Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-19 / 167. szám

Taszárról Irakba repült egy szállító zászlóalj SZOMBAT, 2003. JÚLIUS 19. Magyar-román megállapodás a kedvezménytörvény alkalmazásáról Európai normák és elvárások A magyar és a román fél megállapodott a kedvezménytörvény romániai alkalmazá­sáról - jelentette be pénteken, közös saj­tóértekezleten a román és a magyar kül­ügyminiszter Bukarestben. BUKAREST (MTI) Mircea Geoana és Kovács László közölte, hogy a megállapodást rögzítő kétoldalú egyezményt a két miniszterelnök írja majd alá. Kovács László szerint ez a nyár végén, legkésőbb ősszel történik meg. - Az egyezményt a két kormány hagyja majd jóvá. A megállapodás a kormányok jó­váhagyásakor lép életbe, s azzal érvényét ve­szíti a kedvezménytörvényről 2001 decem­berében aláírt magyar-román miniszterelnö­ki egyetértési nyilatkozat - mondta el a ma­gyar külügyminiszter. Mircea Geoana úgy fogalmazott, hogy két­évi, időnként feszültségekkel terhes vita vé­gére sikerült most pontot tenni úgy, hogy a magyar kedvezménytörvényből kikerült minden olyan elem, amely a román fél és a nemzetközi szervezetek véleménye szerint nem felelt meg az európai normáknak. Kovács László leszögezte, hogy az érintett felekkel folytatott egyévi konzultációk után a magyar országgyűlés az európai normáknak és elvárásoknak teljes mértékben megfelelő­en módosította a kedvezménytörvényt. - A megegyezésre azért van szükség, hogy a végrehajtás még annak érzetét se keltse sen­kiben, hogy a jogszabály nem eurokomform - szögezte le. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: a módosított kedvezménytörvénynek az a fő célja, hogy segítse a szomszédos országokban élő magyarokat a szülőföldön maradásban, otthoni boldogulásában, illetve segítse a ha­táron túli magyarokat önazonosságuk, anya­nyelvük cs kultúrájuk megőrzésében. - Ez egyetlen szomszédos ország érdekét, érzékenységét sem sértheti - jelentette ki. A most született megállapodás értelmében a magyarigazolvány külalakja idővel, várha­tóan a jelenleg kiadott igazolványok érvé­nyessegének lejártakor módosul majd. A ro­mán fél tudomásul vette, hogy magyarigazol­ványok csak Magyarországon jogosítanak kedvezményekre, ugyanígy a pedagógusok­nak és a diákoknak szóló kedvezmények Ma­gyarországon vehetők igénybe. A törvény által biztosított oktatási-nevelési támogatás a Romániában 199.5 óta működő Iskola alapítványhoz kerül: ez bírálja el a pá­lyázatokat, majd folyósítja az egyéneknek a kedvezően elbírált pályázatokkal járó támo­gatást. Kivégzett négy eladót BUDAPEST (MTI) Az SZDSZ addig üti a vasat, amíg meleg RÖVIDEN LELŐTTEK EGY FÉRFIT Lelőttek egy férfit Nyírbélteken, amikor két család összeverekedett. A férfit egy lőfegyverrel sebezték halálra, amikor a két família tagjai a község orvosi rendelője előtt egymásnak rontottak. AZIRODARABLÓ A békéscsabai rendőrség őrizetbe vett egy 28 éves férfit, aki ellen alapos a gyanú, hogy csütörtökön, valamint múlt év július 12-én is kirabolta a helyi utazási irodát. A két rablással gyanúsítható D. Attiláról bővebb információt nem ad ki a rendőrkapitányság. SZENVEDÉSTÖRTÉNET Megölte végső stádiumban lévő rákbeteg feleségét, majd önmagával is végzett egy férfi a Pest megyei Taksonyban. A 67 éves férfi felesége kezére és lábára vezetékeket kötött, majd áramot vezetett a 65 éves asszony testébe. Ezt követően családi házuk kamrájában felakasztotta magát. KÁRENYHÍTÉS Megszületett a mezőgazdasági termelők kárenyhítő támogatásáról szóló rendelet. Németh Imre miniszter szerint az 50 plusz 10 milliárd forintos csomag, amelyet a kormányzat e célra hagyott jóvá, nagy segítség a gazdálkodóknak. FÉL ÉV A HALOTTAL Megközelítőleg fél éve élt együtt halott albérlőjével egy 49 éves rákóczifalvi férfi; az esetre azután derült fény, hogy a rendőrök a helyi családsegítő szolgálat bejelentése miatt felkeresték otthonában. Az egyik kormos helyiségben a megégett bútorok között egy férfi elszenesedett holttestére bukkantak. Az albérlő férfi feltehetően még januárban az ágyban dohányozva felgyújtotta a szobát, amely kiégett és tűzben életét vesztette. Tisztázódott, hogy nem a tulajdonos okozta a tüzet. Bár az MSZP és a koalíciós kormány több illetékese is je­lezte, hogy hajlandók tárgyaló­asztalhoz ülni és a jövő évi szja mértékéről véleményt cserélni, az SZDSZ elnöke a nagy nyil­vánossághoz fordult ez ügyben. BUDAPEST (MTI) Az SZDSZ továbbra is ragaszko­dik az adócsökkentési elképzelé­sek megvalósításához, és a jövő évi adótervekkel kapcsolatban kialakult koalíciós vita megoldá­sára egyeztetéseket javasol - kö­zölte Kuncze Gábor SZDSZ-el­nök. Megfogalmazása szerint a koalíciós pártok között vita ala­kult ki, a feleknek kölcsönösen kell a kompromisszumok eléré­BÉCS, TEHERÁN (MTI) Dúsított urániumot találtak kör­nyezeti mintaanyagokban az ENSZ Iránban dolgozó fegyver­szakértői, s ez azt bizonyíthatja, hogy Teherán urániumot dúsí­tott anélkül, hogy értesítette vol­na az ENSZ atomenergia-ügyi WASHINGTON (MTI) George Bush amerikai elnök és 7bny Blair brit kormányfő csü­törtökön Washingtonban egy­aránt védelmébe vette az Irak el­leni háború elrendeléséről szóló koalíciós döntést. A két vezető politikus Fehér Házban tartott sajtóértekezletet nem sokkal azután, hogy Blair beszédet mondott az amerikai törvényho­zás két házának a tagjai előtt. Ki­világlott: mindketten igazoltnak sére törekedniük. Kérdésre vála­szolva Kuncze Gábor kijelentet­te: nem tartaná szerencsésnek, ha a nyilvánosságon keresztül tennék meg javaslataikat az adó­csökkentéshez szükséges lépé­sekre. Egy újságíró azt kérdezte: fenntartja-e azt az álláspontját, hogy ha nem történnek meg az általuk szükségesnek tartott adó­csökkentő lépések, akkor felvető­dik a kérdés, mi értelme van az SZDSZ koalícióban maradásá­nak. „A kérdés természetesen lé­tezik, merthogy a válaszok egy­előre nem érkeztek meg" ­mondta az SZDSZ elnöke, hoz­zátéve, egy egyeztetési folyamat­ban mindig abból indul ki, hogy meg lehet találni a kölcsönösen megfelelő megoldásokat. szervezetét. Nevük elhallgatását kérő diplomaták közölték, hogy az ENSZ szakértőinek első vizs­gálatai a mintaanyagokban olyan minőségű uránt mutattak ki, amely nukleáris fegyverek gyár­tására is alkalmas, s ekképp az ügy a Nemzetközi Atomener­gia-ügynökség figyelmére méltó. tartják az iraki hadjáratot, annak ellenére is, hogy egyelőre nem ta­láltak az arab országban tömeg­pusztító fegyvereket, holott azok állítólagos bagdadi birtoklására hivatkozva kezdték meg a szö­vetségesek háborújukat - emel­ték ki a világhírügynökségek. Hangsúlyozták, hogy bizonyít­hatóan nem tévedtek: Szaddám Húszéin rendszere vegyi és bioló­giai fegyvereket állított elő, és igyekezett a nukleáris fegyverek gyártására is szert tenni. Dúsított uránium George W. Bush és Tony Blair állítja: Nem tévedtünk! Visszaigazolt hadjárat Elindult Tiszáiról az iraki nemzetközi stabilizációs és humanitá­rius segítségnyújtásban résztvevő 300 fős magyar szállító zászló­alj előkészítő részlegének első 12 fős csoportja, egy AN-124-es tí­pusú, a Magyar Honvédség által bérelt orosz szállító repülőgéppel péntek délben. Felvételünkön: járművek „szállnak be" a repülő­gépbe. MTI Telefotó Életfogytiglani szabadságvesztés­re ítélte Erdélyi Nándort (az úgy­nevezett bolti sorozatgyilkost) a bíróság első fokon több emberen elkövetett emberölés miatt. A büntetésből leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A bíróság Erdélyit mind a négy vádban szereplő gyilkosságban bűnösnek találta. Vajon miről „énekel" a sok titkos partitúrát ismerő Kulcsár Attila ? Az operaház elé csalt bróker Óriási pohtikai botrány: Nagy-Britanniában sem jó koronatanúnak lenni Dávid Kelly tragikus sorsa Meghalt az egyik koronatanúja annak a parlamenti vizsgálatnak, amelyet az angol parlament kül­ügyi bizottsága indított az iraki háborút megalapozó hírszerzési értesülések ügyében. A tanú után kutató rendőrök pénteken találtak egy holttestet Dávid Kelly otthonától nem messze. A rendőrség közölte, hogy az illető „ruházata és testalkata megfelel" a Kclly-család által adott leírásnak. A halál­eset minden bizonnyal tovább mélyíti az iraki háború ügyében hetek óta tartó belpolitikai válságot Nagy-Britanniában. A BBC koronatanúja lett volna Kelly - a közszolgálati műsorszolgáltató szerint a brit kormány valótlan hírszerzési adatokkal támasztotta alá azt a parlamenti jelentést, amely az Irak elleni háború alapjául szolgált. MTI Telefotó/EPA/lohnny Green A bécsi operaház elé csalta Kul­csár Attilát a rendőrség, ahol az osztrák nyomozó hatóság őri­zetbe vette a K and H Equities milliárdos sikkasztással gyanú­sított brókerét. A volt befek­tetési tanácsadót várhatóan egy hónapon belül átadják a magyar hatóságoknak - hangzott el az ORFK sajtótájékoztatóján. BUDAPEST (MTI) A rendőrség úgy tudta, hogy Ausztriában tartózkodik Kulcsár Attila, ezért a rendőrség kapcso­latba lépett az osztrák társszer­vekkel - mondta az ORFK bűn­ügyi főigazgatója. „Mivel pontos tartózkodási helyét nem ismer­tük, ezért több lehetőséget szá­mításba véve végül elértük, hogy Kulcsár Attila megjelenjen egy bizonyos helyen, ahol már vár­ták a rendőrök" - tette hozzá Fe­renczi László vezérőrnagy (felvé­telünkön). A bécsi opera előtt két magyar rendőr azonosította a hét óra előtt megjelent Kulcsár Atti­lát, az osztrák nyomozók pedig elfogták a volt brókert. Ferenczi László elmondta, hogy a bróker­nél telefonszámokat, feljegyzése­sikkasztási ügyben nyomoz, amelyből pénz származik, ami valahol eltűnt, azaz az alapbűn­cselekményhez kapcsolódhat a pénzmosás, ezért vesz részt a nyomozásban az illetékes osztály is". Hozzátette: „nem az ügyfe­lekkel szemben merült fel pénz­mosás gyanúja". • A Fidesz felszólítja a kor­mányt, tegyen meg mindent an­nak erdekében, hogy Kulcsár At­tila minél hamarabb Magyaror­szágra kerüljön - mondta Deme­ter Ervin. A fideszes politikus a K and H Equities sikkasztással gyanúsított volt vezető munka­társa ügyével kapcsolatban úgy fogalmazott: csak a büntetőeljá­rás során lehet választ kapni arra a kérdésre, hogyan kerülhetett 13 milliárd forint közpénz köz­beszerzési eljárás nélkül a bró­kerhez. „Miért rendelkezett László Csaba úgy, hogy ilyen nagy összeget kapjon az Állami Autópálya Kezelő Rt.?" - kérdez­te Demeter. Feltette azt a kérdést is, hogyan került több mint 500 milbó forint a Pannonplast-rész­vények vásárlására közpénzből magáncélra. ket és Thaiföld bécsi nagykövet­ségének telefonszámát találták meg, vélhetően az ázsiai ország­ba akart utazni Kulcsár Attila. Az ORFK arra számít, hogy az oszt­rák nyomozók egy hónapon belül átadják a brókert a magyar ható­ságoknak. Arra a kérdésre, hogy miért a pénzmosás elleni osztály vizsgálja a brókercégnél történt visszaélést, a bűnügyi főigazgató úgy fogalmazott: „A rendőrség Főszerkesztő: S'ZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZ1 RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI IÓZSEF [sport I • Délvilág szerkcsztóscgvezetó UISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888 Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www dclmagyar.hu «E-nuiI: szerkesztőségin dclntagyar.szcgcd.hu »6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tbl./íax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. É900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tél.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u s UI 6.1/401-024 lel /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai Tfcl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági lax 02/442 958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67. Telelőn: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Tirjesztés: 62/567 864 Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díi egy hónapra 1 240 Ft (Délmagyarországi, 1130 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés Délhir Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarorszigl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom