Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-28 / 251. szám
14 •SPORT« KEDD, 2003. OKTOBER 28. Az ifjúságiak közül öten már a dunavarsányi edzőtáborban készülnek Hallerék lelki nyugalma EVEZES Az olimpiai kvalifikáció éve után már edzőtáborokban készülnek a legjobb felnőtt és utánpótlás evezősök 2004-re. Az idő sürget, májustól feszített program vár a sportolókra. Fontos év volt 2003 az evezősök számára is. Az olimpiai kvalifikáció miatt a figyelem elsősorban az erre legnagyobb eséllyel pályázó duóra, a szegedi Haller Ákosra és váci társára, Pető Tiborra irányult. Sérülések, betegségek, problémák mindezek a hátráltató tényezők éppen ebben az időszakban jöttek elő, ám végül összejött a kvóta. - Hallerék elérték, ami elvárható, de még így is nagy feladat volt - értékelte a kétszeres világelső kétpárevezős teljesítményét Dani Zsolt, a DémászSzegedi VE vezetőedzője. Még a milánói vb versenynapjain is akadtak gondok. A'kvóta megszerzése, a vb hetedik helye óriási lelki nyugalmat adhat az egységnek. Ugyanez nem sikerült a négypárnak, amelyben a szegedi Kónya Gábor is helyet kapott. A szakvezetés ezzel le is tett arról, hogy ezt a formációt erőltesse, hiszen nem sikerült maradandót nyújtaniuk. Kónya és klubtársa, Lobozár Antal most Hallcrékkal készül, ám mindketten az egypárra helyezik a hangsúlyt. A pótkvalifikáció júniusban Luzernben lesz, a világkupát megelőző napokban. Ez volt tehát az olimpiára aspiráló egységek értékelése. Az utóbbi években megszokhattuk, Haller már az Athénba vezető utat mutatja. Fotó: Karnok Csaba hogy - kis túlzással talán, de jogosan - szegediek lepik el az evezős válogatottat. Nos, ezúttal Haller és Kónya mellett további két sportoló, Kónya Aliz és Kitka Gergely is indulhatott a vb nem ötkarikás számában. - Kitka valószínű versenypartnert vált, és Labancz Attilával próbálkozik majd a kormányos nélküli kettesben. Már elkezdték a közös tréninget, egyelőre még külön hajóban. Kónya Aliznak a negyedik hellyel jól zárult a korosztályos, U23-as vb. Neki a felnőtteknél a könnyűsúlyú dublőban mutatkozhat esély arra, hogy kivívja a kvótát. Hangsúlyozni kell azonban, hogy még bőven 23 év alatt van, tehát neki a saját korcsoportjában van elsősorban tennivalója. Az biztos, hogy itthon kiemelkedik a mezőnyből - mondott véleményt a további két tanítványáról Dani. A tréner természetesen szót ejtett az utánpótlásról is. A miniktől kezdve egészen a felnőttekig a Démász az országos bajnokságokon összesen tizenhét aranyérmet szerzett. A termésből bőven kivették részüket az ifjúságiak. - Ez a csoport szinte mindent megnyert, és a tagjai most a Héraklész-program keretében a dunavarsányi edzőtáborban edzhetnek. Öten válogatott kerettagok: Sobják Dániel, lankó László, Borbás Bulcsú, Tari János és Kecskés István. A jövő évi csapat kialakítása már most elkezdődött, tehát időben, és ami fontos, céltudatosan. Talán komolyabb feltételek közepette dolgoznak, mint a felnőttek - vázolta a fiatalok körülményeit Dani. Az utánpótlásban Sobják Ferenc, Szierer fános és Bélai Ágnes segít a trénernek. Május elején a szegedi nemzetközi viadallal indul be igazán a versenyidény. Addig azonban még két meleg vízi edzőtábor (január végén és március végén), valamint egy ausztriai sífutótábor szerepel a program. Halleréknak három fontos eseményük lesz, mindhárom a Világkupa egy-egy állomása, amelyből az utolsó már a főpróbát jelenti az olimpiára. A dunavarsányi komplexumban jelenleg ötvenhatan tréningeznek, vegyesen a felnőtt és az utánpótlás-válogatott tagjai. MÁDI JÓZSEF Ötödik a Szeviép KOSARLABDA A BSE ellen aratott 74-62-es győzelemnek köszönhetően a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata az ötödik helyen áll a tabellán MUNKATÁRSUNKTÓL Előbb a Marburg, majd a BSE gárdája is fejet is hajtott a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata előtt. A Tisza-parti együttes a fővárosiak ellen 74-ó2-re diadalmaskodott, s megszerezte első győzelmét az első osztályú bajnokságban. Újhelyi Gábor vezetőedző vasárnap pihenőt adott a játékosainak, tegnap azonban már két tréninget vezényelt. Sokáig nem ünnepelhetnek a szeviépesek, hiszen szerdán útra kelnek Sibenikbe. A szegedi gárda csütörtök este második meccsét játssza a FIBA Európa-kupában. A horvát gárda az első körben 88-75-re kikapott idegenben, a Kassa otthonában. Jó hír a Tisza-parti együttes háza tájáról, hogy minden játékos egészséges, Újhelyi mester teljes kerettel tud gyakorolni. A megszűnt Soproni Postást felváltó Röhnisch-Foton Sopron a valós eredményektől függetlenül hetek óta 0-20-as mérkőzéseket játszik a női kosárlabda-bajnokság élvonalában. A nehéz anyagi helyzetben lévő klubot a női alszövetség értesítette arról a határozatról, mely szerint amíg késik a játékosok járandóságainak kifizetése, addig 20-0-ás összesítéssel az ellenfélnek ítéli oda a mérkőzéseket. A határozat eddig két találkozót érintett. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Szolnok 2 0 155- 89 2. Orsi Sopron 2 0 178- 113 3. Pécs 2 0 178- 113 4. Diósgyőr 2 0 150- 119 5. Szeviép 1 1 135- 133 6. BEAC 1 1 112- 131 7. BSE 0 2 116-140 8. ZTE 0 2 104- 161 9. Szekszárd 0 2 104- 161 10. Foton-Sopron 0 2 0- 40 1,000 1,000 1,000 1,000 0,750 0,750 0,500 0,500 0,500 0,000 Ronaldo filmezik RIO DE JANEIRO (MTI) A hazájában rendkívül népszerű futballcsillag, Ronaldo szerepet kap egy brazil mozifilmben. A spanyol Real Madrid 26 éves világbajnok csatára az „Un show de verano" (Nyári show) című alkotás forgatása során lép kamera elé novemberben, az Uruguay elleni világbajnoki selejtező előtt. Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 43. fogadási hét nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 23 darab volt, nyereményük egyenként 343 ezer 77 forint. A 13-asok 52 ezer 45, a 12 találatosok 1917, a 1 l-esek 248, míg a 10 találatos szelvények egyenként 98 forintot érnek. Góltotó: 6 és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények nyereménye 3 ezer 671 forint. wï" P VELÜNK KÖNNYEBB I Ra iff eisen BANK 'Ajánlaéjnk a 2004. január 31-ig megnyitott pénzforgalmi bankszámlák számlavezetési díjára vonatkozik azon ügyfelek esetén, akik részére szabad felhasználású jelzáloghitelt folyásiunk vtvfw.raitreison.hu Hívja a 0640484848-as telefonszámon