Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-12 / 161. szám
Vasornapi kívánságműsor lÊiÊÊÊÊÊÊffÊÊ^'m asarnap m>X J " 12.00-16.00 m 11 m 0 FM95.4<%* Radio AZ ÉLETÜNK RÉSZE SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2003. JÚLIUS 12. A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK IDÉN KILENC PRODUKCIÓT KÍNÁL TIZENÖT ELŐADÁSBAN ó A víg özvegyig Kiss B. Attila Caballéról Román Sándor tánctársulatának Revans című produkciójával tegnap kezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programsorozata. Az ország legnagyobb csillagtetös színházának műsora ezen a nyáron is sokszínű, hiszen operát, operettet, hagyományos néptáncgálát, ukrán balettet éppúgy láthat a közönség, mint rockoperát, világzenei és dixie-koncertet. Az augusztus 20-áig tartó fesztivál kilenc produkciót kínál tizenöt előadásban. László vezényli az augusztus 15-én, 16-án és 20-án színpadra kerülő Lehár-nagyoperettet, A víg özvegyet. Glavari Hanna szerepében a szegedi operatársulat egykori szopránja, Iván Ildikó mutatkozik be. Danilo Jankovits József, Zeta Mirko Gyimesi Kálmán, Valencienne Vajda Júlia és Merényi Nicolette, Camille Kovácsházi István lesz. A népes szereplőgárdában megtalálhatjuk még Rácz Tibort, Fekete Gizit, Mátyássy Szabolcsot, Andrejcsik Istvánt, Jakab Tamást, Dobos Katit, Lőrincz Zoltánt és Borovics Tamást. A Szegedi Nemzeti Színház pénzügyi nehézségei miatt az idén a korábbinál szűkösebb költségvetésből kellett megtervezni a szabadtéri programját. A fesztiválszezon megrövidült ugyan egy héttel, de a kínálat nem lett sokkal szegényesebb. Román Sándor társulata tegnap este a Revans című táncshow-val nyitotta az idei évadot, az ExperiDance második előadása ma este látható. Neves énekművészek közreműködésével a jövő héten újítják fel Csikós Attila díszletében Nagy Viktor bevált, nagyszabású Aida-produkcióját. Az eüóp királylány szerepében pénteken Sümegi Esztert, szombaton pedig Temesi Máriát láthatjuk. Az Operaház jeles szopránja, Sümegi Eszter 1992-ben a Nemzetközi Pavarotti Énekverseny egyik győztese volt, a szegedi közönség nyolc évvel ezelőtt találkozhatott vele, amikor A végzet hatalma Leonóráját énekelte a nagyszínházban. A nemzetközi operaszínpadokon ugyancsak gyakran szereplő Temesi Mária, a Szegedi Tüdományegyetem Konzervatóriumának magánének tanszékvezetője néhány évvel ezelőtt már nagy sikerrel énekelte a Dóm téren Aidát. Amneris Wiedemann Bernadett lesz, akit legutóbb Ulricaként láthattunk az Álarcosbálban. Amonasro szerepét a szabadtéri visszatérő vendége, a Magyarországon élő orosz baritonista, Anatolij Fokanov alakítja. Radamesként a Bánk bán-film címszereplőjeként népszerűvé vált Kiss B. Attila és a darmstadti színház tenoristája, Edward Kulczcyk mutatkozik be. A további szerepekben a szegedi A hagyományos néptáncgála az idei programból sem maradhatott ki. Sümegi Eszter az Aidáról „Maria Callas felvételeitől kezdve minden jelentősebb lemezt meghallgattam, amikor tanultam a szerepet. Montserrat Caballé a pályája csúcsán, a hetvenes években Placido Domingóval készített egy csodálatos Aida-lemezt, amit nagyon szeretek. Aprile Millo és Maria Chiara is nagyszerű Aidák voltak, és operaházi kollégáimat Is többször meghallgattam. Mindig az az igazi, amikor élőben hallhat valakit az ember, mert a felvételekkel sok mindent lehet csinálni. Tavasszal Fürst János dirigálásával már hatalmas sikerű Aida-sorozatot énekeltünk Operaházban. Ö a legfantasztikusabb karmesterek közé tartozik. Nagyon vigyáz az énekesekre, ért a hangképzéshez, énektechnikához. Azt mondta nekem az előadások után: egy vulkán lakozik bennem, és Verdi épp Ilyen hangra komponálta az Aidát." Gábor Gézát, Altorjay Tamást, Vajda Júliát és Réti Attilát hallhatjuk. A népszerű Verdi-operát a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, a Párizsban élő Fürst János vezényli. Július 25-én rendezik meg a hagyományos néptáncgálát, ezúttal „Balt Orient" címmel. Nem maradhat el a két szegedi csapat, a Molnár Dixieland Band és a Storyville Jazz Band Dóm Dixie-gálája sem, amelyre külföldi sztárvendégek közreműködésével július 26-án kerül sor. Augusztus első három napján Molnár László Musical Színháza játssza Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű musicaljét, a Jézus Krisztus szupersztárt Feke Pál, Makrai Pál, Tunyogi Bernadett, Venyige Sándor és Kajafás szerepét éneklő szegedi Gábor Géza főszereplésével. Augusztus 8-án visszatér a fergeteges ukrán Virsky Táncegyüttes, amely tavaly már frenetikus sikerrel vendégszerepelt Szegeden. FOTÓ: KARNOK CSABA Az idei nyár szenzációjának a világhírű katalán szoprán, Montserrat Caballé augusztus 9-i áriaestje ígérkezik. Az operasztár Kiss B. Attilával és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével lép fel, a koncertet Gyüdi Sándor vezényli. Montserrat Caballé 1933-ban Barcelonában született, nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját. Keresztnevét a híres spanyolországi búcsűjáróhely után kapta. Szülei fogadalmat tettek: ha gyermekük élve születik és egészséges lesz, a montserrati kolostor nevére keresztelik. Maria Callas viszszavonulása után sokan őt tekintették a legendás díva utódának. Angyal Mária rendezi, Molnár Angyal Mária A víg özvegyről „Teljesen hagyományos előadás lesz. Szándékosan! Nem azért, mintha nem tudnék extravagáns megoldásokat kitalálni, például a primadonna tréningruhában, békaügetésben jöhetne be a színpadra... Tudatosan igyekszem a darabot a műfaj legnemesebb tradícióit követve színpadra állítani. Operettelőadásra nem azért váltanak jegyet a nézők, hogy a szegény szereplők bemutassák: pléhtányérból alumíniumkanállal nincs mit enniük. A közönség pompát szeretne látni, a világnak azt az irigyelt részét, amellyel többnyire nem találkozik. Az operettet nem filozofikus elgondolkodtatásra találták ki, hanem az emberek szórakoztatására, a lelkük megkönnyítésére, felvidámítására." Az augusztus 17-i világzenei gálaesten igazi csemegét kapnak a műfaj szerelmesei: fellép a Frititi Traditional African Drumming & Dance Company (Nagy-Britannia), a Ghymes és a világhírű indiai komponista és muzsikus, Trilok Gurtu. HOLLÓSI ZSOLT A világhírű Montserrat Caballé áriaestet ad a szabadtérin. „Tavaly együtt léptünk fel Barcelonában Saint-Saens VIII. Henrik című operájában. Montserrat Caballé Aragóniai Katalin szerepét énekelte, én pedig az őt támogató Don Gomezt. Betegsége miatt egy évtizednyi kihagyás után ebben a produkcióban tért vissza az operaszínpadra. Óriási sikere volt, húsz percen át tapsoltak, és színes röpcédulákat dobáltak a nézők a színpadra a páholyokból. Az állt rajtuk: Montserrat, köszönjük szépen! Életemben nem láttam még hasonló ünneplést. A katalánok szinte nemzeti hősükként tisztelik, mert a róluk alkotott pozitív képet nevével és művészetével is erősítette a világban. Ezért örökké hálásak neki." Kiss B. Attila Radames szerepében lép fel a Dóm téren. FOTÓ: SZILÁGYI GÁBOR