Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-30 / 150. szám
HÉTFŐ, 2003. JÚNIUS 30. • AKTUÁLIS« 5 Első fokon megszüntették a büntetőeljárást Timár a Dzsentrivilág miatt perelte a lapot Elkerülhetetlenné vált a villamospályák felújítása Korlátozzák a sebességet Folytatás az 1. oldalról Timár László a békéltető tárgyaláson kijelentette: végig akarja vinni a pert, mert úgy érzi, oly mértékben lejáratta őt a Magyar Narancs cikke, hogy így szeretne elégtételt venni. (Pikó András nem kért bocsánatot és nem vallotta bűnösnek magát.) A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken megtartott újabb tárgyalási napján Timár képviseletében csak két ügyvédje, Adám Attila és Sulyok Tamás jelent meg. Az ügyvédek úgy nyilatkoztak: az elmúlt napokban nem tudtak kapcsolatot teremteni ügyfelükkel, nem tudják, hol tartózkodik. A bíróság Timár Lászlóval az áprilisi békéltető tárgyaláson egyeztette az időpontot, ezért nem fogadta el ezt az indokot, s úgy döntött: a felperes távolmaradása miatt megszünteti az eljárást. Ádám Attila lapunknak elmondta: az első fokú döntés ellen Timár László fellebbezhet, azaz folytatódhat a per. Kunstár Csaba úgy fogalmazott: a békéltető tárgyaláson ügyvédje tanácsára, taktikai megfontolásból vallotta magát bűnösnek, ezt azonban a tárgyalás folytatása során visszavonta volna. Szerzőtársával örülnek annak, hogy feltárták a szegedi ügyeket, csak azt sajnálják, hogy nem voltak még keményebbek. Szerdán nyit a Szeged Expó Közel száz kiállító lesz a Hangárban Szeged pillérei, a helyi szolgáltatók, valamint elsősorban az építőipart reprezentáló cégek mutatkoznak be a szerdán kezdődő és vasárnap estig tartó Szeged Expón. Július 2-án délelőtt 10 órakor megnyílik a Szeged Expó a tavaly épített Hangár kiállítás- és konferenciaközpontban, a Kereskedő közben. Július 2. és 6. között mindennap 10 és 19 óra között közel száz kiállító mutatkozik be a három csarnokban és a szabadban. A kiállításra meghívták az öszszes helyi szolgáltatót, legnagyobb foglalkoztatót, Szeged pilléreit. Ott lesz a városháza, az egyetem, a színház, a Dégáz, a Démász, a V-fon, a Szegedi Vízmű, az SZKT, az OTP és a CIB Bank, a médiumok közül pedig a Délmagyarország és a Rádió 88. Mellettük a legtöbb kiállító az építőipart képviseli. A látogatók a vásárjárás után helyi előadók és zenekarok programjai közül válogathatnak és helyi ízeket kóstolhatnak meg. A színpadon rendszerint délután 3-tól (szombaton és vasárnap már a nyitástól) szegedi zenekarok és művészek, köztük a Molnár Dixie, a Storyville, a Móra, a Stone, a Páris Swing lépnek fel. A vásári büfé szolgáltatásait pedig mindennap egy másik itteni étterem egészíti ki helyi specialitásokkal. Egy belépőjegy ára 400 forint, egy négytagú család 1000 forintért tekintheti meg a vásárt. A Tisza Volán Rt. idén is indítja ingyenbuszait a Mars tér és a Kereskedő köz közötti útvonalon. A Csongrád Megyei kereskedelmi és Iparkamara a vásár ideje alatt szerdán szerb-magyar üzleti találkozót, csütörtökön vámszakmai napot, pénteken építőipari és lakberendezési szakmai napot, az ITD Hungary csütörtökön fogyasztóvédelmi szemináriumot, a Magyar Villamos Művek pedig pénteken partnertalálkozót rendez a Hangárban. F.K. Villamosok a forgalmas Anna-kúti kereszteződésben. Fotó: Karnok Csaba Folytatás az 1. oldalról - A villamoshálózatot a vasúti törvénynek megfelelően folyamatosan vizsgáljuk, a kritikus szakaszokon sebességkorlátozást vezettünk be. Ilyen területnek számít például a nemrég felújított Dugonics téri körforgalom és az Anna-kút közötti sínpálya a kereszteződéssel. A rendkívül rossz műszaki állapot oka többek között az, hogy a szegedi sínrendszer nagy része „mezítlábas", vagyis csupán kavicságyon fekszik, és nem stabil betontalapzaton mondta Dózsa Gábor, aki megemlítette: jelentős kárt okoz a megnövekedett járműforgalom és persze a téli időszakokban a sós hólé. Az elkerülhetetlenné vált felújításokra a szegedi közgyűlés 200 millió forintos hozzájárulást szavazott meg. Ez azonban csak része annak a 800 millió forintos fejlesztési tervnek, amelyet egy környezetvédelmi pályázat keretében valósítanának meg. A rekonstrukciós terv többek között a Tisza Lajos körút kétvágányúsítását tartalmazza, a kivitelezés jövőre kezdődhet. Az SZKT pályafelügyeleti utasításának ellenőrzését a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet látja el. Hencz Péterné, a felügyelet közúti, vasúti osztályának vezetője elmondta, 1998-ban felszólították a közlekedési társaságot, készítsenek állapotfelmérést a villamospályákról, illetve ekkor írtak elő számukra szigorú határidőkhöz kötött feladatokat. Ezek hatására indult el a Dugonics téri csomópont átépítése is. Az osztályvezetőnő szerint csupán ennek a résznek és a rókusi végállomás vágányainak műszaki állapota tekinthető megfelelőnek. PATAKFALVI DÓRA Demokráciakurzus Ma kezdődik a Szegedi Biztonságpolitikai Központ rendezésében az Önkormányzatiság, EU-regionalizmus, intézményi reformok című ötnapos konferencia, amelyre Bosznia és Hercegovina föderáció elnökhelyettesét, valamint több miniszterét is várják. A Szerb Köztársaságból pedig minisztériumi és önkormányzati vezetők vesznek részt a magyar és a norvég kormány által is támogatott szegedi kurzuson. Sok a baj, de a gyerekek egészségesek Kutyaszorítóban a Bolla család Folytatás az 1. oldalról Amikor az idei télről kérdezem, kissé elcsuklik a hangja, és szomorúan emlékszik, hogy volt, amikor fát kellett lopnia, amiért fel is jelentették. Nem lett semmi az ügyből, de a rosszakarók átka a mai napig sújtja az egész családot. A telet egyébként egy másik kónyaszéki tanyán töltötték, de mivel nem tudták fizetni az albérleti díjat, el kellett jönniük, és akkor sajátították ki azt a lepusztult tanyát, amiben jelenleg élnek. Az utóbb jelentkező szentesi tulajdonosnak csak az volt a kérése, hogy az épületek és a kerítés állagát őrizzék meg, s akkor ingyen lakhatnak ott, határozatlan ideig. A ház udvara - a lehetőségekhez képest - rendezett, a tornác előtt gondosan művelt paradicsomültetvény, némi veteményes. Hátul az ólaknál két disznó, amit a szűkösebb időkre tartogatnak, és riéhány baromfi. A lakóépületben két szoba, bennük tisztességesen megvetett ágyak, a földön farostlemez. A falakon itt-ott javítások, néhol lyukak. Az összes ablak- és ajtókeretet a férfi szerelte be. A tornác nyugati végében a „fürdőszoba" ajtó nélkül tátong, csupán egy vaskád jelzi a helyiség funkcióját. Az apróságok kismacskákkal, szedett-vedett játékokkal játszanak. A legidősebb fiú tizenhárom éves. A gyerekek iskolába, ahogy tudnak, járnak. - Arra sincs pénz, kutyaszorítóban vagyunk sóhajt fel Bolla Iván. Önkormányzati segítségnyújtásról beszél a férfi - nem ellenséHavi hetvenezerből élnek úgy-ahogy. Fotó: Tésik Al'ila gesen, beletörődve. Szükséglakáshoz a soltvadkerti ház miatt nem jutnak. Háromszor kaptak nyolcezer forintot Csongrádról, meg egy kis tűzifát még a télen. Amikor a szociálpolitikai támogatásról érdeklődöm az apánál, Krisztina asszony is bekapcsolódik a beszélgetésbe, ölében a legkisebb, másfél éves csöppség. Elkeseredetten meséli, hogy a szocpolból épült fel a hazuk Soltvadkerten, de a kivitelező már a kezdeteknél átverte őket, hamisított építési engedéllyel és silány alapanyaggal dolgozott, s mikor szóvá tették, előbb fenyegetés, majd éjszakai rajtaütés volt a válasz. Hiába éltek a saját telkükön épült saját házban, a vállalkozó - nem egyedül - a gyermekek jelenlétében egy aláírásra kényszerítette Bolla Ivánt, amellyel egy albérleti szerződés formájában „örökre" lemondott tulajdonáról. A