Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-07 / 156. szám

6 •POSTABONTÁS« HÉTFŐ, 2003. JÚLIUS 7. Az M5 autópálya AKAdálymentesítése POSTABONTAS PLUSZ Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Régiónk örökzöld témája - az M5-ös autópálya - az utóbbi hetekben szinte naponta szerepel a médiában, ezért az ezen szent célt eleve a zászlajára tűző alapítvány kuratóriumának nevében kötelességünknek érezzük, hogy a témában megszólaljunk. Az M5 Autópálya Alapítványról röviden annyit, hogy a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének Gazdaság- és Befektetésösztönző Kollégiuma kezdeményezésére a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egyszemélyes alapítása mellett - 2003. május végén bejegyzésre került a Csongrád Megyei Bíróságon. Az ötfős kuratórium két hete kezdte meg munkáját. A kötelező szabályzatok kialakítása után július elején tud érdemben a nyilvánosság elé lépni. Az alapítvány alapító okirata, bankszámlaszáma, elérhetőségei (telefon, e-mail cím, aktuális hírek stb.) az alapítvány weblapján július 15-étől mindenki számára elérhetőek lesznek. Az események viszonylagos felgyorsulása arra késztette a kuratóriumot, hogy az általa kiemelt fontosságúnak minősített ügyben most az eddigi megoldási kísérletek egyik megkerülhetetlen tényezőjét, az AKA Rt.-vei kapcsolatban felmerülő problémákat járja körbe. Hát akkor nézzük az írott médiából megismerhető tényeket ebben az igen szövevényes, egy régiót - nevezetesen a dél-alföldi régiót - gazdaságilag és az M5-ös autópálya melletti településeket életminőség és környezeti hatások tekintetében ellehetetlenítő ügyben. AKA Rt. - kronológia: 1994. május 2.: Megköttetik az állammal a koncessziós szerződés, cirka 35 évre.. 1995 tavasza: Módosítják a szerződést - belekerül az úgynevezett „üzemeltetési hozzájárulási" klauzula, melynek lényege, hogy a magyar állam az AKA Rt. bevételei, és kiadásai közötti hiányt kiegészíti. 1996. december 21.: Átadják az M5-ös Budapest-Kecskemét szakaszát (tényként azért rögzítsük, hogy a szakasz nagyobb része állami pénzből már előbb megépült). 1998. június 09.: Átadják az M5-ÖS Kecskemét-Kiskunfélegyháza közötti szakaszát. 2003. december 31.: Lejár az AKA Rt. M5-ÖS továbbépítésére vonatkozó opciós joga. 2004. december 31.: Az AKA Rt. az üzemeltetési hozzájárulást ezen időpont után - a jelenleg érvényben lévő szerződés szerint nem tud igénybe venni. A felsoroltakból úgy tűnik, hogy az AKA Rt. számára - története során először - nem kedvező a csillagok állása. Talán ezt a helyzetet kellene kihasználni az erre hivatott kormányzati szerveknek. Véleményünk szerint most már az is eredmény volna, ha semmi sem történne 2005 januárjáig a tárgyalásokon. Hiszen az elmúlt időszak „tárgyalásai" a „szenvedő alanyok" számára semmilyen eredményre nem vezettek. A magántőkét képviselő AKA Rt. kőkeményen tartotta pozícióit, engedményre vagy akár csak részengedményre sem volt hajlandó. Úgy gondoljuk, hogy az AKA Rt. csak akkor lenne partner az M5-ös további építésében, amennyiben az eddigi kiváltságos - piaci versenyhelyzetet nélkülöző - pozíciója konzerválódhatna. Bíznunk kell abban, hogy - a múlt eseményeit elemezve - a döntésre hivatottak bölcsessége eljut arra a szintre, amikor kimondatik: Tisztelt AKA Rt., eddig és nem tovább! Megelőlegezve a döntést, mi következne, mi következhetne be ekkor? Egyik lehetséges forgatókönyv szerint ez esetben az M5-öst az állani építené tovább. Az arra hivatott szakembereknek, az autópálya-építéshez szükséges forrásokat - a csatlakozás előtt álló Magyarországnak - nem lenne probléma az Európai Unió pályázati alapjaiból előteremteni. 2003 nyarán a M5-ös továbbépítésénél is fontosabb ügy a gazdaságilag leszakadó dél-alföldi térség jogtalanul diszkriminált vállalkozásai, valamint a másodrendű állampolgári szerepkörbe kényszerített lakosság szempontjából az, hogy az M5-ös autópálya már meglévő része megfizethetővé váljon. A minimum elvárás az, hogy az M5-ös autópálya használatának a díja egyezzen meg az ország összes többi autópályájának használati díjával. A megoldás egyik módja az lehetne, hogy akár egyik napról a másikra az állam a zsebébe nyúlna - abba zsebbe, melybe a régió állampolgárai és vállalkozásai ugyanúgy befizetik az állami adókat, mint az ország többi adóalanya - és az egységes matricarendszer érdekében a jelenlegi évi 4-5 milliárd Ft-os AKA Rt. „üzemeltetési hozzájárulást" akár évi 8-10 milliárd Ft-ra emelné. Ezért az évi plusz 4-6 milliárd Ft-ért megoldódhatna a dél-alföldi régió akut problémája. Európa egyik legdrágább fantom autópályájára visszatérhetne a forgalom, fellélegezhetne a régi 5-ös menti települések lakossága. Akkor nézzük a leltárt, hogy is állnánk az elképzelt szép jövőben? Először is, végre az ország más tájain lévőkkel együtt mi is egyenlő feltételekkel használhatnánk - régiónk autópályáját - az M5-öst, akár heteken, hónapokon belül. Másodszor elindulhatna az AKA Rt. nélküli, állam által finanszírozott M5-ös továbbépítése. De mi lenne az AKA Rt.-vei? Tény, a társaság koncessziós joga 2030-ig szól. Álláspontunk szerint 2005-ben már egy pozícióiban megrendült magántőkét képviselő társasággal számára hátrányosan megváltozott gazdasági környezetben - érdemben lehetne tárgyalni a kivásárlás feltételeiről. Mi kellene ahhoz, hogy a felvetett alternatíva gyorsan megvalósulhasson? Álláspontunk szerint annak a ténynek a kormányzati belátása, hogy az AKA Rt.-vei érdemi megegyezésre nem lehet jutni. A döntéshozóknak túl kell tudni lépni az AKA Rt.-n, és fel kell tudni vállalni az AKA Rt.-vei történő egyezség nélküli jövőkép tennivalóit és az anyagi forrás lehetőségeit. Az M5 Autópálya Alapítvány deklarált vállalása, hogy a térség elégedetlen vállalkozásait és állampolgárait összefogja és támogatásuk biztos tudatában érdemi megoldásokat kényszerítsen ki a döntéshozókból a következő kiemelt alapítványi célok érdekében: az M5-ös autópályát vonják be az egységes matricarendszerbe, az M5-ös autópálya épüljön meg Szegedig, illetve Röszkéig 2006-ig, illetve az M43-as autóút teremtsen összeköttetést az M5-ös autópálya, valamint a nagylaki határátkelő között. Csak emlékeztetőül: a kormány a közelmúltban bevezette a négynapos matricát az Ml-es, M3-as, valamint az M7-es autópályákon. Az intézkedést az M7-es környéki néhány hetes demonstráció hatására hozták meg. Az úgynevezett négynapos „zöld" matrica bevezetése kapcsán az Ml-es, M3-as és M7-es autópályák használati díja 1000 Ft-ra, azaz egyezer Ft-ra változott 2003. augusztus 31-éig. Tehát az ország közel 430 km hosszúságú autópályája oda-vissza többször - négy teljes napon át - összesen egyezer Ft-os díjért korlátlanul használható. Az M5-ÖS autópálya Szeged-Budapest viszonylatban július elsejétől - az AKA Rt. újabb autópályadíj-emelésének következtében - oda-vissza egy útra személyautóval cirka 6500 Ft-ba, nehézgépjárművel pedig 20 ezer 140 Ft-ba kerül. A dél-alföldi régió évek hosszú sora óta viszonylagosan némán tűri - a mindenkori kormányok által kiosztott - gazdasági- és állampolgári megkülönböztetés minden jogalapot nélkülöző szerepkörét. Szép új világ Pénz és kapcsolatok nélkül az ember előbbrejutása elképzelhetetlen. Ezzel semmi újat nem mondtam, mert amióta világ a világ - hol burkoltan, hol nyíltan - így működtek, illetve működnek a dolgok. A meglepő azonban az a nagyfokú, gátlástalan pénzéhség, amellyel napjainkban találkoz(hat)unk! Az ún. rendszerváltozási eufória elmúltával szembe kell(ett) nézni azzal, hogy nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom és mély agóniába zuhant, demoralizálná vált. A szabadság leple alatt, egy olyan torz irányvonal kezdte felütni fejét, amely mindent pénzben kezdett mérni, a tradicionális értékek pedig háttérbe szorultak. Ha van elég léd, akkor mindent megtehetsz-megvehetsz, ha nincs (elég), akkor megvagy nem kapsz semmit, vagy amit kapsz, azt megnézheted, s biztos, hogy nem teszed ki az ablakba. Persze, erre lehet azt mondani, hogy pénzből élünk... Na de ennyire? A jó ízlést figyelmen kívül hagyva, mértéktelenül?! Az európa uniós felkészítő programokban előszeretettel hangsúlyozzák az élethosszig tartó tanulást (life-long learning, neverendig study). Ehhez azonban pénz kell, még pedig nem is kevés, a diploÚgy tűnik, a Dél-Alföld „emböre" a türelmes fajtából való. A kérdés csak az, hogy meddig? GEDEI ZOLTÁN, AZ M5 AUTÓPÁLYA ALAPÍTVÁNY TITKÁRA ma megszerzésének elengedhetetlen feltétele a nyelvvizsga, amellyel anyagi értelemben jól lehet kaszálni, nem beszélve a különböző szakvizsgákról, OKJ-s képzést adó tanfolyamokról. Az ember befizeti a pénzt, ám hamarosan lehull az álarc, s megjelenik az arroganciával párosuló magatartás, amelynek lényege: a kliens egy fejőstehén, és fejjük, amíg lehet - a lehető legkülönbözőbb jogcímek révén -, mert úgysem fog elmenni, mert szüksége van a képzés elvégzését igazoló papírra —, hogy nagyobb eséllyel vágjon neki az ÉLETNEK! Legegyszerűbb példa erre a nyelvvizsgáztatás, mert nyelvvizsga nélkül - mint fentebb leírtam - nincs diplomaátvétel. E téren már megszűnt a Rigó utca monopóliuma, de hogy ne legyen olyan egyszerű az életünk, a különböző nyelviskolákban szerzett nyelvvizsgákat, amelyeket általában az EU-ban is elfogadnak, csak kis hazánkban nem, akkreditáltatni kell, illetve nem elég sikeresen megcsinálni azokat, hanem ezenfelül bizonyos pont-, százalékhatárt is el kell érni, csak akkor lesz egyenértékű a Rigó utcaival. Ezek után jogos a kérdés: mi lesz azokkal az uniós csatlakozás után, akiknek nem EU-kompatibilis a nyelvvizsga-bizonyítványuk. A vizsga következő szépséghibája lehet, hogy általános, mégis szakmai témában vérzik el - akár írásban, akár szóban - az illető, nyelvhelyességi, kevés (szakmai) szókincs, nem eléggé változatos igeidő-használat, rossz akcentus, és még ki tudja felsorolni, hogy mi miatt... Hiába, a vizsgáztatóknál senki sem beszéli szebben, jobban és helyesebben az adott nyelvet!? A különböző szakképzést, engedélyt biztosító intézményeknél sem jobb a helyzet: hosszúra nyúlt kurzusok keretében, hullámzó intenzitással igyekeznek tudományosan elmagyarázni az egyszerű, józan paraszti ésszel is felfogható dolgokat. Amikor pedig látják, hogy teljes a zűrzavar, pótórákon (pluszóradíj ellenében) igyekeznek tisztábbá tenni a képet, de arra azért ügyelnek, hogy a vizsgán se vesse szét a magabiztosság az embert. Van, akinek sikerül, van, aki meg újabb pluszjuttatás fejében próbálkozhat, hogy az addig befizetett A szegedi múzeum néprajzi anyagának lábbeligyűjteménye a többi tárgyegyütteshez viszonyítva - szolid. A lábbelikészítő kismesterek leginkább Felsővároson működtek. Itt dolgozták föl a bőrt a Cserzővargák, melyeket a bocskorosok, a csizmadiák, papucsosok éppen úgy fölhasználtak, mint a városszerte szorgoskodó szíjgyártók. Az ezen mesterségek szerszámai napjainkra múzeumi tárgyakká nemesedtek. Elek Gyula bocskoros tímárt még munka közben fényképezte juhász Antal muzeológus, ugyanő a szerszámaiból is sokat meg tudott szerezni. Hasonlóképpen került a gyűjteménybe néhány pár bocskor is. Vannak vastag bőrből készült „embörbocskorok", finomabb bőrből való asszony-, illetve gyermekbocskorok. Mindkét nem bocskorai között találunk nyelves-, fejes bocskort, amelyeket aratás idején használtak. A nyelv vagy fej nem engedte a kalászokból kipergett gabonaszemeket a bocskorba hullani. Kényelmetlen lett volna a lábnak. Hasonló bocskort használtak a kubikosok, akik homokot talicskáztak a Szeged alá kikötött uszályokból a rakpartra. Tanyai emberek olykor több pár bocskorral tértek haza a Mars téri vásárból, hiszen ott is nagy volt a homok. Kántor Imréné idős tanyai asszony mondta: „Nem nagy az, hanem kicsi. Csak hát sok van belüle." A 20. század elején még alig volt parasztház, legfőképpen pedig tanya, ahol ne lett volna bocskor. Főleg az utóbbiakból - köztük fűzött és lábszíjast - öreg falusi házaknál és tanyákon lehetett találni, még az 1960-as években is. Sajátos Napjainkra az allergén és veszélyes gyomnövények elszaporodása komoly környezeti problémává vált a mezőgazdaságilag művelt és egyéb nem mezőgazdasági hasznosítású területeken (útszélek, árokpartok, parkok, ruderáliák) egyaránt. Közülük is kiemelkedő jelentőségű a parlagfű, amely igen jelentős területeket fertőz és a lakosság majdnem egyharmadánál pollenje szénanáthás, allergiás tüneteket okoz. A parlagfű irtása a vonatkozó jogszabályok értelmében a terület tulajdonosára, használójára nézve kötelező. A gyomirtást a termelő a gyomnövény virágzásáig köteles elvégezni, amely július közepétől várható. A védekezésre minden rendelkezésünkre álló lehetőséget fel kell használni. Kaszálással 2 cm tarlómagasságig (ekkor újabb sarjhajtások kialakulása nem nem csekély - összeg és befektetett energia ne legyen hiábavaló! Az eredményes munkához fontos a jó légkör, az összhang a „vállalkozások" vezetői, alkalmazottai és az ott tanulók között, ugyanis ha ez nincs meg, akkor könnyen áldozatul eshet az ember egy cégen belüli hatalmi konfliktusnak, amit az idegrendszerünkön kívül pénztárcánk is bánhat. Ezek a stúdiók, „nyelvvizsgaközpontok" igyekeznek székhelyeiket az ún. „egyetemi negyedben" kijelölni, egy karnyújtásnyira a felsőoktatási intézményektől, azok hallgatóitól, leendő „potenciális áldozataiktól". Mit megtesz, illetve ad az ember azokért a „bizonyítványokért", amelyeknek megszerzésével reménykedhet a jobb feltételek közötti érvényesülésért?! Ezt azonban jól tudják a különböző szakirányú szolgáltatást nyújtó intézmények vezetői, munkatársai is, akik nem nyújthatnak mást, mint ami lételemük mozgatórugói! F. N. bocskort „találtak ki" a tápaiak. Elhasznált fejű csizma kemény szárát hosszában kettévágták olyan hosszúra, hogy széleit fölhajtva befedje a lábuk fejét. Késsel formálták, majd a szélét körben hegyes eszközzel fúrt lyukakba - lábszárra feszített gatyaszár leszorítását szolgáló - szíjat fűztek. A bocskorok alján a láb nagyujjánál kb. 2x3 centis lyukat vágtak. Ezt a bocskort a gyékényszedők használták. Saras vízben gázolva vágták ki szálanként a gyékényt. A bocskor alján azért vágtak lyukat, hogy ami „pocsár" ott bemegy, az továbblépéskor ki is tudjon mosódni. Ez volt a kancabocskor. A csizmadiák és a papucsosok is Felsővároson dolgoztak. Csizma alig néhány pár van itt, egyikben sámfa van és egy dobozban őrződnek a kalapácsok, nyelves és sima fogók, reszelők, sarok- és orrvasak, valamint mutatóban egy kis fémdoboznyi talpaláshoz hajdan használt vasszeg. A csizmadiák készítettek női, férfi- és gyerekcsizmákat is. Kedvelték a kemény szárú, bokánál ráncos csizmát. A legény az első komolyabb csizmát - éppen úgy, mint a subát - vőlegény korában kapta. „Valamikor a téli menyasszonyok lábán is csizma volt. Persze nem piros, hanem kifényösítött fekete csizma." Ahogyan voltak a papucsosok között istállópapucsosok, úgy voltak istállólábbelit készítők a csizmadiák között, akik istállószandált is csináltak. Bocskoros és csizmadia már nincs, ám Rátkai mester még van. Varrja a kalászos fejű, egylábas papucsokat. Jellemző szerszáma a dikics és a mustra. IFJ. LELE JÓZSEF, SZEGED várható), kapálással a gyomnövény jól irtható. Gyomláláskor ügyeljünk arra, hogy az érzékeny személyeknél bőrirritáció léphet fel, használjunk védőkesztyűt. Kémiai úton totális hatású glífozát hatóanyagú készítmények állnak rendelkezésre (Glialka, Medalion, Roundupj, de ezeket csak ott alkalmazzuk, ahol az aljnövényzet, fűfélék kímélése nem célunk, ugyanis a növényborítás nélkül maradt területek újabb potenciális parlagfű termőterületek lehetnek. A gabonafélék betakarítása utáni tarlóápolásra különösen ügyeljünk, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján, különösen csapadékos időjárás esetén, óriási tömegben képes felszaporodni. CSONGRÁD MEGYEI NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELMI SZOLGÁLAT Klebelsberg egyik legkedvesebb klinikája Klebelsberg kultúrpolitikájában kiemelten fontos volt a természettudományok és ezen belül is különösen az orvostudomány fejlesztése. A klinikák felépítése során mindenütt a gyermek- és szülészeti klinikákat vette elő: „Nincs sürgősebb, mint a szülészeti és gyermekklinikákat kiépíteni, amelyek a gyermekhalandóság és a gyermekbetegségek ellen veszik fel a harcot" - mondta. Szegeden a gyermekellátást 1907-től az úgynevezett Graef Alapítványi Gyermekkórház végezte a Kossuth Lajos sugárút 3 5. szám alatt (ma az egyetem orvoskarának óvodája), rendkívül kezdetleges és balkáni körülmények között 32 ágyon, cserépkályhafűtéssel, folyóvíz- PiffQkí)Tí)k D/7717 IPQí)lé zel, 6 betegszobával, egy közös fürdőszobával, egy mikroszkóppal. -LriJUDiACI UJ\, ¡JUjJUU^JÍA A gyermekklinika alapkövének letétele, mely egyben az egyetem építésének kezdete, 1926. október 5-én történt. Az ünnepélyes kalapácsütést Klebelsberg „Magyar tudás, magyar hatalom" jelmondat kíséretében tette meg. Avatóbeszédében így szól: „De ki képviseli a szebb jövő reménységét? A magyar gyermek. A magyar gyermeket tehát nemcsak tanítani kell, hanem egészségét, életét óvni talán még nagyobb nemzeti kötelesség. Nem puszta véletlen tehát az, hogy a szegedi egyetem hatalmas telepének építését a gyermekklinikával kezdtük, mely nemcsak Szegednek speciális gyermekkórháza lesz, hanem egyúttal a gyermekorvosok képzésének főiskolája." A szegedi gyermekklinikával végig különleges szeretettel és gonddal foglalkozott, így az 1926-27-es állami költségvetésben 400 ezer aranykoronát vett be az építési kiadásokra. Folyamatosan ellenőrzi az építkezéseket, elnököl az egyetemi bizottság ülésén, részt vesz a pályázatok elbírálásában, dönt a munkák kiadásában. A klinika amerikai gyorsasággal, két év és négy hónap alatt készült el, és a kor legmodernebb elvárásainak is megfelelt. 96 ággyal, 26 kórteremmel rendelkezett. A fertőző betegek ellátása külön épületben (ma fül-, orr-, gégészeti klinika) történt. Volt röntgen, EKG, laboratóriumok (elektromos pH-mérő!), könyvtár, tanterem, kápolna, szeptikus és aszeptikus műtő, tejkonyha hűtőszekrényekkel (a klinikák közül egyedül csak itt volt), fotólaboratórium, levegőztető és játszószobák gyerekeknek, napozó a dolgozóknak, állatistálló a kísérletezésekhez, orvos- és nővérlakások stb. A beköltözés 1929. február l-jétől március 9-éig történt. Klebelsberg 1929. március 11 -én megtekintette az új klinikát, másfél órán keresztül járta az épületeket, beszélgetett a gyermekekkel és beszédet is tartott. A vendégkönyvbe tett első bejegyzés is az övé. Még miniszterségének utolsó hónapjaiban is törődött a klinikával: 1931 tavaszán Margó Ede Anyaság című szobrát adományozta a klinikának, mely ma is az intézmény bejáratánál köszönti a kis betegeket. Klebelsberg a szegedi gyermekklinikára különösen büszke volt: „Eddig ha idegent vidékre vittünk, vagy halpaprikást adtunk neki enni, vagy a Hortobágyot mutattuk meg. Most már könnyen elháríthatjuk azt a vádat, hogy Magyarországon Budapesten kívül jóformán nincsen semmi. Csak legutóbb mutattuk büszkén a svéd pénzügyminiszternek a szegedi gyermekklinikát, mint Európának egyik legtökéletesebb ilyen intézményét." Klebelsberg klinikái közül egyedül a szegedi gyermekklinikát rombolták le porig a második világégés során. Talán nem véletlen és misztikus, hogy a rombolást csodálatos módon a klinika előtti Anyaság ajándékszobra élte túl: a szellem és a szeretet örök, elpusztíthatatlan. DR. HENCZ PÉTER, SZEGED Védekezzünk a parlagfű ellen