Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-28 / 174. szám

16 •MOZAIK" HÉTFŐ, 2003. JÚLIUS 28. Önanalízis a pusztában PODMANICZKY SZILÁRD Hogy ne maradjon előttem rejtve az életnek egyetlen zuga se, számba vettem, hol és mik a rej­tett zugok, s rá két napra, beálltam csikósnak. Elég jellegzetesen néztem ki. Mivel nem a véremből jött a mesterség, alá kel­lett vetnem magam egy viszonylag szerénynek ígérkező tanfolyamnak, illetve előtte egy alkal­massági lovaglásnak. A tanfolyamon a következő tantárgyak szere­peltek: 1. ostorpattogtatás, 2. bajuszpődrés, 3. egy seggel két lovon, 4. viseletanalízis, 5. lóbiológia, 6. zabszemfelismerés. 7. életmentés teli gyomor­ral. Szerénynek ígérkezett a tanfolyam, viszont az alkalmassági belovaglás annál kevésbé. Mivel egy évben két embert vesznek fel csikós­nak, nagyon megnézik, ki legyen az egyik, és ki legyen a másik. Alig hogy összetegeződtünk, már fönn is ültem az egyik ló nyergében, mondták a nevét, Kotopa­xi, és hogy tessék, tiéd a terep, az egész pusztaság. Nem mondtak semmit, hogy mutassak figurát, vagy vágta, galopp, ügetés, hanem amikor úgy ér­zem, hogy bemutattam mindent magamtól, ak­kor leállhatok, s a bizottság majd dönt, indulha­tok-e a tanfolyamra tovább. Fölkaptam a nyeregbe, vagy legalábbis megint elfogott az ugrás iránti vágy a nyeregben, & ahogy voltam, megrántottam Kotopaxi kantárját, s min­dennél sebesebb vágtába kezdtem. Olyannyira mindennél, hogy percek múlva a vizsgabizottság is eltűnt a láthatárról. Vágtattam, ahogy a torkomon kifért. A Kotopaxi mozgásának ritmusos hullámzása a végtelen felé törekedett. Vágta közben eszembe jutott Mátyás király, ahogy álruhában hülyíti a paraszt csajokat. Vágta közben eszembe jutott Dózsa György, ahogy mogorván szivarozik egy lepusztult bár­ban. Vágta közben eszembe jutott Táncsics Mihály, ahogy levelet ír Hudininek. Vágta közben eszembe jutott Kossuth Lajos, ahogy szakállvágót vásárol a technika székházá­ban. Vágta közben eszembe jutott Deák Ferenc, ahogy névtáblát cserél az ajtaján. Vágta közben eszembe jutott Dugovics Titusz, és hát majdnem lestem a lóról. Már nem tudtam, merre járok, de a pusztaság még mindig tartott, és egyre másra jutottak eszembe az ország történelmének azok a figurái, akikkel soha nem találkoztam, soha nem ismer­hettem meg őket, így aztán soha nem lehetett ró­luk saját, őszinte és tiszta véleményem, helyette ott voltak a készen kapott legendák, történelmi mesék, amiket legfeljebb hallgatni volt jó, elhinni nem. Kotopaxi jól ismerhette az utat, mert anélkül, hogy különösebben bekanyarodtunk volna, visz­szavitt a bizottság elé. Leszálltam a lóról, és kissé fáradtan, de kíváncsian vártam a döntést. Na. kérem, mondta a bizottság elnöke, szá­munkra az derült ki, magának fogalomzavara van. Döntse el, mi akar itten lenni! Csikós1 Vagy Betyár? Oszlopszaggató Sámson izomsorvasztó atrakciója Kübekázán, avagy: már a görögök is habszivacsból építkeztek. Fotó: Schmidt Andrea Desztillált víz Dávidnak ROMA (MTI) Tizenegy éven át folytatott ta­nulmányozás és elkeseredett vi­ták után döntés született a világ leghíresebb szobrának megtisztí­tásáról: Michelangelo Dávidját desztillált vízzel mossák le. Az olasz sajtó jelentése szerint Giuliano Urbani kulturális mi­niszter egyetért a választott eljá­rással. Az 1873 óta Firenzében található Dávid-szobor fürdetése szeptemberben kezdődik és véget ér 2004 tavaszára, amikor a re­neszánsz szobrászat remekmű­vének 500-ik „születésnapját" ünneplik majd. A vita elsősorban akörül forgott, hogy csak szára­zon végezzék-e a tisztítást, vagy ­amint azt a felelős firenzei szak­értők ajánlották - kompresszo­ros vízlemosással. A művészet­történészek azonban máig első­sorban az foglalkoztatja, hogy milyen vegyi anyagokat keverje­nek a lemosáshoz használt víz­hez. Egy olasz szakértő rámutatott, hogy a meztelen, parittyás fiatal Dávidot ábrázoló remekművet 1843-ban erősen maró oldattal tisztították meg és annak hatá­sára eltűntek a színek, amelyek a múltban díszítették. ISTEN ELTESSE! SZABOLCS Ősmagyar név, így hívták a hon­foglaló magyarok egyik vezérét, Előd fiát. Ó lett az Ottó császár ellen vonuló hadak parancsnoka. Hangázásánál fogva kapcsolatba hozzák a Szabbász héber névvel, amelynek jelentése öreg. A név a múlt század romantikus múltba fordulása révén, a szabadságharc utáni időkben jött újra divatba. A NAP VICCE A lovag keresztes háborúba in­dul. Előbb azonban szépséges, fiatal feleségére erényövet csatol, hogy megóvja minden kísértés­től. A kulcsot átadja legjobb ba­rátjának, hogy gondosan őrizze meg. Felnyergeli lovát, s elindul. Fél órával később, vágtató lovon, barátja utoléri, és a sietségtől el­fúló hangon mondja: -Állj meg, Tankréd! Rossz kul­csot adtál! Lottószámok ÖTÖSLOTTÓ 7,29,30,77,80.Jokerszám: 929717 HATOSLOTTÓ 5,11,19,21,35,39.Pótszám: 28 NEM TANULNI MENT Egy szegcdi általános iskola mű­helyébe az ablakot befeszítve ju­tott be az a betörő, aki bírógépet, alumíniumcsíkokat és más nyersanyagot vitt magával. Az eddig ismeretlen tettes a lopással 35 ezer, míg az ablak megrongá­lásával 30 ezer forint kárt oko­zott az oktatási intézménynek. KAMERA A ZSÁKMÁNY Egy szegedi Cég telephelyéről két kültéri térfigyelő kamerát szerelt le és lopott el egy tolvaj, aki a bűncselekménnyel összesen 270 ezer forint kárt okozott a tulajdo­nosoknak. FIGYELMETLEN VÁSÁRLÓK Nem egyedi az a lopás, ami a kö­zelmúltban az egyik szegedi be­vásárlóközpontban történt. A fi­gyelmetlen vevőket, akik a bevá­sárlókocsi tetején hagyják pénz­tárcájukat, sok esetben úgy rövi­dítik meg a tolvajok, hogy ki­használjákazt a rövid időt, míg a vásárló a gépkocsiba behajolva pakol, és egyszerűen leemelik ér­tékeiket a kosár tetejéről. Német halálturizmus Svájcba BERLIN (MTI) Egyre több gyógyíthatatlan beteg német utazik a szomszédos Svájc­ba - meghalni. E különös turiz­mus oka abban rejlik, hogy bár a halálba segítést egyik ország törvé­nyei sem engedélyezik, Svájcban az orvosnak joga van olyan gyógy­szert felírni végnapjait élő pácien­sének, amellyel a beteg véget vet­het életének. Mindazonáltal szi­gorú előírás: a halálos szert a be­tegnek magának kell bevennie. A német törvények csupán azt te­szik lehetővé, hogy a gyógyíthatat­lan beteg rendelkezzen: milyen or­vosi segítségre tart igényt végnap­jaiban, lemond-e például arról, hogy gépek segítségével mestersé­gesen életben tartsák. A csúnyaság definíciója Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 30. számú sorában egy mai közmondás olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 9. Ismételt tiltás. 11. Bam­ba. mafla. 12. Előtér. 14. Előidézője. 15. Baktériumok. 17. Ugyan. 18. Személyére szintén. 20. Levéltartó. 21. Félig vége! 22. Kert oro­szul. 24. Bizonyosság. 26. E.R. 27. Sporteszköz. 28. Tesped. 29. He­rélt kos. 30. Utazó. 32. Idegen olaj. 34. Egyel! 35. Teljesítménybé­rek. 37. Félig teheti! 39. Római félszáz. 40. Gyorsulás jele. 41. Név­elő. 42. Jellege. 43. Becézett női név. 46. Ábécé-kezdet. 47. Hajlat. 49. Hajó része. 50. Évkönyvek. 54.1.T. FÜGGŐLEGES: 1. Fúvós hangszeren játszó zenész. 2. Folytonos­sági hiány. 3. Ebeink. 4. Kettős betű. 5. Vas megyei község lakója. 6. Túzok rendszertani neve. 7. Részesrag. 8. Oiaméter. 9. Népszerű nóta. 10. Nem kellett találkoznia vele. 13. Abortusz Bizottság. 16. Idegesen mozgok. 19. Régiesen juttat. 23. Göngyöleg. 25. Szemé­lyes névmás. 28. Szemcsés anyag. 29. Palántáz. 30. A megfejtés második sora. 3L pltatya. 33. Félig! 36. Semmi. 38. Drótposta. 42. Nitrogén/tegyjele. 44. Osztrák folyó. 45. Becézett Anna. 46. Vi­lágos angol/s^ R^^ő.szé. 52. Gyo­SZ0MBATI rejtvényünk megfejtése: Nem a szerelmet kell vaknak festeni, hanem aZ^ty^fj Anyából törölve Kánikula Kíszftette A nyugat felől közeledő hidegfront előtt ma még erőteljes lesz a felmelegedés, káni­kulai meleg várható sok napsütéssel. Legteljebbestefelé lehet zápor, zivatar Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások A hét többi napján változékony, mérsékelten ineleg időre lehet szám Ham. A néhány órás napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, és bármelyik nap lehel zá­poreső, zivatar. A csúcshőmérséklet 27,29 tok között valószínű. o 33° Mórahalom 0 34° 33° Mindszent 0 34° 33° Békés­csaba 0 34° o 33° Szolnok 32° o 33° Kecskemét 32° o 33° Orosháza 33° Szerda Csütörtök Péntek ÉX ^ ÉX Max:27° Mln:18 Zápor Max: 29 Mtn:16° Változó Max:29 min: 18 Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 103 cm (hőfoka 25.7 C°), Csongrádnál-121 cm, Mindszentnél -5 cm. A Maros Makónál -70 cm. A Nap kel: 5.15, nyugszik: 20.25, Hold kel: 6.16, nyugszik: 18.42 TOSHIBA klíma akció! Eredeti TOSHIBA klímaberendezések értékesítése egyedi részletfizetéssel | A TOSHIBA Magyar FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. országi képviselete: Szeged. Római krt. 23. Tel.: 62/421-533 Kullancsok északra STOCKHOLM (MTI) Észak-Európában előrenyomuló­ban vannak a kullancsok. Az uppsalai egyetem kutatói megál­lapították, hogy a vérszívó rova­rok egyre jobban terjeszkednek észak felé Svédországban. Felté­telezik, hogy a jelenség oka az ég­hajlat változása és ezzel együtt a hőmérséklet emelkedése. Még néhány évvel ezelőtt kullancs­mentes volt a Stockholmtól 150 kilométerre északra fekvő terület - mutatott rá Thomas faenson, az uppsalai egyetem professzora. 75 000 Ft-tól 3 000 000 Ft-ig 0 1% ' 4 kezelési költség Citibank Személyi Kölcsönök Érdeklődjön bankfiókunkban: Szeged, Nagy Jenő u. 1. Tel.: (62) 554-770 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00-16.00 A Citibank sohasem pihen Citibank Citibank Rt. - * Citigroup ét a magvaroruégi CItItMnN csoport taqta Alapfeltételek: megyat áHameolgársag, lakóhelyi vacetékes .egy privát moMMtton, 18-65 év közötti Rétkor. Minimum jövedelem: 75 erei es 1 millió FI kölcsönösszeg kirótt egyedülálló személy esetén 50 000 FI havi nettó jövedelem, házas- és Rettársat esetéhen 60 000 Ft nettó pvedelem. I millió Ft feletti kölcsönösszegnél egyedülálló siemely esetén 80 000 Ft havi nettó jövedelem. Hátát- és Málták esetéhen 100 000 Ft nettó jövedelem. « külónbízó Citibank Személyi Kölcsönöknek ellélí feltételei lehetni*. A Citibank a kölcsönt a NNWfálati fettételei alaptan. a szerződéskötés! követően nyújtja. A szerződéskötés es az adott kölcsön konkrét feltételei a hitelbírálat eredményéről függenek. A Citibank Rt fenntartja a jogot, hogy a hiteiöralat során egyéb szempontokat is fkjyelemoe vegyen A leltéterekket kapcsdatos további felvilágosításért nivja a Citibank Hitelvonalat (06-40A0-I0-40I vagy torduijon munkatársunkhoz U a hirdetés krzarolag a figyelemfelkeltést szolgálja, ás nem mnösul n»«yános ajánláttételnek vagy tájékoztatom*. Az akció 2003. június 21« július 31 ig tart. « kondíciók és az akció któtarlamá egyoldalú módosításának boát a Citibank Rt. lennurtia A C4gent2 Kit. (székhely: Budapest. Váci u. 35. cégjegyzékszám: 0109566287) a Cilibank Rt. bankúgynökekénl iái el. THM: 26,76% -37,12%

Next

/
Oldalképek
Tartalom