Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-11 / 212. szám
4 •KAPCSOLATOK» CSÜTÖRTÖK, 2003. SZEPTEMBER 11. KÖRKÉP DESZK. Várhatóan hétfőn szerződést köt az önkormányzat azokkal a bérlőkkel, akiket a község pályázat útján új lakásokhoz juttat. Az újonnan épült önkormányzati lakásokat Lamperth Mónika belügyminiszter adta át a hét végén. Az avatás után a leendő lakók már megtekinthették a lakásokat. SZEGED. Tizenegy szegedi festőművész mintegy ötven munkáját nézhetik meg a budapesti tárlatlátogatók: szeptember 12-én nyílik meg a „ 11 festő Szegedről" című kiállítás a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének Andrássy út 6. alatti székházában. Az Aranyi Sándor, Cs. Pataj Mihály, Darázs József, Huszár Imre, Nóvák András, Lázár Pál, Papp György, Pataki Ferenc, Sejben Lajos, Sinkó János és Zombori László munkáit bemutató tárlatot Nátyi Róbert művészettörténész nyitja meg pénteken délután fél 6-kor. SZEGED. A Rába utca és a Taksony utca kereszteződésében gyalogjárdát építenek szeptember 11. és szeptember 16. között. Mindkét utca felől behajtási tilalom lesz. A Sziklai Sándor utca felől csak a célforgalom hajthat be a Taksony utcába. Az építető Környezetgazdálkodási Kht. kéri a lakosság megértését. SZŐREG. A római katolikus templom kertjében álló közel 200 éves keresztet 2002 novemberében döntötte le egy fiatalember. A szakértői vizsgálat során megállapították, hogy helyreállítása nem lehetséges. A szegcdi önkormányzat pályázaton nyert 700 ezer forintot, a fennmaradó összeget részönkormányzati képviselői alapból, illetve egyéb önkormányzati forrásokból fedezik. Bánvölgyi László szobrászművész, kőszobrász-restaurátor és munkatársai 2003. augusztus 25-én reggel megkezdték a ledöntött kereszt helyreállítását. A munka első fázisaként a letört csonkot távolították el a talapzatról. Megkezdődött az új kereszt kifaragása fagyálló horvát mészkőből. A tervek szerint Katalin-napra elkészülnek az alkotással. SZŐREG. Szőreg településrészi önkormányzata ifjúsági önkormányzati választásokat tűz ki. A választások a polgármesteri hivatal szőregi hivatali kirendeltségében lesznek szeptember 21 -én 9-12 óra között. Ifjúsági képviselőnek jelöltetheti magát minden 12-22 év közötti fiatal, ifjúsági polgármester 16-22 év közötti lehet. Amennyiben valaki jelöltetni szeretné magát, vagy további információkat szeretne megtudni, a 405-132-es telefonszámon Kovács Dominika várja hívását. ÚJSZENTIVÁN. Képviselő-testületi ülést tartanak ma 17 órától a polgármesteri hivatal nagytermében. A napirendi pontok között szerepel a lejárt hatályú határozatok végrehajtásának tárgyalása, két ülés között döntések, események megvitatása, az iskola és az óvoda tanév kezdése, az első félév költségvetésének tapasztalatai, gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység, a polgármester és a hivatal dolgozóinak bérváltozása a hatályos törvények alapján. ÚJSZENTIVÁN. Hagyományos Mária-napi búcsút tartanak vasárnap a templom mellett. Kirakodóvásárral várják az érdeklődőket. Tanszerek 400 ezer forint értékben Ajándék kárpátaljai általános iskolásoknak Négyszázezer forint értékben tanszereket ajándékozott a szegedi önkormányzat a kárpátaljai Rahó és Kőrösmező magyar nyelvű iskoláinak. Télen orvosi műszereket visznek a rahói kórházba. A közelmúltban a kárpátaljai rahói városnapokra kapott meghívást a szegedi önkormányzat. A 17 ezres település lakói közül mintegy kétezren