Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-24 / 171. szám
Csütörtök, 2003. július 24 BIZALMASAN 9 Autózó férfiagy FODOR ZSÓKA, A BARÁTOK KÖZT MAGDI ANYUSA TIZENHAT ÉVIG VOLT SZEGEDI SZÍNÉSZNŐ Eddig csak karikatúrákon rajzoltak be egy hatalmas kört „autók" névvel a férfiak agyába, ám a legfrissebb kutatási eredmények azt igazolták, hogy tényleg létezik egy olyan terület az agyban, mely az autótípusok felismeréséért felel. Eddig közel 40 férfi agyát vizsgálták meg amerikai kutatók autók szemlélése közben. Az eredmény több mint érdekes: az autók iránt élénk érdeklődést tanúsító alanyok mintegy 20 ember - agyának meghatározott pontján mutatkozott aktivitás, míg a nem kifejezetten kocsirajongó csoportnál nem tudtak ilyet kimutatni. A feladat abból állt, hogy vegyesen autók és emberi arcok képeit mutatták az alanyoknak, és minél jobban memorizálniuk kellett őket. Ezután minden képet újra megmutattak nekik, és össze kellett párosítaniuk képzeletben az először látottakkal. Az autók rajongói villámgyorsan megoldották a feladatot, míg a másik csoportból a személyek beazonosítása még úgy-ahogy sikerült, de az autóké már egyáltalán nem. Ez nem pusztán azért van, mert van, aki jobban, van, aki kevésbé van tisztában az egyes autótípusokkal - írják a kutatás vezetői a Natúré Neuroscience című szaklapban. Az autórajongó csoport agyi aktivitása ugyanis arra az agyterúletre összpontosult, mely az arcfelismerésért felelős. Szinte mindegy volt számukra, hogy autók vagy személyek képeit látják. Nők a csillagok alatt Huszadik alkalommal rendezték meg Rómában a Nők a csillagok alatt című eseményt, melynek során a turisztikai látványosságnak számító Piazza di Spagna lépcsőin a legelismertebbnek számító divatházak tartottak bemutatót. A vendégek a térre elhelyezett ülőhelyekről, valamint az ideiglenesen felállított erkélyekről tekinthették meg a show-t. A divatbemutatót - melyen a számos divatházon kívül hírességek is képviseltették magukat - Tasha Vasconcelos modell nyitotta meg. A kifutón hat divatház és kilenc divatcég modelljei biztosították a színvonalat és a jó hangulatot, az est különleges vendégei pedig a Chanel és a Giorgio Armani divatház voltak. Számtalan olasz politikus és döntéshozó élvezte a bemutatót, köztük Lamberto Dini, az olasz parlament volt házelnöke és felesége, Donatella. A divatshow háziasszonya lépked a híres lépcsőkön. FOTÓ: MTI Egy ország hordja a tenyerén íratlan szabályok, szülőknek - Mennyire változtatta meg az életét a tévésorozat? - Soha nem hittem volna, hogy ekkora boldogság érhet egy embert. Gyökeresen megváltozott az életem. Budapesten élni számomra ma már olyan, mint másnak faluhelyen lakni. Mindenki köszön az utcán, hiszen esténként ott vagyok a tévénézők lakásában. Akármilyen híres is egy színpadi színésznő, nem mennek oda hozzá az emberek. A nézők úgy érzik, Magdi anyust a problémáival, hétköznapjaival együtt személyesen ismerik. Szinte családtagok lettünk, az emberek velünk élik az életüket. Egy ország hord a tenyerén bennünket. - Mennyire adhatja önmagát a szerepben? - Magdi anyus ugyan én vagyok, de Fodor Zsóka egészen más ember. Diplomám van, elváltam, nincs gyermekem, nem főzök naponta, harminc éve takarítónőm van. Az évek során kicsit én is Magdi anyussá váltam, mint ahogyan a sorozat szerzői ma már az én humoromra, vitalitásomra, színes egyéniségemre írják a szerepet. Ennek ellenére sokszor nem értek egyet Magdussal. - Nem hiányzik a színpad? - Az utóbbi egy-két évben álmaimban színpadon vagyok. Csodálatos a tévés szerepléssel járó népszerűség, boldogan fürdők az emberek szeretetében, de bevallom, kicsit már hiányzik, hogy a világot jelentő deszkákon meghajoljak, hogy a nézők dobogjanak a lábukkal és tapsoljanak, bravózzanak, mint ahogyan régen, a premierjeim legtöbbjén megtörtént. Az azonnali, közvetlen visszajelzést nem pótolhatja semmi, ezért is járjuk sanzonokkal, kuplékkal, kabarétréfákkal az országot. hollósi zsolt Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be őszintén, nem mindig könnyű tolerálnunk, amikor az étteremben egy pici poronty keserves sírása az aláfestőzene. Vagy amikor a strandon töltött pihenésünket egy eltévedt labda vagy homokozólapát teszi nem éppen zavartalanná. Manapság már szerencsésebb helyzetben vannak a szülők, hiszen a bevásárlóközpontok, éttermek és strandok nagy része fel van készülve az apróságok fogadására is. Célszerű tehát azokat választani, ahol biztosítva vannak ezek a feltételek. Bevásárláskor érdemes olyan üzletet választani, ahol van gyermeküléses bevásárlókocsi - ami lehetőleg párnázott így megelőzhetjük, hogy gyermekünk különutakon járva, egy óvatlan pillanatban átrendezze az édességrészleget. Jól bevált trükk csemeténk lekenyerezése egy kiflivel vagy Túró Rudival, így számára is élvezetesebb lesz a vásárlás. Persze a kasszánál ne felejtsük el kifizetni az elfogyasztottakat, nehogy kínos helyzetbe kerüljünk az üres csokoládéspapírok láttán. Sajnos hazánkban jórészt csak a gyorséttermekben vannak külön etetőszékek, de talán egyre több étterem lesz felkészülve az ilyen korú gyerekek kényelmes étkezésére. Tehát ha van lehetőségünk, ilyen helyeket válasszunk, hiszen nekünk is jobb, ha két falat között nem kell elkószáló gyermekünk után rohangálni vagy éppen a szomszédos asztal alól kiszedni. Az étel és ital kiválasztásánál figyelembe vehetjük az étlap kínálta gyerekmenüket, bár ezek általában csak mennyiségükben és díszítésükben különböznek a többi ételtől. Hogy otthonosabban érezze magát a A kicsik kedvelik a gyermekmenüket. pici, érdemes a kedvenc poharát és kanalát is magunkkal vinni, így nem kell az étterem nem feltétlenül higiénikus evőeszközeit használnunk. Itt a nyár, és ki ne kívánkozna ki a strandra. De ahhoz, hogy mindenki felhőtlenül élvezhesse a pihenést, tekintettel kell lennünk másokra is. Sajnos, voltam már tanúja annak, hogy a szülő biztatására a gyerek a medencét használta toalettnek. Igaz, ez lényegesen kényelmesebb megoldás, de mi sem fürdünk szívesen olyan vízben, amiben vadkacsák helyett apró csomagok úszkálnak. És persze ügyeljünk arra, hogy a gyerek dél és három óra között keveset tartózkodjon a napon, és mindig gondoskodjunk a megfelelő fényvédő krémekről és öltözetről. Láthatjuk hát, hogy nem is etikett, mint inkább jó tanácsok ezek, amikre érdemes odafigyelnünk. simon panka Fodor Zsóka, a Barátok közt Magdi anyusa korábban tizenhat évig volt szegedi színésznő. Majd jött az országos hírnevet hozó televíziós szerep, és gyökeresen megváltozott az élete. Mint mondja: egy ország hordja a tenyerén őket. - Hosszú évek után milyen visszatérni Szegedre? - Érdekes volt űjra a városban sétálgatni és nosztalgiázni. Régi ismerősök toppantak elém, akikkel évek óta nem találkoztam. Megismersz? Emlékszel rám? - kérdezték sokan. Nyolc éve mentem el, de csak most jöttem rá, hogy annak idején nem becsültem meg a várost, nem fedeztem fel az értékeit, az igazi szépségeit. - Akik elmentek Szegedről, inkább azt szokták mondani: őket nem becsülte meg a város. - Engem mindig szerettek a szegediek. A közönségről beszélek, nem a város és a színház vezetőiről, akik miatt annak idején elmentem. A színházban állandóan változtak a főrendezők, a kollégák, már nem éreztem jól magam. Nem tudtam őszintén a nézőkre mosolyogni, ezért inkább önként távoztam. Mentőövet dobott felém két pesti szinkronrendező barátnőm, akik látták a vergődésemet. Mindig annyi pénzből jöttem ki, amennyit kerestem, nem a megalázóan alacsony szegedi fizetés, hanem a sivár életforma őrjített meg. A színház és a lepusztult lakótelep között zajlott az életem. Elkeseredett lettem a rám váró jövőtől, amit sajnos a legtöbb vidéki színész nem tud elkerülni. A büfében naponta láthattam erre példát. Úgy Fodor Zsóka álmaiban színpadon játsz éreztem, több vitalitás, életszeretet lakozik bennem annál, hogy megkeseredett, humortalan életet éljek. Amikor a magánfellépéseimen előbb meg kellett innom két deci bort ahhoz, hogy a pikáns parasztszámommal jókedvűen kiperdüljek a pódiumra, megijedtem. Szerencsére nem volt férjem, gyermekem, aki Szegedhez kötött volna, anyukám pedig Pesten élt, így könnyebben válthattam. - Szép szerepeket kapott Szegeden. - A legnagyobb színpadi szerelmem özvegy Mihalics Mihályné, a Galopp a vérmezőn hatvanéves házvezetőnője volt. A drága Mensáros Laci azt mondta: a szeme előtt egyik pillanatról a másikra öregedtem meg. Imádtam azt a szerepet, pedig halálosan megsértődtem, amikor Pethes Gyuri rám osztotta, hiszen akkor még ragyogóan szép nő tudtam lenni a színpadon. Minden szerepemet szerettem, amit Angyal Mária rendezett, aJdnek örökké hálás leszek. .. -