Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-28 / 200. szám
16 •MOZAIK" CSÜTÖRTÖK, 2003. AUGUSZTUS 28. Kerthelyiség BAKOS ANDRÁS Bemenni a nemrégen megnyílt kert helyiségbe, és leülni, pontosan oda, ahol évekkel ezelőtt fölrobbantottak egy autót. Pohárral a kézben, megtámasztott fejjel tűrni a járókelők ragadós tekintetét; azokét, akik emlékeznek arra, mi történt itt. Lítták a roncsot, a beszédes aszfaltot, a buszmegálló törött üvegét, a szemben lévő lila ház kitört ablakait. A sebváltódarabot, amit ijedt arcú nyugdíjas szorongatott, és az óriásplakátot az egész mögött: izgalmas háttér lett belőle a tragédiáról készült sajtófotóm egy kép és valami bombasztikus szöveg, ami még most is ismerős lenne, ha elismételnénk. Elfelejtett dallam. Komor, csaknem ellenséges tekintetek. Mintha bátorság kellene ehhez az üldögéléshez, olyan bátorság, amit irigyelni kell. Holott, némi bátorságra eddig is szükség volt errefelé. Akik rendszeresen ebben a buszmegállóban álldogáltak, a merénylet után eleinte elhúzódtak, nyugtalanul nézelődtek, ha a járdára, a pincevendéglö bejárata elé odakúszott egy fehér autó. Igaz. úgy tűnt. mintha csak rosszallnák, hogy az autó vezetője föláll a járdára. De sűrűbben néztek az órájukra, gyakrabban tekintgettek arra, amerről a busznak jönnie kellett. Eleinte tényleg megkönnyebbült az ember, amikor fölszállhatott a buszra. Aki pedig nem itt szállt fül, csak erre hozta a busz, vagy a villamos. örült, ha ebben a megállóban nem volt felszálló, és az volt a természetes, ha itt nem akart leszállni senki. Szellemvasút, felnőtteknek. Ez már régen volt, a kerthelyiség láttán mégis fölrémlenek az emlékek. Milyen volt szégyenkezni, a félelem miatt, ami mindig megérkezett, amikor a gyalogátkelő lámpája zöldre váltott, és el kellett indulni errefelé, és tovább kellett menni ezen a járdán. Nem volt más lehetőség. Mert hogyan is magyarázná meg az ember, főleg, ha fiatal, amikor ismerőssel találkozik, hogy miért kerülő úton megy haza. De még mindig könnyebb elmenni itt, mint megállni, és beülni az ernyők alá. Ha szomjas is, ha sörre szomjazik is, inkább kibírja hazáig. Érzi, elsősorban magáról tudna meg sokat, ha betérne. De hát általában másutt, máskor sincs sok öröm az efféle stúdiumokban. És az is megérez ebből az egészből valamit, aki nem ismeri a várost, és még nem mesélték el neki, hogy mi történt. Idővel persze megtudja. Egyelőre csak azon csodálkozik, hogy ilyen kevesen üldögélnek itt, és akik itt ülnek, azok milyen elszántan. majdnem ellenségesen nézik a járókelőket. Ahelyett, hogy egymásra, vagy a hideg, nyugtató sörre figyelnének. - Innen egy tapodtat se tovább! - jelzi a betolakodóknak a tápéi hizlalda szolgálatos őrző-védője... Fotó: Gyenes Kálmán Sorvasztó skót duda EDINBURGH (MTI) Igen egészségtelen a skót duda, de nem hallgatóira nézve, hanem fújójára. Egy tanulmány szerint a skót nemzeti hangszer fújása süketséget, izomsorvadást és alkoholfüggőségct idézhet elő, sőt, „házasságsorvadást" is. A skót duda keltette zaj erőssége eléri a 130 decibelt, ami hangosabb a láncfürésznél és súlyos dobhártya károsodást okozhat. Mindennek tetejébe a Piper and Drummer (Dudások és dobosok) című brit szaklap megbízásából elvégzett vizsgálatok kimutatták: skót dudások gyakran lesznek alkoholisták. A versenyivászat ugyanis elengedhetetlenül hozzátartozik a skót dudás egyesületek életviteléhez. „A dudálás meghatározhatja egész életünket. A nyarakat versenyeknek áldozzuk. Ilyenkor az életünk csak abból áll, hogy mértéktelenül iszunk" - mondta Mike McNeill skót dudás. Teveszex LONDON (MTI) Tovább „szexesedett" a tévéműsor Nagy-Britanniában (is): a szeretkezést imitáló jelenetek számá csaknem két és félszer több lett az utóbbi hat évben, pucér szereplőkből pedig háromszor annyi látható, mint 1997-ben, a legutóbbi hasonló felmérés idején. A vizsgálat két héten át tartott, mintegy 800, hajnali fél hat és éjfél közötti műsort „szemelgettek" elvégzői. A csatornák tiszteletben tartják az este 9 órás „vízválasztó" időpontot, azaz a korábban vetített műsorokban nincs komolyabb szexjelenet. Egy nemrégiben végzett közvéleménykutatás szerint egyébként a britek 44 százaléka szerint túl sok a szex a képernyőkön, 48 százalék értékeli úgy, hogy épp elég, 5 százalék viszont kevesli. FELLÖKTE A BÁCSIT Idős férfi kerékpározott a Belvárosi hídon, amikor a szegedi hídfőnél az Oskola utcából jobbra kanyarodott a hídra egy személygépkocsi. Az autó vezetője nem vette észre a bácsit és elütötte. A kerékpáros férfi elesett és könynyű sérüléseket szenvedett, lehorzsolta a kezét. MOTOROS BALESETE A Tisza Lajos körúton közlekedett tegnap reggel egy motorkerékpár. A vele szemből érkező Trabant a Szent Mihály utcánál balra kanyarodott, és nem adta meg az elsőbbséget a motorosnak, ezért összeütköztek. Személyi sérülés nem történt, a trabantost a helyszínen megbírságolták. KERÉKPÁROKAT LOPTAK Egy szegedi férfi ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Szegedi Rendőrkapitányságon, mivel a Cserepes soron ellopták a kerékpártartóhoz láncolt két kerékpárját. Pityókás és a hajtója TRICI0 (MTI) Borracho bizonyult a leggyorsabbnak az idei csigaralin: a 7 perces versenyidő alatt 18 és fél centit tett meg. A csigák sebességi viadalának immár 17. alkalommal adott otthont Tricio spanyol falu. Az idei ralin összesen 37 csiga startolt. A verseny izgalmában vetekedett a Forma-1 világával, veszélyességét, a szponzori pénzek nagyságát tekintve viszont még nem. A lassú állatkák leggyorsabbja, Borracho, azaz Pityókás - magyarul ezt jelenti a becenév - másfél centivel utasította maga mögé a második helyen befutó, illetve becsúszó Pepitót. Borracho „hajtója" az ötéves lavier Herniaz volt - jelentette az AFP. Lottószámok SKANPINÁVLOTTÓ A: 2,4,8,29,32,33,35. B:l,7,9,12,21,26,30A NAP VICCE - Hányszor mondjam, hogy a kocsonyát késsel-villával illik fogyasztani, s te mégis kanállal állsz neki...? - De anya, ez a kocsonya anynyira ideges, hogy leugrik a villáról... ISTEN ELTESSE! ÁGOSTON Ágoston és Ágost a latin Augustinus rövidüléséből keletkezett. Az eredeti jelentése: fenséges, fennkölt. A legismertebb viselője Erős Ágost szász választófejedelem, aki már fiatalon kitűnt hatalmas testi erejével. A törökök ellen harcoló szász csapatokat vezényelte Magyarországon is, majd később lengyel királlyá koronáztatta magát. Drezda szépítésében nagy szerepet játszott, de hírhedt volt arról, hogy sok törvénytelen gyermeke született. Augsburg régi magyar neve Ágosta volt, ahol az evangélikus egyház alapvető hitvallási irata megszületett. Ezért hívták Magyarországon ágostai evangélikus egyháznak. Egyéb névnap: Ágost, Gusztáv, Hermán, Hermész, Hermia, Hermiás, Hermiusz, Jermák, László, Mimóza, Mózes, Pelágia, Pelágiusz. Kánikula Készített»: \ \ \ s A több órás napsütés mellett lesznek ugyan felhösebb időszakok, de csak néhol lehetzápor, zivatar. Többfelé megélénkül a délnyugati szél. Szagad £>» 22° Mórahalom 32° Hódmezővásárhely Mlndazont 32° Szantes Békésosaba 32° Makó 22* Szolnok 28° Csongrád f\ 29° Kooskomét 29° Klatalak »2° Orosháza 31° További kilátások Pénteken tovább melegszik az idő, igazi kánikula várható. A hétvégén egy hidegtront hatására megszűnik a nagy meleg, a frontot előreláthatólag többfelé kíséri eső, zápor, zivatar. A hőmérséklet sokfelé egész nap 25 fok alatt marad. rwwk Max3S° Mln:20 Változó Max:31 Mln:21 Zivatar Vasárnap Max:24° Mln:ir Zápor Hétfő Ö Max:24 mln:10° Deríilt Vízállás: A Tisza Szegednél 93 cm (hőfoka 25.3 C°), Csongrádnál -151 cm, Mindszentnél -21 cm. A Maros Makónál -99 cm. A Nap kel: 5.56, nyugszik: 19.34, Hold kel: 7.36, nyugszik: 20.00 Eredeti TOSHIBA klímaberendezések értékesítése egyedi részletfizetéssel | A TOSHIBA Magyar- FŰSZER-ELEKTROPROFIL KFT. I országi képviselete: Szeged, Római krt. 23. Tel.: 62/421-533 Agyhőmérő szemüveg SZINGAPÚR (MTI) Test- és agyhőmérő napszemüveget fejlesztett ki egy szingapúri cég - főképp sportolóknak. Automatikusan jelzi, ha viselőjének a veszélyeshez közeledő szintre emelkedik belső hőmérséklete. A szemüvegként viselhető agy- és testhőmérőt az amerikai Yale egyetem egyik munkatársa találta fel, s egy szingapúri cég fejlesztette ki. Sportolók számára jelent majd hasznos segítséget, a miniatűr automatika ugyanis jelzi, ha az érintett személy testének hőmérséklete vészesen kezd emelkedni, s a hőguta, vagy a kiszáradás néhány korty vízzel azonnal megelőzhető. Drága a víz, takarékoskodjunk REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 1. számú soraiban egy gazdasági alapvetés olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora (zárt betűk: A, R, R, T). 11. Fehér virágú örökzöld dísznövény. 12. Partner. 13. Jegyzett. 14. Sort záró. 16. Utótagként milliárdszorost jelent. 17. Személyes névmás. 18. Könnyed. 19. Ezüst vegyjele. 20. Megdöbbent. 23. ááááá! 24. Orosz uralkodó. 26. Manet egynemű betűi. 27. Sugárjel. 28. Kevert gnú! 29. Fél slicce! 30. Szárnyas tolvaj. 33. Római ezerötszáz. 35. Igekötő. 36. Súlyos betegség, névelővel. 38. Kémhatás betűjele. 40. Op... (művészi stílus). 42. Névelő. 43. S. C. A. 44. Illatos virág. 46. Köszönés Mexikóban. 48. Oktalan. 51. Izomkötő szalag. FÜGGŐLEGES: 1. A megfejtés második sora (zárt betűk: A, A, Z). 2. Vezényel. 3. Kábítószer. 4. Felöntött a garatra. 5. Jó Berlinben. 6. Néma jós! 7. Esőn állunk. 8. Gyűrű alakú korallzátony. 9. Termesztett virág. 10 Népek hazája. 15. Tempus. 17. írásjel. 21. Hírhedt francia terrorszervezet volt. 22. Érzékszerv. 25. Költői kellék. 28. Széles Lajos égési sebeket gyógyító találmánya. 31. Rangjel. 32. Kicsinyítő képző. 34. Nótázik. 37. Pest környéki helység lakója. 39. Szétszór. 41. Pakold! 42. Személyre szabott mennyiség. 45. Állatlakás. 46. Helyhatározó szó. 47. Olaszország röviden. 49. Arany Párizsban. 50. Ismeretlen személy névjele. SZERDAI rejtvényünk helyes megfejtése: Az erőgyűjtés az a munka, 1 2 '4 6 7 0 9 10 s TT • i5— r 13 • 14 ie • a ib 19 • 55 it 22 a 23 24 • 26 a 27 a 28 29 • 30 31 32 BJ rm 5 34 a 33 ' • 38 37 59 39 • 40 41 a 42 a 43 44 P 46 47 4? L P so t • 3 5i ami leginkább kimerít. Egyre tágabb lehetőségek: Autó Hitellevél Végre változtathat autóvásárlási szokásain: a Postabank-Leasing Hitellevél függetleníti a gépjárművásárlást és a hitel ügyintézését, fgy ön már az autó kiválasztása előtt, egy kész pénzügyi konstrukcióval a zsebében jelentkezhet márkakereskedőjénél álmai autójáért. Kezdje a vásárlást képviseleti irodánkban, vagy hívja kék számunkat: 06 40 391 391. Helyi fiókiroda: Szeged, Hld utca 6. Tel.: 06-62/550-785 „FELE-FELE" HITELLEVÉL ESETÉN*: • 17.021 Ft/hó minden 1 000 000 Ft után. • 6,94% ügyleti kamatláb. • Max. 8 millió forintig. F 72 havi futamidőre. • CHF alapú finanszírozás. • 7,17% THM mellett. • Több, mint 400 márkakereskedőnél beváltható. Q PostaBankLeasing Több erö van Önben, mint gondolná... áhom /ölési Könyvtár aböl löFöW"" f (THM 7,17-29.26%) www.phlcasing.hu