Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-29 / 201. szám

•BELFOLD - KÜLFÖLD" Az amerikai kormányzat alábecsülte az iraki békefenntartás nehézségeit Mások is küldhetnének kat Az Egyesült Államok első ízben jelezte, hogy kész bevonni az ENSZ-t az iraki békefenntartásba. Ragaszkodik azon­ban ahhoz, hogy a terv szerint a világ­szervezet által küldendő többnemzetí erők amerikai parancsnokság alatt áll­janak. WASHINGTON (MTI) Az amerikai külügyminisztérium által kiszivárogtatott jelzést tegnap megerősí­tette a védelmi minisztérium is. A Pen­tagon képviselője hangsúlyozta, hogy ez az egyik olyan lehetőség, amelyet a Fe­hér Ház fontolgat a béke és a biztonság helyreállításának felgyorsítására Irak­ban. Noha minderről - mint arra Richárd Armitage-et, a külügyminisztérium má­sodik embere is utalt - egyelőre még csak konzultációk folynak a világszervezet­ben, a most megfogalmazott washingto­ni készség mindenképp elmozdulást je­lent az eddigi amerikai állásponthoz ké­pest. Az Egyesült Államok mostanáig ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy az ira­ki békefenntartás és az újjáépítés teljes mértekben amerikai irányítás alatt áll­jon, s az ENSZ szerepét csakis humani­tárius feladatok ellátására kívánta korlá­tozni. Értesülések szerint az amerikai maga­tartás változása mögött az áll, hogy a Bush-kormányzat egyre több nehézségbe ütközik a békefenntartással, illetve az új­jáépítéssel kapcsolatban, napról napra nö­vekszik az amerikai áldozatok száma, s egyre magasabbra becsülik az újjáépítés költségeit. Ezzel egy időben a kongresszus mind erőteljesebben sürgeti, hogy a ter­hek enyhítéséért a kormány tegyen erőfe­szítéseket a nemzetközi szerepvállalás ki­szélesítésre. A külügyminisztérium által jelzett formula ugyanakkor lehetővé tenné egy újabb, Irakra vonatkozó ENSZ-határo­zat elfogadását. Ennek keretében pedig MEGERKEZETT A FŐEGYSÉG Al-Hillába érkezett tegnap délután az Irakba vezényelt magyar katonai szál­lítóalakulat főegysége. A szeptember elejétől több ország idevczényclt ala­kulatával együtt lengyel parancsnok­ság alá tartozó magyar egység több mint húsz katonai járműből és három kamionból álló konvoját a kuvaiti ha­tártól amerikai erők kísértek a Babilon városától 10 kilométerre fekvő al-Hil­lába. A konvojt útközben semmiféle incidens nem érte. azt, hogy a világszervezet adjon felhatal­mazást a békefenntartás erősítésére. Néhány tekintélyes ország, mindenek­előtt Németország, Franciaország, Oroszország és India csakis ilyen man­dátum esetén hajlandó katonákat kül­deni Irakba. Közben a védelmi minisztérium, a Pentagon magas rangú képviselői nem hivatalosan megerősítették: a Bush-kormányzat messze alábecsülte az iraki békefenntartás nehézségeit, s egyáltalán nem számolt azzal, hogy a bukott diktátorhoz, Szaddam Huszein­hez hú erők ilyen mértékű ellenállást fejtenek ki. Azt pedig végképp nem kal­kulálták be, hogy az ellenálláshoz kül­földi terroristák is csatlakoznak. Ha­sonlóan rosszul tervezték az újjáépítés várható költségeit, különös tekintettel az iraki olajkészletekből remélt bevéte­lekre. A beruházások, a légi közlekedés, a turizmus, a kultúra terén fejlődhet a magyar-kínai viszony Növekszik Peking szerepe Mások is küldhetnének katonákat Kovács László külügyminiszter, Medgyessy Péter kormányfő és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök pezsgős fogadáson. fotó: MTI/Kovács Attila 2 // Őrizetben egy szíriai BUDAPEST (MTI) Pénzmosás bűntettének megala­pozott gyanúja miatt elfogott, gyanúsítottként kihallgatott és őrizetbe vett egy szíriai állampol­gárt a rendőrség - mondta Ga­ramvölgyi László ezredes tegnap. A férfit a K and H Equitiesnél az elmúlt években történtek miatt Kulcsár Attila ellen indult bünte­tőügyben hallgatták ki. Az Or­szágos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatóságá­nak vezetője beszámolt arról, hogy kezdeményezték a férfi elő­zetes letartóztatásba helyezését a Fővárosi Főügyészségnél. Szintén pénzmosás megalapo­zott gyanúja miatt a nyomozó hatóság körözést rendelt el, majd a Fővárosi Főügyészség ügyészi elfogatóparancsot adott ki a kül­földön tartózkodó M. A. ugyan­csak szíriai állampolgárral szem­ben. A nyomozó hatóságok jelenlegi ismeretei szerint körülbelül 10 milliárd forintot sikkasztott el Kulcsár Attila társaival. Ebből 6 milliárd forint két szír állampol­gárhoz került. Fogdába került a robbantó BUDAPEST (MTI) Előzetes letartóztatásba helyezte a festi Központi Kerületi Bíróság tegnap azt a 20 éves nagykátai fia­talembert, akinek felrobbant a há­tizsákja a 6-os villamoson, a Nyu­gati pályaudvar előtt hétfőn dél­után. A bíróság szóvivője, Sándor Zsuzsa úgy tájékoztatott: a gyanú­sított cselekménye bizonyítottság esetén robbanóanyaggal való visz­szaélés bűntette, valamint gon­datlan közveszélyokozás vétsége megállapítására alkalmas. - A bűncselekmény kiemelkedő súlya miatt fennáll a gyanúsított szöké­sének, elrejtőzésének veszélye, ezért a bíróság elrendelte az előze­tes letartóztatást - fűzte hozzá. Tárgyalások a vajdasági pártokkal SZABADKA (MTI) A magyar kormány azt szeretné elérni, hogy a vajdasági magya­rok által felvetett kettős állam­polgárság kérdését a magyaror­szági politikai körökben, a kor­mányoldalon és az ellenzékben egyaránt mindenki egyfajta nemzeti ügyként kezelje, s ezt ne terheljék belpolitikai viták és küzdelmek - jelentette ki teg­nap Szabó Vilmos, a Miniszter­elnöki Hivatal politikai állam­titkára, miután Szabadkán tár­gyalt Kasza /ózseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnö­kével. Szabó Vilmos szerint a megbe­szélésen egyetértés volt a kettős állampolgárság kérdésének keze­lését illetően: rövidesen megkez­dődnek a tárgyalások az öt vajda­sági magyar párttal, meghatároz­zák a majdani megbeszélések menetrendjét-és módját, a ma­gyar kormány pedig összehan­golja az ezzel kapcsolatos tenni­valókat. Kína első embere arra biztatja a magyar üzletembereket, hogy minél nagyobb számban fektes­senek be Kínában, s magyaror­szági beruházásaik növelésére buzdítja a kínai vállalatokat is. A Pekingben tárgyaló Medgyessy Péter szerint az ázsiai országnak egyre fontosabb szerepe lesz a következő évtizedekben. PEKING (MTI) Hu Csin-tao államfő-pártfőtitkár tegnap Pekingben, az országos né­pi gyűlés épületében rövid megbe­szélésen fogadta a hivatalos kínai látogatáson tartózkodó Med­gyessy Péter miniszterelnököt és küldöttségének szűkebb körét. - A kínai elnök támogatja a kapcsolatok fejlesztését olyan, hosszú távú gondolkodást igény­lő területeken, mint a beruházá­sok, a légi közlekedés, a turiz­mus, a kultúra és az oktatás ­mondta el Medgyessy Péter a ta­lálkozó után magyar újságírók­nak nyilatkozva. A kormányfő szerint Kína na­gyon fontos világpolitikai ténye­ző, így fontos számára, hogyan alakul a kelet-közép-európai tér­ség helyzete és az Európai Unió­hoz fűződő viszonya. Kína jó is­merőjeként és azzal régi kapcso­latokat ápoló államként - egyben az EU leendő tagjaként - Ma­RÖVIDEN MAGYAR-MACEDÓN KAPCSOLATOK A macedón-magyar gazdasági kapcsolatok szélesítésének és erősítésének lehetőségeiről tárgyalt Mádl Ferenc köztársasági elnök Branko Crvcnkovszki macedón kormányfővel tegnap Szkopjéban. A Macedóniába irányuló magyar export jelenleg sokszorosa az ellenkező irányú áruforgalomnak. Mádl Ferenc szerint nálunk volna fizetőképes kereslet több macedón árura, viszont a kínálat nem elég nagy. VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG ELŐTT A BRIT KORMÁNYFŐ A brit kormányfő állítása szerint hírszerzési forrásokból származott és nem lett eltúlozva az Irak elleni katonai fellépés szükségességét alátámasztó jelentés. - Ha a kormányjelentés túlzó lett lett volna, lemondtam volna - jelentette ki tegnap Tony Blair a független vizsgálóbizottság előtti meghallgatása során. gyarország fontos szerepet játsz­hat Kína és az EU kapcsolatai­nak megőrzésében, fejlesztésé­ben - mondta. - Magyarország azt az elvet kö­veti, hogy Kína fontos és egyre fontosabb lesz az elkövetkező év­tizedekben, Magyarországnak pedig helye kell legyen egy ilyen •BUDAPEST (MTI) Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Gyógyszerész Kamara |MGYK), hogy utólagos norma­kontrollt kérjen a szeptembertől bevezetendő átmeneti gyógyszer­ár-támogatási rendszerről szóló kormányrendeletről. A köztestü­let emellett a legfőbb ügyészhez is fejlődő országban, ahol az egész világ ott tolong és rengeteg lehe­tőség kínálkozik - hangoztatta Pékingben a magyar kormányfő. Medgyessy Péter és Ven Csia-pao, a kínai Államtanács el­nöke mintegy egyórás megbeszé­lést folytatott. A találkozó kap­csán a két miniszterelnök, illetve fordul, mert a szabályozás előké­szítésekor nem vonták be a szer­vezetet az egyeztetésbe - közölte Hávelné Szatmári Katalin az MGYK kibővített elnökségi ülé­sét követően. - Megdöbbenéssel vettük tudo­másul, hogy a bevezetés előtt két munkanappal, a miniszterelnök személyes ígérete ellenére, a PÉNTEK, 2003. AUGUSZTUS a küldöttségek tagjai kilenc két­oldalú egyezményt, szándéknyi­latkozatot és egyéb megállapo­dást írtak alá egyebek közt a szer­vezett bűnözés elleni közös fellé­pésről, a kínai turisták csoportos magyarországi utaztatásáról és a Kínába irányuló magyar kacsa­és libacxport könnyítéséről. gyógyszertárak nem rendelkez­nek azokkal az információkkal és eszközökkel, amelyek a rendszer bevezetését biztonságossá teszik - emelte ki Hávelné Szatmári Ka­talin. A levélben a kamara azt is tudatja, hogy a „rendszer beveze­tése esetén a patikusok nem tud­ják biztosítani a lakosság zavarta­lan gyógyszerellátását". Elutasított tűzszünet A Hamász szélsőséges iszlám szervezet tegnap elutasította Jasszer Arafat palesztin elnöknek azt a felhívását, hogy újítsák fel az Izra­el elleni akciókra június végén vállalt tűzszünetet. A radikális mozgalom a múlt héten mondta fel a fegyvernyugvást. Tbgnap a Gázai övezet északi részéből kilőtt, házilagos gyártású Kasszám rakéta robbant a dcl-izraeli Askclőn város ipari negyedében, egy sörgyár közelében. Közben izraeli katonák rajtaütöttek egy Náb­luszhoz közeli menekülttáboron. Fotó: MTl/EPA/Ala Badarneh Nem lenne kötelező az adóbevallás elkészítése BUDAPEST (MTI) A pénzügyi tárca szeretné, hogy egyszerűsödjön az adóbevallási kötelezettség, ezért tervezi, hogy a 2004-es adóév után már azt is lehessen választani, hogy az adóhivatal számolja ki a magánszemélyek adókötelezettségét, kiváltva ezzel az adóbevallást ­mondta Csák Csongor, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes szóvivője tegnap. - Ez azonban egy­előre még csak a Pénzügyminisztérium elképzelése, mivel a jövő évi adóváltozási tervet még egyeztetik a tárcák - tette hozzá. A gyakorlatban ez azt jelente­né, hogy 2005-ben már az adóhivatal küldene az érintetteknek egy egyenleget a 2004-es adóév után, amit az érintett vagy elfogad, vagy sem. Tehát a ma­gánszemélyeknek nem kellene adóbevallást készí­teni, az adóhivatallal csak akkor kellene egyeztet­nie, ha nem ért egyet a kiküldött egyenleggel. Ez azonban nem lenne kötelező, csak ha az érintett egy rövid nyilatkozattal ezt a megoldást választja. Gyógyszerhiánnyal riogatnak Fószcrkcszló; SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ŐR FI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (totó), OLÁH ZOLTÁN |h!r és információi, SULI IÖZSEF [sport) • Délvilág szerkesztőség-vezető: ÚISZÁSZI ILONA » Kiadó és szcrkcsztóség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkcsztöségr titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-88! Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclntagy.ir Iru • E-mail: szerkesztőségéi dclmagyar.azeged.hu • 6800 Hódmczóvisárltely, Szegfű u. 1-3. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel ./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. TEL/fax: 62/213-198. 6600 Szemes, Kossuth u. 8. Tel 63/401-024. TE)./fax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) TEL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadótgazgaló: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567 885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. TElefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN Teriesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dli egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarország), 1130 Ft IDélvilág) • Árus terjesztés Délhír Rt • ISSN0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 IDélvilág) • A Délmagyarország Kiadő a Lapcom Kit tagja. Ügyvezető igazgató SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom