Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-19 / 167. szám

Szombat, 2003. július 19. SZIESZTA II. SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT STARTOLT AZ ELSŐ TOUR DE FRANCÉ Reklámfogásból legendás sportverseny Mai modern kifejezéssel reklámfogásnak nevezhetnénk azt a száz éwel ezelőtt egy francia újságíró fejéből kipattant ötletet, amelynek nyomán annak idején elindult a Tour de Francé. A világ egyik legnagyobb hagyományokkal bíró sportrendezvényének népszerűsége töretlen. Az idén például azért izgulhatnak a július 5-én Párizsból elstartolt kerékpárverseny drukkerei, hogy az elmúlt négy évben elsőként célba ért amerikai Lance Armstrong újra diadalmaskodik-e, csatlakozva ezzel az ötszörös győztesek szűk köréhez. Az első Tour 1903-ban: az élen a későbbi győztes, Maurice Garin. LEGTÖBB, LEGJOBB A legtöbbször, 16 alkalommal a holland Joop Zoetemelk állt rajthoz a hetvenes-nyolcvanas években. A legtöbben 1986-ban indultak a Touron, ekkor 210 bringás vágott neki a versenynek. A legkevesebb induló, 60 fő, 1903-ban, 1905-ben és 1934-ben nevezett. A legtöbben, 158-an 1991-ben értek célba, a legkevesebben pedig, mindössze 11-en, 1919-ben. A legfiatalabb Tour-győztes a 19 éves francia Henri Cornet volt (1904), a legöregebb pedig a belga Firmin Lambot, aki 1922-ben, 36 évesen nyert. A leggyorsabb Tour-győztesnek az amerikai Lance Armstrong bizonyult 40,726 km/óra átlagsebességgel, míg a leglassabb befutó Firmin Lambot volt, aki 24,056 km/óra átlagsebességgel kerekezett. A Franciaországot városról városra haladva körbejáró, többnapos bicikliverseny gondolata a párizsi L'Auto-Vélo autós-kerékpáros újság egyik ifjú munkatársa, Géo Lefevre fejéből pattant ki, aki megnyerte az ötletnek főnökét, Henri Desgrange-t, a korábbi híres biciklibajnokot. Nem volt nehéz dolga, ugyanis a laptulajdonos kiváló reklámlehetőséget látott a kezdeményezésben, amellyel lepipálhatta a versenytárs Le Vélő című újságot. Az első Tour de France-ra összeverbuvált hatvan bringás 1903. július elsején rajtolt el a Párizs elővárosának számító Montgeron község kávézója elől. Az indulóknak csak a harmada ért célba július 19-én. A győztes, Maurice Garin 25 km/óra körüli átlagsebessége több mint tiszteletre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy a 2428 kilométeres távot mindössze hat szakaszra osztották föl. Desgrange számítása is bevált: lapjának példányszáma egyetlen hónap alatt 30 ezerről 100 ezerre nőtt. Cseles versenyzők A kezdeti lelkesedés ellenére a Tourt a következő években a megszűnés veszélye fenyegette. A heves vérmérsékletű francia közönség ugyanis több alkalommal megpróbálta befolyásolni a versenyt, például úgy, hogy szögeket szórtak az úttestre, megállásra kényszerítve a kevésbé szimpatikus biciklistákat, s egyúttal előnyhöz juttatva kedvenceiket. A versenyzők is hamar „cselhez" folyamodtak: már 1906-ban ki kellett zárni hármat, mivel vonaton eredtek a túlságosan előreszaladó mezőny után. A versenyzők eleinte mindenben magukra voltak hagyatva, így defektes kerékpárjukat is maguk szerelték. Ezért sokan tartalék gumibelsővel a nyakukban taposták a pedált. Eugene Christophe pedig 1913-ban, amikor eltörött az első villája, vállára kapva a bringát, begyalogolt a 14 kilométerre lévő legközelebbi faluba, ahol a helyi kovácsmestertől kért segítséget. A média is felkapta A szervezők szándékai szerint a verseny a lappéldányszám növelésén túl honismereti célokat is szolgált és nem utolsósorban a hazafias érzelmeket is erősíteni kívánta. Desgrange az első világháború előtt például tudatosan átvezette a mezőnyt az 187l-es porosz-francia háborúban elvesztett Elzász-Lotaringia városain. A németek ezt 1911-ig tűrték, utána már nem engedték át a határon a kerekezőket. Az 1918-as háborús győzelem aztán újabb alkalmat adott a francia nemzet diadalának ünneplésére. Az 1919-es évhez kapcsolódik a sárga trikó bevezetése is. Ez szintén az újságírók ötlete volt, akik a mezőnyben csak nehezen tudták kiszúrni az összetett versenyben éppen vezető biciklist. A feltűnő szín kiválasztásában pedig Desgrange sárga papírra nyomtatott lapja volt az iránymutató. A Tour idővel egyre nagyobb publicitást kapott, amit csak fokozott az 1920-as évektől elkezdődő rádiós közvetítés. 1930-tól a belgák, az olaszok, a spanyolok és a németek részvételével nemzetközivé vált a Nagy Kanyarnak becézett verseny, s ekkortól nemzeti csapatok váltották fel az addig a kerékpárgyártók által kiállított csapatokat. A főszervező Desgrange 1940-es halála után a második világháború idején szünetelt a Tour, s 1947-ben indulhatott újra, akkor már egy másik újság, a világon ma az egyik legnagyobb presztízsű sportlapként ismert L'Équipe védnökségével. Azt azonban még Desgrange találta ki, hogy a mezőnyt mindenütt reklámfeliratokat hordozó autó- és motorkaraván kísérje. Ez különösen azután alakult gyakorlattá, hogy 1952-től a televízió is közvetíteni kezdte a versenyt. Az 1950-es évek közepén megjelent a színen az első legenda, Jacques Anquetil, aki ötször tudta megnyerni a Tourt. A közelmúlt bringásai közül a szintén legendás ötszörös győztest, Miguel lnduraint hasonlítják Anquetilhez, a spanyol edzésprogramja azonban már fejlettebb volt a francia „whisky, cigi, nők" hármasára alapozott tréningjénél. Anquetilhez fűződik egyébként az első úgynevezett „tiszta sárga" verseny is: 1961-ben ő állt az elsőtől az utolsó szakaszig a mezőny élén. Ötszörös győztesek Az 1960-as években a Tourt újabb válsággal fenyegető jelenség tűnt fel: a dopping. A szervezők gyanúja 1966-ra olyan mértékűvé vált, hogy bevezették a verseny közbeni doppingtesztet. Gyanújukat igazolta egy évvel később Tom Simpson tragikus kimenetelű balesete. Az akkori világbajnok teljesen váratlanul elesett a legendás Mont Ventoux-n és többé nem tért magához. Anquetil után a következő korszakos klasszis, a belga Eddy Merckx volt. A „kannibál" becenevet nem véletlenül kapta: egyszerűen felfalta az ellenfeleit, az országúti, az egyéni indításos és a hegyi szakaszokon egyaránt. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Bernard Hinault-nak is sikerült ötször megnyernie a körversenyt. Az ötödik győzelmét az amerikai Greg Lemond csapattársaként szerezte meg. A „főnöknek" becézett gall hatodszorra már tudott diadalmaskodni, s érezvén Lemond tehetségét, 1985 után visszavonult. Nem tévedett, hiszen Lemond háromszoros Tour-győztesként fejezte be karrierjét, és minden bizonynyal többször is nyert volna, ha egy vadászaton nem lövik véletlenül hátba egy sörétes puskával. Szinte csoda, hogy életben maradt, az pedig még nagyobb, hogy két alkalommal a baleset után győzött. A legemlékezetesebb sikere - s talán egyben minden idők legizgalmasabb versenye - az 1989-es volt, amikor mindössze nyolc másodperccel, az eddigi legkisebb különbséggel győzte le a második Laurent Fignont. A kilencvenes évek legnagyobb zsenijének Miguel Induraint tartják. A szakértők már a baszk nemzeti hős hatodik győzelmét várták, ám az álomhatárt neki sem sikerült átlépnie. Az idei - a háborús szünetek miatt -, kilencvenedik Tour de France-on újabb versenyző neve kerülhet fel az örökranglistára. Az elmúlt négy évben diadalmaskodó amerikai Lance Armstrongnak jó esélye van, hogy július 27-én a célba érve csatlakozzon az ötszörös győztes Anquetil-Merckx-HinauIt-Indurain kvartetthez. HEGEDŰS SZABOLCS Nyári helyreigazítások Az elviselhetetlen hőség, a világpolitikai helyzet fokozódása, Dávid Ibolya megdöbbentően nívós öltözködése, a Ferencváros helyzetének különössége, valamint néhány kollégánk figyelmetlensége folytán az utóbbi hónapokban számos hiba és elírás, megannyi félreértés jellemezte lapunkat. A történteket mélységesen sajnáljuk, kedves Olvasóinktól ezúton Is elnézést kérünk, persze azt azért ne várják, hogy mindenkitől, mert például Vekker Piri úgy nézett belpolitikai rovatvezető-helyettesünkre, hogy attól a nézéstől Las Vegasban megtért volna az utolsó kockadobáló is, és azért ezek nagyon veszélyes dolgok. Vekker Piriről csupán azt írtuk, hogy képes a tekintetével eltolni egy kővel megrakott ZIL teherautót, és ezt az információnkat nem vonjuk vissza. Soroljuk tehát a hibáinkat. A legutóbbi „Megkérdeztük" rovatunkban helytelenül idéztük Pakura Endre okleveles marclpánszobrász válaszát, melyet arra a kérdésünkre adott, hogy mit szól a mozgóposták mintájára bevezetendő „mozgótemplomok" ötletéhez. Pakura Endre nem azt mondta, hogy kénytelen-kelletlen elfogadja a megoldást, amennyiben nem egyházfiak vezetik a templomjárművet, hanem azt mondta, mivel tudvalevőleg futva is lehet imádkozni, nincs ellenére az elképzelés. Valótlanul állítottuk, hogy városunk fideszes képviselői titkos fogadalmat kötöttek, mely szerint a honatyák célul tűzték ki, hogy újra nőni fognak, s egy-másfél éven belül mindannyian legalább egy fejjel magasabbak lesznek Botka László szocialista vallású polgármesternél. Már-már megbocsáthatatlan elírás volt a részünkről, amikor arról tudósítottunk, hogy özvegy Szakasics-Pici Vendelnét századik orgazmusa alkalmából köszöntötte a balástyai citeraklub, a polgármesteri hivatal, illetve a helyi temetkezési vállalat elnök-vezérigazgatója. Az otgazmus szó helyett természetesen orgonanyílást kellett volna írni. Valótlanul állítottuk, hogy Macskássy Izolda festőművész legújabb ajándékában, a városvezetésnek küldött saját főzésű, kondérnyi menynyiségű, elképesztően ízletes csülkös bablevesében a város jegyzője öt kisméretű ecsetet, továbbá négy, a művésznőt ábrázoló vízhatlan Igazolványképet, egy komplett szemfestékkészletet, illetve a polgármesteri hivatal hátsó bejáratához való kulcshasználati kérelmet talált volna. Helytelenül állítottuk, hogy a szegedi kórházakban a büfék mellett temetkezési irodák is működnek, ahol a kedves, menthetetlen betegek választhatnak koporsók, gyászfeliratok, illetve sirásó brigádok között Nem igaz ama állításunk, hogy Korognai Károly volt színházdirektor visszatér színházunk élére, s hogy hibáit jóvátegye, valamint pazar vezető tevékenységét folytassa, egyedüli személyként fogja vinni az egész teátrumot, a roppant bonyolult portási feladatoktól, a színész-dramaturg-rendezői-technikai-súgói munkáktól egészen a pénztárosi tevékenységekig, mindent egyedül ő, csakis ó fog végezni vezeklés, illetve további bizonyítás céljából. Nem felel meg a valóságnak, hogy Nyári Sándor, valamint Szalai Dzsínó István sporttársak arról kezdtek puhatolózó tárgyalásokat, hogy csapatot, következésképpen sportágat cserélnek, s Nyári Sándor lesz a szegedi labdarúgók, Szalai Dzsínó pedig a röplabdások trénere. Nem igaz, hogy a Szegedért Alapítvány tisztelt kurátorai magánnyomozói Irodát kértek fel avégett, hogy a diszkrét detektívek találjanak a városunk tiszteletre méltó értelmiségében további háromperhármas áldozatokat, csakhogy kitüntethessék, Illetve némileg kárpótolják őket a nyomasztó múlt, az átélt szenvedések, a borzalmas megaláztatások, valamint a jelentésírási kötelezettségek következtében átélt fáradalmak miatt. Nem igaz, mint ahogyan sejteni engedtük, hogy a Móra múzeum helyén bevásárlóközpont épül. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy a szegedi egyetem frissen kinevezett rektora, Szabó Gábor ellen máris titkos, a bölcsészkar, a történelemkar illetve a kémia tanszék egyes oktatóinak a részvételévei összeesküvés vette kezdetét, amelynek lényege, hogy különböző ősmagyar ráolvasási formulákkal, illetve vegyi anyagoknak a rektori hivatalba fecskendezésével a „fiatal" rektor munkakedvét kioltsák, majd pedig olyan vezetőt keresnek, aki tud vízen járni, szemlélete alapvetően metafizikai, megveti az anyagi haszonszerzés különböző formáit, valamint az egyetemi pénzek kicsikarásánál, a bonyolult lobbiműveieteknél ógörög, héber, baszk és etruszk nyelven is tárgyalóképes. Csakis súlyos hanyagság révén állíthattuk, hogy városunkban ötszáznyolcvanhárom költő, illetve négyszázegy prózaíró folyamatos munkássága biztosítja a példátlanul magas színvonalú, világszinten is egyedülálló művészeti munkát. A helyes számok valójában: nyolcszáztíz költő, illetve hétszázötvenkilenc epikus, illetve nyolcvanegy drámaíró folytat nélkülözhetetlen művészeti alkotó tevékenységet városunkban. Helyreigazításunkhoz kapcsolódó hír, hogy a szegedi irodalmat reprezentáló antológia a következő könyvhétre tizenöt kötetben, egyenként háromszáz oldalon fog megjelenni, mely eseménynek az értékét városunk alpolgármesterei direkt erre az alkalomra írt, személyes ihletésű, kézzel lejegyzett költeményekkel fogják támogatni. Valótlanul állítottuk, hogy Rákos Tibor fideszes képviselő úr a minap felszólalt a parlamentben. Nem szólalt fel, nem. Minden érintett elnézését kérjük. Valótlanul állítottuk, hogy a város kulturális életéért felelős, megbecsült politikus, Kormos Tibor fontolóra vette, hogy levágatja a bajuszát. Példátlanul méltatlan júliusi publikáció volt információs rovatunk részéről, hogy, Idézzük: „Szeged városa nemcsak gyufagyárról, a Pick szalámiról, a balástyai rémről, Gregor József művész úrról, a Tiszáról, a hamisított és a valódi piros paprikáról híres, hanem az is jogos tárgya a közbeszédnek, hogy nagyon sok jó nő él, virul, virágzik, bimbózik, rügyezik minálunk." Helyesbítőnk. Nem nagyon sok jó nő él Szegeden. A város összes nője iszonyatosan jó nő, jobbnál jobb nők szállták meg a boltokat, az irodákat, a kollégiumokat, a tantermeket a buszmegállókat, a strandokat, a templomokat, a báltermeket, a bírói pulpitusokat, a helyi APEH irodáinak a fogadópultjait, a pénzintézetek szolgáltatói részlegeit, a plazákat, a színházat, a fagyizókat, az iskolákat, de már az óvodákat is, illetve még jó néhány tömegközlekedési eszköz sofőrfülkéjét Is. Valamint, kedves Olvasóink, valótlanul állítottuk ebben az írásunkban, hogy ezek a feltételezett, kreált, szemenszedett események szeretett városunkban egyáltalán nem történhettek volna meg. SZÍV ERNŐ