Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-23 / 196. szám

Szombat, 2003. augusztus 23. SZIESZTA II. A világ leghosszabb p.. //| /j« függőhídja JEGYZŐKÖNYVEK A NÁCIK ORVOSI KÍSÉRLETEIRŐL A tudomány háborús áldozatai Az amerikai katonákat a megölt foglyok szörnyű látványa fogadta Dachauban 1945 április végén. MTI PANORÁMA Eldőlt, hogy megépül az olasz csizma és Szicília között a világ leghosszabb, 3300 méteres függőhídja. Az olasz kormány évtizedes viták után megállapodott a helyi hatóságokkal és a beruházókkal, s 2005 januárban sor kerül az első kapavágásra. Hat-hét évvel később azután vonatok és autók haladhatnak majd át a hídon. Már a régi rómaiak arról álmodoztak, hogy utat építenek a messinai szoros fölött. Több mint kétezer évvel ezelőtt hordókból és cölöpökből hidat kezdtek építtetni, de vihar pusztította el munkájuk eredményét. A jelenlegi olasz kormány tervei szerint az állam teljesen kimarad az építési költségek fedezéséből. A pénzt bankok, részvénytársaságok és a híd leendő üzemeltetói teremtik elő. Számítások szerint naponta 140 ezer autó halad majd át a hídon és ez nem csekély hídpénzbevételt jelent. Az autósoknak csupán három percre lesz szükségük ahhoz, hogy Kalabriából átjussanak Szicíliára. Ma viszont turistáknak és helybelieknek egyaránt órákat kell várniuk a kompokra. A tervezett híd csaknem háromszor olyan hosszú lesz, mint a San Franciscó-i Golden Gate, de még a világ jelenlegi leghosszabb függőhídja, az Akasi-Kaikjo híd Japánban is szerénynek tűnik mellette a maga 1990 méteres fesztávolságával. Környezetvédők figyelmeztetnek a földrengésveszélyre. Velük szemben a híd megépítésének támogatói viszont azt hozzák fel, hogy a környéken valóban gyakori földrengések sem jelentenek majd problémát. A megépítendő híd 380 méter magas oszlopai, amelyek 55 méter mélyen füródnak majd a talajba, még a Richter-skála szerinti 7, l -es erősségű földrengésnek is ellenállnak. Kalabriában észleltek viszont már 7,9-es erősségű földrengést is. Augusztus eleiétől nyilvánosságra hozzák azokat a jegyzökönyveket, amelyek arról tanúskodnak, milyen kísérleteket végeztek a náci orvosok a harmadik birodalom lágereinek foglyain. MTI PANORÁMA „A szomjúság elviselhetetlenné válik. A páciens félig lehunyt szemmel mozdulatlanul fekszik. Állapota súlyos. Lélegzetvétele percenként 25-re csökken. Nyelve teljesen száraz, ajkai cserepesek... Dachaui koncentrációs tábor, 1944. augusztus 12. Rascher-kísérleti állomás." A fenti jelentést Wilhelm Beigbloek, a német birodalmi légierő, a Luftwaffe orvos alezredese készítette. A fenti „páciens" egyike annak a 44 zsidónak és cigánynak, akiket az SS kiválasztott a tengervíz ihatóvá tételével kapcsolatos kísérleteihez. A kiválasztottak 16 és 40 év közöttiek. Erről és sok más szörnyű kísérletről a nürnbergi perek jegyzőkönyvei tanúskodnak. A vallomások 1 millió 35 ezer oldalt tesznek ki, 690 láda tartalmazza a lágerek áldozatainak kálváriáját. Augusztus l-jétől a Harvard Law School a nyilvánosság elé tárja teljes szövegüket. Interneten már hozzáférhető 6700 oldal és a következő hónapokban, években olvasható lesz a többi is. Ezekből közölt szemelvényeket a Corriere della Sera olasz napilap. Beigbloek alezredes Bertatittal „dúsított" tengervizet adott a kísérleti alanyoknak. A következmények: kiszáradás, hasmenés, görcsök, hallucináció és halál 12 napon belül. „A döntés, hogy megszakítom-e a kísérletet, vagy folytatom, engem illetett" - vallotta az alezredes. De a döntés csaknem mindig későn történt. A cigányokat aszociális elemeknek tartották és a doktor úgy gondolta, éppen ezért cigányokat kínozni nem bűn. Beigbloek, aki 1934-ben lépett be a náci pártba, 1939 és 1944 között a bécsi egyetemen is tanított. Akárcsak Ottó Beringer, aki Eichberg kórházában szellemileg visszamaradt gyerekeket „kezelt". „Orvosi vagy áltudományos kísérleteket végeztünk rajtuk - mondta Nürnbergben. - Rendszeresen 60 milliméterig is felmenő vizet szívtunk le az agyukból és levegővel helyettesítettük azt. Ez a kicsiknek rettenetes fejfájást okozott. Fél napokon át hánytak, jajgattak. Azután, hogy a levegőt beinjekcióztuk az agyukba, röntgenen megvizsgáltuk a koponyájukat." Az egyik legszenvedélyesebben végzett kísérlet egy hormonnal folyt, amellyel gyógyítani, megszüntetni, vagy növelni akarták a homoszexuális hajlamot, amit szervi betegségnek tartottak. Werner Kirchert SS orvos ezredes erről így vallott 1947. január 23-án: „Több magas rangú személy javasolta Heinrich Himmler SS birodalmi vezetőnek, hogy hozzák forgalomba a Vaernet hormont külföldi feketepiacon, hogy valutához jussunk. Elhangzott olyan javaslat is, adjunk belőle külföldön működő ügynökeinknek, hogy ezzel jutalmazzák informátoraikat. Amennyire tudom, ezeket a javaslatokat Himmler elvetette." Kísérletek folytak a magasságnak az emberre gyakorolt káros hatásairól is. Kurt Rascher doktor vallomásában olvasható: „A kísérleteket Dachauban és Münchenben végezték. Himmler egyszer megmutatott nekem egy esetet. A fogoly egy repülőgép kabinjába volt bezárva. A kabinban fokozatosan csökkentették a légnyomást és a fogolynak időnként feltettek egy-egy kérdést. Nehezen tudott csak válaszolni, bódult volt. A kísérletet hosszan lehetett folytatni, egészen az előre tudható végig." Rascher mélyhűtési kísérleteket is végzett prostituáltakon. „Csak a nyakukat fagyasztottuk el" - mondta vallomásában, de ezt a kihallgató tiszt lehetetlennek tartotta. A Harvard Law School nyilvánosságra hozta az 1007. számú, szigorúan titkos dokumentumot is, amely az eutanáziáról szóló programot szabályozza. Az 1943. április 27-én kiadott SS-parancs kimondta, hogy a jövőben csak elmebeteg rabokat lehet e kísérletekhez felhasználni. A dachaui koncentrációs tábor túlélői. P0DMANICZKY SZILÁRD Anyák napalmja Egy kisfiú útnak Indul, hogy a városban lemezt vásároljon, de maga sem gondolná, míg célját eléri, micsoda kalandok várják... Futottam, mint akinek mondták. Csak úgy zengett a fülemben: „Soha ne felejtsd el, a testmozgás olykor bénítólag hat az agyra, különben meg néha lassítsál, mert elkopik a tornacipőd, és nem vehetünk minden hónapban újat." Hirtelen fényesség gyúlt a szememben, mintha a napba néznék, vagy azon is túl. A világosságot szédülés követte, s úgy zuhantam a földre, hogy jól esett. Úgy zuhantam, mint akiben az összes csavar kilazult, a testrészek szabadságolták egymást, s most minden e szabadság mámorában úszik. Feküdtem a földön a fényben, s egy kis egér jelent meg előttem, bajszának minden szálán egy-egy cukorka lógott, aminek jelentősége később sem derült ki. A háta mögül előkapott egy kis kempingszéket, kényelmesen elhelyezkedett, keresztbe csapta lábait, napszemüveget tolt az orrára, bundáját kissé megnyitotta a mellkasán, naptejjel bedörzsölte magát, majd így szólt: „Te is szolizol, vagy te csak haldokolsz?" Meglepődtem, milyen jó kiejtése van az egérnek, és hogy nem szivarozik, mert akkor tudnám, ez a túlzott elegancia, már megint a fantáziám túlműködésének eredménye. De nem, az egér diszkrét volt, mint egy öblös diszkút Verona főterén. Nem mertem válaszolni az egér kérdésére, csapdát sejtettem benne, vártam, hátha jobban megmutatja magát Jó fényed van, mondta az egér, manapság satnya egy ájulások vannak. Bekajálnak és akkor, vagy megáll bennük az ütő. Neked nagyon jó fényed van. A rémület a legjobb, a legegészségesebb a fénye, nincs benne egy vektornyi káros sugárzás se. Nagyon csípem az ilyet, mondta az egér." „Lehet, hogy én is szolizhatok? A saját fényemben?" „Lehet, hogy, na, mondta az egér, egy kicsit megigazította a szemüvegét. Csak arra kell vigyáznod, meg ne halj közben. Akinek nincs arányérzéke, az könnyen bekampózik. A múltkor is volt egy csávó, annyira meg volt döbbenve, hogy hiába ültem be a fényébe szolizni, azt mondta, ő ilyen csodálatosan még nem érezte magát, és sutty, már benne is volt az alagútban, a fénylény elkapta a tökeit, és kész, besötétedett. Az a jó, ha meg bírod állni, hogy ne dőljél be a fénylénynek. Kevés ma az ilyen haldokló, ezért is vagyok ilyen szürke. Nincs kinek a fényében szolizni eleget." „Mert minek neked állandóan szolizni?" „A mi nemzetségünk a szolizós egerek nemzetsége. Remélem, ez kielégítő válasz. Utálok magyarázkodni." „És amikor ti meghaltok?" „Ne gyerekeskedj! A szolizós egerek örökéletűek, ezért nem Is szaporodnak, csak a szemüveget kell újratermelni, mert néha ráülünk, vagy a haldokló magával ragadja a kezünkből, hogy azért lásson is valamit. Nagy kunszt! Nem szaporodunk, ezért örökké élhetünk. Viszont a szexuális életünk kiváló. Napozunk, piálunk, meg csajozunk. Ez az igazi egérélet. Ha meg úgy adódik, golfozunk is." „Egér, mondtam így, egér, nem tudod véletlenül, melyik út vezet a lemezboltba?" Az egér lábai közt előhúzta a farkát, aminek belső oldalán, úgy láttam, egy kis nyílás nyílt, a füléhez emelte, és cincogott: „Szevasz, tahó, gesztenyebarna arclabdáit cuppanásra érettek? Aha..., aha..., aha..." Az egér ledobta a farkát, lekapta a szemüveget, fölemelte a kempingszéket, s diszkréten beszélt felém: „Köszönöm, gyermek, remekül szórakoztam, de nem adhatok útbaigazítást hanghordozók ügyében, ugyanis mi a fénnyel vagyunk elfoglalva. Most szólt az egyik csajom, hogy útjára indult valami eksztatikus haláleset, ahol tömegesen szolizhatunk, és állati sok kaja is maradt a buliból. Állítólag lakkbenzint ivott az egész család. Na, viszlát! Ha meg nem, kösz az ingyenszolit." És azzal beballagott a fénybe az egér, és úgy eltűnt, mint mozdony egy hatalmas fa lombjai között, vagy extrémebb esetben, mint mozdony a lekvárban. De alig hogy eltűnt, megjelent a fénylény az alagútban, csodálatos érzések áradtak belőle, nem szólt egy szót sem, csak áradt és áradt, az ujja nagyon fényes volt és azzal így csinált, hogy: gyere, gyere! Eszembe jutottak az egér szavai. Mik is voltak azok? Nem mozdultam. De hisz nem is mozdulhattam, immár nem létezett a testem, egészen szuper volt. A fénylény ekkor megmutatta magát az alagútban teljes egészében, bekapcsolta a ködgépet, az alagút faláról leakasztott egy mikrofont, s hosszú, fényesen izzó ruhájában megindult felém, hogy elkapja a tökeimet, ám nem haladt egy métert se, mintha visszafelé futó futószalagon lépdelne. Vagy nem is lépdelt, mert nem láttam a lábát. Hosszú, fehéren izzó ruhája - fejét kivéve - mindent eltakart. Hogy milyen volt az arca? Jóságos. Egyszerre volt férfi és nő, öreg és fiatal, de mindinkább popénekes. És akkor rázendített, megszólaltak mögötte a harmóniumok, vagy fölötte, s azt énekelte, mennyire, milyen mértékben szeret, s eláraszt majd ezzel a szeretettel, mint tavaszi réteket a hegyekből lezúduló eső, csak egyet kér, hogy nézzük át együtt, majd adjam át néki a mikrofilmemet, amit a lábam közötti zacskóba varrtak be születésemkor. Odakaptam, s tényleg, éreztem valami mikrofilmszerűt, de azt is, hogy a mozdulat nem volt túl szerencsés. A fénylény, mintha porszívó kapná el, beillant az alagútba. Lehet, hogy az övét kaptam el!?