Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-19 / 167. szám

V. SZIESZTA 2003. július 19, szombat TEMESI MARIA HAT EV UTÁN ÚJRA AIDA SZEREPÉT ÉNEKLI A SZABADTÉRIN Szegedi professzor az etióp rabszolganő Temesi Mária, a Szegedi Tudo­mányegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának habilitált magánének-professzora (ké­pünkön) alakítja ma este az etióp rabszolganő szerepét a szabadtéri Aida-produkciójá­ban. A szegedi születésű mű­vész ősszel grátisz énekli Tos­ca szerepét a nagyszínházban. A tősgyökeres szegedi Temesi Mária hat évvel ezelőtt már énekelte Aidát a Dóm téren. Azóta az Isztambuli Operában is vendégszerepelt vele. - Min­den szerepben újabb rétegeket fedezek fel, ha évek múltán új­ra találkozom vele. Az Aidával is így van ez. Elmondtam egy imát, megköszöntem a gond­viselésnek, hogy újra itt éne­kelhetem. Pici gyerekkorom óta a város és a szabadtéri rab­ja vagyok. Kis keserűséggel mondom, hogy tizenegy éves fiam már nem járt ki próbákat nézni, inkább számítógépes játékokat játszik az unokatest­véreivel. Aki nem imádja a színházat, arra nem szabad rá­erőltetni. Gyerekkoromban én ámulattal figyeltem a Dóm téri készülődést. Zeneakadémista­ként is itt ültem nyaranta a szabadtéri nézőterén, és arra gondoltam, egyszer talán majd én is ezen a színpadon énekel­hetek. Azóta már felléptem Ai­daként, A trubadúr Leonórája­ként és Marton Éva helyett is beugrottam egy operagálán. Jó érzés tudni, hogy a szülőváro­som visszavár, hiszen tanár­ként én is visszahozom a meg­szerzett gyakorlati és művészi tudást - meséli Temesi Mária, a konzervatórium magánének tanszékének vezetője. Még nem mindennapos a hazai művészképzésben: az énekesnő nemrégiben meg­szerezte a DLA-fokozatot és Tosca szerepében habilitált az Operaház színpadán. Nagy se­gítséget jelentett ehhez, hogy annak idején zongoristaként is jelesre diplomázott, képzett hangszeres muzsikusként ze­neelméletből, összhangzat­tanból is alapos tudással ren­delkezik. Június 30-án a Nép­rajzi Múzeum aulájában egy­kori zongoratanárával és kor­repetitorával, Kerek Ferenccel egyszerre vehette át Mádl Fe­renc köztársasági elnöktől egyetemi tanári kinevezését. - Mindez nem munka nélkül pottyant az ölembe. Hogy mennyit dolgoztam érte, arról a családomat kellene megkér­dezni - mondja nevetve. Az el­múlt években olyan neves énekmestereket hívott meg mesterkurzust vezetni Sze­gedre, mint például Hamari Júlia. - Nemrégiben Polgár Lászlóval léptem fel, aki örömmel vállalta, hogy a kö­vetkező tanévben mesterkur­zust tart nálunk. Szeretném, ha a tanszakunk bekapcsolód­hatna a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. Már Pál Ta­más zeneigazgatósága idején elindult, majd Oberfrank Péter támogatásával folytatódott a főiskola és a Szegedi Nemzeti Színház közötti együttműkö­dés, amelynek köszönhetően zenekaros operavizsgákat ren­dezhetünk hallgatóinknak a teátrumban. Sándor lános rendező segítségével a színpa­di mesterséget is magas szin­ten oktatjuk. Tanárkollégáim­mal mindannyian operaéne­kesi és művésztanári diplomá­val is rendelkezünk. Az utóbbi években az ország minden tá­járól jönnek hozzánk tehetsé­ges növendékek, egyre na­gyobb a tanszak presztízse. Temesi Mária operaházi fel­lépései mellett az elmúlt évad­ban az Álarcosbál Ameliáját énekelte Franciaországban és Németországban, Kocsis Zol­tánnal és a Nemzeti Filhar­monikusokkal koncertezett. Szinetár Miklós korábbi Wag­ner-szerepei mellett jövőre két premierre is felkérte: Katha­rina Wagner rendezi az új Lo­hengrint, amelyben Ortrud szerepét énekeli majd, a Je­nufában pedig a templomos asszony lesz. A Hungaroton­nál készül Wagner-CD-je Jurij Szimonov dirigálásával. Ami­kor hallotta, milyen nehéz helyzetbe került a szegedi színház, felajánlotta: azzal se­gít, hogy a következő évadban grátisz énekli a Toscát. H.ZS. 9 SZEMKÖZT Nemes László kereszttűzben Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghí­vott stúdióvendéget egy tévériporter és egy új­ságíró kérdezi aktuális témáról. Az e heti adás­ban Nemes Lászlót, a Szepark Kft. ügyvezető igazgatóját faggatta Márok Tamás és Szabó C. Szilárd az utóbbi időben őt ért támadásokról. MUNKATÁRSUNKTÓL Nemes László a műsorban cáfolta, hogy előny­telen lett volna az a szerződés, amelyet a Szegedi Közlekedési Társaság igazgatójaként 2000. június végén kötött a Vivaép Rt.-vel (akkor még kft.-vel) a járművek karbantar­tására. Hozzátette: a megállapodást a köz­gyűlés hagyta jóvá. Többen azt is furcsállották, hogy 2000-ben egyik napról a másikra az SZKT igazgatói székéből a Vivaép élére került, amit a szerződéskötéssel is összefüggésbe hoztak. - Sokan azt hiszik, hogy tízszázalékos tu­lajdonrészem van a Vivaépben, pedig nincs ­mondta Nemes László. Abban sem talált ki­vetnivalót, hogy az előző önkormányzat 25 évre szóló keretszerződést kötött a Vivaéppel. Szerinte ezt a pályafenntartás, a járműjavítás és -karbantartás hosszú távú feladatai indo­kolják. Az SZKT éléről április elején menesztett Ne­mes László állítása szerint még nem látta azt az ellenőrzésen készült jelentést, amelynek alap­ján Nagy Sándor alpolgármester ismeretlen tet­tes ellen feljelentést tett a rendőrségen, s meg sem hallgatták az ügyben. Ugyanakkor felmen­tése miatt munkaügyi bírósághoz fordult, s úgy tudja, a tárgyalás szeptember elején lesz. Arra a kérdésre, számít-e rá, hogy a Szepark Kft. éléről is távozni kényszerül, Nemes László ügy válaszolt: aki olyan munkakört vállal, amelyből a tulajdonosok bármelyik éjszaka hozott döntésükkel fölállíthatják, ezzel szá­molnia kell. FARKAS CSABA HORGASZROVATA Halfogás és kánikula Kánikulában nem kell tartani a felfokozott mértékű hal­fogásból eredő stresszbántalmaktól, ezzel szemben köny­nyen kapunk napszúrást. A halak és a kánikula viszony­rendszere részben ellentmondásos. Sok évvel ezelőtt láttam: két osztrák horgász tízkilós pon­tyot fogott, miközben a mel­lettük üldögélő hazai pecások­nak mozdításuk sem volt. Pe­dig ugyanott horgásztak az osztrákok is, mint a magyarok, ugyanolyan távolságra dobál­tak, csakhogy nem harmincas damillal, mint ők, hanem va­lami elképesztően vékony zsi­nórt használva (ehhez igazo­dott a bot is). - Egymás után vágta el a vékony zsinór a szomszédok damiljait, amikor ment oldalra a nagy ponty ­mondták, akik látták a fárasz­tási. Szóval: „láthatatlan", a vízi­lakók számára nemigen érzé­kelhető szerelékkel még ak­kor is kapásra késztethető a hal, amikor nincs étvágyánál, s a vastag zsinórok, hatalmas horgok, messzire villogó ete­tőkosarak mellett unottan úszik el. Márpedig kánikulá­ban jóformán minden mel­lett unottan úszik el, sőt bizo­nyos hőmérséklet fölött egy­általán nem eszik. Akvárium­ban megfigyelhető: amint Ha véget ér a kánikula, általában megindul a hal. FOTÓ: MISK0LCZI RÓBERT megy fölfelé a hőmérő hi­ganyszála, egy ideig a halak táplálkozó kedve is fokozódik - minél melegebb a víz, annál gyorsabb az anyagcsere -, ám van egy határ, amelyet elérve a halak semmiféle táplálékról nem vesznek tudomást. Oxi­génszegény vízben e határ alacsonyabb hőmérsékletnél húzódik, oxigéndűs vízben magasabbnál; tapasztalhat­juk is: ha fúj a szél, sokszor még nagy melegben is szé­penjön a hal. Mindazonáltal az „akvárium üzenete" világos: vannak ese­tek, mikor aligha lehet bár­miképp is elérni kapást. Ma­tula bácsi a Tüskevárban így oktatta Tutajost: „Ha kap a hal, kap, ha nem kap, nem kap, még ha cigánykereket hány a parton, akkor sem". Mi azon­ban ne hányjunk cigánykere­ket, sürgősen haladjunk ár­nyékba. Horgásszunk éjjel vagy kora hajnalban, ha az sem hoz eredményt, használ­juk föl a kánikulát fölszere­lésünk ellenőrzésére: keletke­zett-e a véggyűrűn bevágódás, le kell-e cserélni a zsinórt (lá­tatlanban mondom, le kell), meg kell-e fenni a horgot (meg kell fenni; ha lézerrel élezték és mégis eltompult, ki kell cse­rélni). Mindezen műveleteket nagyon is érdemes elvégezni ­a kánikulának előbb-utóbb jó­kora vihar vet véget, s vihar után általában nagyon meg­indul a hal. NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAM- ÉS MŰSORAJÁNLÓ PROGRAM PONT SZÍNHÁZ SZEGED MEDITERRÁN TERASZ (Somogyi u. 19.) Holnap este íél 9 óra: Flavio Dclladio (Olaszország, Bolzano) és Honky Tónk Trió koncertje. SZABADTÉRI JÁTÉKOK Ma este 9 óra: Giuseppe Verdi: Aida - opera. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Ma és holnap, du. fél 4, 5 és este fél 7 óra: Szindbad: hét tenger legendája. Színes, m. b. amerikai rajzfilm; este 8 óra: Frida. Színes amerikai film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Ma és holnap, du. negyed 5 és este háromnegyed 9 óra: Eemme fatale. Színes francia film; este íél 7 óra: Birtokviszony. Színes amerikai film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Ma és holnap, du. 4 és este fél 9 óra: Kata, puska, sült krumpli. Színes amerikai film; du. negyed 7 óra: Egy csók és más minden. Színes amenkai film. PIAZA CINEMA CITY Mátrix (szinkronizált), ma és holnap: 12.15, 15, 17.45, 20.30 óra. Halálosabb iramban, ma és holnap: 15.30, 17.45, 20 és ma 22.15 órakor is. A csillagkutya, ma és holnap: 11.30 óra. X-men 2, ma és holnap: 12.30, 15 óra. Londoni csapás, ma és holnap: 20 és ma 22.15 órakor is. Johnny English, ma és holnap: 11.30, 13.30 óra Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, ma és holnap: 15.30, 20 óra. Ki nevel a végén 1, ma és holnap: 15.30, 20 és ma 22.30 órakor is. Thlipános fanfan, ma és holnap: 13.30, 18.15 óra Szindbad, ma és holnap: 12, 14, 16, 18óra. Jfaflc, ma és holnap: 12.30, 15, 17.30, 20 és ma 22.30 órakor is. Malacka a bős, ma és holnap. 11, 12.30, 14 óra. Álomcsapda, ma és holnap: 17.30, 20 és ma 22.30 órakor is. A vonzás szabályai, ma és holnap: 17.45 és ma 22.15 órakor is. Charlie angyalai, ma és holnap: 11.15, 13.30, 15.45, 18, 20.15 és ma 22.30 órakor is. Hajó vége, ma és holnap: 12.15, 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 és ma 22.15 órakor is. VÁSÁRHELY Ma és holnap, du. háromnegyed 6 óra: lakótársat keresünk. Színe» francia film; este 8 óra: A Nap könnyei. Színes amerikai film. MAKÓ Ma és holnap, este 8 óra: Eemme fatale. Színes francia film. SZENTES Ma és holnap, du. fél 6 óra: Tökös csaj. Színes, m. b. amenikai vigjáték; este 8 óra: Bölcsőd lesz a koporsód. Színes, m. b. amerikai akcióthrillcr; este 10 óra: Mi kell a minek ? Színe», m. b. amerikai romantikus vigjáték. MINDSZENT Ma du. 6 óra: Bölcsöd lesz a koporsód. Színes amerikai film. RÚZSA Holnap, du. 6 óra: Chicago. Színes amerikai film. SÁNDORFALVA Ma és Jiolnap du. 6 óra: Két hét múlva ötökké. Színe» amerikai film. SZEGVÁR Holnap este 7 óra: Bölcsöd lesz a koporsód. Színes amerikai film. ÜLLÉS Holnap du. 6 óra: Még egy Ids pánik. Színes amerikai film. KÖZÉLET SZEGED Dorozsmán, a Bányai cukrászda előtt ma este ti órakor utcabál, zenél a Pig Band együttes. KIÁLLÍTÁS SZEGED Az Olasz Kulturális Központban (Dugonics tér 2.) ma du. 5 órakor nyüik: a XXXII. Nyári Tárlat A kiállítást Magi István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztáriumának művészeti főosztályvezető^ helyettese nyitja meg. A Móra Ferenc Múzeumban megnyüt Hun aranyak - a nagyszéksósi fejedelmi klet; úton-útfélen ­múzeumi kutatások az M5-ös autópálya Csongrád megyei szakaszán, valamint Három a tánc! - magyarországi táncábrázolások 1686-1940-ig címmel. Megtekinthető naponta 10-től 18 óráig hétfőn szünnap. A Fekete Házban (Somogyi u. 13.) megnyílt „Gyökerestől tépi ki a reakciót..." - politikai piaicátok (1945-1949) című kiállítás. Megtekinthető szemptember 28-áig naponta 10-tól 18 óráig hétfőn szünnap. Az Egyházmegyei kincstár és múzeum (Dóm tér 5.) de. 10-től du. 6 óráig várja látogatóit, hétfőn szünnap. VÁSÁRHELY A Képtár Galérián (Bex»kai u. 1.) megnyílt Radics Márk Talált tárgyak (12 fénylenyomat) című kiállítása. Megtekinthető augusztus 5-éig kedden 9-től 12ésdu. 1-től 5, szerdán 9-től 12 és du. 1-től 6, csütörtökön 8-tól 12, du. 1 -tői 5, pénteken 9-tól 12, du. 1-től 6, szombaton 9-től 12 óráig hétfőn szünnap. SZENTES A Kosz ta József Múzeumban megnyílt „Az ekklesia tagjairól" Szentes népélete a XIX. sz. első felében, valamint néprajzi kiállítás Kis Bálint halálának 150 évfordulója tiszteletére. Megtekinthető szeptember 30-áig naponta 10-től 18 óráig hétfon szünnap. MINDSZENT A KeBer Lajos Városi Könyvtár és helytörténeti gyűjtemény (Köztársaság tér 5.) Mindszent múltját bemutató kiállítás megtekinthető naponta 8­tól 12 óráig SZEGVÁR Falumúzeum Állandó laállítás mutatja be Szeg­vára köveit és vasait, Szegvár néprajzát, valamint megtekinthető a Bartucz Lajos-emlékszoba. Nyitva: szombaton 9-től 14, vasárnap 14-től 18 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom