUNKTÓL „Az élet hatvan fölött kezdődik" - idézte az amerikai nyugdíjasok pólón viselt feliratát ünnepi kö­szöntőjében Botka László polgár­mester. Mint hozzátette, sokszor megmosolyogjuk az amerikaiak optimizmusát, pedig néha nem ártana elgondolkodni igazságai­kon. A város első embere megkö­szönte az idősek alkotó munká­seken a temetők többsége a megszokottnál tovább tart nyit­va. A Belvárosi temetőben egy­irányú közlekedést vezetnek be. MUNKATÁRSUNKTÓL Mindenszentek és halottak nap­ján, szombaton és vasárnap a szegedi Belvárosi temető 7-21 óráig tart nyitva. Minthogy a két napon igen nagy autóforgalomra lehet számítani, külön parkoló­helyet alakítottak ki a temető és az Ikarus-gyár közti területen. Idős, beteg, nehezen mozgó hozzátartozóikkal sokan autóval haladnak majd át a sírkertben. A torlódások elkerülésére a temető vezetői arra kérik a kocsival érke­zőket, hogy a Fonógyári út felől hajtsanak be a kegyeleti helyre és a Bajai út felől távozzanak - így nem fordulhat elő, hogy a kes­keny utat lezárják az egymással szemközti irányban haladók. A rendet a temető munkatársai mellett városőrök biztosítják. Hódi Lajos, a Belvárosi temetőt működtető Szegedi Temetkezési Kft. igazgatója tájékoztatása sze­rint november l-jén, 14 órakor a Szegedi Ökumenikus Lelkészek Munkaközössége megemléke­zést tart a temető középső rava­talozójánál. ját, amelynek eredménye „mind itt látható körülöttünk". Kérte segítségüket, tapasztalataikat, higgadt bölcsességüket a követ­kező évek kihívásaihoz is. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Szegeden az első fel­adatok között létrehozták az Idősügyi Tanácsot, nyugdíjas KALÁCSOSZTÁS A halottak idei ünnepén egy régi néphagyományt is fölele­venítenek a Belvárosi temető­ben: kaláccsal kínálják a láto­gatókat. Szeged híres néprajz­kutatója, Bálint Sándor írja, hogy a „mindönszentök kalá­csa" az elesetteket: kolduso­kat, betegeket, elhagyótt öre­geket illette, akiknek istápo­lása a halottak, vagyis a „lei­kök" napján a hagyomány szerint a szenvedő lelkek üd­vösségét szolgálta. Az alsóvárosi temető szomba­ton 7-22 óráig, vasárnap 7-20 óráig tartja nyitva kapuit. A Du­gonics temető megszokott nyitva­tartási rendje szerint, 7-20 óráig látogatható. A Szóregi úti (újsze­gedi) temető mindkét napon 8-17 óráig tart nyitva. A kiskun­dorozsmai, tápéi és gyálaréti te­metőt a hét végén 8 és 17 óra kö­zött kereshetik föl a rokonok és hozzátartozók. Szőreg temetőjé­nekgondnokai kora reggeltől késő estig várják a sírkert látogatóit. A Szeged környéki települése­keri ugyancsak hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők, álta­lában 7 és 8 óra körül nyitnak, és 12 órával később, este 7 és 8 óra körül zárnak. pénzalapot teremtettek, s a szo­ciális gondoskodás számos más formáját is a korosabb polgárai szolgálatába állította a város. Utóbbira reagált Mihalovits Er­vin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke, aki nagy­ra értékelte a város szoros együtt­működését az idősekkel. Nehéz helyzetbe kerülnek a települések Fidesz: veszélyben az önkormányzatok A Fidesz megyei szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján Hódmezővásárhely, Móraha­lom és Tiszasziget polgármes­tere elsősorban azt hangsúlyoz­ta: a jövő évi költségvetés leg­nagyobb vesztesei az önkor­mányzatok lesznek. - A közigazgatási reform megva­lósítása, a helyhatósági feladatok és a finanszírozás egyensúlyának megteremtése helyett a fantázi­átlan fűnyiró elv érvényesül az önkormányzatokkal kapcsolat­ban a 2004. évi költségvetési tör­vényben - mondta Nógrádi Zol­tán, a Fidesz Csongrád megyei szervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet Bo­dó Imre, Tiszasziget és Lázár Já­nos, Hódmezővásárhely polgár­mesterével közösen tartott. Mórahalom polgármestere em­lékeztetett arra is, a szocialisták a „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak" szlogennel nyerték meg az önkor­mányzati választást. - A 2 ezer fő alatti települések különösen kilátástalan helyzet­ben lesznek jövőre - vette át a szót Bodó Imre. Tiszasziget pol­gármestere a saját maga által ve­zetett település problémáival ecsetelte a 2004-ben várható ne­hézségeket. - A családok, a diá­kok, a nyugdíjasok és a közalkal­mazottak egyaránt nehéz hely­zetben vannak Tiszaszigeten. Fo­lyamatos közalkalmazotti lét­számleépítéssel tudjuk csak biz­tosítani a község működését. Vásárhely polgármestere, Lá­zár János azzal egészítette ki az előtte elhangzottakat, hogy nem­csak az állampolgárok kasszáját rövidíti meg jövőre a Med­gyessy-kormány, hanem az or­szág működését garantáló önkor­mányzatokhoz is hozzányúl. G. SZ. L. Botkától kértek segítséget az elbocsátott dolgozók Utolsó szalmaszálba lupaszkodnak Dobozy Attila elismerése Dobozy Attila professzor, a Szegedi Tudományegyetem bőrklini­kájának igazgatója Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át az egészségügyi, szociális és családügyi minisztertől. Az egészség­ügy területén legmagasabb elismerésnek számító kitüntetés át­adásakor Kökény Mihály miniszter kiemelte: Dobozy Attila pro­fesszor több évtizeden keresztül kimagasló munkát végzett szak­területén. Ökumenikus megemlékezés a Belván Sírkertek nyi A temetőkben már tegnap mécsesek gyúltak. Fotó: Schmidt Andrea Amit a közlekedésről tudni kell A Szegedi Közlekedési Társaság és a Tisza Volán Rt. a hét végén az igényekhez igazo­dó, ünnepi menetrend szerint indítja jára­tait. A 3-as villamos Tarjánból 5.02-5.42-ig, va­lamint 19.42-20.02-ig 20 percenként, 20.30-22.30-ig 30 percenként közlekedik. A vadaspark felől a 3-as 4.50-6.10-ig 20 per­cenként, 20.30-22.30-ig 30 percenként in­dul (nap közben a 3-as villamos helyett is a 3F jelzésű villamos szállítja az utasokat], A 3F jelzésű kocsik Tarjánból 6.06-18.06-ig 12 percenként, 18.22-19.22-ig 20 percen­ként járnak. A Fonógyári útról 6.27-kor, va­lamint 6.51-18.51-ig 12 percenként, 19.02-20.02-ig 20 percenként indulnak a 3F-es villamosok. A 35-ös autóbuszvonalon kisegítő járatok közlekednek. A temetői járatok Tarjánból 8.05 és 16.35 között, valamint visszafelé, az Ikarus-gyár elől 8.30 és 17.00 között félórán­ként indulnak. Ugyanígy november l-jén és 2-án temetői járatok közlekednek a 90H Lugas utca-Csil­lag tér-Rókusi krt.-Izabella híd-Belvárosi te­mető autóbuszvonalon is, a halotthamvasz­tóig. Óránként indulnak járatok a Lugas ut­cából 8.05-től 16.05-ig, visszafelé a ham­vasztótól 8.30-tól 16.30-ig, illetve a 90Y Lu­gas utca-Csillag tér-Tarján-Makkosházi krt.-Rókusi krt.-Vásárhelyi Pál u.-Cserepes sor-Szabadkai út-Horgosi út-Vadkerti tér út­vonalú járat is a Vadkerti térig, mindkét na­pon 30 percenkénti indulással (a Lugas utcá­ból 8.50-től 18.50-ig, visszafelé a Vadkerti térről 9.15-től 19.15-ig, a szombati közleke­dési rendhez hasonlóan). Mindenszentek és halottak napján, a vár­hatóan nagy autóforgalom miatt egyirányú lesz a kiskundorozsmai temető előtt vezető Nyugati sor Délibáb utca és Széna utca kö­zötti része; ezen a szakaszon a Basahíd utca irányába haladhatnak járművekkel közleke­dők. A nyugdíjasokat köszöntötték a színházban Amikor az élet hatvan fölött kezdődik Az idősek világnapja, illetve hónapja alkalmából Szeged városa tegnap a színházban ünnepelte nyugdíjasait. Szegedi rendezvények a magyar tudomány napja alkalmából A magyar kutatók és a nagyvilág Különös jelentőséget ad az idei tudomány­napi rendezvényeknek, hogy november ele­jén Budapesten lesz a World Science Forum, a tudományos világkonferencia. A tudományos berkekben is érzékelhető az az általános várakozás, ami az ország uniós csatlakozását megelőzi. Mivel európai ran­gú-értékű kutatások folynak jó néhány hazai műhelyben, az ország tőkeszegénysége miatt azonban az eredmények hasznosítása sok kí­vánnivalót hagy, sokan fűznek nagy remé­nyeket az európai finanszírozás jobb kiakná­zásához. Az uniós csatlakozásra való felké­szülés évében igen nagy jelentősége van, hogy november 8-10. között Budapesten lesz a tudományos világkongresszus, amely a nemzetközi tudományos közvélemény fi­gyelmét Magyarországra irányítja. A magyar tudomány napját - november 3. - kísérő hagyományos rendezvénysorozatot is áthatja a világesemény, a szokásosnál jóval gazdagabb program várja az eredmények iránt érdeklődőket. Az MTA központi ren­dezvényei mellett a területi akadémiai bi­zottságok, az egyetemek, kutatóhelyek, mi­nisztériumok, valamint a civil szervezetek sokasága szervez különféle tudományos fó­rumokat. A Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) tíz szakbizottsága rendez konferenci­ákat a következő napokban, számos progra­mot szervez az MTA Szegedi Biológiai Köz­pontja (SZBK), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), s a TIT Csongrád megyei szervezete is. Csak szemelgetünk ezek közül: október 31-én az SZTE és a Budapesti Közgazda­ság-tudományi és Államigazgatási Egyetem szervezésében a dél-alföldi önkormányza­tok elektronikus kormányzási terveiről és lehetőségeiről, az intelligens régiókról tarta­nak előadásokat a szakemberek, a konferen­cia a SZAB-ban lesz. Az akadémiai rendez­vények között érdeklődésre tarthat számot a filozófiai és történettudományi szakbi­zottság november 3-i konferenciája, amely a rendszerváltozás társadalmi hatásait, a te­rületi egyenlőtlenségek kialakulását vizsgál­ja. Ugyanezen a napon gyermekgyógyászok tartanak előadásokat súlyos állapottal járó betegségek hátterének kutatásáról. Novem­ber 4-én a közép- és felsőoktatási intézmé­nyekben folyó egészségfejlesztési és -nevelé­si tapasztalatokat összegzik. Alkalmazott fi­zikai kutatások Szegeden címmel az igen si­keres tudományágak új eredményeit foglal­ják össze a kutatók november 6-án a SZAB-ban, s ugyanígy járnak el a földrajz és a földtan kutatói. A szociális önazonosság, a piac, az információ összefüggései a témája a gazdaságtudományi akadémiai bizottság és az egyetemi kar által szervezett, november 20-21-i előadás-sorozatnak. A műszaki tu­dományok aktuális kérdéseivel foglalkozó tudományos ülést november 7-én tartják a SZAB-ban. Szegeden lesz a nyelvészeti dok­toranduszok országos konferenciája novem­ber 7-8-án. Az SZBK-ban tartott előadásokon szó lesz például a régészeti leletek molekuláris bioló­giai vizsgálatairól is. A TIT-rendezvények közül a november 6-i alkalommal Jókai An­na író lesz a vendég, a téma pedig: ember a harmadik évezredben. S. E. Szentesi katonák a közös zászlóaljban A szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki dandár is részt vett tegnap a Szabolcs megyei Tímár térségében befejeződött Szőke lavina el­nevezésű parancsnoki és törzsvezetési gyakorlaton. A Tisza több­nemzetiségű zászlóaljban résztvevő magyar, román, szlovák és ukrán katonák a tavaly előtti árvíz kritikus eseményei alapján gyakorolták a mentés különféle mozzanatait, a sérültek elszállítá­sától egészen a gátak megerősítéséig. MTI Telefotó: Sipeki Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom