Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-16 / 191. szám

16 • MOZAIK" PÉNTEK, 2003. AUGUSZTUS 20. Félni kell SZÍV ERNÓ Nem félek, szoktuk volt kényesebb pillanatokban mondani, és még fokozzuk is, hogy azért se félek, csak azért se. Tényleg, mi lenne, ha az ember nem félne, és semmitől sem félne. Ez persze így túlontúl tágas feltevés, ráadásul a félelemnek hi­hetetlenül sokféle fajtája van: rettegünk, megije­dünk, szorongunk, tartunk valamitől, óvako­dunk, undorodunk, rémület kerít hatalmába ben­nünket. pánikba esünk, borzongunk, hideg fut­kos a hátunkon, irtózunk, feláll a hajunk a rémü­lettől, netán magunk alá csinálunk. Némely filo­zófusok és tudós pszichiáterek azt a szelíden be­látható nézetet képviselik, hogy a szorongás mé­lyén teremtő erő mükiklik, és ha már ennél a szó­nál tartunk, mármint hogy teremtés, akkor azt is mondhatjuk, hogy az általános teremtésben - a világ százezer dolgával egyetemben - maga a féle­lem is teremtve lett, vagyis Isten ismerte, tudta a félelmet. Teremthetsz-e olyat, amit nem tudsz' Mivel a teremtésben nincs, nem lehetséges vélet­len elem, Istennek, miközben megalkotta, tudnia kellett a félelmet is. Egyébiránt Jézus is félt, lásd utolsó, kétségbeesett szavait a kereszten. Az em­ber félelme egyidős a bűnbeeséssel. Amíg nem nassol a tudás gyümölcséhói - amit egyébiránt na­gyon helyesen tett meg, s ezúton is hálás köszö­netet mondunk a kedves Évának - az ember nem fél, nem szorong, nem ismeri a reszketés diderge­tő érzését. Aki tud, az fél. Tulajdonképpen a féle­lem védófegyver, mondhatni, a lélek páncélja, űr­ruhája, pajzsa. Aki nem fél sokkalta kiszolgálta­tottabb a világ bonyolult erőivel szemben, mint a félni tudók. Félni természetesen nem gyávaság, mert a gyávaság morális természetű emberi meg­nyilvánulás, míg a. félelem egzisztenciális él­mény, olyan adottság, mint hogy dobog a szívünk, fülünk, szájunk és orrunk van, vagyis a félelem a legbátrabbak sajátja is-egyben. A félelem tárgya nem csak a halál, amiként persz'e leginkább az, mégis. Hasonlóan erős, bár kevéssé nyilvánvaló tárgya a félelmünknek, hogy elrontjuk egyszeri és megismételhetetlen életünket, pocsékolunk, pa­zarlunk. hiábavalóságokat teszünk. Ha az ember nem félne, nem építene házat, nem hallgatna ze­nét. nem rúzsozná ajkát, nem szeretkezne, nem drukkolna, nem hinne, nem szülne, nem tudna élni. törpe maradna, meghalna, kiveszne. Ha az ember nem félne, nem írna közhely filozófiákat, mint ez itt. Ha az ember nem félne, nem is olvas­ná el ezt az írást. De aztán mégis elolvassa. - Itatáskor nem harcolunk! Németh György karikatúrája ISTEN ELTESSE! ABRAHAM Ábrahám héber eredetű, jelenté­se: a tömeg, a sokaság atyja. Áb­rahám a zsidók és arabok ősapja, az egyistenhit első hirdetője volt. A mohamedánok hiszik, hogy ő építtette Kabát. 175 évesen halt meg. A képzőművészetben gyak­ran ábrázolják, hogy fiát, Izsákot feláldozná Isten iránti szeretet­ből. A magyar ipartörténet fon­tos alakja volt Ganz Ábrahám. Egyéb névnap: Rókus, Szeréna, Szerénusz, Teodor, Ugor. JÁCINT Vasárnap ünnepeljük. Jácint fér­finév. Apolló isten kedvence volt az ifjú, akit diszkoszdobás köz­ben véletlenül megölt. Jácinta a név női alakja. A virága liliomfé­lékcsaládjába tartozik, eredetileg csak kék színű volt, de kinemesí­tették fehér és rózsaszín változa­tát is. Egyéb névnap: Aminta, Arika, Hetény, Jácinta, Kármán. Arika a Réka török változata. A Magyar Állami Operaház tagja volt az ötvenes években Aarika Anelli finn énekesnő. Hetény ré­gi magyar személynévből ala­kult, a hét számnév kicsinyítős változata: ez a hetedik gyermek. Településnévben maradt fenn: Hetényegyháza, Hosszúhetény. íLÉZERES ^ (pókhálóerek) és tartós szőrtelenítő módszer FORRÁS MRQfi NKLINIKft PLASZTIKAI SEBÉSZET Tel.: 62/431-899 www.plasztika.net Zöldcerkóf-szaporulat GRAZ (MTI) Nagy öröm érte a stájerországi Herberstein állatkertjét: zöld cer­kófmajom (Cercopithecus) szü­letett néhány nappal ezelőtt. A 300 grammos újszülött az idén március óta Herbersteinben élő cerkófmajomcsalád legújabb tag­ja. Még nem tudni, hogy milyen nemű az újszülött és még nevet sem adtak neki. A cerkófmajom rendkívül ritkán szaporodik fog­ságban. Családi a perpatvar LECC0 (MTI) Beperelte saját édesanyját és nő­vérét egy olasz férfi, mert arra a hírre, hogy elvált asszonyt készül feleségül venni, azok kizárták a közös családi otthonból. Az észak-olasz Lecco városi tör­vényszék elképedt bírája előtt a mama kijelentette: fia bármikor visszatérhet a lakásba, „de nem elvált asszony feleséggel". Az anya és a nővér a katolikus egy­ház álláspontjára hivatkozott, amely elutasítja a válást. A bíró elnapolta a tárgyalást, a férfi pe­dig menyasszonyával együtt - a helyi sajtóban, apróhirdetés ré­vén - albérletet keres - jelentette a Reuter hírügynökség. Kutyaszorító GILLELEJE (MTI) 68 napja tűnt el, és végül egy 4 méter mély kiszáradt kútban ta­láltak rá a dániai Gillelejeben egy Flossy névre hallgató hétéves ju­hászkutyára. Amikor nyoma ve­szett, gazdái több napig kutattak utána, de az eredménytelen kere­sés után már feladták a reményt. Az ebet véletlenül találták meg. Túlélését annak tulajdonítják, hogy kondenzvízhez jutott a ki­száradt kútban, ahol nem volt élelem. Hogy mikor került oda, nem tudni. Most, hogy megke­rült, gazdái válogatott finomsá­gokkal - főtt lazaccal és rizzsel körített sült csirkével - táplálják. RABLÓT KERESNEK Szatyorba csomagolt nehéz tárggyal ütött arcon ismeretlen férfi egy 26 éves fiatalembert Szegpden, a Mars tér 1-3. alatti átjáróban. A sértett a földre esett, a támadó pedig a hátizsákját megragadva, rögtön futásnak eredt. A fiatalember üldözni kezdte támadóját, ám az l-es kór­háznál szem elől tévesztette. Az elkövető ellen, aki 30 év körüli, 170 centiméter magas, erős test­alkatú, haja fekete, oldalt fel­nyírt, arca borostás, kreol bőrű, rablás miatt indult eljárás. A rab­ló a támadáskor fehér pólót és kék farmert viselt. A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja a 107-es, vagy a 80/555-11 l-es számon, vagy személyesen a Sze­gedi Rendőrkapitányság Párizsi körúti épületében. BOMBA A SZÁNTÁSBAN Szántás közben egy negyven cen­timéter hosszú, tizenöt centimé­ter átmérőjű, feltehetően máso­dik világháborús lövedéket talál­tak tegnap délelőtt Dóc külterü­letén, a Károlyimajornál. A terü­letet biztosították, majd a hely­színre érkező szakemberek ha­tástalanították a lőszert. A NAP VICCE Nászutasok érkeznek a grillfesz­tiválra.- A türelmetlen férj meg­szólal: - Válassz, szívem... - Drágám, hiszen tudod, mit szeretek a legjobban! - Persze - de azért ennünk is kell néha... Mérsékelt felmelegedés Késatstfe­Az elvonult hidegfrontnak a felhőzete időnként még benyúlik a déli területek (ölé, ezért kisebb eső, zápot is lehel. Időnként azért kisül a nap is. Szeged 29° Móratialom £0 30° Hódmező­vásárhely £0 30° Mindszent £0 29° Szentes £0 29° Békés­csaba £0 31° Makó £0 30° Szolnok £0 29° Csongrád £0 30° Kecskemét £0 29° Klstelok £0, 30° Orosháza £0> 30° További kilátások A hét legvégén és a jővő hét elején ismét egyre melegebb levegő áramlik fölénk, ezétl erősödik a nappali felmelegedés. Sok-sok napsütésre számíthatunk, de délutánon­ként erősebben megnövekszik a gomolyfelliőzet, és záporok, zivatarok is tehetnek Vasárnap Hétfő Szerda Q Max:33 Mtn:ir Napos Max:34 KHflül9° Változó Max:32° Mtn:22 Max:33 Mfn:ir Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 92 em (hőfoka 25.1 C°), Csongrádnál-149 cm, Mindszentnél -21 cm. A Maros Makónál -85 em. A Nap kel: 5.40, nyugszik: 19.56, Hold kel: 22.37, nyugszik: 10.15 TOSHIBA klíma akció! Eredeti TOSHIBA klímaberendezések értékesítése egyedi részletfizetéssel § A TOSHIBA Magyar- FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. f országi képviselete: Szeged, Római krt. 23. Tel.: 62/421-533 Skoda az IKESZ-től az autózás nagymesterétől! Miiszaki vizsga, zöldkártya, eredetiség vizsgálat, általános szerviz már több mint 10 éve «liabette híd lábánál. 6774 Szeged, Kossuth I. sgt. 117 Telelőn: 67/471 -242 IKESZ Autócentrum • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cserepeslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. • Telefon: 02-241-209, Ó2-230-44Ó. A LINDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! lÉLindab Szovátai barnamedve-támadás SZOVATA (MTI) Embert ölt egy barnamedve Er­délyben, a Maros megyei Szováta közelében. Egy negyvenöt éves helybéli lakosi a napi műszak be­fejezése után kiment a mezőre, hogy segítsen kaszálni az apjá­nak. Útközben egy anyamedve tá­madt a férfira, és halálosan meg­sebezte. A támadás az apa szeme láttára történt. Az anyamedvével és két bocsával mások is talál­koztak a környéken. A gyilkos tá­madás után egy lovas kocsi is az állatok útjába akadt, de azok megijedtek a szekér zörgésétől és eltűntek az erdőben. Romániá­ban, különösen Erdélyben több ezer barnamedve él szabadon, vadászatukat szigorúan tiltja a törvény. A helybeliek már több­ször láttak az elmúlt napokban medvéket, s mint mondják, ért­hetetlen, hogy a nyár közepén mit keresnek ezen a vidéken a medvék. Brassó városának kül­városait is sűrűn felkeresik a bar­namedvék. Sötét az alagút, nincs soha vége REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 24. számú soraiban egy bizonytalan ifjú panasza olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. (Zárt betű: Á.) 8. Fémes ás­vány. 11. Irgalmas. 13. Másik ember javára. 14. Kitalálja. 15. Ötvö­zőfém kémiai jele. 16. Házvég! 17. Északi váltópénz. 19. Kőpad egy­nemű betűi. 20. Klasszikus hangszer. 11. Darabokra vág. 22. Meg­közelítőleg. 25. Becézett férfinév. 27. Vízfolyás. 28. És az ókori Ró­mában. 29. Félig ehet! 31. Cirkuszi mutatvány. 34. Kérdés időre. 36. Frankéi keresztneve. 37. Azonos betűk. 38. Lemberg másik neve. 39. Termet része! 40. Szekundum. 41. Félfa! 42. Hamis. 43. Ritka női név. 45. Esztétikai fogalom. 47. Bőrfejű. 49. Látókörödbe. 51. Levél­tartója. FÜGGŐLEGES: 1. Földet művel. 2. Ek nélkül előre! 3. Folyadékot önt rá. 4. Ismert asztronauta. 5. Növény része. 6. Energia. 7. Kórházi al­kalmazott. 8. Vendéglői lap. 9. Makacs. 10. Vidám csoport egy rajz­filmben. 12. Jénai tojás. 18. Használhatatlanná tesz. 20. Részben esni! 21. Másodperc jele. 23. Végleg kipusztító. 24. A megfejtés má­sodik sora. (Zárt betűk: N, 0, Ő, M.) 26. Félig itat! 30. Kérlek, gyere! 32. SzersfáfmMtfczörölése. 33. Ugyan. 35. Kiütés betűjele. 39. An­sol mérf$tö%40jVlat9ffiMüai fogalmi.44. Rábukkan. 45. Egyes! 46. 50. Ellentétes kötőszó. PÉNTEKI rejtvényünk helyes megfejtése: Vigyázz, mert megtanítalak káHpipAnyÉbÖt törölve Az y \r -> m mH «I lit IIIIII» "Ü T " »fi •lltlf ÜKMiBi 111'trill If WfP> Több ezer madár látható vasárnap estig a szegedi Gábor Dénes Szakközépiskolában. 130 tenyésztő mutatja be kedvenceit. A leg­nagyobb érdeklődést a Dél-Amerikában honos zöldszárnyú és sár­ga-kék ara váltotta ki. Dudás János főszervező elmondta: 500-tól 500 ezer forintig vannak felértékelve a madarak. Fotó: Gyenes Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom