Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-12 / 187. szám

4 •AKTUÁLIS" SZERDA, 2003, AUGUSZTUS 13. KÖRKÉP BAKS. Elutazott az a tizenkét tagú erdélyi küldöttség, amely a napokban Csíkpálfalváról, Baks testvértelepüléséről érkezett. A vendégek a helyi gazdák munkájával ismerkedtek, jártak egy paradicsomkertészetben és ellátogattak egy baromfitenyészetbe. Útjuk legfontosabb eredménye, hogy együttműködési szerződést kötöttek a Csongrád megyei faluval. Közösen tervezik egy pihenőtábor építését az erdélyi Remete-patak közelében. Az üdülőhelyen a baksiak mindig szívesen látott vendégek lesznek. A falu képviselő-testülete alapítványt kíván létrehozni a nemes cél megvalósítása érdekében. Az építkezéshez magánszemélyek támogatását is várják. BORDÁNY. A hét végéig a teleház zárva tart Bordányban. Ezalatt a Kulturális és Szabadidős Egyesület kirándulást szervez a gyerekeknek. A közép- és általános iskolásokból álló tizenkét fős csapat egy hetet tölt Zánkán, az ifjúsági üdülőközpontban. Tanács Gábor egyesületi alelnök vezetésétével indulnak 16-án, szombaton a hagyományőrző szúnyoglövó táborba. A Balaton-parti pihenésen és a vízi játékokon kívül szárazföldi képzésben is részt vesznek a gyerekek. Szituációs foglalkozásokon fejlesztik önismeretüket és erősítik a csapatszellemet. RÖSZKE. A falunapok keretében Magyari László Röszke polgármestere díszpolgári címet adott át a hétvégén Kószó József mérnöknek. A kitüntetett jelenleg Szegeden él és dolgozik, sok szállal kötődik azonban a határ menti településhez. Építési vállalkozóként a munkája nyomán épült Röszkén egy városrésznyi ház. Műszaki fejlesztéseiről harminchárom kötet jelent meg négy nyelven. A könyveiből a szerző a település könyvtárában is elhelyezett. Tizenhét szabadalma közül tizenkettő világszabadalom lett. Aktív közösségi munkájával rendszeresen segíti a röszkei rendezvények előkészítését és sikeres lebonyolítását. A díszpolgári oklevélhez Tóth Attila bőrdíszműves készítette a bőrkötést, az emlékérem Fitz Mihály szobrászművész alkotása. SÁNDORFALVA. Képviselő-testületi ülést tartanak Sándorfalván csütörtökön 15 órától a művelődési házban. A tanácskozáson Darázs Sándor polgármester tájékoztatót tart az idei költségvetési és fejlesztési rendelet időarányos végrehajtásáról. Beszámol a testület által az elmúlt időszakban hozott döntésekről és utasításokról. A beszámolók után a képviselők bejelentéseket hallgatnak meg. ÜLLÉS.A néptánc- és alkotótábor folytatja hagyományos nyári programjait hétfőtől az Üllés melletti erdei iskolában. A helyi általános iskolások társaságában kiskunhalasi és szegedi diákok is gyakorolnak. A táncosok Nagy Róbert irányításával tavaly somogyist tanultak, ezt most felelevenítik. A hozzá szükséges kellékeket a gyerekek maguk készítik. Idén szatmári táncokkal bővítik a repertoárt. A kézművesek koruktól és ügyességüktől függően több csoportban alkotnak. Fíajdú Lászlóné és Kálmán Ferenené segítségével a gyerekek szőnek, hímeznek, gyöngyöt fűznek és agyagoznak. A pénteki táborzáráskor a családtagoknak a táncosok előadják a régi és új műsorszámaikat, az ifjú kézművesek pedig kiállítást rendeznek. A Centrum Párt szegedi kép­viselői játszótereket korszerű­sítenek és újakat építenek vá­lasztókörzeti alapjukból. A Ró­mai körútit tegnap vehették bir­tokba a gyerekek. Szegeden, a Római körúton a Centrum párt képviselői 1 mil­lió 200 ezer forintból részben új játszóteret alakítottak ki. A Bertalan híd lábánál futballpá­lyát építettek két felújított és biztonságos kapuval, mögöttük A szakemberek mellett a gyer­mekek is elégedetten nyilatkoz­tak a Szegeden megrendezett első országos bűnmegelőzési tá­borról. Nem várt sikerrel fejeződött be az első országos bűnmegelőzési tábor, amelyet a Szegedi Gyer­mekvédelmi Intézet rendezett. A szervezők elégedettek voltak, és ami fontos, a gyerekek is várják a lehetőséget egy következő tábo­rozásra. A kezdetben még inkább pasz­szív fiatalok a tábor végére meg­nyíltak, aktív részesei lettek a különböző, róluk, értük szóló programoknak. A foglalkozáso­kat kizárólag a gyerekekre kon­centrálva rendezték, a cél az volt, Összesen öt produkciót kínált hat előadásban a Muzsikáló Ud­var ezen a nyáron. A hétvégi operaprcmierrel befejeződött városházi rendezvénysorozat szinte minden estje telt házas volt. Az önkormányzat idén is meg­szervezte a városházán a Muzsi­káló Udvar rendezvénysorozatát, amelynek szinte minden előadá­sa telt házat vonzott. Mostanra úgy megszerette a közönség a mérsékelt árú, 1000-1200 forin­tos belépőkkel kínált kamarajel­legű komolyzenei sorozatot, hogy a legnépszerűbb koncertek­re már elővételben elfogytak a je­gyek. A 300 főt befogadó nézőtér ezen a nyáron többször is kicsi­nek bizonyult, sokan nem jutot­tak He Sebestyén Márta estjére és a legnépszerűbb rendezvényre, Gregor József hagyományos ope­rakoncertjére. Száz Krisztina, a programok szervezője elmondta: a jövőben is arra törekednek, hogy nívós kínálatot nyújtsanak az igényes védőráccsal. A pálya mellett láncos hinta, valamivel távo­labb kosárlabdapalánk várja a gyerekeket. A hinta majdnem 200 ezer fo­rintba, a kapuk és a palánkok mintegy félmillió forintba kerül­tek, a locsolócsap további 350 ezer forintba - sorolta Pászti Ág­nes tanácsnok, önkormányzati képviselő. A játszótér véglegesen ősszel készül el, addigra gyepesí­tik a pályát és bokrokat, vala­mint virágokat is ültetnek. A hogy minél több alternatívát nyújtsanak számukra a bűnözés­sel szemben. Ezt szolgálták a rendvédelmi szervek bemutatói, valamint a tábor keretein belül tartott pszichológiai tréningek, amelyek speciálisan az agresszió kezelésre irányultak. A gyerekek tizenöt fős csopor­tokban, játékos formában sajá­títhatták el az agresszió leveze­tésének különböző módjait. Az önismereti foglalkozásokon pe­dig az egymás iránti tolerancia fejlesztését próbálták elsajátíta­ni a fiatalok. P. András Katalin, a Szegedi Tudományegyetem pszichológia tanszékének taná­ra koordinálta a pszichológiai tréningeket, s a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a házban lakó lányok és fiúk vál­lalták, hogy majd gondozzák a gyepet és a környékben összesze­dik a szemetet. A másik oldalon lévő füves te­rületen kutyatulajdonosok szok­ták sétáltatni kedvenceiket. Rá­juk gondoltak a centrumos kép­viselők, amikor a zöld terület szélére kutyapiszok-tároló edényt helyeztek el, s oldalába a célnak megfelelő műanyag zacs­kók kerültek. DOMBAI TÜNDE beszélgetéseken kezdetben fé­lénk gyerekek az utolsó napok­ban megnyíltak, szívesen pró­bálták ki magukat a különböző szituációs játékokban. A gyere­kek olyan hétköznapi szituáció­kat játszottak el, amelyek során gyakorolhatták a feléjük irányu­ló agresszió elhárítási módjait. András Katalin nagy előrelépés­nek tartja, hogy a foglalkozások végére a fiataloknak kialakult a problémafelismerő és -megoldó képessége. Pósa Róbert, az intézmény igazgatója a várakozáson felüli eredmények láttán bízik abban, hogy az elkövetkező években is lesz lehetősége a tábor megszer­vezésére. NAGY KRISZTINA Több hónapos szünet után au­gusztus 25-én Fítworld Fitness néven nyit ki Szeged legnagyobb testépítő központja, amely ko­rábban Popeye Fitness néven fo­gadta a sport barátait. A társ­tulajdonos Gajda Zoltán ma ér­kezik haza. Már a takarítógépek dolgoznak Szeged legnagyobb fitnesztermé­ben, ahol új, nagyobb teljesítmé­nyű légkondicionáló berendezé­seket is felszereltek, valamint gyermekmegőrzőt is kialakítot­tak. A bezárásáig Popeye Fitness néven üzemelő edzőközpontot átkeresztelik, az augusztus 25-i nyitáskor már Fítworld Fit­ness-be léphetnek be a sportolni vágyók. Vörös László elmondta, hogy a volt résztulajdonos Gajda Zoltán öccsével, Gajda Péterrel együtt üzemelteti a termet. A Hóra Színház szervezésében idén „A hagyomány..." címmel rendezik meg a Városházi Esték programját. Ma 21 órától ír est lesz a Fiannával, holnap tánc­ünnepre várják a közönséget. MUNKATÁRSUNKTÓL Az Európai Unió kapujában újra fontos szerepet kap a hagyo­mány. Hagyományosnak mond­ható a Városházi Esték program­sorozata is, amit a szegedi Hóra Színház az önkormányzattal együttműködve 1996 óta min­den nyáron megrendez a város­háza udvarán. Idén két évfordu­lót is ünnepelnek: épp 20 éve ala­kult meg a Hóra Társulat olyan fiatal szegedi színészjelöltekből, táncosokból, muzsikusokból és képzőművészekből, akik azóta idehaza és külföldön is hírnévre tettek szert. A másik jubileum: 5 éve működik a Hóra Táncszín­Kétszáznál is több jogsértő cselek­ményt derítettek fel a dél-alföldi régió fináncai az elmúlt napok­ban. Bács-Kiskun megyében két illegális szeszközpontot fedeztek fel a pénzügyőrök - Tázláron és Soltvadkerten 30-30 ezer bter cu­korcefrét foglaltak le. A szegedi Mint azt korábban megírtuk: Gajda Zoltánt pár hónapja dop­pingszerek csempészésének vád­jával letartóztatták Norvégiában. Azóta lezajlott a tárgyalás is, s az ismert szegedi sportembert, súlyemelő országos bajnokot és csúcstartót 4 hónap börtönre ítélték. - Az izomnövelők birtoklása Norvégiában nem számít bűn­cselekménynek, Gajda Zoltánt csempészet vétsége miatt ma­rasztalták el. Ezt még harmadol­ták is, így Gajda akár már ma itt­hon lehet - tájékoztatta lapunkat Vörös László. A fitneszközpont új társtulaj­donosa felhívta a figyelmet, hogy a korábban vásárolt bérletek to­vábbra is érvényesek, tulajdono­saiknak nem kell újra fizetniük, ha a Fitworld-ben kívánnak edzeni. B. Z. ház, amelynek célja a táncos utánpótlás nevelése, és a hagyo­mányok megőrzése. A Városházi Esték idei programsorozatát a népzenének és a néptáncnak szentelik. Ma este 9 órától a nemzetközi hírű szegedi csapat, a Fianna közreműködésével ír estet, azaz koncertet és ír táncbe­mutatót rendeznek, amely után ír mulatság kezdődik tánctaní­tással. Szerda este 9 órától a Hóra Táncszínház és vendégei a nagy­világ és Közép-Európa táncha­gyományait keltik életre. A Táncünnep című jubileumi elő­adáson Tanács István, Nővé Zsu­zsa, Kucska László és Gyorgyev Milivoj koreográfiáiból láthat a közönség válogatást. A műsor után táncház kezdődik. Elővétel­ben a Tolkien Könyvesboltban (Kossuth L. sgt. 1.) valamint elő­adás előtt a helyszínen lehet be­lépőt váltani. vámhivatal legnagyobb fogása­ként 2 ezer karton, egy helyen meglelt cigaretta szerepel a leltár­ban. Emellett lefoglaltak még 1714 karton füstölnivalót, 260 h­ter különféle szeszes italt és 95 pólót is. A kiszabott pénzbírság meghaladta a 1,3 millió forintot. meg hagyományosnak mondha­tó koncertjére. A Muzsikáló Udvar idei prog­ramja vasárnap este a 25 éves Szegedi Kisopera előadásával zá­rult: Bárdi Sándor és Toronykőy Attila rendezésében szép sikerrel mutatták be Offenbach vígoperá­ját, a Pericholét. Vajda Júlia biz­tos stílusismerettel, perfektül énekelte a címszereplő énekes­nőt, igazi jutalomjáték volt szá­mára a szerep. Ezen a nyáron nem volt pénz zenekarra, de Oberfrank Péter elektromos zon­gorával is mulatóbeli hangulatot tudott teremteni. Az önfeledt bo­londozást jól fogadta a publi­kum. Perichole szerelmese, Pi­quillo szerepében Andrejcsik Ist­ván remekelt, jók voltak a többi­ek, Szilágyi Béla, Altorjay Tamás, Ördögh József, Cseh Antal, Pis­kolti László, Matkócsik Éva, Szonda Éva és Katona fudit is. A szellemes-kellemes vígoperát ér­demes lenne professzionális színházi körülmények között, zenekarral is bemutatni. H. ZS. Telt házas siker volt a Muzsikáló Udvar idei rendezvénysorozata Gregor József volt a legnépszerűbb Offenbach vígoperájával, a Pericholéval zárt a Muzsikáló Udvar. Fotó: Miskolczi Róbert muzsikára vágyó közönségnek. Hogy jó ez az irány, azt a világ­hírű Liszt Ferenc Kamarazene­kar koncertjének sikere is bizo­nyította. Egyedül a különleges zenei csemegének, rétegműfaj­nak számító francia barokk ka­maramuzsikára nem telt meg teljesen az udvar, de akkor sem panaszkodhattak az előadók, több mint kétszázan tapsolták meg műsorukat. Gregor József is elégedett a rendezvénysoro­zattal, jelzi ezt az is, hogy évről évre új művészbarátokat hív Kosárpalánkot és hintát is kaptak a felsővárosi gyerekek Focipálya és játszótér a Római körúton Reggeltől estig rúghatják a labdát a gyerekek az új pályán. Fotó: Miskolczi Róbert A Norvégiában elítélt Gajda Zoltán ma érkezik haza Popeye-ből Fítworld Városházi Esték a Hóra Színház szervezésében ír est és jubileumi Táncünnep Kétezer karton cigi

Next

/
Oldalképek
Tartalom