Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-18 / 218. szám

12 « H I ROETES- CSÜTÖRTÖK, 2003. SZEPTEMBER 18. Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztősé­günkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkal­manként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Becsöngettek Az 1940-es 50-es évek iskolás korosztályú diákjai alig várták Szent Egyed napját, szeptember elsejét. Aznap reggel végérvényesen véget ért a nyári vakáció. Igaz, sokan szerették volna, ha ez a gond és ta­nulás nélküli idő karácsonyig is eltartott volna, hiszen olyan jó volt fürdőzni, túrázni, hogy felőlük akár be is zárhatták volna az iskola kapuját. Akik viszont hajdan a szülőknek segítettek és kapálás, ara­tás és betakarítás idején velük együtt izzadtak napkeltétől estendé­ig, már nagyon várták az első iskolanapi becsöngctést. Örvendtek a hűvös osztálynak és egymásnak, s csillogó szemmel mesélték, hogy bezzeg űk már részt vettek a család kenyerének (fejadagjának) előte­remtésében. Eleibe kukoricakapáláskor, mint a többi gyerek a kacs­csat szedegettem. Aratáskor kötelet terítettem, hordás, betakarítás idején pedig a kocsit raktam vendégoldalra és irány a szérűskert, a takarmányos. A szérűn a libafalkák elől őriztük a cséplés előtt álló árpa- és búzakazlakat, nehogy megdézsmálják. Estefelé éppúgy mentünk fürdeni a Tiszára, mint vasárnap ebéd után, családostól. Vasárnap délelőtt fürdettük, úsztattuk a teheneket, hátukra ülve meg a lovakat. Vacsora után dinnyét bicsakhögyeztünk, s egy kis szaladgálás után máris eltettük magunkat, lefeküdtünk, mert sötét volt még mikor kelni kellett. A városi diákságnak nem adatott a fa­lusiakéhoz hasonló vakációs élmény, hacsak nem voltak falusi, ta­nyai rokonok, ahol belekóstolhattak a verejtékeztetö falusi, tanyai „vakációzásba". Jól emlékszem, nekünk nem volt nyári kötelező olvasmányunk, ajánlott nem is egy, és volt - szintén ajánlott - naplóírás. Én is írtam, és sajnálom, hogy elkallódott. A naplóírásért jeles érdemjegyet kap­tunk, s aki szépen és hibátlanul írt, az dicséretben is részesült. Ma már más a világ. Egy azonban maradt: ahogy nyár elején kicsön­gettek és indulhatott a szünidő, úgy most becsöngettek, és ki-ki egy osztállyal magasabb szinten gyarapíthatja tantárgyi ismereteit. IFJ. LELE JÓZSEF, SZEGED Kerekezők helyzete Szegeden A dráguló tömegközlekedés miatt a diákok is szívesen kerékpá­roz(ná)nak a jó utakon. Fotó: Kantok Csaba Olvastam az újságban a kerékpá­rozás mellett szóló 10 érvről. Én kerékpáros lévén, egyetértek a felsoroltakkal, egy kivételével. „Veszélyektől nem kell tartani: a kerékpározás veszélytelen sport, ficamra, törésre nem kell számítani." Úgy gondolom, ez a kijelentés nem igaz, főleg nem Szeged kerékpárútjain! A Stefániát átszelő kerékpárút olyan gidres-gödrös, hogy kerék­páros legyen a nyeregben, aki né­minemű gerincbaj nélkül meg­ússza a napi zötykölődést. A Pe­tőfi Sándor sugárúton kijelölt ke­rékpárút kísértetiesen hasonlít a régi M7-es útra! A gerinc-össze­rázkódás, a fogból töméskiesés veszélye itt is fennáll, ezért ne csodálkozzon senki, ha a kerék­párosok visszaszoknak az úttest­re! Nem az út hibája, hanem az au­tósok figyelmetlensége veszélyez­teti a kerékpárosokat az Oskola utca felől haladva a régi hídon át, amikor is a hídra jobbra kanyaro­dó autós - habár elsőbbségadás kötelező tábla hívja fel a figyelmét a kerékpárosokra - a lehető legrit­kább esetben áll meg, sőt: a túlélé­sért való harc mindennapos az itt közlekedőknek! A nagykörúton nem lehet ke­rékpárral közlekedni, teljesen normális, mivel a többsávos főút igen veszélyes. A járdák viszont nem alkalmasak a kerékpárral (kerekes székkel, babakocsival) való közlekedésre, mivel nincse­nek a kereszteződések átalakítva e célra! Úgy gondolom, Európába tartva minimum erre is figyelni kellene. Főleg azért is, mivel a körút járdája elég széles ahhoz, hogy megfelezve a gyalogos és a kerékpáros is elférhessen. Nem kellene új utat építeni! Más helyen, ahol nincs kerék­párút, az autóutak állapota kese­ríti el az arra közlekedőket. Egy-egy mélyebb gödörbe, lyukba, repedésbe kerékpárral belehajtva nem túl veszélytelen a közleke­dés. Mindez akkor tetőzik, ami­kor eső után a gödrökben megáll a víz, és a gyanútlan kerékpáros be­lehajt, minek utána megindul benne az összes belső szerve, majd rendezgetni próbálja útja végéig -, ha van olyan szerencséje és nem bukfencezik egy nagyot. És a bukfenc. Megadatott, hogy Nyugat-Európa kerékpárút­jait is kipróbálhattam. Sima, tö­kéletesen kijelölt utakon tudtam kerekezni, figyelmesek az autó­sok a kerékpárosokkal szemben és természetesen fordítva is! De: mindenki hord kerékpárossisa­kot! Javaslom, hogy itthon is te­gyük ezt meg! A kerékpáros-bal­eseteknél leggyakrabban a fej sé­rül. Ennek ne tegyük ki magun­kat, főleg akkor, ha van védelem! Gondoljunk csak a régi hídra, ha netalán véletlen elesnénk, akár a járdán megyünk, akár az úttes­ten! Milyen magas a járda széle! Az újszegedi Ligetet átszelő ke­rékpárút sem a simaságáról hí­res. Úgy gondolom, lehetne so­rolni napestig, mivel nem tud­nék egy olyan kijelölt kerékpár­utat sem mondani Szegeden, aminek a minősége egy kicsit is megközelítené az általam ismert nyugati kerékpárút minőségét. Egyet jó lenne, ha az illetéke­sek meghallanának: nem elég sárga színnel kijelölni a kerékpá­rosoknak szánt közlekedési terü­letet, annak minőségével is fog­lalkozni kellene! És, hogy nehogy azt mondják, hogy a jelenlegi vá­rosvezetést marasztalom el - mi­vel én teljesen pártatlan vagyok -, azt el kell mondanom, hogy már évek óta, ilyen-olyan politi­kai városvezetés mellett sem tör­ténik semmi e téren! Pedig mi­lyen jó lenne, ha történne, mert akkor biztos, hogy a cikkben tett másik kilenc állítást betartva, az emelkedő benzinárak ellenére, vigyázva városunk levegőjének tisztaságára (nem szennyezve azt tovább), élvezhetnénk a drótsza­máron való közlekedés számta­lan előnyét! SZ. E., SZEGED Hatvanéves érettségi találkozó Makón A közelmúltban kisszámú, de lelkes csoport gyülekezett Makó egyik éttermében: az 1943-ban, a Csanád Vezér Gimnáziumban érettségizettek csoportja, szám szerint öten. Annak idején 29-en voltunk, de az Élet ide-oda sodort bennünket. A hiányzók levélben jelent­keztek, ám egykori osztályunk nagy része már csak a túlvilágról figyelhetett bennünket. Ez a korosztály tényleg történelmi időket élt meg: a II. világháború végét (1924-es szü­letésű osztálytársainkat vitték katonának, majd fogságba, amit évtizedekig elhúzódó be­tegségek követtek), az orosz megszállást (lel­künket mozsárba törte), a Rákosi-Kádár rendszert, végül a rendszerváltozást, amely minden eddigi értékítéletünket a visszájára fordította (fordítja?...) A szép nyárvégi napon ezek szóba sem ke­rültek, csak a sok régi szép emlék, név, ese­mény röpködött, szeszélyes tűzijáték módjá­ra. Őszintén örültünk egymásnak és gondo­latban visszaszálltunk a régi alma mater falai közé, ahol tanáraink európai műveltséget csepegtettek - olykor konok - fejünkbe. Ak­kor az érettségi komoly rangot jelentett. Aki közszolgálatba készült, már állásba mehe­tett. Az egyetemeken nem volt felvételi: ké­sőbb hullott ki az „alja". Fiatalabb tanáraink pertut ittak velünk a vizsgák után, és lehetett dohányozni. Az érettségi bankettünket nem engedélyezték (elsötétítés volt), így titokban, az ipartestületi vendéglő belső termében jöt­tünk össze. Itt a fogadkozások és az örök ba­rátságok megkötése után indult az igazi bal­lagás: a szerenádok végtelen sora, Fátyol Miskáék kíséretével. Összes tanárunk, ta­nárnőnk, lány osztálytársunk sorra került ­már virradt, amikor Ferenczy Juditnak szere­nádoztunk a megyeháza előtt, ám apja, az al­ispán úr, kikérte magának a nótát, „macska­zenének" minősítve produkciónkat. Nem vettük tragikusan, inkább nevettük a papri­kapirosan gesztikuláló főbeamtert (no meg: volt is némi igazság kritikájában...). Mostani találkozónk tárgysorozata Fazekas )ancsi tiszteletbeli osztályfőnökké választá­sával kezdődött (egykori osztályfőnökünk, a legendásan szigorú Kovalik Antal tanár úr már rég megpihent), hiszen ezt és az összes eddigi találkozót ő hozta össze, az utóbbi idő­ben megromlott egészségi állapota ellenére. Határozat született, hogy ezután 2 évenként találkozunk. A távollévők leveleinek felolva­sása után a közös ebéd következett; megint sok emlék felidézésével: Emlékszel? Ott vol­tál? Tanárainkról hálás szeretettel, megbe­csüléssel szóltunk, pedig annak idején nem voltunk mindig „angyali jó gyerekek". Lassan elfogyott a téma (meleg is volt na­gyon), hát elbúcsúztunk 2 évre. (De akkor mindenki itt legyen!) Egy felejthetetlen szép nap emlékével ráztunk kezet. Ki a temetőbe, ki a Maros-parti cserkésztalálkozóra igyeke­zett; de tudtuk: egy család tagjai maradunk továbbra is. DR. KISS ERNŐ A füvészkert elbűvöli a látogatókat A színes növényvilág kellemes látványt nyújt. Fotó: Gyenes Kálmán Vendégeim érkeztek a németor­szági Gadebusch városából. A kis városnak számító település messze északon, a Balti-tenger közelében fekszik, így éghajlata a tenger hatására nem olyan szél­sőséges, mint a mienk. Télen a mínusz hőmérséklet 18 fok volt, a nyár is hűvös. Rövid beszélgetés után érdek­lődtem, mit szeretnének látni rö­vid szegedi tartózkodásuk alatt. A füvészkertre esett a választás. Kissé szorongtam, hisz tudom, hogy 1999-ben belvíz, 2000-ben aszály, 2003 tavaszán a mínusz 25 fok hideg és a beszabadult őzek hatalmas kárt tettek. Félel­mem ellenére ők nem csalódtak, alig győzték dicsérni már a bejá­ratnál található galambdúcos székely kaput, a kertismertetö táblát. Később aztán bejárták az egész kertet, üvegházakat. Cso­dálkoztak, hogy itt a nagy ma­gyar Alföldön nemcsak az ország különböző növénytársulása, ha­nem Afrika, Ázsia, Ausztrália, Amerika jellegzetes növényvilá­gának egyes képviselői is megta­lálhatók. Virágoztak még az üvegházban és a szabadba kirak­va orchideák, az indiai lótusz. Az üvegházban a filodendron, a monstera, a papagáj virág kékkel díszített narancsszínű virága. Idei termések lógtak a törpeba­nánon, a kakaófán, a feketebor­son. Megcsodálták a csen­des-óceáni szigetvilágból szár­mazó számtalan változatban vi­rító mályvacserjéket, hibiszku­szokat, cikászt és csavarpálmá­kat. Bekukkanthattak a kaktusz­ház zárt üvegajtaján, gyönyör­ködtek a páfrányház dús, válto­zatos növényeiben, a pálmák le­veleiben. Virított a bugenilla ne­vű kúszónövény, melynek buga turtjei, felleveleinek sötétlila szí­ne minden tekintetet vonzott. Télen fóliával fedett áloék, eufor­biák, cereusok, opuntiák most fólia nélkül a tűző napon viríta­nak. A fügekaktuszok terméssel, az oszlopkaktuszok bimbókkal örvendeztettek bennünket. Száz­nál többfajta rózsa a forróság el­lenére elég szép számban virág­zott. A kis Veronica legalább 10 fajtát megszagolt, és hosszasan gyönyörködött szín- és forma­gazdagságukban. Olyan részeket is felkerestünk mint a sziklakert, a nyugat-dunántúli égeres erdő, alföldi fenyves, kaszáló, a gazda­sági növények, a gyümölcsös­kert, a borókagyűjtemény, ahol a virginiai borókától a kínai boró­káig számtalan hazai borókafaj is él. Közös bennük, hogy toboz he­lyett bogyótermésük van. Az ős­fenyők közül a hegyi mamutfe­nyőt, a mocsárfenyót és a Kíná­ban fellelt szecsuani ősfenyő ha­talmas példányait csodálhattuk meg. Nyolcvanéves a füvészkert, így ezek a faóriások csak nekünk tűnnek hatalmasnak, őshazá­jukban 30-100 métert is elérnek és egyes példányok 2-3 ezer évet élnek. A luc, az erdei fenyők, se­lyemfenyők sajnos elég betegek. Az esett rosszul, hogy sétánk közben az egyik bodzabokor mel­lett volt egy tábla, én nagy biz­tonsággal mondtam a magyar és latin nevet, vendégeim ellenőriz­ték és az mondták: nem, ez nem bodza, ez boróka. Kiderült, egy csintalan látogató a borókától el­hozta a tájékoztatótáblát és a bo­dza mellé szúrta. „Tévedésemet" megbocsátották, miután még el­vezettem őket a madárodúkhoz, ahol hosszasan magyaráztam nekik, hogy ezeket nem fészke­lésre rakták ki, hanem iskolapél­daként, hogy hogyan kell elkészí­teni egy cinke, rozsdafarkú, bú­bos banka vagy bagoly odúját. Hogyan kell megvédeni a fészket a macskák és egyéb ragadozók támadásától. Elmondtam kedves vendégeimnek, hogy az egyete­misták, főiskolások tanulmá­nyait segítik, mellesleg belépődíj ellenében mindenkinek látogat­ható. Jó ötletnek tartanák a lep­keház felállítását zoológusok és látogatók örömére. Annak örü­lök, hogy több mint ezer kilomé­teres utazásukkal viszik Szeged és a füvészkert jó hírét. HEGYI GÁBOR, SZEGED Ki tévedett és ki akar megtéveszteni? A lap szeptember 10-i számának Postabontás rovatában Havránek Ferenc hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő A bocsánatkéré­sen túl címen jelentette meg újabb személyeskedő hangvételű írását, Alapkőletétel - kis hibával című cikkérc adott válaszunkkal kapcso­latban, mely a Móricz Zsigmond utcai telekügylet valós részleteit kí­vánta feltárni. A magam részéről szívem szerint figyelmen kívül hagynám a képvi­selő megjegyzéseit, azonban ezt nem teszi lehetővé az a körülmény, hogy Havránek képviselő tényferdítő beállításai és félrevezető követ­keztetései a város érdekében munkálkodó vezetést és annak szándé­kait hamis színben tünteti fel. Egyetértek Havránek képviselővel abban, hogy mindenképpen jo­gos igény, hogy aki tévedett, az valóban ismerje el azt, különösen ak­kor, ha tévedése miatt, nagy nyilvánosság előtt helyez helytelen meg­világításba tényeket, közismert személyeket. Korábbi levelünk kiegészítéséül nézzük tehát az események sor­rendjét és azok hátterét úgy, ahogy valóban megtörténtek. Való igaz, hogy az önkormányzat már régebb óta foglalkozott az említett telek eladásával, azonban abból, hogy a korábbi években milyen adásvételi ár került kialakításra, nem lehet következtetéseket levonni egy ké­sőbbi időszakra, figyelemmel az ingatlanárak emelkedésére. A vitatható adásvételi szerződés megkötésére az okiratok szerint 2000. december l-jén került sor. Érdekes körülmény, hogy a vételár kialakítását nem előzte meg szakértői értékbecslés, csak a vevői aján­lat állt rendelkezésre és az is, hogy a szerződés megkötésének dátuma a városban 2000. december 3-án megtartott időközi választást meg­előző utolsó munkanap, amikor is még eljárhatott a választást köve­tően leköszönő ideiglenes vezetőség. Amennyiben az ügylet megfele­lően volt előkészítve és megalapozott volt, számomra érthetetlen ez a fajta sietség. Az időközi választást követően megalakult közgyűlés vizsgálta a megelőző időszakban történt intézkedéséket, s ennek során jutott ar­ra az álláspontra, hogy a Móricz Zsigmond u.-i telekeladás körülmé­nyeit is feltárja. Az elvégzett forgalmi értékbecslés eredménye arra engedett következtetni, hogy az ingatlant áron alul értékesítette - a polgármester távollétében - az akkor intézkedésre jogosult alpolgár­mester. Ezt követően, a közgyűlés határozata alapján indultak hatósági el­járások a felelősség megállapítása érdekében. Abból a tényből, hogy az első fokon eljáró bíróság nem állapította meg az értékaránytalan­ságot, nem következik az, hogy az adásvétel minden tekintetben megfelelt volna a jogos elvárásoknak, a városi vagyonnal kapcsolatos gondos gazdálkodás követelménycinek. Ennek okán a megindított el­járást az önkormányzat tovább folytatta. Ebben a szakaszban kereste meg a vevő jogi képviselője az önkormányzat jogi képviselőjét és tette meg ajánlatát arra vonatkozóan, hogy követeléseink kompenzálására engedményeket kíván tenni. A tárgyalások során a korábbiakban megjelölt vételárhoz képest mintegy 15%-os növekményt könyvelhe­tett el a város. Nekem mint polgármesteri jogkört ellátó alpolgármesternek azt is mérlegelnem kellett, hogy az önkormányzat részéről a per további folytatásával a csőd szélére sodrunk - a megegyezés hiányában - egy építőipari céget, mely több vásárhelyi családnak biztosítja a megélhe­tését. Mindezek alapján úgy érzem, könnyen eldönthető, hogy ki járt el helyesen, aki kellő előkészítés és megalapozottság nélkül, kihasznál­va döntési pozíciójának utolsó lehetőségét, nagy sietve kötött szerző­dést, vagy aki, közgyűlési felhatalmazas alapján, a város érdekeinek megfelelően érvényesíteni kívánta és tudta is a vagyongazdálkodással szemben támasztható elvárásokat. Azt, hogy ki tévedett vagy ki akar megtéveszteni, korábbi tényfel­tárásunk és mostani kiegészítéseim alapján döntse el a kedves ol­vasó. ALMÁS i ISTVÁN ALPOLGÁRMESTER, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Next

/
Oldalképek
Tartalom