Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-05 / 130. szám
"Y 16 • MOZAIK" CSÜTÖRTÖK, 2003. JÚNIUS 5. Futball)jelenség Skót vicc Kánikula Kís/ított» HAMBURG (MTI) BAKOS ANDRAS Valahányszor a feleségem leült mellém, a tévé elé. a pályán az addig jó formában játszó T. Attila azonnal elcsúszott a tehesen száraz füvön, máskor százszázalékos helyzetben, a kapu előtt hatalmas gyertyát rúgott, vagy épp hátrálva, futás közben rálépett a labdára, és... Ezen a jelenségen sokáig bosszankodtam, néha sokkal iobban. mint amennyire maga T. Attila, aki lehorgasztott fejjel, látszólag egykedvűen ballagott a saját kapuja felé. Persze, így nem tudtam meggyózni a feleségemet arról, hogy ezt tényleg érdemes nézni - nem még, hanem már, legalábbis jó néhány műsor helyett -, mert bármi rosszat is mondanak a magyar futballról, azért van ezek között a fiúk között jó néhány igyekvő, szívvel-lélekkel játszó, gyors lábú, őszinte tekintetű, és közöttük is néhány, aki nem csak focizni tud. hanem futballozni is. Én, bár laikus vagyok, mégis el tudtam magyarázni a két játék közötti különbséget a feleségemnek, aki viszont erre azt mondta, hogy inkább a futball, az angol, a spanyol, az olasz bajnokság, a változékony frizurájú Beckham, az izzadás fejű Zidane, a dülledt szemű Collina. Amire én csak azt tudtam mondani, hogy túl egyszeri! az élete annak, aki csak az ö meccseiket nézi, ás rámutattam a képernyőre, hogy lám, itt is milyen sok a gól, váratlanul. megmagyarázhatatlanul, hihetetlenül sok, és Attila is rúgott, mire a feleségem jóindulatúan megint leült, ás nézte egy ideig a küzdelmet, kíváncsi volt ő is, hátha tényleg változik valamelyest ez a különös viszony, mígnem Attila elé került a labda, ő bemutatta, hogy milyen gyorsan fut, két gyors csellel megzavarta a védőket, és a kapu felé fordult, de aztán a szépen induló mozdulat megint megbicsaklott, a csatár összeroskadt a bizonyítás kényszerének mázsás súlya alatt. A szakkommentátor sem tudta mire vélni, hogy az egyébként jó formában játszó T. hibát hibára halmoz, ahogy mondta, hirtelen árnyéka lett önmagának. így alakult, hogy a feleségem egyszer kijelentette a magyar válogatott egyik fontos mérközáse előtt, hogy ó most inkább nem ül le mellém, mert nem akarja megzavarni T. Attilát, és nem szeretné elrontani az én szórakozásomat. És valóban jól szórakoztam, főleg, amikor a játék képe alapján úgy tűnt, hogy a feleségem titokban, a másik szobában mégis bele-belenéz a mérkőzésbe. Most, hogy ez a történet átváltott komorra, és T. Attila bejelentette, nem akar tovább játszani Magyarországon, az ismert okok miatt, azt gondoltam, hogy bár laikus vagyok, azért pontosan el tudnám magyarázni, ha van még, akit érdekel, hogy mivel lettünk megint szegényebbek. A Bild eimú nemet napilap 50 jegyet ajánlott tel a szombati Skócia-Németország labdarúgó Ebselejtezőre azoknak az olvasóknak, akik a legszellemesebb skót viccekkel lepik meg a szerkesztőséget. - Minden támogatást szeretnénk megadni a csapatnak, ezért gondoltuk, hogy odaküldjuk a legtréfásabb szurkolóinkat. A német válogatott hét ponttal az első helyen áll a csoportjában, a skót együttes a harmadik. A NAP VICCE Harcol a homárokért CANANDAIGUA (MTI) Homáretetésért kitiltottak egy állatjogi aktivistát egy szupermarketből az Egyesült Államokban. Joel Friedman vásárolt fél kilónyi kagylót, aztán - mielőtt bárki feleszmélt volna, hogy megakadályozza bedöntötte a homárok akváriumába, hogy jóllakassa őket. Ezután heves vita következett az áruház alkalmazottaival, amelyben Friedman ordítozva síkra szállt a homárjogokért, kifejtve, mennyire embertelenül bánnak velük: nem adnak nekik enni és gyakran igencsak összezsúfolva tartják őket az akváriumokban. A húsrészleg alkalmazottai hiába próbálták megértetni vele, hogy a kagylókkal több bosszúságot okozott, mint amennyi örömet szerzett a homároknak, amelyek egymással harcolva kapkodtak a kagylókért. Csak jól felidegesítette őket, márpedig az állatokat - a víz hőmérsékletét szabályozva - szándékosan félálomban tartják, hogy nyugodtan viseljék rabságukat. A homáretető aktivistát végül a rendőrségnek kellett kiutasítani az áruházból értésére adva, hogy ha még egyszer beteszi a lábát, őrizetbe veszik - jelentette azAP. A Dominikai Köztársaság szépségkirálynője nyerte meg a 2003-as világszépe versenyt. A Panamában tartott döntőben a 18 éves Amelia Vcga (felvételünkön) 14 jelöltet utasított maga mögé. A Miss Universe versenyben 71 ország képviselője vett részt, de a döntőbe már csak 15 ország szépségkirálynője jutott be. Amelia Vega első udvarhölgye a 22 éves venezuelai Mariangel Ruiz, a második udvarhölgye pedig a 21 éves dél-afrikai Cindy Nell lett. A legszűkebb, már csak ötös döntőben a negyedik hely Jutott a Szerbia-Montenegrót képviselő Szanja Papicsnak, az ötödik pedig a japán Mijazaki Mijakónak. Amelia Vega édesanyja 1980-ban szintén részt vett a világszépe választáson. MTI TelefouVAP/Victor Ruiz A házi rakétagyáros Menyszukai torta DERBY (MTI) Ha kicsit megkésve, de visszaadta Tyson Beckford Spak kankutya szukája, a „megesett" Tatiana Anjelica becsületét: elvette feleségül. Az ebesleúvőt a Connecticut állambeli Derbyben tartották meg gyermeki kezdeményezésre. A két kutya már tavaly elhálta a nászéjszakát, aminek meg is lett az eredménye: egy alomnyi kölyök. A gazdik gyermekei azonban álhatatosan kérdezgették szüleiktől, ugyan miként lehettek kölykeik a kutyáknak, ha nem házasodtak össze. A szülők mármint az emberiek - végül úgy döntöttek, véget vetnek ebeik „vadházasságának", és törvényesítik frigyüket. A ceremónián a menyasszonyon és a vőlegényen kívül még vagy tíz kutya jelentette a nászebnépet. A menyszukai torta kutyatápból és sajtból készült - jelentette az AP. i A skót házaspár egy darab virslit rendel a meccs utáh a vendéglőben. Kihozza a pincér, a férfi kettévágja és felét a felesége elé teszi és enni kezd. A pincér rákérdez: - A hölgy nem eszik? - De igen, csak várja a protézist... Lottószámok SKANDINÁYLOTTÓ A: 9,10,13,17,23,28,31 B: 4,10,12,13,17,18,34 Időjárásunkban nam várható lényeges változás, folytatódik az Igazi nyári Idő. A sok napsütés mellett csak néha növekszik meg a gomolyfelhőzet, eső nem várható. Szeged U' Mórahalom 0 32* Hódrrvazovéaérlwly o 12' Mlndszant 0 32° Szántom SO* Béfcéaosaba 0 32* Makó 0 sa* Szolnok 0 30* Csongrád so* Kooskomót 0 31* Klstolok Ci S2* Orosháza 31* További kilátások Folytatódik a kánikula. Délelőttönként csaknem zavartalan lesz a napsütés. A délutáni órákban némi gomolyfelhő jelenik meg az égen. de legfeljebb néhol fordul elő zápor, esetleg zivatar. A csúcshőmérséklet 30 tok tötótt alakul. Péntek Szombat Vasárnap Hétfő o pá o Max:33= Max:32 Max:33 Max:32 Min: 18 Mln:18 Mbuir Mln:21° Derült változó Változó Napos Vízállás: A Tisza Szegednél 138 cm (hőfoka 24 C°), Csongrádnál -51 cm, Mindszentnél 46 cm. A Maros Makónál -45 cin. A Nap kel: 4.47, nyugszik: 20.37. A Hold kel: 11.21, nyugszik: 23.45 Gázüzemű gépjárművek időszakom vizsgáztatása a Skoda IKESZ-nél!)Yf Minden típusú személy és tehergépjármű műszaki vizsgáztatása, zöldkártya tanúsítás és eredetiség vizsgálat végzése. IKESZ Autócentrum 6724 Szegeti. Korsulh L sgt I 12. I elften: 62/471-242 Védik az ételeket BECS (MTI) A szalontúdő, a töpörtyűs pogácsa és a túrós rétes is szerepel a kiveszőben lévő osztrák ételspecialitások között, amelyeknek védelmére most a vendéglátóipar és gazdaság személyiségeiből kuratórium alakult. A felsorolt étkekre ugyan bárki azt mondhatná, hogy hiszen ezek magyar specialitások, de hát a több évszázados közös lét nem maradt hatástalan a konyhaművészetre sem, AUCKLAND (MTI) Új fejezettel gazdagodhat a „csináld magad mozgalom": egy új-zélandi ezermester a garázsában hozzálátott, hogy összebütyköljön egy szárnyas rakétát. Teszi ezt kizárólag törvényesen, a piacon beszerezhető alkatrészekből. A 49 éves Bruce Simpson közölte, hogy az egész „házi" szárnyas rakéta nem kerül többe 5 ezer dollárnál. Barkácsolása a hatóságok érdeklődését is felkeltette, annál is inkább mert az ezermester több kísérleti felbocsátást is végrehajtott már szerkentyűivel. Internetes honlapján a „rakétagyáros" úgy fogalmazott, egyfajta versenyre akarja kihívni az amerikai katonai szakértőket. Egy kivénhedt agglegény mondása REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 12. számú soraiban égy agglegény-filozófiai kinyilatkoztatás olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Pocak tájszóval. 13. Híres spanyol üdülőhely. 14. Szoba, lakás belseje, berendezése. 16. Tagadás. 17. Soho fele! 18. Népies sarok. 19. Igekötő. 21. Szolmizációs hang. 22. Forgasd a földet! 24. Bemárt. 27. Francia költő (Tristan). 29. A görög ábécé betűje. 30. Urán. 31. Régi vándornépek. 33. Felmenő ági rokonok. 35. Harmadik személyek. 36. Kerti növény. 37. Fiatalok röviden. 38. Lakoma. 39. Gyümölcs. 41. Shakespeare királya. 43. Szüretel. 44. Kínai férfinév. 45. Angol énekes (John). 47. Szarvas fiatal nősténye. 48. Mindig ez van. 49. Német nagyváros. FÜGGŐLEGES: 1. Ártó szándékúak. 2. Távolra mutató szó. 3. Ágakat ritkít. 4. Vándorló állat. 5. Tanító. 6. Felvég! 7. Szőnyeget tisztító. 8. Szibériai folyam. 9. Filmek fényérzékenységét jelölő szám. 10. Orosz tó. 11. Szultáni testőr volt Egyiptomban. 12. A megfejtés harmadik sora. 15. Személyes névmás. 20. Házépítés résztvevői. 23. idegen Sámuel becézve. 25. Egyenletes. 26. Harun al... bagdadi kalifa. 28. Ijesztgeti (a kutya). 32. Előzmény. 34. Régi tréfás megszólítás. 37. Hírt küld (népiesen). 38. Vizek városa. 39. Szoros. 40. Valuta Teheránban. 42. Teoretikus alapvetés. 43. Egyes! 46. Kettős betű. 50. Félig! SZERDAI rejtvényünk helyes megfejtése: Ha rövid az igazad, toldd meg egy sértéssel! s ma már nyilván csak alapos kutatómunka tudná kimutatni, melyik finomságot melyik nép vette át a másiktól, s mikor. No és hát az említett különlegességek között is akad, amely még „él és virul" - így a túrós rétes Ausztriában mindenütt kapható, ahol enni lehet -, mások viszont egyre ritkábban fordulnak elő, mint a szalontúdő, amelyet távolról sem mindenütt szolgálnak fel, de azért még sok előkelő vendéglőben is szerepel az étlapon. ISTEN ÉLTESSE! FERDINÁND, FATIME Ferdinánd germán eredetű, jelentése: béke+merész. Schiller: Ármány és szerelem című drámájának férfihőse Ferdinánd, aki szerelemre gyullad az udvari zenész lánya, Lujza iránt. Budapesten a Nyugati pályaudvar bevezető sínpárjai felett ível át a Ferdinánd híd, amelynek építését 1874-ben a főváros perrel kényszerítette ki az Osztrák-Magyar Állam vasúttól. A Fatime eredeti formája a Fatima volt, melynek jelentése: olyan nó, aki a gyermekeket nem szereti vagy a gyermekeknek idegen. Egyéb névnap: Bán, Béke, Bonifác, Bónis, Regő, Valéria. Regő ismeretlen eredetű régi magyar személynév. Egyre tágabb lehetőségek: Autó Hitellevél Végre változtathat autóvásárlási szokásain: . Postabank a zsebében jelentkezhet márkakereskedőjénél ál^M M Q PostaBankleasing Több erő van Önben, mint gondwiib ibank-leasing Hitellevél függetlenít! a gépjármiivásátlásLés a hitel ügyintézését így Ön mar az autó kiválasztása elótt. egy kész pénzügyi konstrukcióval Jiójaert Kezdjea vásárlást képvtseieu irodánkba^r^gplé)« kék számunkat: 06 40 391 391. Helyi fiókiroda Szeged, Mid utca 6 Tel 06-62/550-785 ~~ -ts'.-s-'o zv „FELE-FELE" HITELLEVÉL ESETÉN*: P 17.387 Ft/hó minden 1000 000 Ft után P 7,7% ügyleti kamatláb. P Max. 8 millió forintig. P 72 havi futamidőre, p CHF alapú finanszírozás, p 7.98% THM mellett p Több, mint 400 márkakereskedőnél beváltható. (THM 7,9«%- íz. 1 www.pbleasing.hu