Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-09 / 158. szám

SZERDA, 2003. JÚLIUS 9. • SPORT" 15 Tot Sándor a poolvb-n Válogatott kajakosok, evezősök készültek a Maty-éri vízicentrumban Versenyek előtti csend Sári Nándor edző válogatottjai, a szegedi Molnár Péterrel együtt, a Maty-éren készülnek az első szolnoki válogatóra. Fotó: Karnok Csaba REFLEKTOR BILIÁRD Folytatódik a szegedi biliárdos, Tot Sándor karrierje? Minden esély megvan rá, hogy a kérdésre igennel válaszoljunk, hiszen a Vegas BC kitűnősége részt vesz a július 12. és 20. között Car­diffban rendezendő poolvilág­bajnokságon, melyet 9-es játék­ban bonyolítanak le Wales fő­városában. Tot Sándor évekkel ezelőtt tele­pült át a Vajdaságból, s eleinte a szegedi klubot segítette csapat­bajnoki címekhez, valamint zsi­nórban nyerte a Mesterek Torná­ja és az országos bajnokság egyé­ni küzdelmeit 8-as, 9-es és 14/l-es játékban. A Vegas BC 31 éves kiválósága mostanában in­kább szóló karrierjét építgeti, en­nek kiemelkedő állomásaként tavaly a finnországi Európa-baj­nokságon 8-as játékban aranyér­met szerzett. Már szerepelt két 9-es poolvilágbajnokságon - szo­lid sikerrel -, most következik a harmadik, melynek a hagyomá­nyoknak megfelelően a walesi fő­város, Cardiff ad otthont. Vajon milyen előjelek mellett készül? - Nem panaszkodom - kezdte Tot Sándor a beszámolóját -, leg­utóbb Horvátországban, Splitben rendeztek rangos 9-es viadalt, melyen nyolcvankét biliárdos vett részt. Sikerült megnyernem, s ezzel zsebre rakni a 600 ezer fo­rintnak megfelelő fődíjat. A vi­lágbajnokság azonban más, min­munkatársunktól Lejátszotta második edzőmérkő­zését az FC Szeged labdarúgócsa­pata. Szalai István tanítványai tegnap az SZVSE otthonában léptek pályára. Ismerős arcot is felfedezhettek a kék-fekete mez­ben feszítő FC játékosai között: Tarján György is a kezdő tizen­egyben kapott helyet. A Ti­sza-parti nevelés sorsa még nem dőlt el, hiszen jelenleg a Debre­cen játékosa. A magasabb osz­tályban - még nem tudni, hogy NB I/B, vagy NB II - szereplő denki ott lesz, aki számít, rend­kívül sűrű mezőny várható. A „sűrűséget" leginkább a másik magyar, ifj. Földes Vilmos érzékeli majd; őt ugyanis az első nyolcas csoportba (tizenhat ilyen találha­tó, vagyis százhuszonnyolcan kez­dik meg július 12-én a küzdelme­ket) osztották be a szervezők, s eb­ben van a vb-címvédő amerikai Earl Strickland, valamint a snoo­ker világelső walesi Mark Williams is. Tot Sándornak könnyebb a helyzete, rajta kívül a 6. csoport­ban a tajvani Ching-Shun Yang (vb-bronzérmes), a japán Akiku­mo Toshikava, az indiai Mukesh Rehani, az ausztrál Dávid Reljics, a holland Anand Manurat, az ame­rikai Teddy Garrahan, s a helyi se­lejtezőből magát kvalifikáló poolos található. Mindenki játszik min­denkivel (öt nyert partiig) és az első négy jut tovább, ahol a 64-es táb­lán már kieséses rendszerben foly­tatódik tovább a világbajnokság. - A csoportból mindenképpen szeretnék továbbjutni, de az ál­maim, a vágyaim között a ne­gyeddöntő, vagyis a legjobb nyolc közé kerülés szerepel. Jó formá­ban vagyok, s bizonyítani szeret­ném, hogy nemcsak a 8-as játék­ban tartozom a legjobbak közé. Ez természetesen nagyon nehéz lesz, de mindent megteszek a si­kerért. A sportág kedvelői a Sport 1 csatornán is figyelemmel kísér­hetik Tot Sándor (ma indult út­nak a vb-re) szereplését, a tervek szerint három csoportmeccsét is élőben közvetítik. IMRE PÉTER Szeged végig fölényben játszott, csak Köröm kapus bravúrjai mentették meg az SZVSE-t a na­gyobb vereségtől. Különösen a csereként pályára lépő Bali Péter remekelt: négy gólt vágott. SZVSE-FC SZEGED 0-11 (0-5) Vasutas-stadion, 50 néző. FC Szeged: Dobó - Szamosszegi, Turján, Czifrák - Rácz, Babos, Csúri, Ferenczi, Fábián - Bány, Szabó Zs. Csereként pá­lyára lépett: Halász, Baranya, Kurucsai, Krausz, Bali. Edző: Szalai István. Gólszerzők: Bali 4, Babos és Bány 2-2, Rácz, Szamosszegi, Kurucsai. KAJAK-KENU Mintha egy forgalmas úton köz­lekednénk. Itt azonban nem az autók, hanem a hajók jön­nek-mennek. A Maty-ér hétköz­nap délutáni képe igencsak sok színes információt tartogatott. És mégis: nyugalom, csend, bé­ke honol. Igen, a mai rohanó, si­kerorientált világban ilyen kon­díciókat nyújt ez a létesítmény. Gondolhatjuk: irigylésre méltó helyzetben vannak azok, akik rendszeres látogatói ennek a te­rületnek. Mégsem ajánlott olyan nagyon irigykednünk rá­juk. Mert amilyen munkát itt elvégeznek, az cseppet sem a könnyen felülmúlható kategó­riába tartozik. A szegedi klub versenyzői mel­lett Sári Nándor és a kajakos csa­pata hetek óta a Maty-éri vízi­centrumban készül az első ko­moly hazai feladatra, a szolnoki válogatóra. Almos szemek, ha­talmas ásítások várták délután fél négykor a szakembert. Az ebéd utáni pihenő - ilyet sem le­het sűrűn hallani: a világ-, olim­piai és Európa-bajnok sportolók maximálisan elégedettek az ellá­tással, így az étkezéssel is a Maty-éren - megszakadásának jelei ezek, egyben a napi második edzés kezdésének pillanatai. Sor­LABDARÚGÁS Amennyiben az FC Szeged lab­darúgócsapata az NB I/B-ben indul, az önkormányzat 12 mil­lió forinttal támogatja a klubot. A nevezésekről július 15-én dönt a ligatanács. Az FC Szeged története tegnap mosolygósabb fejezetéhez érke­zett, Tóth József, a sportbizottság elnöke pozitív fejleményekről számolhatott be: - Előre bocsáta­nom, hogy nagyon szeretem a fo­cit, hiszen magam is labdarúgó voltam. Az adófizetők pénzét azonban megfelelően kell elosz­tani, elkölteni. Ezt a szempontot is figyelembe véve azt a javasla­tot terjesztem a sportbizottság elé - Botka László polgármester támogatásával -, hogy az FC Sze­gedet, amennyiben az NB I/B-ben indul a 2003/04-es baj­nokságban, a sportalapból 12 millió forinttal segítse az önkor­mányzat. A fenti összeget havi bontásban kapja meg az egyesü­let. Az ezzel kapcsolatos döntés a szabadságolások miatt a hónap ra tűntek elő a hajótároló bejára­tában a válogatott kajakosok. Ve­reckei Ákos, Horváth Gábor a szponzori napszemüveg mögé rejtette szemeit, a fiatal Bozsik Gábort a délelőtti terheléses vizsgálatáról faggatták - emiatt könnyített mozgást is végezhe­tett a kajakos a többiek pedig Sári Nándor új hajóját csodálják. - Régi álmom teljesült a Plastex cég révén, mivel eddig nem volt saját csónakom - mondta a tré­ner. Nagy sikert aratott ugyan­csak ezen gyártó túrakajakja, amely az Apache II nevet viselte, a parton hevert, és a terepszíné­vel kiválóan beleolvadt volna egy erdei környezetbe. A funkcióját az idő közben érkező szegedi tré­ner, Váradi Márton és Sári meg is találta: esti horgászásra invitál­ták egymást. Közel tíz percig tartott a teljes felébredés, majd Sári Nándor megtartotta szokásos eligazítá­sát. - Három hármas, valamint egy kettes csoportra rendező­dünk. A feladat a következő: két percig evez majdnem maximu­mon egyikőtök, a két társ az ol­dalvizén követi. Százhúsz má­sodperc után csere! - hallhattuk