Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-06 / 182. szám
SZERDA, 2003. AUGUSZTUS 6. • SPORT15 A bentmaradás kiharcolása a legfontosabb szegedi feladat Minden sikerre szükség van Kurucsai Andrástól (balról) az NB I/B-ben is gólokat várnak. Visszavágó Helsinkiben Ma este hat órakor Helsinkiben lép pályára az M I K labdarúgócsapata. A kék-fehcrek a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján szerepelnek, az első meccsen a magyargáida3-l-re nyert. MUNKATÁRSUNKTÓL Elég lesz-e a két gólos előny? Ez a mai nap legnagyobb kérdése a HJK Helsinki-MTK labdarúgó Bajnokok Ligája visszavágó mérkőzésének legnagyobb kérdése. A fővárosi alakulat az első meccsen 3-1-re diadalmaskodott. A kék-fehérek főként az első játékrészben vitézkedtek, akkor a brazil Silva két találatával 2-0-ra elhúztak. A második játékrészben feltámadtak a finnek, több veszélyes helyzetet dolgoztak ki a vendégek Végh kapuja előtt. Szépített is a Helsinki, szerencsére Rednic a hosszabbítás perceiben ismét Babócsy kapujába talált, így két góllal nyert az MTK. Nehéz percek elé néznek Egervári Sándor tanítványai, hiszen a finnek is szeretnének továbbjutni és a skót Celtickel játszani. A magyar focisták tisztában vannak azzal, hogy heves hazai rohamokra számíthatnak, és ígérik, nem becsülik le az ellenfelet. A BL-selejtező mai párosítása, az első meccs eredményei zárójelben: Helsinki (finn)-MTK FC (1-3), Maccabi Tel-Aviv (izraeli)-Zilina (szlovák) (0-1), Vardar Szkopje |macedón)-CSZKA Moszkva (orosz) (2-1), Sahtyor Donyeck (ukrán )-Shcnff Tiraspol (moldovai) (0-0), Omonia Nicosia (ciprusi(-Wisla Kraków (lengyel) (2-5), Slavia Praha (cseh)-Leotar Trebinje (bosnyák) (2-1), Rosenbo/g (norvég)-Bohemians (ír) (1-0), CSZKA Szófia (bolgár)-Pjunyik Jereván (örmény) (2-0), Anderlccht (belga)—Rapid Bucurcsti (román) (0-0), Grazer AK (oszöák)-SK Tirana (albán) (5-1), Sliema Wandcrers (máltaiJ-FC Köbenhavn (dán) (1-4), Djuigarden (svéd)-Rirtizan Beograd (szerb-montenegrói) (l-l) Celúc Glasgow (skót)-Kaunas (litván) (4-0), Dinamó Zagreb (horvát)-Maribor (szlovén) (l-l). KAJAK-KENU Kedden Angyal Zoltán szövetségi kapitány kihirdette az atlantai vb-re utazó kajak-kenu válogatott keretet. Az biztos, hogy négy szegedi repülhet a tengerentúlra. Huszonhétből hét számban nem tudták eldönteni a világbajnokságra utazó egységek sorsát a két válogató alapján a legjobb hazai kajakosok és kenusok. Kedden a magyar szövetség budapesti székházában először Angyal Zoltán szövetségi kapitány tett javaslatot a válogatott összeállítására, amelyet később az elnökség is megvitatott. A legtöbb kérdőjel a pénteki szétlövés (9 órakor kezdődik) előtt kétszáz méteren van, míg ötszázon mindössze egy távon, a kenunégyeseknél lesz selejtező - igaz ebben a számban még nem is volt válogató. A szegediek közül úgy tűnik, négyen biztosan utazhatnak a tengerentúlra. A nőknél lanics Natasa két kvartettben lesz érdekelt, mégpedig ezren és kétszázon. A férfiaknál, kenuegyesben ezren két Démász-versenyző, Joób Márton és Fürdők Gábor küzd a Cl-es kiküldetésért. A vesztes sem marad le az atlantai repülőről, hiszen benne lesz a leghosszabb táv négyesében. Molnár Péter a sprintszámban, K4-ben vívta ki a kiküldetést. Nézzük azokat a távokat, amelyekben pénteken Szolnokon dől el a vb-kvóta! Ezren C4-ben háLABDARÚGÁS Szombaton 17.30-kor a Balassagyarmat elleni hazai találkozóval megkezdi NB I/B-s szereplését az FC Szeged labdarúgócsapata. Kovács Gábor ügyvezető a biztos bentmaradás kiharcolásában bízik. Legutóbb 1999. június 12-én rendeztek másodosztályú labdarúgó-mérkőzést a Felső Tisza-parti stadionban. Négy évvel és két hónappal ezelőtt a Gergely Károly edző irányította Szeged LC a Soproni Dreher FAC elleni évadzárón Vasas és Udvari góljával 2-0-ra nyert. Nagy volt az öröm a találkozó után, a szegedieknek a győzelem az élvonalba jutást jelentette. Azóta sok viz lefolyt a Tiszán, többek között fél év szereplést követően a PNB-ből dicstelenül búcsúzott az Urbán Flórián nevével is fémjelzett együttes. A megszűnés után három évvel ezelőtt FC Szeged néven a helyi fiatalokra épült gárda az NB III-ban indulva próbálta meg fokozatosan visszaállítani a szegedi labdarúgás elveszettnek tűnt renoméját. Nem hiába iparkodtak, két év NB Il-es szereplést követően a szombaton kezdődő idényt már a profik között, az NB I/B-ben kezdik a kék-fehér-feketék. - Visszatért a Szeged a magyar labdarúgás közvetlen élmezőnyébe - fogalmazott dr. Kovács Gábor, az FC Szeged ügyvezetője. - Nagy eredménynek tartom ezt, hiszen három éve döntően saját nevelésű fiatalokkal a semmiből indultunk. Nem titkolom, bizakodó vagyok az NB I/B-s szereplésünket illetően, ezt arra alapozom, hogy a játékosok sokat fejlődtek az elmúlt szezonban. Persze, azt sem szabad elfelejteni, és ezt nem árt tudni, hogy a 18 csapatos mezőnyben a Vácnak és nekünk van a legkisebb költségrom egység pályázik, a nőknél K2-ben a Szabó Sz., Bóta és a Paksy, Benedek duó csatázik. Az ötszázat már említettük, itt C4-ben a Fürdők, Hüttner, Novak, Pulai és a Vajda, Sarudi, Balázs, Feil egységek révén izgulhatnak a szegediek. Kétszázon kenuban két, míg a női kajakban egy kérdőjel van, amelyre a szolnoki Holt-Tiszán kaphatunk választ. A szegedi utánpótlás remekelt az országos bajnokságokon, és többen is részt vehetnek az idei világeseményeken. Az athéni előolimpiára (augusztus 16-17.) három kajakos, Sík Márton, Csamangó Attila és Börcsök Balázs, míg az ifjúsági világbajnokságra, Japánba a kenus Horváth Gábor utazhat. A felnőtt válogatott összeállítása, 1000 méter, KI: Benkő Zoltán; K2: Bártfai, Bauer; K4: Kammerer, Veréb, Vereckei, Kökény; Cl: szétlövés; C2: Kozmann, Kolonics; C4: szétlövés; nők, KI: Kovács, K2: szétlövés,K4: Rasztótzky, Fazekas, Viski, Janics. 500 méter, KI: Vereckei; K2: Kammerer, Veréb; K4: Gyökös, Horváth, Beé, Kökény,- Cl: Kolonics; C2: Kolonics, Kozmann; C4: szétlövés; nők, KI: Kovács; K2: Szabó Sz., Bóta; K4: Kovács, Szabó Sz., Bóta, Viski. 200 m, KI: Babella; K2: Kadler, Beé; K4: Kadler, Beé, Babella, Molnár; Cl: Malomsoki; C2: szétlövés; C4: szétlövés,- nők, KI: szétlövés; K2: Paksy, Patyi; K4: Rasztótzky, Fazekas, Dékány, Janics. MÁDI JÓZSEF vetésünk. A lehetőségeinkhez képest úgy érzem, megfelelően erősítettünk, mindent elkövettünk a remélhetőleg jó szereplés érdekében, de csodát senki se várjon tőlünk. Nem ringatjuk magunkat utópisztikus álomban, a biztos bentmaradást tűztük célul a Szalai-lggénység elé. Egyet már most megígérhetek: a mi együttesünk nem motiváció nélküli társaság, javarészt szegedi, vagy ide kötődő fiatalokból áll, ők itt akarnak futballozni, a csapatért, a városért nagyon sok mindenre képesek. A bentmaradás elérésében a jó rajt rengeteget számít. Nem panaszkodhat a Szeged, a nyitányon hazai pályán fogadja a Balassagyarmatot. - Fontos lenne nem beragadni a nyitányon, olyan játékkal szeretnénk előrukkolni, amellyel kiválthatnánk a közönség szimpátiáját - folytatta a sportvezető. A hét végén induló labdarúgó NB Il-ben már csak kétszer 16 együttes vitézkedik. A keleti csoportban (Winner Sport) két Csongrád megyei gárda szerepel: a Makó FC és a Szentesi TE. 1. forduló, augusztus 9. (szombat), 17.30: Putnok-Baktalórántháza, BVSC-Gyula, SalgótarjánKistarcsa, Vecsés-Makó, Mátészalka-Kazincbarcika Augusztus 10. (vasárnap), 17.30: KarcagKiskunhalas, Sátoraljaújhely-Soroksár, Szentes-Orosháza. 2. forduló, augusztus 23. (szombat), 17.30: Soroksár-Salgótarján, Kiskunhalas-BVSC, Baktalórántháza-Mátészalka. Augusztus 24. (vasárnap), 17.30: Kazincbarcika-Vecsés, Makó-Szentes, Orosháza-Sátoraljaújhely, Kistarcsa-Karcag, Gyula-Putnok. 3. forduló, augusztus 30. (szombat), 17.30: Putnok-Kiskunhalas, BVSC-Kistarcsa, Salgótarján-Orosháza, Baktalórántháza-Gyula. Augusztus 31. (vasárnap), 17.30: Karcag-Soroksár, Sátoraljaújhely-Makó, Szentes-Kazincbarcika, Vecsés-Mátészalka. 4. forduló, szeptember 6. (szombat), 16.30: MátészalkaSzentes, Soroksár-BVSC, Kiskunhalas-Gyula. Szeptember 7. (vasárnap), 16.30: Vecsés-Baktalórántháza, Kazincbarcika-Sátoraljaújhely, Makó-Salgótarján, Orosháza-Karcag, Kistarcsa- Putnok. 5. forduló, szeptember 13. (szombat), 16.30: Putnok-Soroksár, BVSC-Orosháza, SalgóMinden apró sikerre szükségünk van. Éppen ezért volt bosszantó a kiesésünk a Magyar Kupából. Hiába hiányoztak öten a csapatból, az NB III-ba most felkerült Ceglédet így is simán kellett volna 2-0-ás vezetés után legyőzni. Balszerencsés vereséget szenvedtünk, de ez nem jelenthet felmentést a játékosoknak. Az NB I/B-ben gyorsabb a játék, jobbak a futballisták, mint az NB Il-ben, kevesebb idő marad gondolkodásra, a sikeres szereplésért itt legalább 120 százalékot kell majd adni a csapat valamennyi tagjának. Nem árt tudni, hogy a Magyar Labdarúgó Liga határozata alapján az NB I/B-s találkozókon végig pályán kell tartózkodni két olyan labdarúgónak, aki 1981. január 1-je után született. Esetleges csere esetén a beálló játékosnak is kötelező 23 éven alulinak lenni. Az FC Szeged 20 tagú feltarján—Kazincbarcika, Baktalórántháza-Kiskunhalas. Szeptember 14. (vasárnap), 16.30: Karcag-Makó, SátoraljaújhelyMátészalka, Szentes-Vecsés, Gyula-Kistarcsa. 6. forduló, szeptember 20. (szombat), 16: Mátészalka-Salgótarján, Soroksár-Gyula. Szeptember 21. (vasárnap), 16: SzentesBaktalórántháza, Vecsés-Sátoraljaújhely, Kazincbarcika-Karcag, Makó-BVSC, Orosháza-Putnok, Kistarcsa-Kiskunhalas. 7. forduló, szeptember 27. (szombat), 16: Putnok-Makó, BVSC-Kazincbarcika, Salgótarján-Vecsés, Kiskunhalas-Soroksár, Baktalórántháza-Kistarcsa. Szeptember 28. (vasárnap), 16: Karcag-Mátészalka, Sátoraljaújhely-Szentes, Gyula-Orosháza. 8. forduló, október 4. (szombat), 15: Mátészalka-BVSC, Soroksár-Kistarcsa. Október 5. (vasárnap), 15: Sátoraljaújhely-Baktalórántháza, Szentes-Salgótarján, Vecsés-Karcag, Kazincbarcika-Putnok, Makó-Gyula, Orosháza-Kiskunhalas . 9. forduló, október 11. (szombat), 15: Putnok-Mátészalka, BVSC-Vecsés, Salgótarján-Sátoraljaújhely, Kiskunhalas-Makó, Baktalórántháza-Soroksár. Október 12. (vasárnap), 15: Karcag-Szentes, Kistarcsa-Orosháza, Gyula-Kazincbarcika. 10. forduló, október 18. (szombat) 14.30: Salgótarján- Baktalórántháza, Mátészalka- Gyula. Október 19. (vasárnap), 14.30: Sátoraljaújhely-Karcag, SzentesFotó: Gyenes Kálmán nőtt keretéből hatan tartoznak ebbe a korkategóriába: Szamosszegi Gábor, Puskás Csaba, Rácz Attila, Bali Péter, Baranya István és Duba Tamás. A mérkőzéseket 700 forintos belépővel lehet majd megtekinteni, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 400 forintba kerül. - Arra kérem a szurkolóinkat, hogy a lezárt, töltés felüli B lelátóra ne menjenek. Egyrészt balesetveszélyes, másrészt ott nem lehetséges a kulturált meccsnézés. A találkozóra két kapun keresztül lehet bejutni: az Etelka sorin és a Felső Tisza part felölin. Az érvényes belépővel a játékoskijáró fölötti VIP-részen kívül bárhová lehet ülni - zárta mondandóját az ügyvezető. Az FC Szeged ma délután 5 órakor a Kertész utcai pályán előkészületi mérkőzést vív az UTC együttesével. SZÉLPÁL LÁSZLÓ BVSC, Vecsés-Putnok, Kazincbarcika-Kiskunhalas, Makó-Kistarcsa, Orosháza-Soroksár. 11. forduló, október 25. (szombat), 14.30: Putnok-Szentes, BVSC-Sátoraljaújhely, SoroksárMakó, Kiskunhalas-Mátészalka, Baktalórántháza-Orosháza. Október 26. (vasárnap), 13.30: Karcag-Salgótarján, Kistarcsa-Kazincbarcika, Gyula-Vecsés. 12. forduló, november 1. (szombat), 13: SalgótarjánBVSC, Mátészalka-Kistarcsa. November 2. (vasárnap), 13: KarcagBaktalórántháza, SátoraljaújhelyPutnok, Szentes-Gyula, VecsésKiskunhalas, Kazincbarcika-Soroksár, Makó-Orosháza. 13. forduló, november 8. (szombat), 13: Putnok-Salgótarján, BVSC-Karcag, Soroksár- Mátészalka, Kiskunhalas-Szentes, Baktalórántháza- Makó. November 9. (vasárnap), 13: OrosházaKazincbarcika, Kistarcsa-Vecsés, Gyula-Sátoraljaújhely. 14. forduló, november 15. (szombat), 13: BVSC-Baktalórántháza, Salgótarján-Gyula, Mátészalka-Orosháza. November 16. (vasárnap), 13: Karcag- Putnok, Sátoraljaújhely-Kiskunhalas, Szentes-Kistarcsa, Vecsés-Soroksár, Kazincbarcika- Makó. 15. forduló, november 22. (szombat), 13: Putnok-BVSC, Soroksár-Szentes, Kiskunhalas-Salgótarján, Baktalórántháza-Kazincbarcika. November 23. (vasárnap), 13: Makó-Mátészalka, Orosháza-Vecsés, Kistarcsa-Sátoraljaújhely, Gyula-Karcag. REFLEKTOR HIBÁTLAN MAGYAROK A magyar női ifjúsági vízilabdaválogatott a harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a Hollandiában zajló Európabajnokságon. A HungeritSzentesi VK triójával - Döme Nórával, Huszka Zsuzsával és Szabó Xéniával - felálló magyar nemzeti együttes NagyBritannia és Németország legyőzése után Ukrajnánál (16-6), majd Csehországnál (13-6) is jobbnak bizonyult. ARANYÁGI HELYEZÉSEK Csongrádon B kategóriás díjugratóversenyen vettek részt a vásárhelyi Aranyági Ménes versenyzői, akik a klub hagyományaihoz hűen szép eredményeket értek el. Eredmények, B1 kezdőlovas kategória: 1. Vass Kinga Bosszantó nevű lován, 5. Vass Kinga Tűzopál n. l.; B1 kezdő ló kategória: 1. Törökné Kezes Gabriella Fáklya n. l.; B3 felnőtt kategória: 2. Czurkó Szilárd Rokolya n. 1., 3. Törökné Kezes Gabriella Aranyági Jutka n. 1., 4. Herceg Csaba Márvány n. 1., 5. Törökné Kezes Gabriella Fárosz n. 1., 6. Herceg Csaba Agropoint A kettesfogathajtó világkupa legutóbbi fordulóját Szilvásváradon rendezték meg, ahol az Aranyági Ménes képviseletében Makai Zoltán Aranyági Brendit és Aranyági Jolleyjokert hajtva a 10. helyen végzett. MAKÓN A BÉKÉSCSABA Elkészült a labdarúgó Magyar Kupa országos tábláján, a 64 között a párosítás. Az NB Il-es Makó FC augusztus 16-án, 16 órakor az NB l-es Békéscsabát fogadja, míg a szintén NB II-es Szentes az említett hétvégén Jászberényben szerepel. SZURKOLÓI REGISZTRÁLÁS A hétvégén rajtol a labdarúgó NB I/B. Az FC Szeged hazai pályán a Balassagyarmatot fogadja. A Tisza-parti vezetők számítanak a B-középre is, ám ingyen csak azok a drukkerek mehetnek majd be a szegedi meccsekre, akik Tanács Gábor technikai vezetőnél (06-30/535-29-30) regisztráltatják magukat. ELTILTÁSOK ÉRVÉNYBEN Augusztus 20-án startol a megyei I., II. és III. osztályú labdarúgó-bajnokság. A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség közleménye szerint a játékosok a sárga lapok tekintetében tiszta lappal indulnak, viszont a még az előző sorozat végén kiszabott fegyelmi büntetések érvényben maradtak. BALÁSTYAI SIKER Előkészületi labdarúgómérkőzésen az alaposan megerősödött megyei I. osztályú Balástya szoros csatában, 0-0-ás félidő után 3-2-re legyőzte az NB IlI-as Algyőt. Gólszerzők: Gémes (2), Kiss I., ill. Varga (11 -esből), Gál. A hét további edzőmeccsei, szerda, 17.30: HFC-Makó FC, csütörtök, 17.30: Gyálarét-Kiszombor, vasárnap, 10.30: GyálarétBalástya. MEGYEI KUPAFORDULÓ Lejátszották a labdarúgó Magyar Kupa első megyei selejtező fordulóját, igazán egy meglepetés született. Eredmények: Forráskút-Sándorfalva 2-3, Károlyi DSE-USE-Tanárképző 2-3, Zenner-Csongrád-Röszke 0-0, Újszentiván-Kiskundorozsma 3-2, KübekházaSzőreg 1-2, Pitvaros-Makói Spartacus 1-2, PusztamérgesMórahalom 0-5, SzékkutasBábiánsebestyén 2-4, Szentesi Kinizsi-Mindszent 1-4, ÜllésTápé, játék nélkül a Tápé jutott tovább, Szatymaz-Bordány 2-5. Döntetlennél az alacsonyabb osztályú gárda - így a Röszkével szemben a Csongrád - jutott tovább. Még hét kérdőjel Augusztus 24-én rendezik a Makó-Szentes megyei rangadót A hét végén már rajtolnak