Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-29 / 175. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003. JÚLIUS 24. «AKTUÁLIS» 5 Tiszasziget 33 milliót kért, de jóval kevesebbet kapott Takarékosság miatt elbocsátási hullám A kért több mint 33 millió fo­rint állami támogatás helyett a tiszaszigeti önkormányzat mintegy 15 millióval keveseb­bet kapott. A hiányzó összeget nem tudják kigazdálkodni, ezért alkalmazottak elbocsátá­sára kényszerülnek. Szeptem­berben az eddigi hat után to­vábbi négytől válnak meg. Az önkormányzatok a forráshiá­nyuk csökkentése érdekében mindent megpróbálnak. Leg­többször elhalasztják a tervezett beruházásokat, illetve felújításo­kat. Ha ez sem elég, kénytelenek önkormányzati dolgozókat is el­bocsátani. Tiszaszigeten az utób­bi történt. - A község forráshiánya több mint 33 millió forint. Az önhiki­re, vagyis az önhibáján kívül for­ráshiányos településeknek járó állami támogatásra ekkora ösz­szeggel pályáztunk - tájékoztatta lapunkat Bodó Imre polgármes­ter. Az Államkincstár Területi Igazgatósága ezt összeget lecsök­kentette 22,2 millióra és így küldte tovább a Pénzügyminisz­tériumhoz. A tárca pedig csak 17,9 milliót hagyott jóvá. A község vezetője szerint a leg­nagyobb probléma, hogy az ál­lam jóval kevesebbet fizet a valós összegek helyett. Példának a gáz árának változását hozta fel. Az energiahordozó árát 12 százalé­kát emelték, az állam pedig csak 3 százalékot kompenzál, vagyis ennyivel járul hozzá az önkor­mányzatok dologi kiadásaihoz. Mivel a kért összegnek szinte csak a felét kapták meg, így szi­gorító intézkedéseket kellett be­vezetniük. A kapott 17,9 millió a béreket sem fedezte, így a 48 közalkalmazottból hatnak a munkaviszonyát megszüntették, illetve nem hosszabbították meg a szerződését. - Más választá­sunk nem volt, másból már nem lehetett faragni, csak a bérekből - tette hozzá Bodó Imre. Nyugdíj előtt állt egy pedagó­gus és egy konyhai dolgozó. Ok most a felmentési idejüket töl­tik, de a helyükre később sem vesznek fel senkit. Egy napközis nevelőt is felmentettek, ő most munkanélküliként átképzésére jár. Az ifjúsági referensi állást is megszüntették. Tavaly egy évre pályázat útján állami támogatást nyertek fizetésének egy részére. Mivel az idén sikertelenül pá­lyáztak, így a referens közalkal­mazotti jogviszonyát nem hosz­szabbították meg, mivel az ön­kormányzat egyedül nem tudta fizetni a bérét. - Azokat a munkaköröket, amelyeket közcélú munkások is el tudják látni, idővel betöltjük. Ugyanis az itt dolgozók bérének a száz százalékát az állam állja, így az önkormányzatnak szinte egy fillérjébe sem kerül - mond­ta Tóth fózsefné jegyző. A mű­velődési ház elbocsátott takarí­tónője helyett is közcélú mun­kások tartják majd rendben az intézményt és közvetlen kör­nyezetét. K.T. Mobil URH a trolin Szegeden a villamosokon, trolikon még csak tesztelik az új URH-adóvevőket, de segítségükkel máris fogtak vandálokat. A készülékekkel folyamatosan kapcsolatot tarthatnak egymással is és a diszpécserrel is a járművezetők. A szegedi trolikon és villamosokon a régi és elavult adóvevők nagy ré­sze tönkrement, javításukhoz alkatrészeket sem lehetett beszerezni. Ráadásul az azonos frekvencia miatt az áramátalakító is zavarta a be­szélgetéseket. A dupla vezetőfülkés villamosokon például csak az egyik irányban építettek be adóvevőt, mivel azt nem tudta magával vinni a vezető, amikor az ellenkező irányban haladt, nem hallotta a forgalmistát. Akadt ezenkívül olyan jármú, ahol a sofőrnek egyálta­lán nem biztosítottak adóvevőt. A Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) a fentiek miatt tavaly új ké­szülékek beszerzéséről döntött. A vállalat meghívásos pályázaton vá­lasztotta ki a forgalmazót, akitől 7 millió forint értékben, összesen 64 berendezést lízingel - mondta Szabó Péter, a társaság forgalmi osz­tályvezetője. - Az új eszközöket a vezetők a mobil telefonokhoz ha­sonlóan maguknál tartják. A forgalmistákat és a szervizjármúveket ezentúl bármilyen meghibásodás, baleset vagy rendbontás esetén ér­tesíteni tudják. A troli- és villamosvezetők, valamint a forgalmisták már tesztelik a rendszert. A teljes beruházás várhatóan egy hónap múlva készül el. A hét végén már kiderült, milyen hasznosak a korszerű adóvevők. A villamosvezetők két esetben még időben értesíteni tudták a diszpé­cserszolgálatot, hogy firkálok teszik tönkre a járművek belsejét. A rendőrök a bejelentést követően elfogták a tetteseket. DOMBAI TÜNDE Elindult az úthenger Folytatás az 1. oldalról Azt, hogy az utakra sokkal több pénz kellene, megerősí­tette a kivitelező cég, a Szegedi Mély- és Magasépítő Rt. (SZMM) vezérigazgatója is. Nagy Sándor szerint a 140 mil­lió forint csupán a főbb közle­kedési útvonalak felújítására, valamint a balesetveszélyes buszmegállók burkolatának helyreállítására és kisebb ká­tyúzásokra lesz elegendő. A szegedi közúthálózat ka­tasztrofális állapotának egyik legfontosabb oka, hogy mind az állami, mind a városi kezelésű utak felújítására, karbantartá­sára fordított költségek reálérté­ke folyamatosan csökkent az évek, évtizedek alatt. A júniusi közgyűlésen a képviselők meg­határozták az útjavítási munkák alapelveit, amely szerint a felújí­táskor a fő- és gyújtőutak élvez­nek elsőbbséget. Alapelvként fo­gadták el azt is, hogy ott nem vé­geznek javítást, ahol előre látha­tó, hogy rövid időn belül csator­naépítés vagy más fejlesztési munka miatt feltörik a burkola­tot. Tegnap a Vásárhelyi Pál utcán - a Kálvária sugárút felé eső ré­szen, közel a Mercedes-szalon­hoz - elkezdték az útjavítást. A munkások mintegy százötven négyzetméter burkolatot martak fel, hogy később új aszfaltszőnye­get terítsenek az útra. Ma a Ró­kusi körút Csongrádi sugárút és Margaréta utca közötti szakaszát javítják. Nagy Sándortól meg­tudtuk, hogy a felújítás ideje alatt csak két vagy három sávon lehet majd közlekedni. A kivite­lezők utcajegyzék szerint dolgoz­nak, amit egy önkormányzati ad hoc bizottság hagy jóvá. Az útja­vítási munkálatokkal november elején végez a Szegedi Mély- és Magasépítő Rt. sz. c. sz. Október végéig pályázhatnak állami támogatásra a társasházak Életveszélyes kémények A rossz technológiával épült kürtőkből visszajuthat a lakásokba a szén-monoxid. Fotó: Schmidt Andrea Szegeden több száz társasházban működ­nek életveszélyes, úgynevezett egycsator­nás gyújtőkémények. Az átalakításhoz igénybe vehető kormánytámogatásra ok­tóber végéig pályázhatnak a társasházak. Fogy az életveszélyes kéménnyel épített há­zakban lakók ideje: október 31-ig pályázhat­nak a kürtők átalakítására fölajánlott állami támogatásra. Eddig a mintegy négyszáz érin­tett szegedi társasház közül mindössze tíz je­lezte fölújítási szándékát az önkormányzat­nál. „Vagy a gázkonvektort használja, vagy a víz­melegítőt: a kettőt együtt semmiképpen!" ­egy szegedi lakásban így figyelmeztette a tu­lajdonost a kéményt és szellőzőt ellenőrző szakember. A rá leselkedő életveszélyről ed­dig mit sem tudó lakót kevéssé vigasztalja, hogy bajával nincs egyedül: a városban több tízezren élnek hasonló körülmények között. Magyarázat: az elmúlt évtizedekben or­szágszerte sok ezer társasházba építettek be rossz technológia szerint készült, egycsator­nás gyújtőkéményeket, amelyeknek kürtői­ből bármikor visszafordulhat a gázüzemű fű­tőtestek és vízmelegítők füstje. Ráadásul ma­guk a lakók is növelték a veszélyt azzal, hogy a kürtőkre szabálytalanul és engedély nélkül kötöttek rá további berendezéseket. Minderről Szenkovszky István, a Szegedi Kéményseprő-ipari Kft. igazgatója annak kapcsán beszélt, hogy a közelmúltban megje­lent a Belügyminisztérium pályázati fölhívá­sa az egycsatornás gyújtőkémények átalakí­tásához biztosított központi támogatásról (az interneten a www.b-m.hu oldalon olvas­hatók a részletes pályázati föltételek). A kor­mány a költségek 40 százalékát fedezi; a la­kásonként igénybe vehető összeg fölső határa 80 ezer forint. A maradék összeg felét az ön­kormányzat magára vállalhatja. Fontos tudnivaló, hogy az állami támogatá­sért nem közvetlenül a társasházak, hanem az önkormányzatok folyamodhatnak. Papp­né Tombácz Ildikó, a szegedi polgármesteri hivatal építési irodavezetője és Kovács Béla irodavezető-helyettes tájékoztatása szerint eddig pontosan 319 lakás kéményfölújításá­ról kaptak szándéknyilatkozatot. A kétlépcsős pályázati rendszerben előbb az épületeknek kell jelezniük fölújítási szán­dékukat. Csak házak pályázhatnak, vala­mennyi ott lakó egyetértése esetén. A támo­gatás kizárólag lakásokra vehető igénybe - te­hát például üzletként működő helyiségekre nem. A Belügyminisztériumhoz az önkor­mányzat adhat be pályázatot. A kéményfölújítási program önkormány­zati támogatásáról a közgyűlésnek kell dön­tenie. A testület legközelebb szeptember 5-én ül össze, így a társasházaknak nem sok ide­jük marad a döntésre. Szándéknyilatkozatai­kat a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján adhatják le. NYILAS PÉTER Elveszítheti az ingyenpénzt a vasút, ha leállnak a postavonatok Búcsú az éjféli járatoktól? A szegedi nagyállomáson töltik fel a postavonatot. Fotó: Karnok Csaba Nagy a hallgatás a postavonatok fél éven belüli leállításával kap­csolatban. A kedvelt éjszakai já­ratok az utolsó szalmaszálat je­lentették azoknak, akik vona­tukat, buszukat lekésték. A két nagy állami cég, a Magyar Posta (MP) és a MÁV Rt. nem nyilatkozik a postavonatok eset­leges leállításáról. A vasúttársa­ság ahhoz a sajtóközleményhez ragaszkodik, amelyet két héttel ezelőtt, az első híresztelések fel­röppenése alkalmából kiadott a témával kapcsolatban. A MÁV sajtószolgálata szerint hivatalos megkeresés mindeddig nem ér­kezett a Magyar Postától arra vo­natkozóan, hogy a cég a jövőben kizárólag közúton kívánja szállí­tani a küldeményeket és a MAV-val felbontja a szállítási szerződést. A MAV Rt. és a Magyar Posta között továbbra is jó a kapcsolat - állítják az illetékesek függet­lenül attól, hogy a posta fel­mondja-e a MÁV-val 1990-ben kötött szállítási szerződést. A szerződés egyébként hat hóna­pos felmondást köt ki, továbbá tartalmazza, hogy mindkét fél időben tájékoztatja a másik felet, ha lényeges változtatást kíván megvalósítani az együttműkö­désben. Az órának tehát már ke­tyegnie kellene, ha igaz lenne a 2004. január 1-jei válás. A két vállalat között az elszá­molás lényegében önköltség ala­pú, s az együttműködés évtize­dekre nyúlik vissza. A szerződés módosításának, illetve felmondá­sának körülményeit nem ismerve a MÁV úgy ítéli meg, hogy az esetleges felmondás a vasúttársa­ság eredményére csekély mérték­ben hatna. Ennek elemzésére egyébként majd akkor kerül sor, amikor a Magyar Posta hivatalo­san értesíti jövőbeni szándékáról partnerét. A postai forgalomból származó bevétel 2002-ben a MÁV-nál 454 millió forint volt, a 2003-as éves terv 433 millió, a vasúttársaság éves árbevételének csupán mintegy 2 ezreléke - emlí­ti meg a közlemény, mintegy je­lezve, hogy számukra bagatell összegről van szó. Ugyanakkor nevük elhallgatását kérő mávo­sok állítják, nem kellene ennyire semmibe venni azt az ingyen­pénzt, amelyet a MAV azzal kasz­szíroz be, hogy egy-két személy­szállító vagont a postavonat mögé kapcsol, a heti tízezer utastól pe­dig begyűjti a jegyárakat. Más dol­ga nincs, hiszen a vagonok a posta tulajdonában vannak, a személy­zet, a leveleket, egyéb küldemé­nyeket szortírozok szintén az MP alkalmazottai. lelenleg újságot, levelet, képes­lapot, csomagot már csak nyolc vasútvonalon szállítanak. Buda­pestről, a Keleti pályaudvarról 1 órakor indul a vonat Szegedre és 4.18-kor érkezik, Szegedről pedig 19.20-kor startol és 23.22-kor érkezik meg a fővárosba. F.K. HÍREK SZÖKÖTT FOGLYOT FOGTAK Körözött férfit fogtak el a szegedi a rendőrök. A 42 éves férfit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság fogolyszökés miatt ke­reste. A szegedi férfi tavaly úgy döntött, a pénzbüntetés kifizeté­se helyett inkább leüli bünteté­sét. Ősszel az elítélt az önkor­mányzati választások alkalmá­val négy nap eltávozást kapott, hogy szavazni tudjon, ám ő a voksolás után nem tért vissza a börtönbe. Egy hónappal később a férfi kifizette a fennmaradó pénzbüntetést. Kiderült, időköz­ben talált munkát, és azért nem ment vissza, hogy a „kiváltás­hoz" szükséges pénzt mielőbb előteremtse. MENETRENDVÁLTOZÁS Kisebb menetrend-módosítást léptet életbe augusztus l-jétől a Tisza Volán Rt. a Szeged-Békés­csaba-Debrecen, a Szeged-Bé­késcsaba-Hajdúszoboszló, a Sze­ged-Eger, a Szeged-Szolnok­Gyögyös-Parádfürdő-Szentes­Csongrád, a Hódmezővásárhely­Mártély-Mindszent-Szegvár­Szentes és a Makó-Apátfal­va-Magyarcsanád autóbuszvo­nalon. A menetrendváltozás­ról készült szórólapokat és bő­vebb információkat a buszállo­másokon és Szegeden, a Tisza Volán Rt. közönségkapcsola­tok irodájában (Szeged Plaza) kaphatnak az érdeklődők. LETARTÓZTATÁS KÁBÍTÓSZER MIATT Kábítószerrel való visszaélés bűn­tettének gyanúja miatt indított eljárást a megyei rendőr-főkapi­tányság két vásárhelyi férfi ellen. A 27 és 32 éves férfit Mindszen­ten igazoltatták. Egyiküknél több mint 50 gramm, másikuknál pe­dig több mint 40 gramm amfeta­mint tartalmazó port és 20 darab tablettát találtak. A feltételezés szerint nem csupán kábító­szer-fogyasztók, terjesztők is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom