Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-11 / 160. szám
• SPORT" 15 Sorsoltak az NB I-ben LABDARÚGÁS BUDAPEST (MTI) A Magyar Labdarúgó Ligában elkészítették az NB I alapszakaszának sorsolását. A versenybizottság a párosításnál figyelembe vette, hogy az MTK és a Ferencváros, illetve a Békéscsaba és a Pécs is ellentétes sorsolást kért. Hasonló kedvezményt kért a Győr és a Sopron is, de a sorsolás után kiderült, hogy ez csak úgy jöhetne létre, ha az újonc Lombard nem otthon kezd, így végül a két Győr-Moson-Sopron megyei klub vállalta, hogy egybeessenek a hazai mérkőzéseik. Az ellentétes sorsolásra esetükben azért lett volna szükség, mert a rendőri biztosítást a megyei rendőrkapitányságtól kell kérniük, ami dupla megterhelést ró a hatóságra. A sorozat már két hét múlva elkezdődik. A labdarúgó NB 12003/2004-es idényének sorsolása (1-5. forduló). 1 forduló, július 26.: ÚjpestDebreceni VSC, MTK-Sopron, Békéscsaba-Zalaegerszeg, Videoton-Pécs, Balaton FC-FTC, Haladás-Győr. 2. forduló, augusztus 2.: GyőrBalaton FC, FTC-Videoton, Pécs-Békéscsaba, ZalaegerszegMTK, Sopron-Újpest, DVSCHaladás. 3. forduló, augusztus 9.: Újpest-Zalaegerszeg, MTK-Pécs, Békéscsaba-FTC, VideotonGyőr, Balaton FC-Haladás, DVSC-Sopron. 4. forduló, augusztus 23.: Balaton FC-DVSC, Videoton-Haladás, Győr-Békéscsaba, FTCMTK, Pécs-Újpest, Zalaegerszeg-Sopron. 5. forduló, augusztus 30.: Újpest-FTC, MTK-Győr, Békéscsaba-Haladás, Videoton-Balaton FC, Sopron-Pécs, DVSCZalaegerszeg. RÖPLABDA A Paphon SC Szeged nevezett a bajnokságra Megtartani Melnicsukot A Papiron SC Szeged férfi röplabdacsapata nevezett a bajnokságra, a felkészülést pedig augusztus elején kezdi meg a keret. Arról még nem döntött az országos szövetség, hogy az első osztály küzdelmeiben hány együttes vehet részt. - Tendencia, hogy a csapatsportok drágának ítéltetnek és a támogatók, a szponzorok szívesebben menedzselnek egyéni versenyzőket - mondta Nyári Sándor, a Papiron SC ügyvezetője a Nyíregyháza megszűnésére reagálva. - Ami érthető, mert a labdasportágak esetén tizenhat-tizennyolc fős stábot kell fenntartani ahhoz, hogy a legalább jéghegy csúcsa kilátsszon a vízből... És akkor még nem beszéltünk az utánpótlás-nevelésről. Nagyon sajnálom a Nyíregyháza széthullását, s remélem, Szegeden a sok-sok sikert elért sportágak tovább élhetnek, dolgozhatnak a jövőben is. Ehhez kapcsolódva jegyezte meg: köszöni az önkormányzat 4 millió forintos támogatását, ez segíthet az értékek megtartásában. A két ifjúsági válogatottat, Nacsa Gábort és Maksa Zoltánt főiskolai tanulmányai is Szegedhez kötik, esetükben ösztöndíj pályázatot is benyújtottak - talán, nem zárt kapukat döngettek. A működéshez a fenti összeg gyaníthatóan kevés. Vajon mennyi kellene a zavartalan munkához? - A felnőtt gárda őszi szerepléséhez még legalább négy-öt millió forintot kellene összekalapoznunk és tavaszra is hasonló nagyságrendű összegre lenne szükségünk. Folyamatosan tárgyalok két-három vállalkozással, az ígéretüket is bírom, hogy Melnicsukot (szemben, akció közben) szeretné megtartani a Papiron SC. támogatnak bennünket - de biztos csak akkor lesz, ha már aláírtuk a szerződést. Akadnak személyi gondjaink, furij Melnicsukot az osztrák második ligából és a magyar élmezőny prosperáló gárdái is megkeresték, de ő elsősorban a Papiron SC-ben gondolkozik, hiszen Szegeden telepedett le, itt építkezik. Legutóbbi beszélgetésünk során megerősítettem: játékosként és edzőként is számítok rá, s kijelenthetem, ha csak egy ember kap fizetést a szakosztályban, akkor az ő lesz. Mindenképpen meg akarjuk tartani, mert pillanatnyilag pótolhatatlan értéke a szegedi röplabdasportnak. Folytassuk a névsorolvasást! A Papiron SC várhatóan szeptembertől is számíthat Neizer Zoltánra, Besenyei Attilára, Bába Lászlóra, Rózsavölgyi Kornélra, Ezsiás Rolandra, Böjti Róbertre és Tápai Csabára. Úrfi Csaba már Kecskemétre kötelezte el magát, de Berkes Zoltán még „képben van" és várhatóan Szegeden folytatja egyetemi tanulmányait és egyben sportpályafutását egy fiatal tehetség - a nevét még nem árulták el. Az együttes nevezését tegnap adta postára Nyári Sándor, a határidő a hét vége volt. A felkészülést pedig augusztus elején kezdi meg a keret, a foglalkozásokat valószínűleg a lila iskola sportcsarnokában tartják. Fotó: Miskolczi Róbert - Azt még nem tudjuk, a szövetség sem határozott erről, hogy hat-nyolc, vagy tízcsapatos lesz-e az első osztályú bajnokság mezőnye. Szükség lenne a sportág kiszélesítésére, mert az utóbbi években három-négy városra szűkült. Előre kell menekülni, hátha más településeken is egyre népszerűbb lesz a röplabda, vonzza közönséget és esetleg a befektetőket. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az önkormányzati gesztust szeretnénk felnőtt és utánpótlás szinten is eredményekkel meghálálni. Mellénk álltak, ami azt jelenti: mégiscsak elismerik az elmúlt évek munkáját, eredményeit. IMRE PÉTER Makó: vereség Hasonlóan az NBA-hez Zárttá alakul a bajnokság? MUNKATÁRSUNKTÓL Szolnokon játszotta első felkészülési meccsét a Makó NB Il-es labdarúgócsapata. SZOLNOK-MAKO 3-0 (1-0) Makó: Kovács - Sümeghy, Kazán, Kis K., Krucsó - Bagi, Varga, Brakszatórisz, Gyenes - Patkós, Hadár. Edző: Kolozsvári János. Cserék: Pálinkó, Bányai, Miklós. KÉZILABDA Prok Beatrix úgy határozott, megválik a Liss-HNKC kézilabdacsapatától. Döntését nem szakmai, hanem érzelmi indokok motiválták. Prok Beatrix tavaly nyáron érkezett a Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapatához, mellyel 2+1 éves szerződést kötött. Az átlövő összességében meghatározó egyéniségévé vált az együttesnek. Esetleges távozásáról már suttogtak a klub háza táján, de mindenki őszintén reménykedett: meggondolja magát. Nem így történt. - Érdekes eset a Proksziémondta Pintér József, a HNKC elnöke -, mert a döntését nem szakmai, hanem érzelmi, magánéleti okok befolyásolták. Érvényes kontraktus köti az klubhoz, ezért megegyeztünk abban, hogy más magyar egyesülethez nem igazolhat, a színeiben nem léphet pályára. Sajnos, az is elképzelhető, hogy 28 évesen végleg búcsút int a sportágnak. - Nagy vérveszteség a távozása - fűzte tovább a gondolatot TaElkészült az NB II tervezett beosztása. A keleti (Winner) csoportban a következő együttesek szerepelnek: Baktalórántháza, BVSC, Gyula, Karcag, Kazincbarcika, Kiskunhalas, Kistarcsa, Makó, Mátészalka, Nyírbátor, Orosháza, Putnok, Salgótarján, Soroksár, Szentes, Vác. Az osztályba 32 csapat nevezett. más Sándor vezetőedző -, elmentek az átlövőink, vagyis a közeljövőben „gólokat" kell igazolnunk. Beát a támadásban és a védekezésben is nehéz lesz pótolni, de az indokait megértem és sok boldogságot kívánok neki a lányok nevében is! Kocsik Viktória és Prok hiányát megérzi a Vásárhely. Az erősítés érdekében a vezetők mindent megtesznek, szerb-montenegrói és román játékosok szerepelnek tesztelésen, s tárgyalnak juniorválogatottakkal is. De most még a történet főszereplőjéé a szó: - Megtaláltam azt az embert, akivel életem hátralevő részét tölteni szeretném. Még soha sem voltam ilyen boldog! Tudom, sokan azt mondják: az igazi szerelem a távolság próbáját is kiállja; nekem más tapasztalatom van, egy kilencéves kapcsolatomat tette ez tönkre. A mostani kedvesemet, aki Szegeden kosárlabdázik, nem akarom elveszíteni a kézilabda miatt - eddig a sport volt az első az életemben. Őszintén bocsánatot kérek mindazoktól, akiknek ezzel a döntésemel bosszúságot okozok, de kérem - értsenek meg. .. i.p. KOSÁRLABDA A Szedeák vezetői, Darázs Attila szakosztályvezetővel az élen gőzerővel dolgoznak és szervezkednek azon, hogy továbbra is NB IA csoportos csapat legyen Szegeden. A tét nem kicsi. Főként úgy, hogy a Férfi Kosárlabda Liga évek múlva zártrendszerűvé szeretné tenni az NB I A csoportos bajnokságot. Hasonlóan az amerikai küzdelemhez, az NBA-hez. Egyelőre az kérdés, hogy melyik szezontól indul el így a pontvadászat. Elképzelhető, hogy már a 2004/2005-ös szezon ilyen keretek között zajlik. A Szedeák klubvezetői éppen ezért tartják fontosnak, hogy a következő idényben is a legmagasabb ligában szerepeljen az együttes. Darázs Attila szakosztályvezető és MUNKATÁRSUNKTÓL Hat vezetőbírót és nyolc asszisztenst jelölt ki az Európai Labdarúgó-szövetség az ifjúsági Európabajnokságra. A liechtensteini esemény játékvezetői között találhatjuk a szegedi dr. Hegyi Pétert is. A Tisza partján, valamint az angliai Newcastle-ban is élő orvos július 16-ától dolgozik majd a fiatalok összejövetelén. Hogy meddig? Ez majd a teljesítményétől is függ. segítői továbbra is erősítik a támogatói kört, az egyesület által piacra dobott támogatói jegyek (ezek éves bérletek) is szépen fogynak. Az akció éppen egy hete kezdődött, napról napra egyre többen állnak a csapat mellé. A két idegenlégiós, Antanas Vilcinskas és Darecko Rawlins továbbra is Szegeden tartozkódik. A két külföldi játékos a mozgást sem hanyagolja, az újszegedi Ligetben rendszeresen kosárlabdázik. Igaz, a többiek, a magyar játékosok is rendszeresen járnak a streetballpályára. Pávlicz Gábor a napokban ért haza a nászútjárói, s elmondta, hogy ha kedvezően alakul Szegeden a helyzet, akkor mindenképpen maradna a csapatban. Drahos Gábor is ezen az állásponton van, mindenképpen maradna. Mik a legfrissebb hírek az együttessel kapcsolatosan? - erre a kérdésre Darázs Attila válaszolt. - Az elmúlt egy hétben na- Július 14-én, hétfőn utazom Liechtensteinbe, majd másnap fizikai felmérő, bemutatkozás és elbeszélgetés következik. Ezek után tudom csak meg, mely csoportmeccseken vehetek részt. Július 21-éig tart a két kvartett küzdelme, ekkor két vezetőbírót és négy asszisztenst küldenek haza. Az elődöntőket követően újra feleződik a mezőny, és az ott maradó stáb közreműködésével fejeződik be az gyon sokat dolgoztunk, segítőimmel továbbra is azon munkálkodunk, hogy sikerüljön minden feltételnek megfelelnünk. Ha idén nem tudunk rajthoz állni a bajnokságban, akkor, nem akarok „vészmadár" lenni, de Szeged örökre lemondhat az A csoportos tagságról. A liga eltökélt szándéka, hogy zártrendszerűvé alakítja át a küzdelmet. Ez azt jelenti, hogy azok kerülnek be ebbe a kategóriába, akik a legmagasabb osztályban szerepelnek. Hatalmasat veszíthet Szeged. Éppen ezért dolgozunk gőzerővel. Több középvállalkozással már sikeres tárgyalásokon vagyunk túl, s bízom benne, hogy további támogatókat tudunk a csapat mellé állítani. A Kárász utcai adidas boltban továbbra is lehet támogatói jegyeket vásárolni, amely egyben egész éves bérletet jelent a szurkolók számára. SÜLI RÓBERT Európa-bajnokság. Sajnos a magyar válogatott a kecskeméti selejtezőből nem jutott tovább, így egyedül én képviselem az országot. Szeretnék minél később hazajönni, azaz minél jobb teljesítményt nyújtani, és persze az országot is megfelelően képviselni. Az angolok erős csapattal rendelkeznek, a cseh utánpótlás is magas színvonalú, ők esélyesek a győzelemre - nyilatkozta dr. Hegyi. Prok Bea távozik Dr. Hegyi az ifi Eb-n REFLEKTOR KÁTÉ ÉRMES Thaiföldön már a negyeddöntőket rendezték az ökölvívó világbajnokságon. Hat év után végre ismét lesz magyar érmese a világeseménynek: a 60 kg-ban Káté Gyula az üzbég Magmudovot 35:2l-es pontozással verte, így elődöntős és már biztos medálért bokszolhat. FARKAS JÁTSZHAT Hosszú vita végére tett pontot az FTC és a klubtól távozó válogatott átlövő, Farkas Ágnes ügyében a Magyar Kézilabda-szövetség csütörtöki, problémamegoldó tárgyalása. A közel háromórás megbeszélésen után a fővárosi együttes felhatalmazza Sinka László főtitkárt, hogy kiadhatja a dániai Alborgba készülő klasszis játékengedélyét az európai szövetségnek, amely hozzájárul Farkas külföldi szerepléséhez. ÚJ LEBONYOLÍTÁS Az Európai Labdarúgó-szövetség a 2004-2005-ös szezonban komoly reformokat vezet be az UEFA-lcupában. A nyolcvancsapatos selejtező körrel kezdődik, és a 40 továbbjutó 8 ötös csoportban folytatja a küzdelmeket. A résztvevők csak egy kört játszanak, két-két hazai és idegenbeli fellépéssel. Innen az első 3-3 helyezett jut tovább, a 24 csapathoz csatlakozik majd a Bajnokok Ligájából kiesett 8 együttes. SPORTMŰSOR Szombat Autósport IV. Üllés-kupa amatőr autós ügyességi verseny, Üllés, rúzsai út, edzés 8; futamok, 10. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: FC Szeged-Makó FC, Szeged, Felső Tisza parti stadion, 10. Marika-kupa, Szeged, Szabadságtéri pálya, 9. Úszás Országos delfin-bajnokság, újszegedi sportuszoda, 12. Vasárnap Horgászat Fesztivál-kupa csapatverseny, Szeged, Fehér-part nevű víz, 5. Motorsport Szatymazi motokrosszverseny és freestyle-show, Szatymaz, edzések, 15; verseny, 17. Úszás Országos delfin-bajnokság, újszegedi sportuszoda, 8. HÓD-ÉRMEK Kaposvárott rendezték meg az úszók országos vidékbajnokságát, melyen a Hódtáv Úszó SC sportolói (edzőjük Csókay Miklós) is részt vettek. A klub legeredményesebb versenyzőjének a gyermek korcsoportú Kenéz Bence bizonyult öt arany-, két ezüstés egy bronzérmével. A szintén gyermek Herczeg András két 5., és egy-egy 6., 7. és 8. helyezést ért el. A serdülőknél Szabó Tamás egy-egy bronzéremmel, 5. és 8. helyezéssel gazdagította a vásárhelyi kollekciót. Szintén értékes helyezéseket (két 7. és egy 8.) ért el az ifjúsági és felnőtt mezőnyben Ambruzs Gábor. A lányok közül a legeredményesebb a serdülőkorú Sallai Ágnes lett, a termése két-két ezüst és bronz, egy 4., három 5. és egy 7. helyezés volt. A felnőtt és ifjúsági korosztályban a hölgyeknél Hegedűs Diána a két bronzérem mellé egy-egy 5. és 8. helyet gyűjtött, míg Kőhegyi Juditnak egy 4. hellyel kellett beérnie. MOTOROSEREDMÉNYEK A motokrosszosok amatőr kupasorozatának harmadik fordulóját Tatán rendezték meg, melyen részt vettek a Szegedi Motorsport SE versenyzői is. Márta Ferenc (250 kcm] az A kategóriában az 5. helyen végzett. A kategória versenye hatalmas tömegbukással kezdődött, melynek Márta Ferenc és Kovács Zoltán (125 kcm) is szenvedő alanya volt. Szerencsére mindketten kisebb sérülésekkel megúszták a „kalandot". Ráadásul Márta a mezőnyután eredt, s3. lett.