Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-03 / 205. szám

»HIRDETÉS» SZERDA, 2003. SZEPTEMBER 3. Gyászközlemények KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZEGED GYÁSZHÍR „Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert, vadon táj ­s ágya körül, üszköscn, ha elszenderül, vakogjatok velem: Nagyon fáj." (lózsef Attila) IlJHÁSZ GYULÁNÉ, aki Szóregen született és lakott, majd idós éve­iben szeretetben és megbecsülésben a csa­ládjával élt Szegeden, 81 éves korában, elgyen­gülve és szenvedések között meghalt. Búcsúztatója szeptember 4-én, csü­törtökön, délután 4 órakor lesz a Szóregi temetőben. 0249882«? „A lelked tovaszállt, ki tudja, merre jár. Mély álomba merültél, búcsú nélkül, csendben el­mentél. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába vá­runk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, após, vő, kereszt­apa, IFJ. JUHÁSZ MIHÁLY 50 éves korában elhunyt. Temetése szeptem­ber 5-én, pénteken, 14 órakor lesz a Tápéi te­metőben. 024WR414 Gyászoló család „Búcsú, mit nem mondtál ki nekünk, elma­radt. Elmentél tőlünk hirtelen, de gondolata­inkban és szívünkben örökké velünk ma­radsz." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága feleség, édesanya, anyós, nagymama, testvér, sógornő, rokon és ismerős, PATAKI FERENCNÉ CSŰRI MÁRIA, Szeged, Algyői út 43. alatti lakos 59 éves ko­rában váratlanul, 40 évi házasság után örök­re itthagyott bennünket. Temetése szeptember 4-én, 14 órakor lesz az Algyői temetőben. 024988427 Gyászoló családja Soha el nem múló fájdalommal tudatom mindazokkal, akik szerették, ismerték és tisztelték, hogy drága egyetlen gyermekem, POÓS EDIT 43 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szep­tember 9-én, 11 órakor lesz az Alsóvárosi temetőben. 024988.124 Szomorú édesanyja és gyászoló rokonai Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, testvér, rokon, TANDARI MIHÁLYNÉ SZEKERES ESZTER 81 éves korában elhunyt. Tfcme­tése szeptember 4-én, 15.00-kor lesz a Csólyospálosi temetőben. Gyászmise 14 órakor, ói««««.«« Gyászoló család Soha el nem múló íájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, MOLNÁR ANTAL SÁNDOR 55 éves korában váratlanul el­hunyt. Búcsúztatása szeptember 5-én, 16 órakor lesz a Tiszaszigeti temetőben. Gyászoló családja, Tiszasziget és Sándorfalva „Elcsitul a szív, mely értünk do­bogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagy­mama, dédnagymama, ID. FORRAI BÉLÁNÉ GYURIS KLÁRA 77 éves korában elhunyt. Teme­tése szeptember 4-én, 14 órakor lesz az Üllési temetőben. Gyász­mise 13 órakor. „,«o.,„. Gyászoló család „Elcsitult a szív, mely értünk do­bogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni íogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, TAKÁCS JÓZSEFNÉ VÉR MÁRIA 66 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése szeptember 4­én, 11 órakor lesz a Szatymazi te­metőben. Gyászmise 10 órakor. 0249882S2 Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, test­vér, KOVÁCS TANÁCS GÉZÁNÉ KATONA ETELKA türelemmel és méltósággal vi­selt, hosszú betegség után, 79 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 4-én, 14 órakor lesz a Zákányszéki temetőben. Előt­te gyászmise 13 órakor a Zákány­széki római katolikus templom­ban. Minden külön értesítés he­lyett. Gyászoló család, Zákányszék, 02498845« Szentmihálytelek Megrendülten tudatjuk mind­azokkal, akik szerették és ismer­ték, hogy MIHÁLYI JÓZSEF 53 éves korában, súlyos beteg­ségben elhunyt. Temetése szep­tember 4-én, 13 órakor lesz a re­formátus temetó ravatalozójából. 02498840« Gyászoló család GYÁSZKÓZLEMÉNYEK FELVÉTELI: Ambrut Jórtel. 6762 SándorWvn. Alkotmliny krt 24 Tel.: 62/252-515 tterg Henrikné, 6754 Újwmtt­vén. Májút 1 u 31 Tel 62/277-382 Cs M.-i Keqy»teti Kit, 6791 Szeged, Székiósi ut 6 U 62/461­039 6900 Makó, Verebei u. 2 tel 62/212-840 6786 Ruzra, Határ«, u. 2 Tel 62/285-197 6800 Hódme*6vát4rbely. Bakey u. 16 tel/W 62/534-985,62/534-986 Márvány Kit 6760 Kiitelek, Te­met« sor 1. Tel 62/597-360 Égisz '90 Temetkezési Kft, 6600 Szentes. Simo F u. 45. Tel 63/400-162 6640 Csongrád. F« u 17-19 lel : 63/483-975 Flóré Center Kh, 6722 Szeged, T«ze L krt 55 Tel 62/423-869 Pálme Wágültel, 6900 Meko, Megyeház u 1. Tel.: 211-347 Pietas Temetkezési Vállalko­zás, 6722 Szeged, Bartók tér, 8 pavilon, 627424-992 Rekviem Temetkezési Vállalkozás, 6724 Szeged. Pulz u 2/A. Teí 627425-864 6722 Szeged, Török u. 9/B Tel.: 62/420-414 Rekvkim Temetkezés. 6900 Makó. Kórház u. 13 Tel.: 62/213-514 Szegedi temetkezés: Kit, 6722 Szeged. Attila u. tel 62/543-747 Szög: és Társa temetkezés. Iroda Szeged. Török u tl/B tel 627425-847 Gyeviép Kht Algyó, Kastély­ke: I g. 16. Tel 267-567 Servra Temetkezés: Szolgáiéi 6800 Hódmezővásárhely. Hősök tere 7 tel 62/246-605.62-248-775, Mécses 2001. Temetkezési Bt 6600 Szentes, Sima F. u. 31. Tel./lax: 63/400-889. Köszönöm az egészségügyi dolgozóknak, hogy szeretett, drága feleségem, DR. HUSZKA LÁSZLÓNÉ SZENDREI VALÉRIA szenvedését enyhítették, vagy akik levélben, táviratban fejezték ki együtt érző részvétüket. A gyászszertartáson résztvevők imáit, s hogy hozzájá­rultak orgonánk modernizációs költségéhez. A miséző atyának, hogy meg­erősített bennünket az örökkévalóságba vetett hitünkben. Gyászoló férje, dr. Huszka László Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, RADÁCS NÁNDOR temetésén megjelentek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a sebészeti klini­ka érsebészeti és intenzív osztá­lya orvosainak és ápolóinak áldo­zatos munkájukért. 024988299 Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik KOVÁCS LAJOSNÉ temetésén megjelentek, fájdal­munkban osztoztak, virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. 024988408 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szeretett halottunk, KOVÁCS GÉZA temetésén megjelentek, gyá­szunkban osztoztak. Külön kö­szönetet mondunk a B.G.É.P. Szolgáltató Kft. vezetőségének és dolgozóinak segítőkészségükért. 024988.120 Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Atihat az élet márványból palotát, csak egyet nem adhat kétszer, drága jó édesanyát és fe­leséget." Fájó szívvel emlékezünk BAJI IMRÉNÉ BALOGH ERZSÉBET halálának 20. évfordulóján. Gyászoló férje, gyermeket, vejei, I2478Í.U9 menye és unokái „Sírod fölé hajolva még mindig könnyezünk, mert nagyon hiányzol nekünk." Fájdalommal emlékezünk SZANKA LÁSZLÓ halálának 1. éves évfordulójára. Felesége és családjai BALOGH GYULÁRA, a példamutató pedagógus­ra és nagyszerű emberre hálával és tisztelettel em­lékezik a volt Mező Imre (most Tisza-parti) Általá­nos Iskola nevelőtestülete és hajdani diákjai. „Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell. S akit szere­tünk, azt nem feledjük el." ZÁKÁNY ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. 024988292 Szerető felesége MAKÓ GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, LORINCZ ISTVÁN, Makó, Széchenyi tér 9-11. szám alatti lakos 63 éves korában, súlyos be­tegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 5-én, pénteken, 16 órakor lesz a makói Belvárosi református ótemetőben. Gyászoló család, Makó mAOUHATA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik szeret­tünk, KOPASZ SÁNDOR búcsúztatásán megjelentek, vi­rágaikkal, részvétükkel mély fáj­dalmunkon enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló család, 024988199 Makó, Sándorfalva Hálás szívvel mondunk köszö­netet, akik dráj^a szerettünk, BÖRCSÖK IMRE temetésén megjelentek, gondolat­ban velünk voltak, gyászunkban fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló család: Apátfalva, Királyhegyes, 024988190 Szeged Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett felesé­gemet, négy gyermekem Édesanyját, DANI JÁNOSNÉ BAKÓ SÁRÁT utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetet mondok a szegedi klinikák és a makói kórház orvosainak, nővéreinek, ápolóinak, a Hódmezővásárhe­lyi Gazdasági Egyesületnek, a Kisteleki M+M Sajtgyártó