magyar nemzetiségűek. A szegedi városvezetés részéről Gila Ferenc önkormányzati képviselő látogatott el az ünnepségre. A szegedi küldöttség nem üres kézzel érkezett a rendezvényre. - Az intézményekben összesen 150 magyar gyermek tanul. Négyszázezer forint értékben vittünk tanszereket, többek között krétát, színes ceruzát, radírokat, vonalzót, füzeteket a rahói és kőrösmezei magyar nyelvű általános iskolákba. Harminc első osztályos kisdiák iskolatáskát kapott Szegedtől - tudtuk meg Gila Ferenctől. Az adományokra Botka László, Szeged polgármestere polgármesteri alapjából 300 ezer forintot ajánlott fel, míg a fennmaradó összeg a Printker Rt. ajándéka. A küldöttség tagjai a helyi kórházat is felkeresték. Az egészségügyi intézmény egyes osztályain már a második világháború idején is meglévő eszközöket használnak. - Mivel Szeged pályázaton félmilliárd forintot nyert orvosi műszerekre, ezért a közeljövőben a szegedi egészségügyi intézményekből még jól használható berendezéseket, orvosi műszereket ajándékoznak a rahói kórháznak - tette hozzá Gila Ferenc. ARANYT. JÁNOS A keresztény felekezetek mellett a szegedi zsidó hitközség, a Krisna-tudat és a Magyar Iszlám Közösség is sátrat bontott a Dóm téren. A hazánkban eddig egyedülálló vallási fesztivál gazdag programokkal vonzza a látogatókat. A vallási tolerancia jegyében kezdődött meg tegnap a vasárnapig tartó Világvallások Kertje című rendezvénysorozat a Dóm téren. A szemerkélő eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak a Magyarországon működő egyházak, lelkiségek programjaira, lelki-szervezeti életére. A mintegy tizenhárom pavilonnal megnyílt kiállítás és vásár hazánkban eddig egyedülálló rendezvény. Hasonló fesztiválok rendkívül népszerűek Nyugat-Európában, legutóbb nyáron, Németországban rendeztek vallási kiállítást, ahol több mint ezer felekezet, egyház és vallási közösség képviseltette magát. A szervezők remélik, hogy hagyományteremtő lesz az idei fesztivál, amely gazdag lelki programokkal és zenés-szórakoztató rendezvényekkel is várja a vallás és a zene iránt nyitott szegedieket, környékbelieket. - A Dóm tér ideális helyszín az ökumenikus kiállítások és művészeti bemutatók megrendezésére - kezdte megnyitó beszédét Pászti Ágnes, a szegedi önkormányzat tanácsnoka. - Napjainkban az egyetértés és a szeretet hiánya indokolja a lélek nevelését, a megértés és a tolerancia hangsúlyozását. Az egyházak karitatív tevékenysége, a szeretettel való gyógyítás, a családok összetartása, a drog- és alkoholizmusellenes programok és az egyházi művészet bemutatásával csak gazdagodhat minden látogató. Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője, s egyben a kiállítás szaktanácsadója megnyitó gondolatai közül kiemelte: aki csak egyetlen vallást ismer, egyet sem ismer. Ez az egyedülálló kezdeményezés is a különböző vallások elkötelezett hívei és az érdeklődők közötti párbeszéd megvalósításának színtere lehet, hiszen a kiállítás célja egyetlen résztvevő esetében sérti a térítés, hanem a békés kommunikáció. A kiállítók közül kitűnt a Krisztus Szeretete Egyház képviselőinek csoportja, Nagy Eva szegedi pásztor gyógyító énekével kezdődött a kulturális rendezvény. A közösség szervezésében hirdet igét szombat délután az egyház alapítója, Jim Sanders prédikátor. Az egyházak, felekezetek közötti kapcsolattartás fontosságát emelte ki Markovics Zsolt szegedi rabbi, aki elmondta: pavilonjukban az értékes könyvek mellett számos programról, sőt izraeli tanulási lehetőségről is információt kaphatnák az érdeklődők. Caitya Guru Dasa, azaz. Juhász Csaba, a Krisna-tudatú hívek szegedi templomának vezetője szerint az egyes vallások képviselőinek is meg kell ismerniük egymást ezért örül a szervezők felkérésének. A kiállítás egyik meglepetése a Magyar Iszlám Közösség pavilonja, amelyben tájékoztatást kérhetnek a betérők a világvallás szokásairól, hagyományiról. ILLYÉS SZABOLCS A Szegedi Tudományegyetem rektora mondott beszédet tegnap a mostantól tizenegyedik karként működő zeneművészeti főiskola első tanévnyitó ünnepségén. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE] szeptember l-jétől egy színes és muzikális új karral, a zeneművészeti főiskolával gazdagodott, mondta a tegnapi kari évnyitón Szabó Gábor rektor, aki azt is hangsúlyozta, hogy az egyetemi tanács tagjaként évek óta figyelemmel kísérte és támogatta a konzervatórium akkreditációját. Az egyetem első embere elárulta: hét éven át zeneiskolába járt, két hangszeren is játszott, így nem áll szívétől távol a muzsika. A koncertterem első soraiban ülő gólyákat arra biztatta, váljanak mihamarabb az új kar, az egyetemi közösség és a város polgáraivá, szeressék intézményüket, tanuljanak szorgalmasan és tehetséges művészként neveljenek mindenkit a zene és a művészetek szeretetére. Szabó Gábor úgy fogalmazott: az egyetem tizenegyedikként létrejött új karán magasan kvalifikált, kitűnő szakemberek dolgoznak. Gratulált az újonnan kinevezett habilitált professzoroknak, Temesi Mária operaénekesnek és Kerek Ferenc zongoraművésznek, kari főigazgatónak. A rektor utalt arra is, hogy a 2003-2004-es tanév különleges, mert még az EU-n kívüli Magyarországon indul, de már uniós tagok leszünk, mire befejeződik. A zene a művészet eddig sem ismert határokat; a növendékeknek érdemes a muzsika mellett minél több nyelvet is megtanulniuk, így sikeresek lehetnek az egyesülő Európában is. Kerek Ferenc főigazgató megköszönte az egyetem vezetőinek, hogy jelenlétükkel is jelzik: fontos a hatékony és professzionális zeneművészképzés. Visszatekintve a szegedi zenei élet közel három évszázados múltjára, Király-König Péter, Fricsay Ferenc, valamint Vaszy Viktor munkásságát méltatta. Ők és művészkollégáik, növendékeik indították el azt a folyamatot, amelynek eredményeként mostanra önálló zeneművészeti kar jöhetett létre az egyetemen. A főigazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik önzetlenül támogatták az akkreditációt, és bejelentette: a jövőben önálló egyetemi szakok indítását is tervezik, azaz a távlati cél az egyetemi karrá válás. Kerek Ferenc szólt arról is, hogy a zeneművészeti kar művészi látásmódjával sajátos színfoltja lehet az SZTE-nek. Továbbra is fontosnak tartják koncertek szervezését, szeptember 19-én a világhírű zongoraművész, Schiff András ad hangversenyt az intézmény nagytermében, amit hamarosan Fricsay Ferencről neveznek el. A tanévnyitó végén esküt tettek az I. évesek, és Kirnyák Melindának, Tóth Zsuzsannának valamint Tóth Orsikának átadták a köztársasági ösztöndíjat. H. ZS. A klasszikusok hatása MUNKATÁRSUNKTÓL Klasszicizmus és modernitás címmel nemzetközi konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem Klasszika Filológia Tanszéke a Szegedi Akadémiai Bizottság Somogyi utcai székházában. A ma délelőtt kezdődő, három napos találkozó résztvevői az európai egyetemi városokból Bécs, Párizs, Lille, Grenoble, Drezda, Heidelberg, Innsbruck -, valamint a hazai tudásközpontokból érkeznek. Áttekintik azokat az új kutatási eredményeket, amelyek a klasszikus görög és római irodalmi hatásokat vizsgálják a modern irodalmi alkotásokban. A szegedi tanszék évente rendez nemzetközi konferenciákat. Az antikvitás kutatói tartottak itt már előadásokat egyebek mellett Vergiliusról,a költő halálának kétezredik évfordulóján, megrajzolták az ideális uralkodók képét a századokban a görögöktől Bizáncig, s vizsgálták a görög-római epika hatásait az európai elbeszélő irodalomra. Postások versenye A Szegedi Postaigazgatóság a Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság közreműködésével közlekedésbiztonsági és szakmai vetélkedőt rendez a postás gépjárművezetők részére a hét végén, szombaton délelőtt. - Nem közömbös, hogy a három megye, Csongrád, Bács-Kiskun és Békés postásai hogyan közlekednek, hiszen 360 gépjárművel évente több mint 9 millió kilométert tesznek meg. Közlekedési moráljuk, felkészültségül hatással van a dél-alföldi régió közlekedésbiztonságára - mondta Tóth László. A Magyar Posta Rt. területi igazgatóságának vezetője hangsúlyozta, az idei az első év, amikor nem történt személyi sérüléses baleset postás gépjárművezetővel. A hétvégi versenyen KRESZ, szakmai, általános műveltségi és gyakorlati feladatokat kell megoldani. A. T. J. Urológuskongresszus Brazíliából, Svédországból, Németországból, Ausztriából, Svédországból, valamint Írországból is érkeznek szakemberek Szegedre, a Magyar Urológus Társaság ma kezdődő, 12. kongresszusára. A háromnapos tudományos programot a Szeged-Hangár Expo és Konferencia-központban rendezik meg, ahová közel ezer szakembert várnak. A létesítmény első ízben ad otthont orvoskongresszusnak. Az urológustársaság szakmai találkozóján két fő témáról, az urológiai daganatok kezelésével, illetve az urológiai helyreállító műtétekkel kapcsolatos legújabb eredményekről lesz szó. Szatírokat fogtak el Szegeden Néhány óra leforgása alatt két „mutogatós" férfit is elfogtak a szegedi rendőrök. Egy külföldi állampolgárságú férfi a Gyevi temetőnél, egy másik pedig egy lánykollégium előtt tette közszemlére nemi szervét. MUNKATÁRSUNKTÓL Egy külföldi állampolgárságú férfi szerda délelőtt kilenc óra körül a szegedi Gyevi temetőnél mutogatta „férfiasságát" az arra járó nőknek. A magamutogatót a rendőrök tetten érték. A férfi beismerő vallomást tett, ellene szeméremsértés miatt indult eljárás. Ügyét a Szegedi Városi Bíróság gyorsított eljárással tárgyalta: a 48 esztendős szerb-montenegrói férfit tegnap kiutasították Magyarország területéről. A történtek után nem sokkal, mintha összebeszéltek volna, egy idősebb férfi tűnt fel az egyik szegedi lánykollégium közelében, ahol mutogatta magát - és a rendőrségi közlemény szerint - „végzett szeméremsértő cselekedetet". Az 57 éves szegedi férfit a felsővárosi polgárőrök elfogták, a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatták. A férfiasságára büszke ember ellen szintén szeméremsértés miatt indítottak eljárást a Szegedi Rendőrkapitányságon, ügyében még nem született döntés. Négy nap a tolerancia jegyében Eső öntözte tegnap a vallások kertjét A rossz idő ellenére is számos érdeklődőt vonzott az első hazai vallási fesztivál. Fotó: Karnok Csaba Akkreditált főiskola lett a konzervatóriumból Évnyitó a zeneművészetin Az új kar megnyitó ünnepségén a hallgatók. Fotó: Miskolczi Róbert