Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-15 / 215. szám
HÉTFŐ, 2003. SZEPTEMBER 15. •A DÉL SPORTJA" III. Ez a „kiscsapatok" bajnoksága? A helyzetek alapján nyerhettek volna Kulacsikék Az első szegedi döntetlen Az FC Szeged csapatkapitánya. Túrján (balról) ismét kitűnt (áradhatatlanságával. Fotó: Miskolczi ¡ózsef LABDARÚGÓ NB I A labdarúgó Arany Ászok Liga hatodik fordulójában ismét kitettek magukért a „kiscsapatok". Tfelt ház előtt győzelemmel ünnepelte meg a Pécs a pályájára került villanyvilágítást, a Balaton FC pedig a Békéscsabát fektette két vállra. A szezon előtt nagy összegben lehetett volna fogadni arra, hogy a Békéscsaba és a Balaton FC is a kiesés ellen harcol majd. Nos, az előbbinél ez valószínűleg be is következik, viszont a siófokiak egyik ámulatból a másikba ejtik a közvéleményt. Jó pár hete a dobogós helyek egyik legbiztosabb résztvevője. Most sem borították fel a papírformát a Csertői-legények, simán győzték le a csabaiakat. Az ember csak egyet nem ért: miért van az, hogy a helyszínen a mérkőzésre csupán ötszázan voltak kíváncsiak? Az egykori világválogatott Détári Lajosnak elege lett a szombathelyi közegből, így hát vette a kalapját, felállt az ottani kispadról. Az élet ettől persze nem állt meg a Rohonczi úti stadionban. Az immár új edzővel, Gujdár Sándorral szereplő Hali nem hódolt be a címvédő MTK-nak, hátrányból felállva az egyik pontot otthon tartotta. Jó lesz a Pécs együttesét komolyan venni, egyre komolyabban. Az NB I/B-böl érkezett társaság csendben teszi a dolgát, méghozzá jól és eredményesen. Pedig a szakemberek többsége esküdni mert volna rá, hogy az új edzővel, Mihalecz Istvánnal most végre elindul felfelé a pont nélkül álló sereghajtó Zete. Nem így történt, a Baranya megyeiek az új villanyvilágítást győzelemmel ünnepelték, ráadásul a szép sikert telt ház előtt érték el a piros-feketék. Zalaegerszegi kollégájánál valamivel eredményesebben mutatkozott be a Győr kispadjára pár napja érkezett Kiprich József. Kipu jövetele felkeltette a helyiek érdeklődését, hiszen a korábban tapasztalt ezres nézőszám egyenesen megtriplázódott. Az persze egy más kérdés, hogy az Újpest elleni meccs zárultával ez némileg a visszájára sült el: most ugyanis háromezren voltak csalódottak az újabb elmaradt győzelem, a gólok hiánya miatt. Egyre inkább kezd beérni az egyik legjobb, legsikeresebb magyar edzőnek tartott Csank János szakmai munkája a Videotonnál. A fehérváriak szorgos hangya módjára gyűjtögetik a pontokat, most éppen a Loki-hívóknek egyre több csalódást okozó DebreKvóták Három obmpiai kvótát szerzett a magyar szabadfogású birkózó-válogatott a New York-i kvalifikációs világbajnokságon. A kvalifikációt kiharcolok: Ritter Árpád (74 kg), Szabó Gergő (66 kg) és Aubéli Ottó (120 kg). Totó BUDAPEST (MTI) A 37. hét mérkőzéseinek eredményei: L Dortmund-Bremen 2-1 1 2 Hertha BSC-Hannover 2-3 2 X Leverkusen-Hamburg I-D 1 4. 1860 Mmche*-1. FC Höh 2-1 1 5 Rostock-Bochum 0-2 2 6. Wolfsburg Bayern München 3-2 1 7. Kaiserslautern-Freiburg 2-2 X (. Mönchengladbach-Frankfurt 0-2 2 9. Sampdona-Lazio 1-2 2 10. Modena-Udinese 0-1 2 11. Parma-Perugia 341 1 12 Siena-Intemazionale 0-1 2 13. Chievo-luventiis lapzárta után Pluszmérkozés: 1«. Schalke 04-VfB Stuttgart 041 X cen ellen tettek a zsákba hármat. Korábban elképzelhetetlennek tűnt, mégis bekövetkezett: eddig ez a bajnokság a fővárosi gárdák helyett a vidéki alakulatokról szól. Eredmények: BALATON-BÉKÉSCSABA 2-0 (2-0) < Siófok, 500 néző. Vezette: Dubraviczky. Gólszerzők: Bujáki (13. - öngól), Mészáros (45.). HALADÁS-MTK l-l (0-0) Szombathely, 2500 néző. Vezette. Ábrahám. Gólszerzők: Tüske (65.). ill. W. Silva (52). PÉCS-ZALAEGERSZEG 1-0 (1-0) Pécs, 8000 néző. Vezette: Erdős J. Gólszerző: Montvaí (17.). GYŐR-ÚJPEST 0-0 Győr, 3000 néző. Vezette: Juhos. VIDEOTON-DEBRECEN 2-0 (2-0) Székesfehérvár, 3000 néző. Vezette: Kassai. Gólszerzők: Tóth B. (35.), Dvéri (42.). Kiállítva: Sándor T. (62. - Debrecen). FERENCVÁROS-SOPRON 2-0(1-0) Budapest Üllői út zárt kapuk mögött. Vezette: Szarka. Gólszerzők: Jovics (17.), Sasu (65). AZ ÁLLÁS L Balaton FC (321 7-311 2. Pécs ( 3 2 1 9- (11 3. Videoton (321 9- 711 4. unt ( 3 1 2 12- 111 & Sopron ( 3 1 2 II- 7 11 (.Újpest ( 2 3 1 I- ( 9 7. Haladás ( 2 2 2 I- I I 8. Debrecen (213 I- ( 7 9. Békéscsaba ( 1 2 3 5- 9 5 19. Gyér ( 1 2 3 2- ( 5 11. FTC ( 2 4 9 1- 5 4 12. ZTE ( 9 I ( 3- lí 0 Az FTC-tói 6 pont levonva. A következő, 7. forduló párosítása. Szeptember 19. (péntek): Debrecen-Pécs, 18 (M2). Szeptember 20. (szombat): Békéscsaba-Videoton, 16; Zalaegerszeg-Ferencváros, 18 |M2); Újpest-Haladás, 20; MTK-Balaton FC, 20; Sopron-Győr, 20. SZ.L. Junior váltóarany ÖTTUSA ATHÉN (MTI) Aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Lipták Róbert, Halasi Zoltán összeállítású csapat az athéni junior öttusa világbajnokság férfi váltóversenyében. A második helyen az oroszok, a harmadikon a fehéroroszok végeztek. A magyarok kiélezett küzdelemben harcolták ki az elsőséget Valamennyi szám után az első három között voltak, s a záró tusának, a futásnak 7 másodperccel az oroszok mögött vágtak neki. A hátrányból a végére 8 mp-es előny lett. Eredmények: 1. Magyarország (Marosi Ádám, Lipták Róbert, Halasi Zoltán) 5544 pont 2. Oroszország 5512 3. Fehéroroszország 5372 A magyar küldöttség ezzel az egy aranyéremmel zárta a világbajnokságot. LABDARÚGÓ NB l/B Két vereség és az azt követő két győzelem után van már döntetlenje is az FC Szeged labdarúgócsapatának. A kék-fehér-feketék az NB I/B ötödik fordulójában a Pápa gárdájával ikszeltek a Felső Tisza parti stadionban. FC SZEGED-PÁPA l-l (l-l) Felső Tisza parti stadion, 800 néző. Vezette: Harsányi (Kökény, Albert). Szeged: Dobó 6 - Gelbman 6, Mórocz 6, Czifrák 5 - Rácz 6, Ferenczy 6, Turján 7, Puskás 5, Tóth A. 5 - Kulacsik 6, Kurucsai 6. Edző: Szalai István. Pápa: Szép - Süle, Puglits, Kozmér, Hudák - Tóth Cs., Kvasz, Jáger, Germán Stevica, Sátori. Edző: Szabó András. Gólszerzők: Ferenczy a 35., Germán a 40. percben. Csere: Kvasz helyett Lászka a szünetben, Hudák helyett Fonnyadt a szünetben, Tóth A. helyett Babos a 64., Stevica helyett Herold a 90. percben. Sárga lap: Czifrák a 30., Süle a 65., Stevica a 83. percben. A szegediek nyugodt hangulatban készültek a mérkőzésre, mint mondták, az egymást követő két győzelmet, a Kaposvárral és a Szolnokkal szembeni három-három pontot nem értékelték túl, tisztában vannak vele, hogy a Pápa jó játékerőt képvisel. Az elmúlt heti, a Szolnok elleni összeállításhoz képest egy helyen változtatott Szalai István edző: a védekezőbb beállítottságú Krausz helyére ezúttal a támadófutballban jártasabb Tóth Attila került. Az ellenfél edzője, Szabó András azt mondta a meccs előtt, hogy tiszteletre méltó az újonc Szeged eddigi teljesítménye, úgyhogy a maga részéről az esetleges döntetlent jó eredménynek tartaná. A feliratozott - a játékosok neve ott virított a mez hátoldalán szerelésben futballozó Szeged aktívabban kezdett, mint a hosszú utazástól kissé elcsigázott Pápa. Az első helyzetre azonban húsz percet kellett várni, ekkor Rácz 12 m-ről a jobb kapufa mellé lőtt. Ez volt a jel a szegediek számára, akik innentől kezdve szebbnél szebb akciók vezetésével állandó veszély alatt tartották a vendégek kapuját. Tóth Attila két, egyaránt 25 m-ről elengedett LABDARÚGÓ NB II Felemás mérleg jellemezte a labdarúgó NB II keleti csoportjában a megyei együttesek szereplését. Amíg az éllovas Makó - megint kapott gól nélkül — idegenben, Karcagon 2-O-ra győzött, addig a Szentes hazai pályán egyetlen találattal kikapott a Vecséstől. KARCAG-MAKÓ 0-2 (0-2) Karcag, 300 néző. Vezette: Berettyón. Karcag Móga - Orosz, Szalai, Fekete II. - Kemecsi, Földi (Bauchbna), Trencsényi, Ulveczki (Balogh), Békési - Babotán, Bese (Fekete I.). Edző: Varga János. Makó: Czirbus - Siimeghy (Kis K), Dálnaki, Magyar, Kazán - Bagi, Varga, Bány, Fábián - Pálinkó (Brakszatórisz), Patkós (Gyenes). Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Fábián, Magyar. Kiállítva: Kis K. Az első negyedórában eldőlt a találkozó. A 12. percben Bány hatalmas bedobását Varga a felső lécre pörgette, a kipattanót Fábián két méterről lőtte a kapuba, 0-1. A 15. percben Bagi bal oldali szabadrúgása a léc fölött hagyta el a játékteret, majd Rácz durrantott 22 m-ről mellé. A 27. percben csak a szerencse és Ku rucsai rossz döntése mentette meg a Pápát a góltól. Rácz indította a jobb oldalon meglóduló Kulacsikot, ö remek ütemben tálalt Kurucsaihoz, de a Kaposvár elleni győzelem hőse ajtó-ablak helyzetből 12 m-ről ballal Szép kapus kezébe gurított. Óriási gólszerzési lehetőség volt. A másik oldalon Sátori tesztelte Dobót, miután lefordult védőjéről, 8 m-ről a kapujából jó ütemben kilépő hálóőrt találta el. A 35. percben megszerezte a vezetést a Szeged. Kurucsai jobb oldah középre adását a védők röviden mentették, a kifelé guruló labdát a szemből érkező Ferenczy 30 m-ről jobbal a jobb felső sarokba bombázta, 1-0. Öt perc múlva teljesen váratlanul egyenUtett a Pápa: Germán 25 méteres szabadrúgását követően a labda a sorfalon megpattanva a léc alatt vágódott a kapu közepébe, l-l. A játékrész utolsó percében ragyogó hazai támadást láthattak a nézők. Tóth A. balról megindult befelé, a jobb szélen felbukkanó Ráczhoz továbbított, ő Kulacsikhoz passzolt, aki Kurucsai elé tálalt, de a 10 m-es lövés Szép kezében halt el. Szabó András elégedetlen volt tanítványai teljesítményével, erre szabadrúgás után a hosszúról Dálnaki fejelt vissza középre, Magyar pedig a hálóba bólintott, 0-2. A Makó ebben a játékrészben uralta a mérkőzést, és elsősorban ellentámadásokkal próbálkozott. A második félidőben meddő mezőnyfölényt harcolt lri a Karcag, komoly lehetőség nélkül. A 80. percben akadt először dolga Czirbusnak, akinek kivetődve kellett mentenie. A 85. percben Bány egyéni akció után fölélótt, majd a 89. percben ugyanő próbálkozott, ám Móga szögletre mentett. A 93. percben Kis Krisztiánt könyöklésért kiállították. Kolozsvári János: - Örülök, hogy folytattuk a jó sorozatunkat. Jók: Szalai, Trencsényi, ill. Dálnaki, Magyar, Varga. SZENTES—VECSÉS 0-1 (0-1) Szentes, 500 néző. Vezette: Szabó J. Szentes: Kolláth - Fajkusz (Taskovics), Márics, Gyagya, Keller - Kerepeczky, Szabó T„ Tóth Cs., Pálfi - Ábel (Nana), Szarvas. Edző: Bozóki Zoltán. Vecsés: Retezi - Madarász, Tar, Bereczky, Töreki - Nagy (Búzás), Pécshi, abból lehetett következtetni, hogy a szünetben kettős cserét hajtott végre. Még csak egy perce viaskodtak egymással a második félidőben a felek, amikor Tóth Csabának egy bal oldah szögletet követő 8 m-es fejesét Dobónak bravúrral kellett hárítania. A folytatásban egyenlő erők küzdöttek a pályán, a vendégek lényegesen hatékonyabban védekeztek, a szegcdi támadók és középpályások már nem tudtak úgy és annyiszor ficánkolni, mint az első játékrészben. Ettől függetlenül a házigazdák megszerezhették volna sorozatban a harmadik győzelmüket is, csakhogy hat perccel a játékidő vége előtt a Kurucsai átadásával meglépő Kulacsik óriási helyzetitől, 12 m-ről a pápai kapus kezébe gurította a labdát. Elsősorban azért sajnálhatják a szegediek, hogy elmaradt az újabb siker, mert amióta az NB I/B-ben futballoznak, még egyszer sem játszottak annyira jól, mint az első féhdőben. Másik oldalról nézve, az elkeseredettségre sincs ok, hiszen azzal a Pápával szemben nem szégyen az iksz, amely a mezőnyben egyedühként pontot vett el az éllovas Honvédtól. Szalai István: - A mi helyzetünkben minden pontnak nagy az értéke. Ennek is. Szabó András: - Az első félidőt átaludtuk, a másodikat pedig véKormos, Moll (Farkas) - Kiss, Menyhárt (Kozák). Edző: Blaschek Árpád. Gólszerző: Pécshi. Enyhe hazai mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó. A vendégek elsősorban a kontrákra építettek. Az első félórában ritkán forogtak veszélyben a kapuk, a beívelések nem okoztak gondot a csapatok számára. A 30. percben egy szélről belőtt labdát Gyagya mellel akarta megszelídíteni, ám azt inkább Pécshinek vette le, aki estében, négy méterről a hálóba lőtt, 0-1. A második negyvenöt percben támadóbb felfogásban játszott a Szentes, beszorította az ellenfelet, ám a korábban hátrányt hozó meccsekkel ellentétben ezúttal nem sikerült az egyenlítás. A szerencse is elkerülte a hazaiakat, hiszen Tóth Csaba fejese és Nana emelése egyaránt a felső lécről jött ki. Bozóki Zoltán: - Jó néhány helyzetet puskáztunk el, és egy elkerülhető góllal kikaptunk. Jóit: Márics, ill. Bereczky, Moll. További eredmények: Gyula-Kistarcsa 1-0, Putnok-Sorokgig brusztoltuk. Véleményem szerint reális az eredmény. Tbvábbi eredmények: Honvéd-Kecskemét 3-0, Bodajk-Kaposvár 3-2, Vác-Tatabánya l-l, Vasas-DVTK 1-0, NyíregyházaBalassagyarmat 1-0, Dabas-Szolnok 0-2, REAC-Dunaújváros 2-0, Hévíz-BKV Előre 0-1. AZ ÁLLÁS L Honvéd 5 4 1 1 14313 2 Vasas 5 4 1 1 12( 12 3. REAC 5 3 1 1 1-519 4. Kecskemet 5 3 9 2 (4 9 5 Bodajk 5 2 2 1 1-( 1 t Vác 5 2 2 1 54 1 7. Nyíregyháza 5 2 2 1 3-3 1 l Szeged 5 2 1 2 7-( 7 9. Balassagyarmat 5 2 1 2 4-5 7 10. Szolnok 5 2 1 3 (-7 ( 11. BXV Elére 5 2 1 3 5-( ( 12 Pápa 5 1 3 1 4-5 ( 13 laposvar 5 2 1 3 6-9 ( 14. Dates 5 1 2 2 34 5 is um 5 1 2 2 4-1 5 16. Tatabanya 5 1 1 3 47 4 17. Hévíz 5 1 2 3 4-1 2 IL Duanjváms 5 1 2 3 4-11 2 A követltező, 6. forduló párosítása. Szeptember 17. (szerda!) 16 óra: Vác-Hévíz, Tatabánya-Honvéd, Pápa-Dabas, Szolnok-Bodajk, Kaposvár-Vasas, DiósgyőrNyíregyháza, BalassagyarmatREAC, Dunaújváros-BKV Előre; a Kecskemét-FC Szeged meccs 19 órakor kezdődik. SZÉLPÁL LÁSZLÓ sár 1-2, Salgótarján-Kazincbarcika 0-2, Baktalórántháza-Kiskunhalas 2-0, SátoraljaújhelyMátészalka 0-3, BVSC-OrosházaO-1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA L Makó 5 5 9 1 915 2 Gyula 5 3 2 0 111 2 Mátészalka 5 3 1 1 (10 4. Kazincbarcika 5 3 1 1 910 5 Baktaloranthaza 5 3 1 1 210 (. Orosháza 5 2 3 9 4 9 7. Kisbrcsa 5 2 2 1 1 9 1. Putnok 5 2 1 2 ( 7 9. Karcag 5 2 0 3 ( ( 10. Soroksár 5 1 2 2 ( 5 lLSalgétarjái 5 1 1 3 ( 4 12 Szentes 5 1 3 2 t 3 13.BVSC 5 1 3 2 ( 3 14. Kiskunhalas 5 1 1 4 15 3 15. Becses 5 1 0 4 17 3 16. Sátoraljaújhely 5 0 2 3 -19 2 A következő forduló párosítása: Mátészalka-Salgótarján, Soroksár-Gyula, Szentes-Baktalórántháza, Vecsés-Sátoraljaújhely, Kazincbarcika-Karcag, Makó-BVSC, Orosháza-Putnok, Kistarcsa-Kiskunhalas. MÁDI JÓZSEF Ötödször sem hibázott a Makó