Kft. dolgozói­nak, az esperes úrnak, a nagytisztelendő úrnak, a Szikszai György Ál­talános Iskola tanárainak, diákjainak, közeli és távoli rokonoknak, ba­rátoknak, hogy fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönjük a távira­tokat, koszorúkat, virágcsokrokat. Gyászoló család, Makó-Rákos GYÁSZHÍR Kovács Miklós és gyermekei: Ágnes és István, valamint unokái: An­tal, Ágnes, Dalma, Róbert, Emese, dédunokái: Zsombor, Viktória mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és sze­rették KOVÁCS MIKLÓSNÉ SOLTI ERZSÉBETET, a szeretett, drága feleség, édesanya, nagymama és dédnagymama tú­relemmel, méltósággal viselt, hosszú, súlyos betegség után, 2003. augusztus 27-én, életének 72. és boldog házasságának 54. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunkat 2003. szeptember 5-én, pénte­ken, 16 órakor kísérjük utolsó útjára. A római katolikus egyház szer­tartása szerint a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben helyezzük örök nyugalomra. Táviratcím: Kovács Miklós, 6800 Hódmezővásárhely, n,4«,789« Szántó Kovács 'ános u 12-14. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága kislányunk, szeretett testvérem, KOVÁCS DÓRA, Hmv.-hely, Kutasi út 56. szám alatti lakos tü­relemmel viselt, súlyos betegség után, 21 éves korában örökre itthagyott bennünket. Bú­csúztatása szeptember 4-én, 14.30 órakor lesz a vásárhelyi római katolikus temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy drá­ga szerettünk, MUCSI LÁSZLÓ kereskedő, Hódmezővásárhely, Munkácsy u. 3. szám alatti lakos 83 éves ko­rában csendesen elhunyt. Teme­tése 2003. szeptember 5-én, 10.30 órakor lesz a Dilinka teme­tőben. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Értünk éltél, bennünket szeret­tél, s bár a halál elszakított tő­lünk, jóságod szívünkben él, se­gítő szavad örökké halljuk, dol­gos kezed érezzük, könnyes szem­mel már csak a sírodat nézzük." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa, test­vér és rokon, ID. FAZEKAS JÁNOS (MAV-nyugdíjas), 6800 Hódmezővásárhely, Lévai u. 69. szám alatti lakos 77 éves ko­rában elhunyt. Temetése szep­tember 4-én, 10.30 órakor lesz a Kincses temetőben. Gyászoló család mtfoeuiaii Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik drága szerettünk, NAGY ISTVÁN fafaragó népi iparművész temetésén megjelentek, fájdal­munkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Köszönjük a küldött koszorúkat, csokrokat, részvét­táviratokat, leveleket. Külön kö­szönet a hódmezővásárhelyi Er­zsébet kórház orvosainak és nő­véreinek. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS „Megállunk némán sírod mellett, siratjuk drága emlékedet." Fájó szívvel emlékezünk drága szerettúnkre, CZIROK JÁNOS | | halálának 4 éves évfordulója alkalmából, g Szerető édesanyja, gyermekei, testvére és családjai, rokonai, barátai és sporttársai. A szentmise szeptember 6-án, 18 órakor a mindszenti templomban lesz. SZENTES GYÁSZHÍR KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Annyira akartam cini, a beteg­séget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben to­vább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, SZÉKELY FERENC, Korsós sor 16. szám alatti lakos 77 éves korában elhunyt. Teme­tése szeptember 5-én, pénteken, 13 órakor a Kálvária központi ra­vatalozójából lesz. 024988201 Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindenkinek, akik édes­apánk, ID. SZÉL MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték. Köszönjük a megható búcsúz­tatást. t m t Gyászoló család, 02498811« Ráckeresztúr, Szentes Fájó szívvel tudatjuk, hogy drá­ga szerettünk, ROZGONYI FERENC, Szentes, Futó Z. u. 17. szám alat­ti (volt szegvári) lakos 44 éves korában elhunyt. Temetése szep­tember 5-én, pénteken, 15 órakor lesz a Bánomháti temetőben. Gyászoló család, Szentes rriaoooacc ' Tisztelt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük o személyi igazolvány bemutatását! II Köszönjük!

Next

/
Oldalképek
Tartalom