Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-05 / 130. szám

NŐI TAKTIKÁK ÉS PRAKTIKÁK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN BIZALMASAN MUé^RáttióSS ^mmmmmmammmmmmmmmmmmmmm^^ AZ ÉLETÜNK RÉSZE SZERKESZTI: SZABÓ CSILLA, LEVAY GIZELLA • 2003. JUNIUS 5. MEGBOCSÁTHATÓ BŰN-E SIMONA VÉTKE? A kisgyermekemet mindenáron akarom! Simona és Denis Róbert a szülés utáni jobban fizetnek a napszámért - kezdi a történetet - átjöttem az élettársammal, jól éreztem magam és reméltem, keresek annyi pénzt, hogy a kicsi születésére beszerezzek néhány holmit, élelmiszert, apróságokat. A gazda a nagy terhem miatt már nem vett fel, így pár nap múlva elindultam Szegedre, hogy egy ismerősömtói pénzt kérjek a hazautazásra. Nem volt otthon, várnom kellett. Csak ez a gyermek nem tudott várni - elcsuklik a hangja, csendben üldögélünk. Ilyenkor nem lehet kérdezni. Nem is kell, tudjuk mi történt: május 24-én, este a Lidicei tér közelében lévő szabad területen megszületett a fiúcska, épen, egészségesen. Két és fél-három órán át tartott, míg világra jött, az édesanyja még dédelgette egy ideig, letörölgette, bebugyolálta. Aztán megrémült, keresett egy biztonságosnak vélt zárt, de forgalmas kapualjat és letette a gyermeket. Május 29., csütörtök A hírekben napok óta mindenütt ott szerepel az asszony, aki elhagyta a gyermekét, és a baba, aki jól van: a gyermekklinikán gondoskodnak róla. Kérdezem az anyát, ő jól van-e. Kiderül: tegnap reggel evett utoljára, fájnak a mellei, indul a tej, örökké szomjas. Azt mondja, ne legyen rá gondom, a gyerek a fontos. Szorul a szív, a torok: Istenem, ha ez az aszszony kórházba megy vagy mentőt hív, nincs ez a történet. - Bakson a gazda felesége azt mondta, nem szülhetek Magyarországon, mert nincs biztosításom és e nélkül nagyon sokba kerül a kórház. Dehogyis akartam megölni vagy itt hagyni ezt a kisgyermeket. Csak megijedtem, mi lesz velünk. Nem bírtam otthagyni, elbújtam és lestem, megtalálja-e valaki, akkor nyugodtam meg, amikor a lépcsőházban első klinikai találkozás pillanatában. felgyulladt a villany. Másnap magam jelentkeztem a rendőrségen, hogy vissza akarom kapni őt - mondja zaklatottan. A rendőrség elkészítette a jegyzőkönyvet, az ügyészség megfogalmazta a vádiratot, gyorsított eljárással és kis szerencsével hamarosan bírósági döntés születhet. Tiszta Az Anyák Könyve nem kapható, nem megrendelhető, nem megvásárolható, nem kölcsönözhető. Egyféleképpen juthatunk hozzá. Ajándékba kapjuk akkor, emikor mi, nők, bárhol is élünk ezen a sárgolyón, tökéletesen egyformák vagyunk: a szülés kínjának óráiban. A könyv afféle névre szóló égi szuvenír. Akad közte veretes, díszes bőrkötésű, akad aprócska finom napló formájú, langyos tejszagú, virágos, hamvas-rózsaszín vagy gyászfekete. Akad fénylőbb, vagy szolidabb - az öreg Isten tudja kinek milyet oszt - ám kopott, gyűrött, maszatos oldalú egy sincs közte. Rajtunk és a szerencsén múlik, hogy mi kerül a hófehér lapokra, s az is, hogy tudunk-e majd mások könyvéből olvasni, ha úgy hozza a sorsunk. A könyvecskék java része szép, telve boldogságos tartalommal, féltő aggodalommal. Ám sok olyan történetet is megírat az élet, amelyekhez nem illenek gyöngybetűk. írják a maguk könyvét azok az édesanyák Is, akik elvetélnek, beteg gyermekért küzdenek, írják azok, akiket kincsük gyászolásával nyomorított a sors, s kitörölhetetlen tintával írják, akik ölnek, gyengébbet ütnek-vernek, s azok Is, akik kapualjban hagyják csecsemőjüket. Anyák mind. Áldottak, jók, gondoskodók és rosszak, gonoszak vagy FOTÓK: MISKOLCZI RÓBERT Május 29., csütörtök . délután Elkísérjük a gyermekklinikára, hálás érte, később világos, miért. Nemigen szeretik sehol az „ilyen" anyákat. A klinika főigazgatójának őszinte és hálás köszönet, ő valóban mindent megtesz orvosi, emberi szemlapok felelőtlenek - mindnek megvan a maga könyve. A világunk olyan: a szenvedő jósággal könnyű együtt érezni, a gonoszakat könnyű elítélni, de ml történjék a hibázó, botló anyával? Velük kapcsolatban, úgy tűnik, az a legkényelmesebb megoldás, ha az „anyának alkalmatlan" kategóriába sorolódnak. Az ő könyvükre nem vagyunk kíváncsiak, ha gyorsan ítélünk, nem kell végigolvasnunk a pénztelenség, a kétségbeesés, a magányosan szülés, a bűn, a megbánás és a szégyen történetét, s nem kell segíteni sem. Az Anyák Könyvében nincsenek ítéletek, vélemények, vádak és tanulságok. Csak történetek, a maguk szűz valóságában. Olyan történetek, amelyek mások számára láthatatlanok, s csakis akkor olvashatóak, ha az idegen maga is pőrére vetkőzteti a lelkét. A megértés szándéka nélkül ne lapozgassunk más anyák életének könyvében. Ha vesszük a bátorságot, hogy véleményt alkotunk egy másik ember tettéről, legyünk elég erősek ahhoz is, hogy megismerjük a körülményeket. így talán el tudjuk fogadni, hogy a nagykönyvben nyílhatnak tiszta lapok, kezdődhetnek új fejezetek. Persze ettől az Anyák Könyve még nehéz, nagyon nehéz olvasmány marad. KATKÓ KRISZTINA pontból egyaránt. Ám arra nyilván nem utasíthatja munkatársait, hogy ne nézzenek csúnyán. Kollégámtól epésen kérdezik a nővérkék, mi lesz a cikk címe: „a gondos anya?", vagy „húsz év börtön"? Állunk egy pici baba ágyánál, aki békésen szuszogja a világba: nincs itt semmi baj. Az asszony kézbe veszi a babát, útban vagyok, inkább kint várok. Ragyog, amikor kijön, bár szoptatni nem volt módja. A tej nem is a gyerek miatt nagy gond, ő kap enni, inkább az asszony fizikai állapota aggasztó. Aki gyermeket szült és szoptatott, tudja, milyen fájdalommal dagad-feszül üvegkeménységűre a mell, s lehet ebből nagyobb baj is. A klinika udvarán meséli, nem érti, mi történt vele. Nem ez az első gyermeke, otthon egy nyolcéves kislányt nevel szerény körülmények között, a nagymama segítségével. Odahaza előkészítette, ami lehetőségeiből telt: konyhája, fürdőszobája kifestve, a szoba sarkában kiságy, néhány babaholmi, babakocsi, takarók. Május végére várták a babát. Május 30., péntek Elkészült a bírósági végzés: egy év, négy hónap szabadságvesztés, két évre felfüggesztve, s az anya öt esztendeig nem léphet be az országba. A kiutasító határozat is egyértelmű: Magyarországot június 6-áig keli elhagynia. Kevés az idő arra, hogy a gyermek iratai rendben legyenek, hogy bekerüljön az útlevelébe - miután hivatalos igazolást kapott a klinika -, kiadható a baba. Ha nincs papír a gyerekről, a szülői felügyeleti jogkörről, az anyának egyedül kell átlépnie a határt. És a gyermek intézetbe kerül. A konzulátuson apró félreértés során 14 ezer forintot kérnek a kicsi útleveléért, kiderül, minden meglesz, fizetni nem kell, de fényképet azért szerezzünk az útlevélhez. Fotóriporter kollégám szán meg: ne keressek fényképészt, úgysem vállalja azonnal senki, hogy a gyermekklinika előtt pár száz forintért és négy igazolványképért várakozzék arra, hogy lefotózzon egy alvó csecsemőt. Az úti okmányok rendben, a klinika azonban egyelőre semmiféle iratot nem kapott arról, kiadhatja-e a gyermeket. A baba sorsa öt munkanapon múlik, nevelésének ügye, a gyámhatósági döntés a következő hétre csúszik. Jánius 2. Kupacban a babaruhák, a pelenkák, ez minden, amit néhány jó szándékú ember adni tudott. Az ajándéknak és néhány együtt érző hivatalnok segítségének örül a mama, ám a pénzt szabódva fogadja el: felíratja a címemet, ígéri, elküldi. Azt mondja, boldog, nagyon boldog, viheti a fiát. - Megbántam, hogy ijedtemben otthagytam őt, de nem tudnám elviselni, ha most nem lehetne velem. Holnap buszra ülünk, el akarok innen menni, messze, messze, haza... - búcsúzik. Kérdezem, elmondja-e a fiának a történetet. Mosolyog: ha jó gyerek lesz, igen. Minden jó, ahogyan van. így adta az Isten. 0. K. K. Aligha van súlyosabb cselekedet annál, amikor egy édesanya sorsára hagyja újszülöttjét. A jog elítéli az anyát, a tarsadaiom úgyszintén, ám a probléma megoldatlan marad. A gyermek minden felnőtt emberi botlás következményét sokszorosan megszenvedi. Május utolsó hetében egy 25 esztendős marosvásárhelyi fiatalaszszony egészséges fiúgyermeknek adott életet, majd nem sokkal a szülés után a csecsemőt egy szegedi lépcsőház kapualjába tette - adtuk hírül az elmúlt héten. Popberes Simona később maga jelentkezett a rendőrségen azzal: vissza akarja kapni a gyermekét. A hír nagyjából enynyi, a mögötte álló történet azonban korántsem. A drámai eseményekben a kisfiú az egyetlen, aki semmiről sem tehet, mégis az ő sorsa volt a legbizonytalanabb. Pár órásán elveszíthette volna az életét, pár naposan talán végleg elszakadhatott volna az anyjától és minden olyan köteléktől, amely később egy viszonylag nyugodt élethez kapcsolhatja. A fiúcska és az anyja óriási szerencsével túlélték közös életük remélhetően legnagyobb megrázkódtatását. Mire ezek a sorok megjelennek, őszintén remélem, hogy innen hatszáz kilométernyire lévő otthonukban pihennek. Együtt. Május 28., szerda - Nem akartam itt szülni, egyedül, szabadban, mint a kutya - mondja lehajtott fejjel a fiatalasszony. Sír, Féltem, nem fogad a kórház. láthatóan szégyelli magát, a tekintetét elkapni lehetetlen. Az Indóház téri hajléktalanszállón beszélgetünk, a rendőrségi kihallgatás után itt helyezték el. Kérdéses, hogy román állampolgárként meddig maradhat a szállón, hivatalosan egyetlen napnál tovább nem. Nemigen tudja, mi vár még rá: a hivatalos ügyek intézése, a bírósági eljárás, a gyermek elhelyezésének ügye. Világosan látszik, segítség nélkül aligha boldogul. Itt van egy idegen országban, töri a magyart, nincs helyismerete, nincs szabadsága, és nincs pénze. Pedig azért jött, nem szülni. - Mezőgazdasági idénymunkát vállaltunk, többször is átjöttünk, itt