az edzőtől. A szavakat tettek kö­vették, az egyes hajók gyorsan a vízre kerültek, majd ebndult a Bajai út felé a bemelegítő lapáto­lás. A kajakos válogatottak lassan eltűntek a szem elől. A parton végére várható - de szinte biztos, legalábbis megjósolható, hogy a bizottsági tagok igennel voksol­nak majd. Tóth József elmondta, hogy az ingyenes stadionhasználat is tá­mogatásként értékelhető, vala­mint az is, hogy az együttes utánpótlását biztosító Tisza Vo­lán Focisuli félévente 2 millió fo­rint városi pénzből gazdálkod­hat. Ezenkívül Szeged az után­pótlás-nevelésre még hat egyesü­letnek 3 millió 200 ezer forintot folyósít, illetve az öt megyei első osztályban szereplő klubra (Fer­rocolor-Tápé, Kiskundorozsma, Szőreg, Szegedi VSE, Gyálarét) is „koponyánként" 1,5, összesen 7,5 milliót költ. Ez közel kétezer utánpótláskorú labdarúgót érint. De térjünk vissza az FC Szeged ügyéhez! - Az viszont elgondolkoztató ­vélekedett Tóth József hogy a profi labdarúgásból fokozatosan ki akar vonulni az állam, vala­mint az EU-ban sem támogatják közpénzekből a privát egyesüle­teket. Még egyszer hangsúlyo­zom: a 12 millió csak abban az esetben jár, ha az NB I/B-ben in­dul az FC Szeged; az NB Il-es Melis Zoltán evezős szövetségi kapitány, a tavon pedig a négypár szépen csendben, együtt lapátol­va érkezett a céltorony elé. Ok a luzerni Világkupára készülnek, és éppen végeztek a délutáni penzummal. Nehogy azt higy­gyük, hogy ez pillanatnyi nyugal­mat jelentett a vízen. Kása Fe­renc, a Démász-Szegedi VE ke­nus mesteredzője és tanítványai ekkor kezdték el a tréningjüket. Eligazítás, hajócipelés, betérde­lés, majd irány a pálya másik vé­ge. Szinte szokásos program. Fürdők Gábor, az Európa-bajnok szegedi kenus az egyik stéghez kihúzva a lapátjával bíbelődött. Smirglivel az eszköz élét dörzsöl­te akkurátusan. - Már a hangja is jobb, nemhogy a húzása - jegyez­te meg elégedetten a lapátról a munka, majd a vízbe merítés után. Az először útra kelő stáb lassan visszaérkezett a célhoz. - Hóóó! - jelezte Sári Nándor az etap vé­gét. A két leggyorsabb, Kökény Roland és Vereckei együtt kaja­kozott, a hármasok pedig így áll­tak össze: Beé István, Jármy Márton, Horváth; aztán Molnár Péter, Siebel Lajos, Kadler Viktor-, végül Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián és Babella Balázs. Apró kiengedés, fordulás, majd Sári startfüttyjele. Még egy oda-visz­sza táv várt rájuk. Hatezer méter. Vajon ezt irigyli tőlük valaki? MÁDI JÓZSEF részvétel új szituációt teremtene, abban esetben újra át kellene gondolni mindent. Ferencz Gábor klubelnök meg­keresésünkre elmondta: aznapi információja szerint az FC Sze­ged az NB I/B 16-os és 18-as ver­ziójában is szerepel, mert a gaz­dasági bizottság pozitívan érté­kelte a klub nevezését. A támo­gatással kapcsolatban megje­gyezte: - Hivatalos értesítést még nem kaptam erről - öntől hallom először -, de nagyon örü­lök, hogy a város nem engedte el a csapat kezét. Bízom benne, hogy jó bajnoki szerepléssel egy esetleges további rendkívüli szponzorációt is kiharcolhat ma­gának a Szalai-gárda. Klement Tibor, a Magyar Lab­darúgó Liga szakmai igazgatóhe­lyettese pozitívan, de mértéktar­tón nyilatkozott a lehetőségek­ről: - A döntés előtt mindössze annyit mondhatok, hogy az FC Szeged nevezése minden szem­pontból teljesen korrektnek te­kinthető, s a klub meghívást ka­pott az NB I/B-s szereplésre. A végső szót azonban a ligatanács jövő hét keddi ülése mondja ki. i.p. SZENIORÉRMEK A Megalódusz SE szervezésében került megrendezésre a Tatai tó körüli futófesztivál. A 30 km-es versenyen a Szegedi VSE vete­ránjai a következő eredményeket érték el, F60-as kategória: 3. Molnár Mihály, F70-es kategó­ria: 1. Csamangó Ferenc. LADÓCZKI-EMLÉKVERSENY Immár ötödik alkalommal ren­dezték meg Szabadkán a sze­nior úszók Ladóczki János-em­lékversenyét. A hazai sportoló­kon kívül egyre nagyobb szám­ban vesznek részt a viadalon a magyarországi klubok képvise­lői. A Szentesi Delfin ESC úszói az alábbi eredményeket érték el: Berezvainé Virágos Éva és Pólyáné Téli Éva öt-öt, Ko­vács Attila és Debreczeni Beáta négy-négy, Kádár Róbert és Ko­vács Imréné három-három, Melkuhn Dezső két, Cseuz László, Fekete Renáta, Tar Já­nos, dr. Bakacsi Gyula, Bocskay Zsófia, Becsák fánosné, Ferke Gáborné és Szabó Imre egy-egy aranyérmet szerzett. Az elsősé­geken kívül Kovács Attila és Debreczeni Beáta egy-egy ezüs­töt és bronzot, Melkuhn Dezső egy ezüstöt és két bronzot, Cse­uz László három ezüstöt és egy bronzot, Fekete Renáta három ezüstöt, Tar János egy ezüstöt, dr. Bakacsi Gyula egy ezüstöt és két bronzot, Bocskay Zsófia egy ezüstöt és egy bronzot, Be­csák Jánosné egy ezüstöt, Hor­váth László három ezüstöt, Bodnár Istvánná két ezüstöt, Bernátsky Tünde egy ezüstöt és egy bronzot, dr. Kanyó Ádám és Petz János pedig egy-egy bron­zot szerzett. A váltókban a szentesiek két első, három má­sodik és egy harmadik helye­zést értek el. KEZD A TÁPÉ A Ferrocolor-Tápé megyei I. osz­tályú labdarúgócsapata július 10-én (csütörtök) kezdi el a felké­szülést a 2003/04-es bajnokság­ra. Az egyesület vezetői a tápéi pályára várják a felnőtt és az az ifjúsági együttes tagjait. TERMÉSZETJÁRÓ TÁBOROK A közelmúltban két egyhetes ter­mészetjáró tábort is rendezett Szegeden - 1991 után másodszor adhatott otthont a város ilyen eseménynek - a Radnóti Miklós Gimnázium a Csongrád Megyei Természetbarát-szövetséggel karöltve. Először az általános is­kolásokra (mintegy 300 gyerek) vártak a feladatok, amelyek a kö­vetkezők voltak: éjszakai tájéko­zódási futóverseny, városismere­ti, majd elméleti vetélkedő, az ópusztaszeri emlékparkban tájé­kozódási futás jellegű viadal, s nappali akadályverseny és végül teljesítménytúra. Később ugyan­ez a program várt a középiskolás­okra, akik százan vettek részt a szegedi eseményen. Összetett végeredmény, általá­nos iskolások: 1. Agárd, 2. Ka­posvár, 3. Petőfi, Szeged; közép­iskolások: 1. Vasvári, Székesfe­hérvár, 2. Dugonics, Szeged, 3.' Radnóti, Szeged. VÍZIMANÓTÁBOR A Démász-Szegedi VE létesítmé­nyébenismét elindul a 8-15 éves fiúk és lányok részére a vízima­nótábor. A foglalkozásokon 7-től 16 óráig felügyelet mellett ismer­kedhetnek meg a gyerekek a ka­jakozás és a kenuzás alapjaival, valamint a vízi közlekedés szabá­lyaival. A heti váltású turnusok augusztus közepéig tartanak, je­lentkezni Kerek Csabánál a 06-70/248-43-95-ös, vagy a 62/425-122-es számon lehet. FOCITORNA DOMASZÉKEN Július 26-27-én kispályás foci­tornát rendeznek Domaszéken Sörfesztivál-kupa néven. Az ese­ményen 32 csapat vehet részt, a fővédnök a helyi önkormányzat. Jelentkezni július 24-éig a 06-30­9123-200-as, vagy a 06-62/271­966-os telefonszámon lehet. A szegedi Tbt Sándor a legjobb nyolc közé szeretne jutni a világ­bajnokságon. Fotó: Karnok Csaba Bali négyet vágott fövő héten kedden dönt a nevezésekről a ligatanács Tizenkétmillió a Szegednek

Next

/
Oldalképek
Tartalom