szignálás után a család menekülni kényszerült, így jutottak tavaly októberben Kónyaszékre. - Ezzel nem vagyunk egyedül, másokkal is megtették ugyanezt - kapcsolódik be újra az apa. A több millió forintos támogatásra is tesz egy megjegyzést: hozzá sem értem a pénzhez, még a szagát sem éreztem - csak aláírta az átutalást, és mindenük elveszett. - Egyetlen örömünk, hogy a kicsik makkegészségesek - mondja búcsúzóul a tizennégy éve házas Bolla Iván. BÍRÓ DÁNIEL Megállapodást kötött Szeged a horvátországi várossal A pulai kapcsolat Testvérvárosi együttműködési megállapodást kötött Szeged a horvátországi Pulával. A tervek szerint jövő nyáron már szegedi művészeti együttes is fellép a pulai Isztria Fesztiválon, a tizenkétezer nézőt befogadó római kori amfiteátrumban. A történelem során nagyon sok nép megfordult Isztria földjén. Jelenleg tizennégy kisebbség él a horvát félszigeten, köztük a magyarok. Lóczi Edit, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Isztriai Egyesülete elnökének elmondása szerint míg a félszigeten mintegy másfél ezer, addig a festői szépségű Pulában közel ötszáz magyar él. A legtöbben az ötvenes évek elején költöztek ide a Vajdaságból. Az idősb hölgy 1988-ban Adáról került a jelenleg 58 ezer lelket számláló üdülő- és kikötővárosba, amelyet fehér csipkeövként vesz körül az ezüstösen csillogó kék tenger habos hulláma. Amikor kitört a háború, Lóczi Edit elvesztette jugoszláv állampolgárságát, szerbnek nyilvánították, s azt szerették volna, ha elhagyja Pulát, ő azonban maradt, s a több mint két évig tartó procedúra után megkapta a horvát állampolgárságot, majd megalakította az itteni magyarok egyesületét. A háromezer éves tengerparti városban magyar hetet rendeztek, amelynek egyik kiemelkedő eseménye volt a Szeged-nap, amelyen Csóti György zágrábi magyar nagykövet jelenlétében Botka László polgármester kollégájával, Luciano Delhianco pulai polgármesterrel aláírta a testvérvárosi együttműködésről szóló megállapodást. Ezt megelőzően a két város küldöttségének tárgyalásakor Kohári Nándor önkormányzati képviselő javaslatot tett arra, hogy hozzák létre a pulai szegedi házat, amely háttérintézményként szervezhetné a kulturális programokat. A kapcsolatfelvételről szólva Csóti György lapunknak elmondta: megkereste őt és Siteri Sándor követségi tanácsnokot az Isztria Fesztivál igazgatója, Bashkim Shehu, hogy ajánljanak neki egy gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező magyar fesztiválvárost. Mivel a nagykövet szegedi, tanácsnoka pedig algyői származású, és Magyarországon az egyik legrangosabb kulturális rendezvény a Szegedi Szabadtéri Játékok, kézenfekvő volt mondta Csóti György hogy a Tisza-parti várost ajánlották a pulaiaknak. Az aláírást követő sajtótájékoztatón Botka László elmondta: Magyarország meszszemenően támogatja Horvátország uniós csatlakozását, amely támogatásnak fontos eleme lesz a testvérvárosi kapcsolat. A szegedi és a pulai polgármester beszámolt arról, hogy nem csupán a kulturális, de a gazdasági, idegenforgalmi és oktatási területen is szeretnék ápolni a kapcsolatokat. Elhangzott: a Szegedi Szabadtéri Játékok és az Isztriai Fesztivál együttműködésének keretében a jövő évadban már szegedi művészeti együttes is felléphet a pulai római kori, árkádos amfiteátrumban, ahol annak idején mintegy 23 ezer ember figyelte a gladiátorok és a vadállatok küzdelmét. Az Augustus korából származó aréna jelenleg 12 ezer nézőt tud befogadni. Szeged napján megnyílt az Isztria Színházban a Csongrád megye múltját és jelenét bemutató, Mindig Európában című kiállítás. Ugyanitt nagy sikerű koncertet adott pulai művészek társaságában a Szegedi Kamaraegyüttes. A pulai magyar hét programja az amfiteátrumban tartott István, a király című rockopera bemutatójával ért véget. sz. c.